A mosatlanok egyre csak gyűltek a konyhapulton. A zsúfoltság miatt nagy volt az elégedetlenség az edények között. Különösen nehezen viselték ezt a tömegnyomort az ünneplős készlet tagjai. Ők általában a pohárszekrény kiemelt részén figyelték a mindennapok forgatagát. Csak ritka ünnepekkor és különleges vendégek tiszteletére kerültek elő. Ilyenkor büszkén csillant meg a halvány gyertyafény ívelt formájukon. Használat után általában külön bánásmódban részesültek, de most a közönséges edények között kellett a tisztaságra várniuk.

Az edények a szokásos témáikkal ütötték el a várakozás idejét. A csészék a kistányérokról pletykálkodtak, a mélytányérok felsőbbrendűségüket bizonygatták a lapostányérokkal szemben, a poharak kiemelték a mindennapi fontosságukat, a bögrék csak egyszerűen nagyokat ásítottak.

‒ A gazda nem szokott ilyen lusta lenni-, állapította meg a merőkanál- ha összejövünk egy páran, már megyünk is a tisztítóba. Valami különös eseménynek kellett történnie.

‒ Talán összefüggésben lehet azzal, hogy új edényeket láttam az asztalon – vetette közbe a kiskanál. Ettől mindannyian izgatott lettek és találgatni kezdték, hogy kik lehetnek az új jövevények.

Aznap este már nem kerültek sorra, lekapcsolódott a fény, sötétben maradtak. A félősebbek közelebb húzódtak a többiekhez és lassan mindenki elcsendesedett. A nyugalom nem tartott sokáig, mert az öreg bögre horkolása felébresztette a többieket. Rápisszegtek, húzták a fülét, lökdösték de csak tovább horkolt. Végül az egyik villa kitalálta, hogy fordítsák a szájával lefelé. Ez végül bevált és végre mindenki nyugovóra tért. Hajnalban a kakasmintás pohár ébredt leghamarabb, kukorékolni akart, de aztán meggondolta magát. Az edények szép lassan ébredezni kezdtek, nagyokat nyújtózkodtak és többen is felháborodásuknak adtak hangot, mivel az ételmaradékok maradéktalanul rájuk száradtak.

‒ Nehéz napunk lesz, -morgolódott a nagy tekintélynek örvendő konyhakés- mikorra újra tisztává varázsol bennünket a zuhanyzó.

De el jött ez is: kinyílt a nagy ajtó és szépen rendezetten mindenki bekerült az előre kijelölt helyére.

A poharak, bögrék, kistányérok az emeleti zuhanyzóban kaptak helyet. A tányéroknak egy-egy külön zuhanytálca jutott, az evőeszközök álló zuhanyfülkéket kaptak, mellettük a lábosok terpeszkedtek nagy méretükkel.

Az elit készlet természetesen most is zsörtölődött, hogy együtt kell zuhanyoznia a pórnéppel, ráadásul ilyen körülmények között. A tányéroknak jó volt így, ők szerettek összebújni. Legjobban a kis, egyszerű piros lábos örült, mert ahogy felnézett a felső emelet rácsai közt, éppen látta a piros pöttyös kis bögrét, akibe titokban szerelmes volt.

Ekkor az ajtó hirtelen rájuk csapódott, sötét lett, és az edények nagy visongása közepette megindult a fürdés. Hatalmas nagy forgó kar lövellte rájuk a kellemes meleg vizet. Egy kicsit elbágyadtak a simogató, bársonyos permetben. Szép lassan elcsendesedtek és átadták magukat az élvezetnek. Ezt a pillanatot használta ki az öreg fületlen bögre és mesélni kezdett:

‒ Tudjátok, jó ez a mosakodás is, de nem lehet összehasonlítani azokkal a régi szép időkkel. Akkoriban a gazda mindenkit egyesével a kezébe vett, lágyan, finoman érintve minden kis porcikánkat. Előbb jól megszappanozott, majd frissítő hideg zuhannyal leöblített minket, ezután pedig puha törölközővel szárazra törölt. Még egyszer körbenézett rajtunk, hogy nem maradt-e ki valamelyik részünk a tisztálkodásból, elmosolyodott és visszatett a helyünkre. Benne volt ebben egymás tisztelete, az érintés melegsége.

A fiatalabbak tátott szájjal hallgatták az öreg történetét és próbálták elképzelni azokat az időket. Az idősebbek morogtak, hogy az öreg már megint ezzel az unos-untalan témával jön elő. Az úri népség egyszerűen csak összenézett és kuncogott.

Most mindenki elcsendesedett, mert jött a kedvenc részük: a száradás. Meleg fuvallat érkezett a falakból és ezt mindenki élvezni akarta. Többen elszunyókáltak a bizsergető érzés közben, majd néma csend lett. Máskor ilyenkor elég hamar kinyílt a szabadulás ajtaja, de most elég sokat kellett kuksolniuk a sötétben.

Aztán hirtelen kicsapódott a bejárat és beömlött a fény. Egy idegen kéz rakosgatta ki őket az asztalra, szépen sorba egymás mellé. Már mindenki ott volt csak az öreg fületlen bögre kuporgott még a fürdőben. Ami ezután történt arra az edények örökké emlékezni fognak.

Eltelt néhány nap, minden visszazökkent a hétköznapokba. A régi edények helyet szorítottak az új edényeknek, gyorsan összebarátkoztak, különösen úgy, hogy a jövevények olyan nőiesek voltak. A rózsaszín szívecskés pohár, a lágy vonalvezetésű, mintás tányér, a Garfield-os bögre megtalálták a helyüket és úgy beilleszkedtek, mintha örökké itt éltek volna.

A régiek egyik nap a gazda hangját hallották:

‒ Drágám! Nem láttad a fületlen bögrémet?

‒ Édesem, kidobtam már olyan csúnya volt.

‒ De ez volt a kedvenc, gyerekkori bögrém. Sok kedves élmény fűződik hozzá, azért szerettem.

‒ Jól van el ne bömbizd magad, majd kapsz tőlem a szülinapodra egy másikat.

Az edények csendben hallgatták a párbeszédet. Mindenki a gondolataiba mélyedt.