Eredeti kultikus és még számos módon lehetne a táncot jellemezni.

Gondoljuk úgy a táncra, mint egy fegyverre, amelyet bárhol és bármikor elővehetsz és pörgetheted, mint a spagetti westernekben a Coltot. Táncolhatsz, ha jó a kedved, táncolhatsz, ha a bú ölel át, táncolhatsz, ha update Norbi azt mondja. Csak aknamezőn ne. Ha ehhez még egy társ is társul, ki jó esetben nő, akkor aztán… Hagy szóljon a nóta. Vagy inkább ne?

Nehéz ügy kérem szépen.

A legszebb a táncban, hogy már a pólyás baba is táncot jár. Kicsiny lábait és kezeit mozgatja, bár még nincs tudatában, de azt járja, főleg ha van benne egy vonóval. De tényleg ez az egyetlen olyan megnyilvánulási mód, amit többféleképpen lehet használni, mint egy több funkciós porszívót. Merthogy lehet egy törzsnél a harcra hívó csata zaja vagy a nász élményének megnyilvánulása is. Táncolhat a nagyi, a hugi, az öcsi, a lényeg, hogy érzés és gondolat vagy legalább egy kis ritmus legyen benne.

Ennek a csodának van egy olyan mellékhatása, hogy ha csoportban végzed, akkor arra a kis időre eggyé válsz, együtt mozogsz, a tömeggel, érzed, ahogy a ritmus, a tömeg, a zene és minden egyként dübörög benned. Ahogy a dal is mondja „Szabadon”. Szabad lehetsz, egy pillanatra elfelejted, hogy a gond és a teher nyomorú kínja rád telepedik és szétfeszít. Újjászületsz, mint egy hernyó, ki most pillangóként száll. Érzed a lelkedben, a véredben, a talpadban azt, hogy most, igen, most nem érdekel semmi és senki csak én vagyok és a tánc, az ütem. A tánc egy nyelv, egy kifejezési forma, izzik, mint egy forró lávakő. A csábítás egyik ősi eszköze, a férfiasság és a nőiesség egyik legszemtelenebb módja, mikor emberek előtt úgy vonhatod magad köré a társad, hogy utána ne csak a port merd nézni, hanem a szemeket, a lélek tükrét, a lángolóan verejtékező pihegő szempárt.

Szenvedély, düh, fájdalom, kín és vágy, pimasz mosoly, hivalkodó nézés. Halvány tánc tér, izzó éj és lángoló forróság az, mikor a vér lángra kap, a tudat elszabadul, az eggyéválás, a lélegzetvételek, a szünetek. Mind-mind a tánc, a zene, a muzsika.

Ki nem szeretné érezni a Dirty Dancing érzést, ki nem akarja érezni, hogy csak ő és a párja van a tánctéren?

Az a pillanat, mikor a tenyér az archoz ér, de csak lágyan, mint egy könnyed szellő, simogat és védelmez. Majd egy szorító ölelés: igen itt vagy és nő vagy. Tombolnak a hormonok, lázadnak a vágyak: - Ne, ne, most ne nyomj el! Én vagyok az. A vágy! A gyomorszorító kínlódás, a tomboló vágyakozás, az örült gondolat, a hivalkodás, mind-mind én, én vagyok az. Hogy miért engedd el magad? Mert azt akarom, hogy érzed, hogy tudd, hogy hidd el, hogy létezel…

Éld meg a vágyaid, álmaid!