Itt a karácsony a szeretett ünnepe . Mindenki aki tudd együtt tölti ezt az ünnepet a szeretteivel. Sokszor ilyenkor ismerjük meg a család új tagjait. Mint nálunk is a bátyám karácsonykor tervezi bemutatni a barátnőjét. Ami egyrészt hatalmas öröm de azért kicsit félelem is. A bemutatás napján édesanyám valamilyen ismeretlen oknál fogva előszedte a kép albumokat , amik megörökítik a mi gyerekkorunkat vagy éppen ciki helyzetünket. Bár nem mondtam neki de szerintem nem ezzel kellene kezdeni a bemutatkozást, hogy a bátyám pucér kis kori képeit mutogatja barátnőjének.

Forralt bor

 

A Kárász utca narancssárga kövezete ideális terep volt, Szeged hétköznapi történéseinek. A hely állandó színtere volt a szórolapot osztogató alkalmi munkásoknak, a gitározó fiataloknak és a mókás ám annál sanyarúbb sorsú hajléktalanoknak. Gyönyörű épületek emelkedtek az utca két oldalán tökéletesen elegyítve a régi és új korok stílusát. Lakkozott fapadok hatalmas bástyákként védelmezték a házak falait, két végükön homokszínű gigászi virágcserepek őrködtek.

Kutya egy karácsony ez! 

 

Most, hogy vészesen kezdett közeledni a Karácsony, ideje volt leülnöm és átgondolnom, mivel lepjem meg szeretett kis családom. Tudni kell rólam, hogy minden évben valami különleges, otthon gyártott ajándékkal halmozom el a rokonokat, változó sikerrel. Idén valahogy kimerült az ötlettár, lehet azért, mert már én is öregszem, halványulni látszik gyermeki kreativitásom. Fejemet vakargatva, gondterhelten ücsörögtem a kanapén. Hű társam, egyetlen vizslám észre is vette ezt, fejét ölembe hajtva, ő is elkezdett agyalni.

1.

Szép ünnep a Karácsony. Nappal emberek serege bolyong a díszes kirakatok között, tele a park és a főtér a karácsonyfát dicsérő gyermekekkel, ropog a friss hó a talpak alatt. Este kigyúlnak a fények a lámpaoszlopok drótjai között, a tiszta égbolton felvillannak a csillagok, bódító fenyőillat, friss sütemények édes aromája tölti be a levegőt. A kéményekből lassan száll fel a füst, mosolygó arcok ragyognak egymásra, összecsattanó kis kezek epekedve várják az aranyszínű, fehér felhőn érkező angyalokat.

 

 

Időnként megpróbálok visszaemlékezni azokra az időkre, mikor még nagyon kicsinyke gyermek voltam.

 

Gyermekkorom hosszabb időszakát homály fedi, de néhány mozzanat időnként a felszínre tornássza magát. 

A félős korszakomra világosan emlékszem. Rettegtem a sötétben. Ezt meg is írtam valahol, egy posztomban, ’SZKOTOFÓBIA’ címmel. 

Azt is tudom, hogy testvéreim sokat rémisztgettek. Emlékszem milyen gyomorszorító érzés fogott el, mikor árvízzel, és a meghalással ijesztgettek. 

Tudom, hogy undok, és rettentően árulkodós kislány voltam, és talán ezért is voltak ezek a reakciók irányomban, részükről.

A ködgejzír akár a csatornanyílásokból is szállingózhatott volna, pedig csak a téli éjszaka tette. Felhívta a figyelmem, miként csillog a fákon a dér, miként akar imponálni nekem a sok karácsonyi rejtély. Ekképp láttam tündöklésük az üvegen át. A radiátor nem hagyott vacogni, de a vasforgácsok rovátkái harmatsúlyú tagjaimat most mégis megborzongatta. A gazda ülőpózba állított, egy székre helyezett, s az ölemben egy év után ismét ajándék csücsülhetett.

Az utolsó napig kitartottunk a karácsonyfa elbontásával. Nem voltunk sohasem vallásosak, de azt tudtuk, hogy ennek az eseménynek vízkeresztig meg kell történnie.

Ezért az utolsó este, mikor már anya, Luca és húgi elpihentek, nekem a ház urának jutott ez a hálátlan feladat. Ahogy sorba kerültek le a kis díszek, a gömbök és kibontogatott szaloncukorpapírok, már megint erőt vett rajtam a szomorúság. Nem tudtam megmagyarázni sohasem, de mindig elszorult a szívem, ha le kellett bontanom a fát. Valami visszahozhatatlanul elmúlt, a varázslat véget ért.

Karácsony másnapja utáni napon két lélek várakozik a mennyország kapujában. Egy ideig sétálgatnak, kerülgetik egymást, majd szóba elegyednek. Sok mindent kitárgyalnak, amikor az egyik váratlanul megkérdezi:

─Neked, hogy telt a karácsonyod?

─Tulajdonképpen, mint mindig ez is jól sikerült. Tudod, minden évben nagyon várjuk ezt az ünnepet. Nem messze tőlünk, van egy régi kastély, amelyet most könyvtárnak használ a város. Ennek az udvarában, mindig készítenek egy emberi léptékű betlehemet.

 

Egy hajlott hátú öreg nénike a botjára támaszkodva lassan haladt a jeges, fagyos úton. Minden lépését megfontolta, ebben a korban egy rossz mozdulat, és máris  megvan a baj. Könnyen törnek a csontok, és nehezen forrnak össze. A megváltó születésének napja volt, kora délután. A közeli piac felé tartott. A fenyőárusok ilyenkor már feladják a reményt, és hazafelé tartanak tömött pénztárcájukkal, hogy ők is együtt töltsék a szent estét szeretteikkel.