Az erdei rendőrségen felvételt hirdettek, mert a vadászsólymok kétharmadát elvitte a madárinfluenza. Három hétig senki nem jelentkezett. Ekkor kopogtak az ajtón, egyszerre két jelentkező is akadt: Strucc Sebestyén és Pocok Petúr. A kéttagú bizottság meghallgatta a jelölteket és útjukra bocsájtották őket azzal, hogy majd értesítik őket. Ahogy becsukódott mögöttük az ajtó, a bizottságból kipukkadt a röhögés:

- Még ezek akarnak rendőrök lenni, a strucc azzal a hülye, hosszú nyakával, meg az affektáló beszédjével?

Üdvözlöm a csoport új és régebbi tagjait! Rég nem jelentkeztem sem írással, sem hozzászólással, ezért elnézést kell kérjek a Közösségtől (mentségeim számosak, de nem publikus egyik sem). 

Alant egy hosszabb Levéllel kívánom mulasztásomat pótolni. Jó olvasást és sok türelmet kívánok hozzá.

Az alábbi sorok sérthetik egyes Olvasóim vallási, erkölcsi nézeteit. Olvasását kizárólag 18. életévét betöltött személynek ajánlom.

Mihály bosszúja

         Üdvözlöm mindazokat, akik e sorokat olvassák.

1.

Marci nem szerette a koránkelést, ezért kávézott, mert az elviselhetőbbé tette számára a reggeleket. Éppen végzett a kávéfőző megtömésével, mikor zajt hallott a hálószoba felől. Hirtelen összerezzent, régi élete még megmaradt morzsái mozgolódtak benne, mikor Adri kilépett a konyhába.

-Huh drágám, rendesen megijesztettél. Miért nem pihensz még?

-Ááááhhh. Pont ezt akartam kérdezni én is.

Adri köntösét összehúzva figyelte házastársát, ahogy az felteszi főni a kávét.

Az eisenachi tanulmányút

Egy lovaskocsi dübörgött végig Eisenach erdőinek rögös útjain. Pattogtak a kerekek a köves úton, vadul dobogtak a paták, a lovak panaszosan prüszköltek a nagy vágta miatt. A kocsi fontos utasa nem volt más, mint Howard Pegg Laurence a Miskatonic egyetem ifjú tanulója, aki a német hegyvidék élővilágáról és erdőségeiről írta éppen doktoriját. Laurence mindemellett roppant mód érdeklődött az okkult tudományok iránt, ami nem volt meglepő a Miskatonic egyetem hallgatóinak körében.

Sziasztok!

Igó Norbert Krisztián vagyok, ès koràbban gyakran làtogattam az oldalt. Ezúttal egy dark fantasy regèny első rèszletèt szeretnèm bemutatni nektek. 

               Hogyan támasszuk fel

            Rent Krisztiánt?

1.

A nevem, Rent Bence.

Tizennyolc éves vagyok, egy autószerelő mellett dolgozom. Már négy hónapja, hogy elveszítettem az édesapámat. S vele együtt a boldog, családi harmóniát is. Ugyanis attól a naptól kezdve, minden megváltozott.

Boldogság.?

Boldog, hisz van családja,

Akad egy két jó barátja,

Van munkája, nagykabátja,

Helyét a világban mégsem találja.

Míg a gyermek az iskolapadot nyomja,

Anyja itthon az álmokat fonja.

Ettől ugyan nem enyhül szomja,

Csak az időt a felmosástól vonja.

Mégsem tud másra gondolni,

Nap mint nap a színpadon tombolni...

Tombolni, sírni, nevetni,

A közönséget kultúrával etetni.

De neki mindez nem adatott meg,

Megmarad ő mindörökre átlagembernek.

Sántán, süketen ügetett.

Szépen igazi hévvel,

De mégis összeesett.

Nem állt fel többet.

A gazda túl tett rajta

Új lova gyorsabb, erősebb volt.,

De nem a régi ló.

Szép volt neki a pajta.

A versenyeket sorra nyerte.
A gazda az édes bort nyelte.

A gazda hasa nőtt.

A ló, pedig leépült.

Az utolsó versenyen,

Sántán, süketen ügetett,

És összeesett.

Nem állt fel többet.

A lány, aki érzelmeket evett

Alattam száz méter, két karom oldalán további ezer. Testem kereszt a semmiben, tejüveg híd tartja alul, felül több ezer prizmaablak csapkod egymás szavába vágva. Fröcsögnek. A mélység párás átka lehet az, mit az égbolt szilánkokként szít pórusaimba. Úgy fáj, mint haldokló csillagoknak a ragyogás - én kísérem ki őket utolsó útjukra a hetedik szféra fölé, ahonnan Isten országa csupán bábjáték komédia. Innen én irányítok.

Tizenegyedik rész: Utószó

Két esztendővel később

A tengerészek elnyújtott kiáltásától megriasztott sirályok felrebbentek, és gyors csapásokkal szárnyaltak a kékellő magasba. Vijjogásukat hallottam már bánatnak, örömujjongásnak, haragnak… ezerszínű volt, saját hangulatomtól függően. Ezúttal izgatottnak véltem, mintha nem csupán halra, hanem új kalandra is éhesen kelnének szárnya a horizont felé. Vajon meddig repülhetnek, merengtem el, milyen messzire juthatnak el a távoli kékségben, míg el nem fáradnak?

Ki lesz...?

Ki lesz a fény a némaságban,
zengő dal az éjszakában;
lesz biztos pont vad orkánban,
ölelő kar hegyomlásban?
Ki oldja fel foglyok láncát,
hallja meg a némák szavát,
őrzi-e a tiszták álmát,
lidérc ha járja az éjszakát?
Hogy elűzze a rettegést,
ki mesél új ezeregy éjt?
S mielőtt kihunyna a remény,
ki lobbantja újra a fényt?