Ötödik rész

Kósza napsugár szökött át a gondatlanul behajtott ablaktáblák közt, és egyenest a szendergő Florian arcára szökkent, végigcirógatva a vonásait. Az effajta incselkedő ébresztés ugyan nem lett volna ellenére, ha kecses női ujjaktól származnának… egyáltalán nem. Holmi szemtelen fénysugártól azonban a legkevésbé sem fogadta szívesen.

Fejére rántotta a pokrócot, és szorosan lezárt szemekkel igyekezett figyelmen kívül hagyni az új nap érkeztét.

Negyedik rész

- Bőségesen locsoljátok meg a tetőt! És a saját kunyhóitokét is. És ami kaszát, árt, kést, sarlót találtok, fenjétek meg! Várjátok kész fegyverekkel a többieket, amikor hazatérnek a mezőkről.

Csak remélni merte, hogy ez hamarabb fog bekövetkezni, mint Jacques támadása.

- Jó döntések, Christian – szorította meg vállát a váratlanul mögéje lépő trubadúr. A fiú indulatosan seperte le magáról a kezét.

- És persze még jobb döntés lenne, ha minél sebesebben eltűnnék innen, igaz?

Harmadik rész

Éles szitkozódás törte meg a menet csendjét… majd rögvest utána élénk, rémült mentegetőzés.

- Seigneiur, bocsásson meg, nem tehetek róla, egyszerűen nem tudom, hogyan történhetett, megbotlott valamiben, én…

Jacques megrántotta a kantárt, indulatosan a váratlan megtorpanás miatt, és leugrott a nyeregből. Olyan lendülettel tépte ki a fáklyát a mellette haladó kezéből, hogy a szolga csaknem egyensúlyát veszítette; és lehajolt a vezetéklóhoz.

Második rész

- Tehát elhagyta az udvarházat?

- Igen, uram – hajolt még mélyebbre a kém – A saját szememmel láttam, ahogy kíséretével elvonult a lovagi tornára. Azt nem tudom, hányan maradhattak az udvarházban; de bizonyára nem lehetnek többen, mint egyébként. Ugyanannyi emberrel távozott, mint ahánnyal érkezett.

„Pontosabban eggyel kevesebbet számoltam, de sosem kell a dolgokat túlságosan megbonyolítani” – fűzte hozzá magában – „És egyébként is: min változtathatna egyetlen ember?”

- Helyes –morogta Jacques, egy intéssel elbocsátva emberét – Hívd fegyverbe a legjobb embereimet.

Első rész

Az ifjú fegyvernök izgatottan hajolt meg ura előtt; kipirulva, s még kissé zihálva a rohanástól.

- Igen, uram?

Majd’ szétfeszítette a lelkesedés. Mathias, az öreg csatlós nem árult el semmit, csupán annyit: igyekezzen, ura fontos paranccsal várja. „Mindjárt bejelenti, hogy végre elismeri ragyogó kardforgató tudományomat, és hogy az én segítségem nélkül el sem tudja képzelni magát a lovagi tornán, és itt helyben lovaggá üt… na jó, talán nem pont ezt akarja; de biztos valami fontos feladatot szán nekem! És akkor az a bizonyos ütés sem késik már soká, és…”

- Miután sikeresen felforgatta udvarházam rendjét, gondolom, már te is értesültél Florian ittlétéről.