A délutáni őszi napsugár--úgy elmenőben-- még végigsimogatta  a park nyugati oldalának padsorát. Egy padon ültem és gondolataim elkalandoztak valahova a messzeségbe , magam sem tudom hova, valami láthatatlan megfoghatatlan világba, aminek se vége se hossza nem volt. Ahogy igy elmerengtem , észre sem vettem ,hogy elöttem áll egy cigányasszony , akit számtalan gyereke kisért , és akinek csak a szoknyájának a száma volt több mint a gyerekeinek a mennyisége.

           Ez a történet , még abból a fatengelyes világból való ,amikor  az emberek akarattal , vagy anélkül, urakból elvtársakká váltak. Ezidőtájt már sikerült a kisipart , ugy megalázni , hogy a szegény kismesterek , tetszik nem tetszik,  kénytelenek voltak mühelyeiket bezárni, és  az állami vállalatok felé tendálni. Ez elsősorban a gyáraknak volt jó, mert  nagy hiány mutatkozott a jó szakemberekben, de a volt kis mesterek is , ha kevesebbet is de biztos jövedelemhez jutottak.

                                       A cigány meg a tejfel

          Történetünk , valamikor még abban a fatengelyes világban történt, amikor a  nagyáruházak helyén,  szántó-vető emberek dolgoztak, és termesztették a kenyérnek valót és egyéb élelmiszerek alapanyagát. Annak idején amikor már minden padlás le volt seperve, és a paraszti munka a háztájira szorult vissza, afféle jövedelem kiegészitésként - mert azt mindenki tudta , hogy a tszcs-ből nem lehet megélni.

                                         Kicsi a világ.

            Pár évvel ezelőtt írtam meg a közös udvar történetét. Néhányan még biztos emlékeztek rá. Furcsa fintora a sorsnak , hogy az ötvenöt - hatvan évvel korábbi történet egyik szereplőjével futottam össze a a facebook-on valamelyik este. Akkori írásomban nem volt sok szerepe mert még kicsi volt, de mindenképpen megvolt emlitve. Vékonyné nagyobbik lányáról van szó.

           Friss volt a tavasz , friss volt az óriás viz, és friss volt az  élmény is , hogy újra a vizparton lehetek. Már legalább féléve nem láttam az apai kavicsbánya forrástiszta vizét. Ragyogott a nap , nemkevésbé botjaim is, de a reggeli hüvös szél élénken simogatta a vizfelületet és apró hullámokat gerjesztett rajta. Kora reggel óta vagyok itt, kapásom nem volt , de látom , hogy  messze, a tó másik végébe újabb horgászok érkeznek. Ez megnyugtat , nem csak én vagyok olyan megszállott , hogy egy ilyen hidegvizű tóban próbálkozzon a halfogással  ezen a hűvös reggelen. Rövid sétára indulok , és élvezem , hogy a sikvidék megynyitja elöttem panorámáját.

                                                Vércukor

           Ez a cim jutott eszembe legelőször, amikor Páskándi Géza halálhírét vettem, és ez nem volt véletlen. Valamikor a hatvanas évek közepén - teljesen véletlenűl - a Miorica vendéglő kistermének sarokasztalánál volt szerencsém félórányit eltölteni - többedmagammal Páskándi Gézának a társaságában. Azidőtájt jelent meg "Holdbumeráng" cimű verseskötete.

            Azt hiszem kevés ember van a világon , akinek , szép,  jó, netán kellemes emlékei lennének a vámosokról. Nemcsak azért mert minden adandó lehetőséget a legmesszebb menőkig kihasználnak, az utas vagy az ügyfél szivatásához, hanem azért is mert általában a hatalmat képviselik. Ehhez még hozzájárul, egy jó adag pökhendiség, felsőbbrendüségérzet , és más emberek önérzetének semmibevevése. De most csak néhányat emlitettem, pedig ez a skála sokkal szélesebb.

                                     Szamospart

           Szinte mindennap arra járok ahol gyerek és ífjukorom nagy részét eltöltöttem, és nosztalgiával tölt el , annak a helynek a látványa ahol fiatalságom büneit, vagy akár jótéteményeit elkövettem. Mert nemcsak rosszat cselekedtünk,hiszen  volt olyan eset is, hogy fuldoklót mentettünk ki a vizből vagy kóbor kutyának keritettünk gazdát. De akkori főfoglalkozásunk a játék volt , amire ez a hely számtalan lehetőséget nyújtott.

           Azt előre megmondom, hogy nem a betlehemi csillagról , még csak a szerelmesek  augusztusi húllócsillagáról, sem lesz szó -- bár ezzel mutat némi rokonságot , már ami a hullást illeti--hanem egy másik csillagrendszerről. Azért mondom , hogy csillagrendszer , mert több is volt belőle.Volt belőle  kissebb meg nagyobb méretű. A kissebbeket ipari mennyiségben gyártották és szinte mindenki hozzájuthatott, ha betudta  fogni a száját, bejárt a munkahelyére , úgy tett mintha dolgozna , előre köszönt a főnöknek, néha elhivta egy deci pálinkára a sarki kocsmába, vagy olykor elment kitakaritani a főnök vécéjét --angolvécéjét --amit a főnök még nem tudott rendeltetésszerüen használni , mert a  fatornyos falujából ahonnan főnökrokonai behozták , a civilizáció ezen vivmánya még nem kopogtatott be.Igaz, ebbe közrejátszott a gyakori vizhiány, mert  az a fránya viz nem volt hajlandó felmenni az  első emeletre sem, kellő nyomás hiányában.

                                        Rongyfoci

           Tekintettel arra , hogy ezen az oldalon sok a fiatal és sokan közülük nem szerencséltettek megismerkedni közelebbről ezzel a játékszerrel , úgy határoztam , hogy az utókor számára megörökitem--itt ezen az oldalon,mint kuriózumot. Megörökitését, két dolog is sűrgeti: Az egyik kedves klubtársunk a rongylabdáról való értesűlése kapcsán azt nyilatkozta , hogy sokat hallott felőle , de nem ismeri , hogy az milyen volt.