Ezt a történetet nem ajánlom kisgyerekeknek, később véres-esetleg horrorisztikus elemeket is tartalmaz majd, de alapvetően a fiatalabb koroszálynak ajánlom, és azoknak akik szeretik a mágia különös világát.

(Ez az első regényem első fejezete, ezért hosszadalmas kritikákat szeretnék kérni tőletek :) Hamarosan felteszek még 2 fejezetet, így ebből a 3-ból szerintem teljes képet kaphattok rólam, és az ötletemről, de örülnék ha ezt a fejezetet külön is véleményeznétek. Előre is köszönök minden segítő jellegű kritikát!)

1. Fejezet

Mindenki tudja, hogy vöröshangyák nem élnek a Toronyban és környékén, elpusztultak sok más élőlénnyel együtt. Viszont fekete testvéreik sokkal szerencsésebbek voltak, így ők teljesen benépesítették a hatalmas földtömeget, ami a Toronnyal együtt lebeg Európa talaja fölött. A bűbáj szak általános képzésének kiemelkedően hatékony biológiai oktatásának hála, a teremteni képes diákok sűrűn hoznak létre ilyen pici, piros élőlényeket. Nehéz lenne megmagyarázni honnan ered ez a szokás, vagy egyáltalán miért terjedt el jobban, mint bármelyik szín, vagy ízeltlábú, vagy tudják-e egyáltalán hogy réges-régen létezett egy olyan élőlény, de megtörtént.

Történetünk elején is egy ilyen bogár szelte végig a hosszú, fehér folyosókat. Mögötte négy fekete hangya araszolt ütemesen, harci alakzatukat tartva, hogy mihamarabb falatozhassanak az áldozatból. Aki kicsit is jártas a biológiában, bizonyára tudja, hogy ezen vakmerő jószágoknak a természetben nem sok esélyük lenne, még ilyen fejlett katonai kiképzéssel sem, hiszen a nagyobb és gyorsabb állat könnyedén lehagyná őket. Ezúttal viszont közel sem a természetben vannak, hanem egy komor folyosó falán. Mivel agresszívan étkezni kívánó fajtársai oly rendíthetetlenül követik, főhősünk minden lehetősséget kihasznál, amivel lerázhatja őket. Támadni nem akar, hiszen azért mégiscsak nagy a túlerő, ilyen harcba nem illik belemenni, így hát marad a menekülés.

Ehhez hasonló jelenetek évente kétszer szoktak lezajlani ezeken a folyosókon,  és bár ezen alkalmakkor esetleg naponta többször, vagy néhány nap eltelte alatt néhány alkalommal is megjelenhetnek, az év többi részében nincsenek jelen. Olyankor a fekete hangyák élik békés mindennapjaikat, lopkodják a különböző ételmaradékokat, és nevelgetik kicsinyeiket, vagy éppen királynőjüket hizlalják, ki tudja. Az viszont biztos, hogy nem kergetőznek egy ilyen nehéz zsákmánnyal, ha a konyhában könnyedén jóllakhat az egész bagázs. Ezeken a bűvös napokon azonban az egész torony felfordul, kisebb csapatok jelennek meg imitt-amott mintha fesztivál lenne, csak sokkal rosszabb hangulatban. A mágustanoncok a folyosókra gyűlnek, hogy végre meghallhassák nevüket, és bejuthassanak a terembe. ABBA A BIZONYOS TEREMBE! Oda, ahol eldől minden. Legyen szó a mágusi, vagy szakértői vizsgáról, akár csak egy félévvégi gyakorlati vizsgáról, lényegtelen, csak egy a fontos: ott dől el az életük.

Ezek a szorgalmas, vagy éppen csak szerencsébe bízó ifjak székek százain ülnek a folyosók megadott részein, mind egy ajtóra bámulva, és az idegtől reszketve. Eközben van ki a jegyzetét bújja, de van olyan is, aki egyszerűen csak röhögcsél a mellette ülővel. Általában ők a szerencsében bízók, de persze lehet hogy csak már mindent tudnak, hiszen nem szabad lebecsülni őket sem.

A reggeli órákban még késsel vágható az izgalom a levegő bármely részében, de ahogy halad előre az idő, szépen lassan lenyugszanak, még azok is akik amúgy nem szoktak nyugodtak lenni. Az izgalom először kezd eltűnni, majd lassacskán letörtségbe csap át minden előjel nélkül. Ilyenkor szoktak előkerülni az ebédes dobozok, üdítők, és persze a csokoládék, hogy növeljék a boldogsághormon szintet. Egy-maximum két órára ez általában sikerül is, ezért mindenki jó módszernek tartja. Persze az emberi szervezetnek határa van, és ez igaz a mágusokra is, ezért nem lehet túl sok édességet falni, így ki kell találni valami más szórakozási lehetősséget. A harci képzésen részt vevők leginkább egymás szurkálásával, poénokkal múlatják mindenperceiket, vagy előkerülnek a kártyák-társasjátékok, és egyéb érdekességek. Néhányan feszültség levezetés képen edzenek kicsit, hogy később egész nap az izzadtságszag eltűntetésével foglalatoskodhassanak.

Velük szemben a gyógyító szakág diákjai sokkal inkább ésszel mívelhető dolgokat végeznek. Barkópáznak, találós kérdésekkel szórakoztatják egymást, sakkoznak, vagy esetleg keresztrejtvényeket fejtenek. Bár ezt az utolsót sokan nem nézik jó szemmel, hiszen sokat gyakorolva akár igazi tudás nélkül megoldható az összes kérdés, így nem mindenki tartja tényleges agymunkának, márpedig egy igazi gyógyítónak tökéletes elmével, és kiegyensúlyozott lélekkel kell rendelkeznie.

Taglalásomat befejezvén, hogy érdekeket ne sértsek, illik elmesélnem az általam utolsónak hagyott, de közel sem elhanyagolható irányzat, a bűbájosság szórakozását is. Ide csak a mágiát legjobban kezelni tudó, és magas fokú türelemmel rendelkező egyéneket veszik fel. Talán emiatt lehet, hogy mikor a többi csoport már réges-régen ásítozva ücsörög székeiken, ők még csak akkor veszik elő kedvenc játékszerüket. Iskolájuk tanításait kihasználva idéznek maguknak fekete, illetve vörös hangyákat, hogy ezáltal véletlenszerűen csapatokra bontsák fel az osztályukat, és megkezdődhessen a küzdelem. Eleinte mindkét szín büszke tulajdonosai teljesen ugyanakkorák voltak, de a választás véletlenszerűsége miatt az erőegyensúly sosem állt össze, ez eredményezte a játék befejezhetőségét. Este 9 óra körülre azonban már csak egyetlen vörös, és négy fekete harcos lélek maradt talpon. Valahogy így tudnám leírni, ennek a furcsa, félig futóversenyre, félig talán egy megtévedt lény élet-halál harcára hasonlító jelenetet.

"Az utolsó tűzvérű" ahogy maguk között ezt az egyedet szokták hívni, minden évben utoljára marad a hadszíntéren, és különböző taktikákkal egyesével levadássza ellenfeleit. A megegyezés szerint, aki a saját színének utolsó túlélője marad, az következőleg egy százalékkal nagyobb lehet. Valahogy így következett be, ennek az óriáshangyának a létrejötte.

-          Beregszi Gábor- zengett bele a zord folyosóba Gizel tanárnő hangja, amint az utolsó hat fiú közül szólította a következő szerencséset. Vagy szerencsétlent, ezt ilyenkor még nem lehetett tudni. Erre a meglepően magas, mégis barátságos hangszínre azonban minden fiú elvesztette szem elől kis kedvencét, amik így egyedül próbálhatták túlélni a jelenetet. A vörös megfordult, és egyetlen tekerintéssel végzett két fekete követőjével, de a másik kettő kegyetlenül sarokba szorította. A széksorban szélen ülő, bűbájosok szemében idegesítően izmos fiú neve hallatára felemelkedett, és egy csettintéssel eltűntette vörös gigászát.

Ő volt talán az egyetlen mágustanonc, aki az "ép lélek ép testben és ép elmében lakozik" elvet vallotta, amit réges-régen kitaláltak már, viszont mostanra sokan elfelejtettek. Tanárai szerint éppen ez az elve volt, ami eltaszította tőle a legtöbb évfolyamtársát. Persze őt ez nem érdekelte, egyre jobban élvezte különcségét, mint egy falat kenyér, úgy táplálta egy-egy csúf sértés amit izomzata, vagy ereje miatt kapott. "csak tudnátok ti…"- mondogatta mindig, majd távozott, hogy még idegesítőbb legyen a puszta jelenléte is. Ettől függetlenül sikerült szert tennie néhány barátra, de az évek során azok is magára hagyták, mikor már nem bírták tartania  lépést, vagy megunták az állandó versengést.

Ez az esetleg ijesztőnek tűnő fiú magabiztosan ment be a terembe. Másik elmélete, amire nagyon büszke is volt, arra ösztökélte, minél kevésbé törődjön a világa dolgaival. Hiszen ha egy mágus elvégez egy vizsgát, és eléri álmai munkáját, akkor véget ér az élete Gábor szemében. Nagyon utálta ezt a folyamatos létramászást, először küzdött hogy mágus lehessen, majd a szakértői rangért szállt harcba, jó néhány évnyi tanulás, és félévenkénti vizsgával a háta mögött. Ha esetleg tovább indult volna, akár az intézői rangért, amivel újabb munkalehetősségek nyílnak meg előtte. Az egész élet a legkényelmesebb, vagy leghíresebb állásokért folytatott harcból állt, már régen elvesztette minden érdekességét. Semmi izgalom, vagy hasonlók, csak a rettegés a következő vizsgától, a következő naptól, a következő ugyanolyan nehézségemeléstől, mint amiből már számtalant túlélt. Habár jól tudta, hogy a bolygón mindenki és minden  halott, azért egy valami fölött nem tudott átsiklani: a kíváncsisága fölött. EL akarta hagyni a torony unalmas életét, hogy harcolhasson igazi démonok, szörnyek ellen, még ha a lakatlan, és lakhatatlan bolygóért is teszi. Kíváncsi volt a démoni univerzumokra, ahonnan az a rengeteg szörny áramlott át a bolygójára, és a nagy hó után megölt minden túlélőt. Kíváncsi volt még arra is, hogyan lehet egy hónap alatt egy egész bolygót betakarni hóval, majd 8 méteres magasságban, és mégis ki akarná ezt megtenni.

Ki ne gondolkodna az élet nagy dolgain, ez alól Gábor sem kivétel. Elgondolkodott rajta, hogy mi lehet az élet célja. Az ember megszületik, amíg megjelenik az ereje csak élvezheti az életet, de onnantól kezdve egészen élete végéig csak dolgozik. Nincs értelme szabadságot kivenni, azalatt sem tudna mit tenni, csak a Toronyban mászkálni, hiszen a bolygó halott. Ebben az épületben pedig már a legkisebb járatokat is ismerte, azokban élte le az élete eddigi részét. Látta maga előtt, hogy megcsinálja ezt a vizsgát, aztán a következőt, majd bekerülhet a pajzsfenntartókhoz, vagy éppen a városőrök közé, hogy az elveszett gyerekeket tutujgassa, amíg érte jönnek a szülei. Egyik cél sem tűnt neki elég vonzónak, hogy igyekezzen a vizsgán, azonban vérében van a versenyszellem, akármivel próbálkozik, mindig megpróbál nyerni. Egyszerűen nem képes hagyni, hogy az ellenfele vigye el a pálmát, mikor nem elég jó hozzá. Többek között ezért is nincsen túl sok barátja Gábornak, hiszen aki mindenben jó, azzal nem szeretnek játszani a gyerekek. Létezik egyáltalán élőlény aki mindenben jó?  Ki tudja… Annyi biztos, hogy létezik  néhány, aki szeretné ezt hinni magáról.

Mindez teljesen érdektelenné tette számára a vizsgákat, minek tanulni hogy esetleg egy szék mögött ülős, kevesebb melóval járó állást szerezhessen, ha ő úgyis meg akar szökni. Viszont nem régiben talált magának egy mestert, aki a mágia legjobban variálható formájára tanította őt, a pajzsok használatára. Amíg az a képzése tartott, nem tehetett mást, mint a hivatalos képzést is folytatta, és sodródott az árral, reménykedve a szerencsében, hogy egyszer megszökhet. Azonban az árral sodródásba nem tartozik bele minden vizsga tökéletes teljesítése, elegendő hozzá az, ha éppen átcsúszik,v agy akár meg is húzzák néha napján, végül is rengeteg bukás van a szakértői vizsgák szintjén, és fentebb haladva csak egyre több. Ebből merített erőt, hogy szinte izgalomtól mentesen léphesse át annak a bizonyos, szörnyű kínzásokkal teli teremnek az ajtaját.

Odabenn a 300 üres szék előtt, a terem túlsó végében egy asztal volt keresztbe fordítva. Mögötte ült Bálniusz professzor, ahogy diákjai szólították a háta mögött, vagyis rendes - szüleitől örökül kapott, majd kedve-módja szerint megváltoztatott - nevén Hógiusz Antal professzor, igazgatósági tag, és a bűbáj szakosodások hivatalos felügyelője. Szép hosszú titulus, ami illett is a férfihez, hiszen ő maga is szép hosszú volt. Mármint vízszintesen, merthogy alig lehetett magasabb egy kézmosó csapnál, de szélességével olyan méreteket megütött, amik egyedülállóak voltak az egész intézményben. A diákok - bár nem szeretem a pletykákat, de a teljes képhez hozzátartozik - úgy vélték, a vizsga előtti hónapban azért történt meg az ehhez a teremhez vezető folyosó szélesítése, hogy e nemes úriembert, és asztalát végig tudják szállítani rajta. Őt ugyanis még soha senki civil nem látta e nélkül az ódon fa asztal nélkül. Ebből következett az az elmélet, miszerint Bálniusz professzor jó néhány évtizeddel történetünk kezdete előtt egyik  a munkahelyén fogyasztott ebédje alatt sikeresen beleszorult a fa bútordarabba, így azóta ezzel együtt szállítják.

A professzor szokásos öltönyében jelent meg a vizsgán, hála az emberek egyre inkább növekvő befolyásának, ami meglepő, hiszen 200 éve egyik mágus sem találkozott emberrel, valahogy mégis szépen aratnak, és annak, hogy a pletykák szerint ezt sem volt képes levenni. A múlt emlékének tekintik sokan ezt az öltözéket, ezért válik lassacskán népszerűvé. Tudniillik ugyanis, hogy az emberiség, ami egy a bolygón élő faj volt, már 200 éve teljesen kihalt. Egyelőre senki nem tudta ezt bizonyítani, de minden logika erre utal. Azóta a bolygónk lakatlan, csak ez a piciny sziget él. A fiatal Beregszin még a régimódi dísztalárnak nevezett ruhadarab volt, hátulján egy emblémával, ami a bűbáj szakot jelképezi, vagyis egy szempár, ami a jing-jang jelbe van beleillesztve. Ez utóbbi piros-fekete, a szem pedig kék színű, míg a köpeny a ruhája többi részéhez hasonlóan citromsárga. A mágus rangúaknak mindig ilyen színezésű az öltözékük. A könnyebb és gyorsabb kezelés érdekében, minden ranghoz különböző színskála tartozott, az azon belüli lépésekhez pedig a ruha ujjainak csíkozása. Mivel ez már a szakértői vizsga volt, Gábornak teljesen fekete volt mindkét karján. A ruhája alján végighúzódó rojtok bár eredetileg nem voltak odatervezve, mára igazán beleillettek a képbe.

Tehát az éppen ekkor sorra kerülő tanuló minden tanárt alapvetően ingerlő módon, remegés nélkül lépett be az ajtón. Megállt az egyértelműen neki kihelyezett szék előtt, és tiszteletteljesen köszönt, majd bemutatkozott a professzor úrnak. Ezalatt a tanárnő is elfoglalta helyét az asztal oldalánál, és előkereste az ifjú személyi adatait.

-       Szakértői vizsga, teremtés szakirány- mondta hangosan, majd hátradőlt, mint aki már szörnyen unja az egészet. Persze valahol meg lehet érteni őt is. Még hónapokkal előbb jelentkezett, hogy szeretne vizsgáztató tanár lenni. Ezt a kérelmét az igazgatóságon elsüllyesztették jó mélyre, majd a vizsga előtti héten hirtelen újra elővették, és beosztották őt a világ legszigorúbb vizsgáztatója mellé segédnek. Ez nem egy állom munka, de legalább egyszerű. Általában csak egyeseket kell beírni, vagy néha kettest, ha valaki különlegesen jól teljesít a professzor úr szemében. Lelkileg megterhelő, sőt még testileg is, tekintve hogy már 18 órája nem evett egy falatot sem, de azt még könnyebb volt elnyomnia, mint a sajnálkozó tekintetet.

-       Üljön le- szólalt meg mély hangon az öreg- akkor kezdjünk is bele. Ezúttal négy kérdésből áll majd a vizsga, amiket maradéktalanul teljesítenie kell. Kezdhetem az első kérdéssel?- a tanuló egy pillanatig összpontosított, amit általában a belső béke helyreállítására szoktak kihasználni, az ő esetében pedig leginkább unaloműző időhúzásra. A tanár úr utóbbi kijelentése segített neki felfogni, miért is buktak meg annyian. Az, hogy a szokásos 2 helyett 4 kérdés van, még akár elhanyagolható is lenne, de ha az mindegyik a professzor úrtól megszokott szintű, akkor igencsak megizzaszt bárkit.

-       Kezdhetjük- jelentette ki magabiztosan, és még egy gyengéd mosolyt is megengedett magának.

-       Akkor tehát az első kérdés: mondjon el mindent amit tud, az elmébe való betörés módjairól- az öreg viszonozta a halvány mosolyt, és szinte érdeklődve előrehajolt, hogy jobban hallja a diák minden szavát. Ettől a szék fájdalmasan megreccsent, de tovább tartotta gigászi terheit. Erre a mozdulatra nem sok szükség volt, tekintve hogy hidegvérének hála normál hangerőn beszélt a vizsgázó, de ez őt nem zavarta. Úgy csinált, mintha vizsgázója ugyanolyan ideges lenne, mint a többiek. Persze Gábort nem ilyen egyszerű belezavarni mondandójába.

-       A levegőben keringő, és a testünkben termelődő mágiát egyszerre felhasználva kell nekifogni, hogy minél kiszámíthatatlanabb legyen a próbálkozás. Első lépésként…- Innentől kezdve fél órán keresztül minden gond nélkül tartott az előadása.

-       … és végül egy utolsó adag mágiával kiütjük az elme belső védelmi rendszerét, vagy ha az alany túl intelligens, akkor a lelki gátján kell ugyanezt a folyamatot elvégezni. Mikor ez megtörtént, már bármit mondunk, végrehajtja. Egyetlen kivétel van, ha a célpont valamilyen páni félelmének tárgyára próbáljuk kényszeríteni, mert ebben az esetben bármilyen mellékhatás felléphet.

-       Mi a helyzet, ha nem emberi lény a célpontunk?- Ha valaki tudja a helyes választ, akkor jön a következő kérdés, ami egyik tankönyvben sem szerepelt. A tanár úr kedvenc elfoglaltsága volt minél több tanulót meghúzni ehhez hasonló trükkökkel. Sokan azt állították róla, nem kíván átengedni senkit, aki nem remegi magát az asztal alá félelmében. Persze nem úgy, mint a pár évvel ezelőtti vizsgák egyikén egy hallgató tette, aki mágiával növelte teste adrenalin szintjét, ami nem nagy trükk, de a szabályozása már annál inkább. Ez esetben is probléma volt vele, így Kocsonya - akit nem véletlenül hívnak így - annyira remegett, hogy még leülni sem volt képes, hanem eldőlt a székkel együtt, és a tanári asztal alatt landolt. Szerencsére, akkor egy másik professzor, Saláta volt a vizsgáztató, így a kínos incidens során nem égtek ki Kocsonya szemei. Persze a vizsgája nem volt sikeres.

-       Egy mágus természetesen észlelheti a behatolási kísérletet, és akár védekezni is tud ellene, ha ugyanazt a folyamatot végzi saját magán, mint a támadó, csak ellentétes pólussal.

-       Ha valamilyen nem mágus ellenfél a célpont?- kérdezte a tanár úr enyhe száj rándulással később.

-       Akkor ajánlott megfelelő védőburok védelme mellett dolgozni, mert bárhogy elsülhet a dolog. Nem bizonyított 100%-ig, hogy melyik lény ellen hatásos ez a megoldás- a tankönyvek szerint bizonyított, de órán ez hangzott el, így ez a tökéletes válasz. A beregszi gyerek így próbált bevágódni az öregnél, több-kevesebb sikerrel.

-       Nagyjából megfelelő- mondta a vizsgáztató- következzék a második kérdés. Maga a teremtéssel is foglalkozik, igaz?

-       Ez a szakirányom- jelentette ki lenézően a tanuló. Nem nagyon érdekelte a professzor kis lelkecskéje. Ha még azt se tudja kit vizsgáztat, nincs miről beszélniük. Utólag visszagondolva már neki egyértelmű, nem kellett volna ennyire flegmának lennie, mert egy tanár egyből észreveszi az ilyen jeleket.

-       Rendben. Ez esetben biztosan nem lesz probléma Önnek megtölteni a termet izgő-mozgó diáksereggel, akik mindannyian emberi hétköznapi ruhában vannak, és éppen a tábláról jegyzetelnek- mióta az emberiség kihalt, a mágusok általános öltözékét egyre jobban átveszi, ennek a népnek a szokványos viselete, úgymond vezeklésül, hogy nem mentették meg őket, a gyengéket. Ezzel sokan nem értenek egyet, de egyre általánosabbnak tekinthető- A negyedik sor balról hatodik székén egy fiú üljön, ölében a barátnőjével, a hetedik sor jobbról tízes székén pedig egy idős hölgy, aki zavartan vizslatja a táblát, mintha azt se tudná, hogy került oda, és az első sorban óvodások, akik kettesével ülnek egy széken- így már azért izzasztó tud lenni ez a feladat. Persze Gábor nem véletlen választotta ezt a szakirányt, világ életében csak a teremtőmágia egy eltorzult formáját tudta használni, semmi mást. Ez azonban bőven elegendő volt egy ilyen feladathoz. Mióta 10 éves korában megjelent az ereje, attól a naptól kezdve próbálkozott hasonló trükkökkel. Eleinte csak egy-egy embert próbált létrehozni találomra, amit nem annak szánt, de tökéletes volt gyakorlásnak. Igazából 3 éves korában meghalt szülei hasonmását próbálta megalkotni, aminek szinte évente váltakozó nevelőszülei egyáltalán nem örültek. Egyik páros sem. Ettől a rengeteg gyakorlástól képzelte magát tökéletesnek egy ilyen feladatra, és maradt meg a teljes hidegvére.

-       Felállhatok hozzá?- kérdezte Gábor higgadtan.

-       Persze, oda mehet ahova csak akar, de egy áltó helyéről kell elvégeznie a varázslatot- bár nem ezt kérdezte, de azért igennek vette. Felállt, betolta a széket, nyugodtan az előadóterem táblájának közepéhez helyezkedett, kihúzta magát, majd lassacskán átállította testét, még az előzőnél is nyugodtabb légzésre. Eközben észben kell tartania minden parancsot, ami tovább nehezített a műveleten. Ahogy átállította érzékszerveit a mágia legprecízebb, elemi alakjának használatára, szinte kézzel foghatóvá vált a feszültség. Hallotta, hogy a nő fogait csikorgatja, érzi a félelmét, és hogy miképpen gyorsul a szívverése. A professzor csak ütemesen szuszogott, és szinte kihallatszott, amint a hatalmas bendőjében, az aznapi reggelire lecsúszott két csirke viaskodott a tegnapi egészben nyelt disznóval.

A sok gyakorlásnak hála légzése rövid időn belül nagyjából egyenletes lett, ezért belevághatott a sűrűjébe. Elképzelte maga előtt a látványt, belevéste a speciális kívánalmakat, és mindent, amit hallott. Nem egyszerű létrehozni egy ennyire különböző kinézetű formákból álló együttest, ami ráadásul magától mozog. Két keze ujjait széttárta, és elkezdte magába szívni a terem mágiáját. Igazából bármilyen mozdulat nélkül elvégezhető akármelyik varázslat, de a legtöbb mágus jobb szereti mozdulatokhoz kötni őket. Ez eleinte segít a koncentrációba, később pedig csak megmaradnak, mint beidegződött reflexreakciók. A levegőben lévő mágia beszívását is lehet a test akármelyik pontján végezni, de a kéz a legáltalánosabb. Valamiért ha ott végzi, könnyebben keveredik össze a testében termelődő mágiával, így a két energia tökéletesen összeforr.

Fél perc telt el mióta elfoglalta pozícióját, és végre nekiláthatott a megvalósításnak. Kinyitotta szemét, mire a teremben minden széken megjelent egy-egy fényfolt, majd soronként kettő-kettő másodperc alatt haladva felvették a kellő alakot. Mikor mindegyikkel elkészült, jobb kezével a levegőbe öklözött. Ettől a mozdulattól egy mágia hullám szaladt végig a termen, és beindította az elkészített vázakat. Az egész tömeg felnézett a táblára, majd le a füzetbe, és innentől kezdve minden ment, mint a karikacsapás. Elengedte művét, és hagyta, hogy a bele töltött mágia hatására mozogjon. Olyan jól sikerült, hogy néhány helyen még mintha össze is súgnának a tanulók. Elégedetten visszasétált az asztalhoz, és leült a székre. „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.”- futottak végig az agyában egy ember író, Madách híres művéből Isten szavai. Még Gizel tanárnő is elismerően bólintott, mint aki elégedett egy diákja teljesítményével.

-       Az öregasszony stimmel, óvodások stimmelnek, és a többi is megfelel. Rendben, az alaphelyzetet jól előkészítette- a professzor egyre nagyobb mosolyra húzta a száját, és hozzátette:- Most legyen egy tömegverekedés a harmadik sor középső hat székén, a negyedik sor középső négy székén, és az ötödik sorból is ugorjon oda egy páciens- Gábor csak tátott szájjal ült ott pár másodpercig, nem akarta elhinni, ezért a tanár mosolyogva rákérdezett- talán valami probléma van?

-       Semmi- hangzott a halk válasz, remegő hangon. Végigfutott a fiú agyán, hogy ha az előző trükköt nem csinálja meg nagypofájúan leengedett kézzel, a legkisebb szenvedés nélkül, vajon akkor is megkapja a „B” részét, vagy csak jöhet a második kérdés? Mindenesetre nincs mit tenni, megpróbálja. Erre mondják rosszabb helyeken, hogy a saját tűzgolyójába futott bele, vagy mint a híres mondás is tartja: „Ne csináld meg a lehetetlent, még véletlenül sem, mert másnapra a munkaköri leírásodba kerül”. De hogy ez a valóságban is megtörténjen, ráadásul pont vele, szinte hihetetlen. Eljött az idő, minden képességét próbára kellett tennie, hogy  teljesítene ezt a feladatot. Belegondolva, ha nem kell így tennie, túl egyszerű lett volna a vizsga.

Az ifjú mágus felállt, visszasétált az előző helyére – mint aki véletlenül sem mérges hogy ilyen feladatot kapott -  mindkét kezét felemelte, majd az előzővel ellentétben, ezúttal egész testén keresztül szívta magába a mágiát. Ehhez sokkal több tapasztalatra, és energiára van szükség, de ebben a teremben, legalább csak az első okozhat problémát. „Ebbe mindig belegabalyodtam, csak most az egyszer sikerüljön- futott végig az agyán, az a rengeteg óra amit mozgó lények teremtésével töltött, de egy pillanat alatt kitörölte, és máris a két kezéből szivárgó mágiára figyelt. Lassan omladozó bábuiba engedte, hogy legalább plusz feladatot ne gyártson magának. „Meg tudom csinálni! Meg tudom csinálni!- hajtogatta magában, hogy minden más zavaró tényezőt kizárjon. Először mindegyik bábut felújította, hogy még legalább 10 percig bírják, majd kiadta a parancsokat. Egy átlagos mozgó teremtmény 15-20 percig képes megmaradni, a mágus precizitásától függően, míg ha nem mozdul meg, akkor körülbelül 2 napig. Ez a feladatrész már sokkal több, mint a tananyag, sokkal inkább a rengeteg gyakorlásra építhetett, míg a tanár a tanulók butaságára épített. „Engem nem versz át- súgta halkan Gábor, és mielőtt kiadta volna a végső, mindent beindító parancsot előbb belevitt még egy kicsit a saját trükkjeiből. Ilyenkor arra kellene koncentrálni, hogy harcoljanak, és ha közben a többieket megpróbálja a mágus egészben tartani, akkor minden összeomolhat. Viszont ha gyengít a többin, hogy mondjuk, csak lefelé nézzenek, és a kezeik mozogjon, akkor marad elég nafta a többihez is. Ezzel a trükkel sikerült teljes mértékben végrehajtania a kiadott parancsot. Nincs mit tagadni, most már lelőni sem lehetne, ha nem a vizsgán lenne a levegőbe öklözve, rikoltozva ugrálna körbe-körbe.. Ennél nehezebb ’C’ részt nem kaphat, az már bőven szabályellenes lenne, így az első kettő feladaton már túl is van, és ezt érzi legbelül. Úgy érkezett, hogy csak poénból megpróbálja a vizsgát, de már kezdett eluralkodni rajta az öröm. Az első kettő feladatot könnyedén vette, így már csak az átlag kérdéssoron felüliek maradtak. Innentől kezdve, már csak a tanárt kellett meggyőznie, hogy tényleg megérdemli.

-       Ügyesen rájött a csapdákra, gratulálok- jelentette ki lekókadt mosollyal a professzor- üljön le, pihenjen egy percet a következő feladat előtt- Gábor levegő után kapkodva esett le a székre, és hogy minden másodpercet kihasználjon, mágiával ápolgatta magát. Az előző feladattól a teste néhol megsérült, a hatalmas mágiaigény miatt. A jobb csuklója vörös volt, és izzott mintha forró vízbe dugta volna, és a bal lába is megégett néhol. A mágusok és démonok képesek némi mágiával begyógyítani sebeiket, de amint megszűnik körülöttük az energia áramlása előfordulhat, hogy az egész gyógyítás eltűnik, és például újra tele lesznek égési sebekkel, ezért általában nem használják ezt a technikát, de ezúttal igazán nem kellett tartania tőle, hiszen a győzelemhez szüksége volt rá.

-       Köszönöm- nyögte, de gyorsan magához tért, és próbált javítani a látványon- de bírom, jöhet a következő- a professzor kényelmesen előhúzott egy almát a táskájából, idézett hozzá egy kést, és levágott egy vékony szeletet.

-       Ön tudja. Ezúttal egy fizikai feladatra gondoltam, hogy kipihenhesse magát a mágiája- bekapott egy szeletet, és hangosan recsegve, nyugodt tempóban megrágta. Csak akkor szólalt már meg, mikor sikerült lenyelnie- látom jó erőben van, szóval csináljon nekem gyorsan 200 fekvőtámaszt, és már mehetünk is tovább- Gábor minden erejével a csuklója gyógyítására összpontosított, így amíg visszasétált a tábla elé, már tökéletesen ellátta a sebét. Ilyen kisebb sérülések gyógyítására még a harcosokat is kiképezték, hiszen bármikor jól jöhetnek. Ha egy katona meghúzza valamijét, vagy csak megég a túlzott mágiahasználattól, jó ha helyre tudja hozni magát.

-       Elnézést, de nem szeretem cipőben csinálni- jelentette ki, és amint a professzor bólintással engedélyezte, levette cipőjét, majd zoknijait is. Ezután elhelyezkedett, és lassan nekilátott a feladatnak. Egy…kettő…három…négy…öt…hat… tudta magáról, hogy az első néhány még könnyedén megy, de ötvennél többet még sosem tudott csinálni, pedig ezúttal meg is volt sérülve. Éppen ezért döntött a mágia használata mellett. Ahogy dolgozott, egyre többet és többet juttatott a karjaiba, hogy ne fáradjanak annyira. A századik körül már "olyan arcot vágott, mint egy tyúk" ahogy a helyiek szokták mondani. A Toronyban különösen hiányt szenvedtek állatokból, konkrétan megmaradt nekik néhány giliszta, és hangya a földtömegben, valamint bárányok a legelőkön. Persze a biológia mesterei rengeteg állatról szereztek információt, amit tovább adtak az utókornak, nehogy elfelejtsék a világ egykor élt állatait. Ilyen volt például a tyúk is, amiről mindenki tudja, hogy előszeretettek fogyasztották az emberek századokon, sőt évezredeken át. Ez a mondás arra a vélt arckifejezésre utalt, ami jellemzően a tyúkok arcára fagyott kivégzésük pillanatában. Erről jobb volt nem vitát nyitni, csak csendben elfogadni, hiszen a biológia tudósai már csak tudják.

Köszönöm, hogy végigolvastad az első fejezetet, kérlek írd le véleményed, mit találsz hiányosságnak, mi tetszett benne, és szeretnél-e folytatást belőle. Véleményt írhatsz hozzászólásban, vagy a locskat@citromail.hu címre.