Evva Lena di Reirossi

Boldogtalan árnyak

Továbbra is a vörösre festett Reirossi házban éltem a Frari templommal[1] szemben, de már időm nagy részét, s mind több éjszakát az új fogadómban töltöttem. Anyám valójában nem tudta, mivel foglalkozom, mert csak a gyógyító tevékenységemről beszéltem neki, és nem is akartam magyarázkodni a rengeteg éjjel-nappal égő gyertyákról, a keleti füstölőkről, és a tálcákon sorakozó bábukról.

Saját életem kialakítása érdekében a San Marco tér déli oldalán kibéreltem az egyik üzletet, melyben egy sybillahoz méltó szalont rendeztem be.

3. Fejezet

Egy igazgatósági tag szelte a folyosót, mögötte tizenhat teljes menetfelszerelésbe öltözött toronyőr. Ez annyit tesz, hogy mindegyikük kezében a leginkább egy lándzsára hasonlító fegyver, oldalukon 2-2 kard, és néhány üvegcse. A ruhájuk egy pengeálló szövetből készült, szoknyaszerűen bő nadrágból, ingből, és egy hosszú kabátból állt. Fejükön aranyszínű maszk, hogy az arcukat senki ne láthassa. Furcsának tűnhet, de a Toronyban egyik őrnek sem szabad megszólalnia szolgálatban.

2. fejezet

       2 nappal a vizsganap lezárulta után, valahol a Kolozs kórház intenzív osztályán, egy ágyon ott feküdt Beregszi Gábor. Délre járt az idő, mikor kinyitotta szemeit. Hasogató feje, és lüktető kezei jól bizonyították, mennyire illett ebbe a környezetbe. Talán boldogabb lett volna, ha nem éppen ott kell felébrednie, de mivel nem önszántából ment, ez nem igazán meglepő. Azonban nem kellett neki egy perc, máris megtalálta ott léte jó oldalát.

Ezt a történetet nem ajánlom kisgyerekeknek, később véres-esetleg horrorisztikus elemeket is tartalmaz majd, de alapvetően a fiatalabb koroszálynak ajánlom, és azoknak akik szeretik a mágia különös világát.

(Ez az első regényem első fejezete, ezért hosszadalmas kritikákat szeretnék kérni tőletek :) Hamarosan felteszek még 2 fejezetet, így ebből a 3-ból szerintem teljes képet kaphattok rólam, és az ötletemről, de örülnék ha ezt a fejezetet külön is véleményeznétek.

Daniel Craig vagyok,hivatásos lúzer. Erre nemrég jöttem rá. Egyszerűen erre születtem,legalábbis úgy látszik. A tetejébe a Sors vörös hajjal és szeplőkkel vert meg. Egy kis faluban lakom,ami inkább már a közepes felé hajlik,a neve Sunside Hall. Mintha olyan sokat sütne errefelé a nap! Az eső annál többet esik,mint például most is. Kinézek az ablakon. Három napja folyamatosan ömlik alá a víz. Ha így megy tovább,kiönt a folyó. Megint. A polgármester úr úgy tesz,mintha ez akkora tragédia lenne és nem történne meg átlag kéthavonta. Felsóhajtok.