Bemutatom Nórit. Az iskolában mindig a hátsó padban ül, csak akkor szól, ha kérdezik, és akkor is a lehető legrövidebben. Barátkozni talán sosem jutott eszébe, senki sem tudja miért. Nem tudják, hogy elégedetlen, elvarázsolt vagy boldog egyedül. Még a tanárok előtt is rejtély, hogy a 14 éves lány miért ennyire hallgatag. Már majd egy éve jár a gimnáziumba, nyugodtan ismerkedhetett volna a többi diákkal, de nem. Nem öltözködik kihívóan, nem vagdossa magát, egyáltalán nem sminkkel, úgy tűnik, hogy még véletlenül sem akar feltűnni senkinek. Nóri a tipikus szürke egér az osztályában, de ha összehasonlítjuk a többi osztály kakukktojásaival, akkor is ő marad a címvédő. 
Igaz, hogy a láthatatlansággal rengeteg előny is jár, többek között, hogy gyakran még a tanárok szeme előtt is elsiklik, így kevesebb az esélye felelni. A fiúk sem veszik célba gyerekes és undorító tréfáikkal, főleg mióta egyszer az egyik megpróbálta, és Nórin semmilyen reakciót nem látott, azóta felé sem néznek… De Nóri nem ezért lett szürke egérke. Ő ilyen.

Ahogy egy szürke hétköznapon sétált hazafelé az utcájukba érve megszaporázta a lépteit. Szerdai nap volt, és nagyon jól tudta, hogy mi fogadja otthon minden szerdán. Ahogy beért a házba, egy kicsit durcás lett, ledobta a táskáját a nappaliban, majd a testvére szobája felé vette az irányt. Roland 17 éves volt, és a külső szemlélő azt hihette, hogy ég és föld a két testvér. Roland szeretett a középpontban lenni, vagányan öltözködött, és rendkívül barátkozó alkat volt. Ahogy Nóri belépett a fiú szobájába még inkább durcásabb lett. Roland és a barátai szó szerint el voltak terülve. Az egyik az ágyon feküdt, a másik az ágy mellett ült, hátát nekitámasztva a harmadiknak.

• Miért van csend? – Kérdezte a belépő lány dacosan.

• Nincs kedvünk gyakorolni. – Nyögte Roland a számítógép előtt ülve.

• Mi az, hogy nincs, akkor mégis hogy lesz koncert? – Hüledezett Nóri.

• Addig még van időnk. – Közölte Máté, és Patrik is bólogatott.

• De hát… - Keseredett el a lány. – szerda van. Szerdán pedig próba van.

• Most nincs kedvünk hugi.

• Na ne már! – Emelte égnek a kezeit. – Tessék zenélni! Nem azért siettem haza, hogy ezt nézzem!

A srácok könyörögve nyögtek fel, ahogy Nóri próbálta felcibálni őket. Persze a helyzet esélytelen lett volna, mivel Nóri jóval alacsonynak számított a 165 centijével a nála idősebb fiúk között. De a srácok már ismerték a lányt, és tudták, hogy addig adja fel, amíg fel nem tápászkodnak. Ahogy mindenki talpra állva dülöngélt Nóri arcán mosoly jelent meg. „már csak egy kis hangulat kell” – gondolta magában. Egy szempillantással később már a lány hangjától zengett az egész lakás. Énekelt. Tudta, hogy nincs túl jó hangja, de a cél érdekében még ezt is bevetette. Énekelt és pattogva táncolt a srácok között, olyan volt, mint egy kis mókus. Tánc tudása nem révén az összes olyan mozdulatot bemutatta, amit pelenkás kora óta felszedett. Ugrált, lépkedett, forgott és közben pörgős zenék szövegét énekelte majd kiabálta. Öt perc múlva meglátta a mosoly kezdeményeket a bátyja és Máté arcán, ekkor már tudta, hogy nyert ügye van. Még öt perc múlva a srácok egyöntetűen kijelentették, hogy lemennek gyakorolni. De kihangsúlyozták, hogy csak azért, mert Nóri nem hagyja békén őket, és kénytelenek lenyugtatni őt, különben egész délután a nyakukon lógna. Nóri persze mindezt elengedte a füle mellett, mert már ismerte a fiúkat. Morogtak, nyafogtak, de mégis vigyorogva vonultak a garázsból kialakított próbaterem felé.

Ahogy rákapcsolták a hangszereket és a mikrofonokat az erősítőre mindegyikükben felgyorsult a véráramlás, megérkezett az adrenalin. Már az első néhány sor után a fiúk sem titkolták tovább, hogy élvezik a zenélést, és boldogan adták bele minden erejüket a próbába, amit Nóri hihetetlen üdvrivalgással és tombolással jutalmazott. Végigénekelte a srácokkal az egész próbát, az összes számot. Végig táncolt és ugrált, a bandatagok között szökdécselve, pörgésével már inkább hasonlított egy bedrogozott mókusra. Minden szerdán és hétvégén ez volt, egy próbát sem hagyott ki a lány, soha.

Három évvel később, mikor a banda már befutott, magyar tinik ezrei rajongtak értük, már Nóri volt a fő énekes. Ugyanis annyit gyakorolt a fiúkkal, hogy kikupálódott a hangja. Ekkor már magabiztosan mozgott a színpadon, bárhol léptek is fel éppen. Ahogy tudatosította magában, hogy csak úgy kell viselkednie, mint a próbákon, nem érzett többé lámpalázat. A bandatagokat ismerte, mintha mind a testvére lett volna. 

Így történt hát, hogy mire az érettségi évébe érkezett, már ünnepelt énekesnő volt azt osztály szürke egere, aki hiperaktív gyerekeket megszégyenítő energiával mozgott a koncerteken, lehetetlenül sokat énekelve. Így is hívták egymás között a srácok: Energia. Majd ez lett a banda neve is. És így figyelt fel rájuk egy külföldi lemezkiadó cég is…

A furcsa csak volt, hogy bármi is történt, mikor nem énekelt, Nóri ugyanaz a szürke egér volt, mint mindig.