Mindig is szeretett kijárni a zsibvásárra. Volt az egésznek valami bája, összehasonlíthatatlan hangulata. Itt minden eladandó megtalálta a maga balekját, csak ki kellet várnia az idejét. Hogyha vevőként bolyongott, szép komótosan elkezdte az első sornál és módszeresen végigmustrált mindent. Amikor valami megragadta a figyelmét közelebb lépett. Ekkor felnézett az eladóra, végigfürkészte. Sokszor nem érdekelte tovább az üzlet, mert kétes kinézetű volt a gazda, sunyi tekintettel, előre dörzsölve a kezét a jó bolt reményében.

Biztos kicsit furcsállod majd, hogy én írok neked. Hogy emlékeztesselek ki is vagyok én: Napsugár a nevem és a Te kezeid alatt láttam meg a napvilágot 2003. december 12-én délelőtt 10 óra előtt 10 perccel.

Nagyon izgalmas nap volt ez mindannyiunknak. Nekem azért, mert abból a kellemes, biztonságot nyújtó melegből kikerültem egy erős fényű világba, ahol kezek babráltak rajtam és olyan erősek voltak a hangok. Utólag is elnézést kérek, hogy egy kicsit morcos képet vágtam, de azt hiszem érthető az én szempontomból.

Ahogy kijött a főszerkesztő szobájából, nem látott a pipától. Még ott csengtek a főnök szavai a fülében: „Nagyon jó kis témát találtam neked. Tudod, jön a hideg, kezdenek hullani a hajléktalanok, ilyenkor mindenki piszkosul elkezdi, sajnálja őket, ez most hálás téma, írj róluk egy cikket”. Nem tudta hogy miért, de viszolygott ezektől, az emberektől. Talán, azért mert ott ahol lakott, volt egy törzskukázó, aki hős várvédőként védelmezte a konténereit, még azoktól is, akik a szemetüket szerették volna kiüríteni.

A sors vékonyka alkatot, mókás, szemüveges ábrázatot és kóchajat mért ki rá. A szülei szerint egy rossz pillanatban fogant félreértés, a gyerekévei alatt girnyó és abortuszvakarék majd a lányok szemében egyszerűen csak Woody Allen volt. Ráadásul irtózatos ügyetlenségéről és szerencsétlenkedéseiről legendák keringtek. Azért valahogy felnőtté érett és a „szerencse” élete első nőélményét a házasság révébe vezette. A nej, ahogy az lenni szokott ilyen esetekben, egy tenyeres-talpas „tünemény” volt, aki a „boldogító Igen” kimondása után fantasztikus tehetséget mutatott a női elsárkányosodás művészetében.

Valahol a világ végén, szűk, sikátoros kis utcában állt egy kis órásműhely.  Ha beléptél az ajtaján megszólalt egy kis csengő. A félhomályos kicsiny helység sarkában mindig égő piciny lámpa fénye hívogatta a betérőt. Itt dolgozott egy üvegasztalkánál, görnyedt háttal az órák doktora. Az egyik falon büszkén sorakoztak azok, akiket már meggyógyított a mester, egymást túlketyegve versengtek az idő kegyeiért. A másik oldalt a betegek vártak türelmesen a sorukra.

A férfi úgy határozott, hogy sétál egyet a hirtelen jött jóidőben. Végre kimozdulhatott a lakás fogságából, beolajozhatta berozsdásodott végtagjait. Talán egy kicsit hosszabbra sikerült a kis kirándulás mint gondolta, kezdett fáradni. Körülnézett, örömmel felfedezett a sétányon egy padot. De még mielőtt leült volna meglátott egy fagylaltost. Megvette az idény első hűsítő kedvencét. Szerette ezt a helyet, mert itt lehetett kapni, tölcsér helyett egy műanyag pohárkát és a hozzá való evezőlapátszerű kis kanálkát a gombócokhoz.

Egyszerűen nem értem apámat. Most értem a veszélyes tini korba, szükségem volna az okos, bölcs tanácsaira. Mit kezdjek ezekkel idétlen fiúkkal, amikor megpróbálnak körbecserkészni. Anyához nem fordulhatok, ő nem értene meg. Az igazi lelki társam apa volt, ő annyira megértette az én érzékeny lelkemet, de már nincs velünk. Nem régóta kezdődött, amikor apa teljesen megváltozott. A mindig kedves, aranyos apukám egyre undokabb lett. Mindenbe beleszólt, kezdett korlátok közé szorítani, terelgetni mint egy barikát. Ezt nagyon nem tudtam elviselni és lassan elhidegültünk egymástól. Egyre többet elmaradoztam otthonról, máshol jobban éreztem magam. Egyáltalán nem csodálkoztam, amikor egyszer hazaérve anyám közölte, hogy apa elhagyott bennünket.

A mostani életemben galambnak születtem. Ahogy megnéztem magam egy tócsában, szép hófehér galamb vagyok pici, piros gombszemekkel. Előző életeimben voltam már kutya, egy sudár jegenyefa és sajnos ember is. Az emberkorszakomból szinte csak rossz élmények maradtak meg bennem: a kenyérharc, az egymás elleni irígység, gyűlölet. Egyetlen szép emlékem az álmok voltak: sokszor repültem, magam mögött hagyva a gondjaimat. Ebben az életformámban megadatott a lehetőség, hogy kipróbálhassam ezt a semmihez nem hasonlítható csodálatos érzést, amikor kitárt szárnyakkal, a széllel szemben csak lebegek és alattam, valahol mélyen lent a világ.

 

A férfi a negyvenes évei végét taposta. Mindent elért az életben, amit csak akart, igazi jég hátán megélő típus volt. Soha nem válogatott a módszerekben. Ha egy cél lebegett a szeme előtt, minden áron megszerezte, nem kímélve senkit és semmit. Feleségét lépten-nyomon megalázta, hiszen ő hozta a pénzt a házhoz, ő hát a ház ura és parancsolója. Az asszony a shoppingolás és a tévésorozatok rabsága mögé menekült. Megadta magát a sorsnak, elfelejtett mosolyogni.

 

Vaknak született. Az apja nem sokáig tudta elviselni, hogy nem egészséges a gyermeke, elmenekült, otthagyta a családot. Az anyja, talán őt okolta, hogy így történt, egyre jobban ellene fordult, majd rövid úton megszabadulva tőle, állami gondozásba adta. A „Vakok Intézetébe” vezetett az útja. Szerencséjére egy jólelkű gondozónő óvó szárnyai alá került. Bözsi mama, -, ahogy itt nevezték- bőkezűen osztotta a szeretetet, jutott belőle mindenkinek, de különösen neki, aki a legkisebb volt.

A panelrengeteg szívében, fáktól övezve bújt meg a kicsiny játszótér. Az óriás tízemeletesek között a napsugár utat talált a boldog gyermekmosolyok szigete felé, megcsiklandozva az ébredező, ásítozó játékok még szendergő szemeit. Mosolyogva üdvözölték egymást.

–Ma szép napunk lesz! – jegyezte meg a mérleghinta – majd gyorsan elhallgatott, mert megjött az első látogató. Ő volt az, aki soha nem maradt el, legyen akármilyen az idő. Egy fiatal lány volt, aki még munka előtt futott egyet a fittségéért.

 

 A családban feltorlódtak az események. A várva-várt gyermek megszületése után az anyukát megválasztották iskolaigazgatónak. Összeült hát a családi kupaktanács, hogyan tovább. Mi legyen a fontosabb a karrier vagy a család? Az apuka állt elő egy nagyszerű ötlettel. Ugyanis olvasta, hogy már a férjek is igénybe vehetik a gyermekgondozási időszakot. /Hiába az emancipáció hatása!/ Az nem volt kétséges, hogy meg fog felelni a feladatnak, mert az előző alomból már három gyerek felnőtt a kezei között, mondhatni már rutinos volt.

A férfi elgondolkozva közelítette meg a szupermarket bejáratát. Ekkor váratlanul mellélépett egy jól öltözött úriember és megszólította. Mint kiderült, néhány kérdést szeretett volna feltenni az általános egészségi állapotáról. Általában elutasította az ilyen közvélemény kutatási kérdezőket, de most jó napja volt és ráállt a dologra. Gyorsan jöttek a kérdések, lelkiismeretesen válaszolt rájuk. Nem tartott sokáig. Amikor már elbúcsúzott volna, még egy utolsó kérés hangzott el, adja meg a telefonszámát, azzal az indokkal, hogy majd tájékoztatják a felmérés eredményéről.

Egy tavaszi napon, ahogy felébredt eszébe jutott, hogy ma az egész délelőttje szabad. Hirtelen nem tudta mit kezdjen a rászabadult szabadidővel. Arra gondolt, amíg eldönti, lesétál a boltba. Vett egy üveg ásványvizet, és a kis tér egyik sarkában leült egy padra. Lassan része lett a térnek, figyelni kezdte a reggeli zsongást.

Egy anyuka haladt el kisfiával, arcán a mindennapok rutinjának unottságával. A kisöreg koravén arcáról semmilyen érzelem nem volt leolvasható.

 

A mosatlanok egyre csak gyűltek a konyhapulton. A zsúfoltság miatt nagy volt az elégedetlenség az edények között. Különösen nehezen viselték ezt a tömegnyomort az ünneplős készlet tagjai. Ők általában a pohárszekrény kiemelt részén figyelték a mindennapok forgatagát. Csak ritka ünnepekkor és különleges vendégek tiszteletére kerültek elő. Ilyenkor büszkén csillant meg a halvány gyertyafény ívelt formájukon. Használat után általában külön bánásmódban részesültek, de most a közönséges edények között kellett a tisztaságra várniuk.

 

Egy kis műhelyben látták meg a napvilágot. Gondos kezek, aprólékos munkával készítették őket. Amolyan szaladgálós cipők voltak, de csinosak, szemrevalók. Az idős mesternek, létrehozójuknak is tetszettek, így egyikük kikerült a kicsiny üzlet kirakatába, amíg a másik a puha papírotthonban várakozott. A bal, aki kikerült az üveg mögé, ujjongva szívta magába a város forgatagát, a jobb a doboz mélyén a sötétben álmodozott. Hiányoztak egymásnak, hiszen ikrek voltak és szerettek együtt lenni.

Meeting.... mítingelünk...

 

A meeting, mint az amerikai cégvezetési kultúra egyik demokratikus eleme, a rendszerváltással megjelenő multinacionális cégekkel együtt érkezett Magyarországra, itt azonban találkozott a régről működő értekezlet-kultúrával és az eredetileg laza, kötetlen és hatékony információcseréből lassú, hierarchizált alapon működő, döntési helyzeteket kikerülő időhúzás lett. Ezeken a fórumokon előremutató célkitűzések helyett sokszor a múlt hibáinak személyeskedő újratárgyalását hallgathattuk végig, és a kreativitást, a progressziót szinte teljesen nélkülözi ez a közeg.No ezt a tételt a WC-s nénik gyülekezete teljes mértékben elvetette..

 

Fekete felhők egybefüggő habos tornya borítja az éjszaka amúgy is sötét egét.Nyomott páradús levegő jelzi a vihar közeledtét.Elcsitultak az utcán ricsajozó fiatalok is, s nagy nehezen mindegyik hazaszédeleg.

 

A szobában csak egy kis illatmécses világít, Lángját a suttogó szavak lágy fuvallata megremegteti, és a remegő apró lángocska fura árnyként vetítődik a falra Fűszeres , bódító illata átjárja a kicsiny szobát.


A férfi óvatosan és lágyan elveszi karját a nő feje alól.Megszomjaztam, te nem?Hozzak valamit neked is?A nő felkönyököl, szőke tincsei rakoncátlanul előre buknak arcába.Tekintete gyengéd, és a mámoros csillogás még ott világít benne.Haját lezserül hátrasímítja, és kihívó tekintettel válaszol.Másra szomjazom-s lágy csókot lehel a férfi ajkára.Mindketten elkezdtek nevetni.Te kis telhetetlen-mondta a férfi , de hangjának lágyságában lehetett érezni-nagyon is tetszik mindez neki.Magához szorította a nőt, egy puszit nyomott a homlokára -és felkelt.A nő elnyújtózott az ágyon.Teste izmos és formás volt-hibátlan, fiatal test-amilyen egy 30 éves nő lehet..A férfi két pohár narancslével tért vissza.Leült az ágy szélére és az egyik poharat a nő felé nyújtotta.