Hatodik rész

- Nem haragszol? Tudom, hogy ki nem állhatjátok egymást a fivéreddel, de nem jutott eszembe más, akihez fordulhattam volna.

A kandallóban lobogó tűz bíbor árnyakat vetett Yvetta arcára, aki várakozóan fürkészte szerelmese arcvonásait.

- Dehogyis.

Flavio tenyerébe zárta a nő keskeny ujjait, és gyöngéd, tiszteletteljes csókot lehelt rájuk.

- Azt tetted, amit kellett, hogy megvédjed magad és az embereimet. Nem tudhattad, hogy az én maréknyi itthagyott katonám elég lesz-e Gaspard fegyveresei ellen.

Ötödik rész

- Tizennégy éves voltam – kezdett bele Flavio, ösztönös mozdulattal végigsimítva arcán a sebhelyet. Régóta már, hogy beforrt, most mégis érezni vélte az egykori fájdalmat. És a megaláztatást.

- Uram? Jól van?

A fiú aggodalma, tekintve saját sebeit, igazán megható volt.

- Hogyne – mosolygott rá Flavio –, semmi bajom. Csak elgondolkodtam: miféle csodákat hívhatnék segítségül, hogy megakadályozzák ezt az éktelen ballépést. Mondd csak, Guillaume fiam, biztosan józan voltam, amikor megígértem, hogy elmesélem ezt a történetet?

Negyedik rész

Nancy, 1477. január 21.

A jeges szél felkavarta a tábori tüzek parazsát; az aranyvörös szikrák pár pillanatig ott örvénylettek a lángnyelvek közt, majd szárnyaszegetten hullottak vissza a mind vastagabb hamuba. Flavio megbűvölten révedt a boszorkánytáncba.

„Ilyen volna a tüzes szélvihar, amelyre messere Dante ítélte a szerelem bűnöseit? Ez volna a mi sorsunk is Yvettával? Nem vagyunk házasságtörők, de… Nem számít. Bármit megadnék, hogy ismét együtt lehessünk… és soha többé ne kelljen elhagynom.”

Kisimította térdén a pergament, és megmártotta tollát a két kő közé szorított kalamárisban.

Harmadik rész

- Soha nem leszek a kéme!

Fakadt ki Guillaume, miután – immár szobájába zárkózva – Flavio megszabadította a szájpecektől és kötelékeitől.

- Milyen kár – vágta rá gunyorosan Flavio – De valahogy sejtettem. Mondd, igazán: miképpen lehettél annyira kétbalkezes, hogy hagytad magad elfogni?

- Én még úgy tudtam, hogy Gaspard a Merész felesküdött híve. Ami meg az ügyetlenséget illeti: ha egy-egy kard szegeződne a torkának meg a gyomrának, nyilván jó uram is megértené, miképpen nem sikerült kiverekednem magam a fogságukból.

Második fejezet

A fegyvernök a lépcsőfokokat kettesével szedve s egy felettébb megviselt pergament szorongatva rohant fel ura szobájához; izgatottságában a kopogást is feledve nyitott be.

Flaviót a csiszolt bronztükör előtt találta; épp kék bársonybarettjét igazította vállig hullámzó szőkésvörös fürtjeire, s elégedetlenül simított végig az arca jobb felén végighúzódó sebhelyen. A keskeny, sötétvörös heg ugyan nem torzította el jóvágású arcát, ő mégsem tudott megbékélni vele.

Első fejezet

A karcsú, harmincegynéhány éves férfi könnyedén leszökkent a nyeregből, és csaknem gyermeki áhítattal csodálta a láthatárt. Az acélszürke felhők hatalmas tömegben tornyosultak egymásra a messziségben, mint egy legendás katedrális boltozata, elfogva a lenyugvó nap sugarait. Csupán néhol játszott enyhe ezüstben, ahol mégis áttetszett rajta a fény.

Ahogy azonban tekintete a terebélyes tölgy alatt álló párosra esett, egyszerre lehervadt arcáról a mosoly.