Ötödik rész

Tomaso atyával a vendégház egyik sarkában bukkantunk rá arra a szerzetesre, akitől Antoine ellopta a csuháját. Bekötözött szájjal és sonkamódra összekötözve, de amúgy sértetlenül kucorgott a sarokban. Legalábbis látszólag sértetlenül… merthogy a szerencsétlen nem volt eszméleténél. Persze – Antoine nem engedhette meg magának, hogy véres legyen a papi öltözet, így nyilván leütötte áldozatát.

Őszintén reméltem, hogy komolyabb bajt nem okozott vele… de ahogy telt az idő, és Arnau minden költögetésünk ellenére sem tért magához, egyre inkább mardosott az aggodalom.

A merev álldogálástól ismét belehasított térdembe a régi sebesülés fájdalma – pedig az elmúlt napokban szinte már meg is feledkeztem róla.

Negyedik rész

- Jól van, kislány – veregette meg Luna lábát a kovács – Nem lesz itt semmi baj. Jól gondoltam, chevalier – fordult felém –, szerencsére nem sérült meg a lova, csupán a patkót kell kicserélni, de azzal gyorsan elkészülök, szolgálatára. Hamarosan indulhatnak tovább, ha úgy kívánja – zavarba jött, tisztán látszott az arcán a vívódás, de végül, igaz, kényszeredetten, de azért csak hozzáfűzte: – Addig is, chevalieres: a feleségem most készült el a levessel.

Harmadik rész

- Kyrie eleison – suttogta iszonyodva Bastian – Urunk, irgalmazz…

A halott Andrée volt, a Rend kémje.

Későn érkeztünk.

Violetta velünk jött az emeletre, s most reszketve simult hozzám, még vastag zekémen át is éreztem verdeső, riadt szívdobogását. Hogy megnyugtassam, átöleltem, s ő a vállamba fúrta a fejét. Talán még a szemét is becsukta, véletlenül se eshessen pillantása a holttestre, s karjaival védelmet keresve fonta át a derekamat.

Második rész

Az alkonyba hajló nyári napfény beragyogta a párizsi universitast, és a térre tóduló diákok nyüzsgő csoportját. Vígan voltunk; sokunk, köztük én is, akkor nyertük el a magisteri címet; és friss jókedvünk felverte a környéket.

- Tristan, jössz velünk Étienne fogadójába?

- Tristan! Tristan!

Felriadtam. Elviselhetetlen élességgel hasítottak belém az elmúlt este eseményei, Bastian érkezése, a préceptor levele… Antoine árulása; ahogy eszembe jutott, ismét görcsösen ökölbe szorult a kezem, pedig előző este már túlestem első felindulásomon. Jól emlékeztem én Antoine-ra novíciuséveimből, és egyáltalán nem őriztem róla szép emlékeket.

A templomos – első rész

A feltámadó szél szenvedélyes táncra hívta a hullámokat, és a tajtékos habok a salterello féktelen ritmusára ölelkeztek a normann partvidék szikláival. A felhők úgy tornyosultak fölém, mint egy sosemvolt katedrális fenséges boltozata, s a láthatár peremén, messze a tenger felett villám cikázott át rajtuk. A kitörni készülő vihar nehéz aromával fűszerezte a levegőt, s én mohón kortyoltam a jól ismert illatból. Emlékszem, már kora gyermekkoromban is rajongtam a látványért; számtalanszor kuporogtam így a meredély peremén, mit sem törődve a korbácsoló szél erejével.