„A tiszta szerelemnek a lelkiismeret legtökéletesebb csendjére van szüksége.”

(George Sand)

Első fejezet

    -A gyermek pompázatos!

-Ám apjára alig hasonlít. -válaszom a bókra, mely azt erősítette meg bennem, hogy jól döntöttem.

A családi idillt az anya hiánya töri meg, ám mégsem bánom a fájó éveket, mert ő velem van.

  Olvasd hát, eme gyalázatos történetet! Égjen szeretet mellkasodban és lelkedben dolgozzon tisztítótűz!

Magasan szálló madár vijjogása zökkentett ki monoton járásomból. A hideg már véresre csípte orcámat, a vércseppek, mintha csak könny lettek volna, gördültek le. Nem akartam sírni. Ráfagyott volna az arcomra.
A fehér kristály hóban kurta lábnyomok jelezték utamat a töltésen. Az erdő, feketén, sötéten terült el két oldalon. Nem akartam újra bemenni.

Csontok szegélyezték az utat… fehérek, nemesek, alantasak. Már megtanultam megkülönböztetni, hogy kié lehettek.

A ködgejzír akár a csatornanyílásokból is szállingózhatott volna, pedig csak a téli éjszaka tette. Felhívta a figyelmem, miként csillog a fákon a dér, miként akar imponálni nekem a sok karácsonyi rejtély. Ekképp láttam tündöklésük az üvegen át. A radiátor nem hagyott vacogni, de a vasforgácsok rovátkái harmatsúlyú tagjaimat most mégis megborzongatta. A gazda ülőpózba állított, egy székre helyezett, s az ölemben egy év után ismét ajándék csücsülhetett.

Szétszakadt, megviselt emlékek 

halvány fényben tündöklő képek,

néhány itt maradt,amit el nem fújt a szél,

mely nem sárgult meg, mint az őszi falevél.

Van, amit nem felejt az ember,

amit el nem sodor a tenger,

jönnek rossz napok, jön az ősz, aztán a tél

de az ember amíg él,folyton csak remél.

Halványul a napfény, nem éget

a hűs szél leveleket tépked,

és mikor eljön a tél, megdermed minden,

megfagy a föld, csendes a természet.

Csend van a szívben, a lélekben

minden ott van az emlékekben,

az a néhány kép, mely még néha felvillan

csak üvegszilánk, ami néha felcsillan.

Mondod, mondod, itt a gombod

Fogd meg gyorsan, s nem lesz gondod

Kéményt seper ez az úr, kéményedbe beletúr

Kisöpri a kisöprendőt, sapkát hord , ő és nem kendőt

Tél van, jég van, nagy a hó

Fázik minden nagyanyó

Kinek nincsen nagyapója

Háza előtt nagy a hója

Majd a tél is messze száll

Ezt csicsergi egy madár

Fűtsön ki, ki a kályhába

Hogy, ne fagyjon le a lába

És, ne szökjön fel a láza

Hogyha nincsen néki háza

Várja a jó meleg Pláza

Géz, a kézen

Géz a seben

Gézes kézzel teli zsebem

Zsebben a kis zsebibaba

Hordja őt a zsebimama

Ne ugrándozz zsebimama

Kiesik a zsebibaba

Ki mér

Ki mer

Ki dúl

Ki dől

Ki úr

Ki ír

Ki olvas

Ki alvós

Ki vidám

Ki vad ám

Bár nem vagyok én madám

Soraimat mégis szeretettel adám

Ne búsulj babám, legyél inkább vidám