1. Dal: Liszt Ferenc - 2. magyar rapszódia

Fegyverropogás és motorok hangos berregése ébreszti a falut. A honvédek már a faluháza tetején ülnek, a mellvért elé és tetejére pakolt homokzsákok mögött. Egész éjszaka ott voltak, vártak. Az első néhány házban lakókat már hetekkel ezelőtt kitelepítették, amikor a négymotoros szörnyetegek először erre jártak, hogy bombák szőnyegével terítsék be a főutcát. Azóta újabb háromszor tértek vissza. Hogy miért?

A művészetről
Január

Szélsebesen ront be a szobájába, még az ablakok is beleremegnek, ahogy becsapja maga mögött az ajtót. Linda már valamilyen szinten hozzászokott a szülei vitáihoz, hisz jó ideje nem zokog miatta, de még mindig gombócot érez a torkában. Mérgesen járkál fel-alá a szobában, miközben két kezével a fejét szorítja. Miért nem hagyják már abba az ordítozást?! Torkig van az őseivel, és az egész világgal! Mindegy mit csinál, valahogy mindig rajta csattan az ostor, állandóan ő a hibás.

Mindig csodálattal tölt el, amikor megszólal a nagybőgő. Magával ragad a muzsikája és csak akkor érzem igazán azt, hogy én is szívesen táncra perdülnék. Talán a hang az, ami mindig a parkettre csalogat, vagy talán a ritmus, a dal, vagy talán a fiú, aki mindezt megszólaltatja… Néha magam sem tudom, mit érzek akkor, amikor meghallom a nagybőgő zenéjét. Amikor pedig a szemébe nézek, csillogást látok, azt az élvezetet, melyet a muzsikálásban lel, a gyönyört, melyet én balerinaként aligha érzek.

Aznap is a szokásos kora reggeli sétámat folytattam a város még latyakos parkjában. Mindennap, egészen pontosan reggel hat órakor indultam el, hogy körbejárjam a fák és a madarak kis birodalmát. Rám fért, ugyanis a munkámat tekintve igencsak sokat üldögélek a laptopom mellett, fejem zúg, a szemem folyton könnyezik a fáradtságtól. Aznap azonban egyébtől is könnyezett. Véget ért egy álom. Most már tényleg befejeződött.

„ Még most is érzem parfümének illatát, magam előtt látom, ahogy kecsesen ül a zongora előtt és játszik nekem.

Bemutatom Nórit. Az iskolában mindig a hátsó padban ül, csak akkor szól, ha kérdezik, és akkor is a lehető legrövidebben. Barátkozni talán sosem jutott eszébe, senki sem tudja miért. Nem tudják, hogy elégedetlen, elvarázsolt vagy boldog egyedül. Még a tanárok előtt is rejtély, hogy a 14 éves lány miért ennyire hallgatag. Már majd egy éve jár a gimnáziumba, nyugodtan ismerkedhetett volna a többi diákkal, de nem. Nem öltözködik kihívóan, nem vagdossa magát, egyáltalán nem sminkkel, úgy tűnik, hogy még véletlenül sem akar feltűnni senkinek.

Eredeti kultikus és még számos módon lehetne a táncot jellemezni.

Gondoljuk úgy a táncra, mint egy fegyverre, amelyet bárhol és bármikor elővehetsz és pörgetheted, mint a spagetti westernekben a Coltot. Táncolhatsz, ha jó a kedved, táncolhatsz, ha a bú ölel át, táncolhatsz, ha update Norbi azt mondja. Csak aknamezőn ne. Ha ehhez még egy társ is társul, ki jó esetben nő, akkor aztán… Hagy szóljon a nóta. Vagy inkább ne?

Nehéz ügy kérem szépen.

A legszebb a táncban, hogy már a pólyás baba is táncot jár.