Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
11 éve | pásztor pálma | 2 hozzászólás
Hetedik fejezet
- Nem, nem és nem!
A litigator felpattant, és felindultan kezdett kerengeni a teremben.
- Feladom, signore Sarrano!
- Ezt nem teheted! – szisszent fel Guliano, az ifjú örökös – Tudod jól, hogy nekem van igazam!
- Sokra megyek vele – közölte amaz nyers őszinteséggel – Nincs sok esélyünk.
- De hát nagybátyám minden vádja csak közönséges mocskolódás! Jog szerint én vagyok a törvényes örökös, és…
- Ne akard éppen nekem megmagyarázni, signore, hogy mit mond a jog!
11 éve | pásztor pálma | 1 hozzászólás
Hatodik rész
Tomaso kezében reszketett az ezüstkupa; a vörösbor túlcsordult a peremén, és bíbor tócsaként loccsant a földre. A fapadló mohón szívta magába, pillanatok múltán nem maradt semmi, csupán egy régi sebként sötétlő folt. Sarrano, aki addig hanyag mozdulattal nyújtotta kezét a borért, egyszerre megdermedt, s a kupára szegezte tekintetét. Az ezüst – bár nem erősen, de azért jól láthatóan – színt váltott… és ez bizony nem a bor veressége volt.
|
|
11 éve | pásztor pálma | 2 hozzászólás
Ötödik rész
- De hogy’ is jutott ilyen az eszedbe? – dörmögte Pietro, ahogy könnybe lábadt szemmel szorította magához a lányt – Én bolond… gondolhattam volna, hogy nem a nagybátyádhoz fogsz fordulni! De ezt akkor sem… Sosem bocsátanám meg magamnak, ha bajod esne miattam.
- Én viszont azt nem bírnám elviselni, ha veled történne bármi! De nem kell félteni engem, nagyon jó biztonságban voltam messere Ucellino mellett, és megígérte, hogy ki fog valamit találni, és megbízhatsz benne; ne félj, mi ketten majd segítünk rajtad!
11 éve | pásztor pálma | 6 hozzászólás
Negyedik rész
A remegő gyertyafény kísérteties udvart vetett az üres szoba padlóra, s elnyújtotta az árnyakat. Claudio mélyet lélegzett, szabad kezével végigsimította jeges homlokát.
- Semmiség - mormolta félhangosan - Ha gyanakszik is Tomaso… úgysem merne bántani. És miért is gyanakodna.
Lekuporodott a rozoga székre, azzal az eltökélt szándékkal, hogy virrasztva várja meg kényszerű szobatársát; csakhogy nem számolt a nap fáradságával. A félhomályban is égett a szeme; szinte fájt ébren maradni… végül feladta a meddő küzdelmet.
11 éve | pásztor pálma | 2 hozzászólás
Harmadik rész
- Szűzmáriám, segíts - fohászkodott fel az idős cselédasszony, és nyögve lapogatta derekát - Legalább az a főzet hatna, amit a vajákostól vettem múlt vasárnap, de nem; a csontjaim érzik a vihart… De én már azt sem bánnám - lamentált magában, míg sóhajtva ismét felvette a ruháskosarat, s megindult felfelé a lépcsőn -; egy magamfajta öregasszony ne várjon mást; csak legalább idebenn a házban ne volna vihar! Signoria Celia, mibe sodortál mindannyiónkat…
A folyosóra érve csaknem beleütközött az egyik szolgálóba, kis híja volt, hogy nem ejtette el a ruhákat.
11 éve | pásztor pálma | 5 hozzászólás
Második fejezet
A késő délelőtti napfény beragyogta a szelíd urbinói dombvidéket; a zöldellő lágy ívek szelíden ölelték a messzi láthatárt. Milyen rég nem járt itthon… Itthon?
Pietro mély sóhajjal fordult el az ablaktól. A lankákra boruló csend – melyet oly sokszor áhított korábban – most fojtogatta. A kinti verőfénytől káprázó szeme előtt sötét foltok gyúltak, elhomályosítva a szoba körvonalait. S a ködbe vesző falak mintha mind közelebb kúsznának, lassan, lopva; és a levegő egyre csak fogy szorításukban…
Megrázta a fejét; a látomások szertefoszlottak.
11 éve | pásztor pálma | 6 hozzászólás
Első fejezet
Kékesen gomolygott a félhomály a magasba szökő boltívek alatt, áldott fátylat borítva a bűnbánatba merült hívek lehajtott fejére.
„… qui est in caelestis, sancifiuntur… ugyan mit bánhatnék meg? … nomen tuum, fiat… esélyem sem lenne elkövetni bármit is… voluntas tua… de a gondolat is bűn, így talán ez a lázongás is… peccavi, Domine! Bocsáss meg, Uram, vétkeztem gondolatban… adveniuntur regnum tuum…”
A lány csapongó fohászát összegyűrt pergamenfoszlány szakította meg; a kemény kis golyóvá gyűrt levél egyenesen a lábához gurult.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Utolsó hozzászólás