Régen néztem ki azon az ablakon olyan nyugodtan, mint akkor este, amikor végre nagyanyám magamra hagyott. Az emlékekkel, a reményekkel, a vágyakkal, a gyászommal harcolva maradtam egyedül a sötét szobában. Sem a drága nagyi, aki madártejjel várt haza, sem a főnököm, aki elvárta, hogy valami szenzációs cikkel térjek haza, nem sejtették, mit is jelent nekem hazatérni ide, az öreg szülői házba. Az ablakon át már csak a lenyugvó nap sugarait láttam, ahogy a ház mögött, nyugaton, elbújt a Kárpátok mögött. Előttem a végtelen fenyves sötétlett, melyből egy-egy mezőnyi területet kegyetlen fejszecsapások irtottak ki.

Fodrásznál

- Jó napot, Marikám! Örülök, hogy látom! – üdvözölt a fodrászom. – Hogy vagyunk? – kérdi, miközben már tessékel is a szék felé.

- Nehezen bírom ezt a kánikulát – sóhajtok, de a szavamba vág.

- A szokásos melír lesz? – nem várja meg a válaszom, a már előre kikevert festéket elkezdi felkenni a hajamra. – Ez a meleg valóban elviselhetetlen! Csak valami tóparton lehetne kibírni, de kinek van arra ideje?

- Mi múlt héten lementünk a Balatonra – jegyzem meg halkan, de mint aki meg sem hallja, folytatja.

Éjszaka bealudtál a filmre. Túl mély volt a kékség, te is belemerültél. A kályha is túlon túl elcsendesedett, erre riadtál. Óvatlan voltál, nem vetted észre, hogy elzsibbadt a jobb lábad, csúnya ficam lett az eredmény. Nagy nehezen életet leheltél a parázsba, és próbáltad lelappasztani a duzzadt lábfejedet.

Az éjszakát, néhány apáddal kapcsolatos előnyomakodott emlékednek szentelted.

A közös játékok Apával. Ugyan sosem fűztek hozzá, különösen gyengéd szálak, de jó volt emlékezni.

Egyszer, pókrezgőkről álmodtam, de amikorra felébredtem, már fogalmam sem volt róla, mik is lehetnek azok a pókrezgők, mert  elrezegtek. Azután bevetettem a képzelőerőmet, és ezt sütöttem ki belőle…

A Pókrezgők

„Minden pók termel pókhálóselymet, egy vékony, erős proteinszármazékot, amit (a legtöbb esetben) a hasuk végében lévő mirigyek termelnek, választanak ki. Sok fajuk használja ezt fel arra, hogy zsákmányát elejtse. Ennek ellenére több faj, háló nélkül vadászik.

Gyufáék az A lépcsőházban laktak.

Száraz, komor gyermektelen házaspár, abból a fajtából valók, akik ki nem állhatják a más gyerekének, még a látványát se.

Gyufaúr külleme, egy emberméretű gyufaszál érzetét keltette az emberben. Annak a békebeli, erőstörzsű, feketefejű gyufaszálnak a szakasztott mása volt ő urasága. A felesége olyan hétköznapi mosolytalan asszony. Semmi említésre méltó valami nem volt benne, ami a legapróbb nyomát is hagyhatta volna a tudatomban.

Csak egy helyi kocsma, és egy szokásos szerda este. Emberek, nagy zaj, tömeg és őrjöngő egyetemisták a csocsóasztal körül. Az asztalok fölött kocognak a sörösüvegek, vannak, akik a „Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” című örökbecsű slágert dalolásszák, holott ők csak az utolsó kettőben jeleskednek egész szorgalmi időszakban. Nem baj, a fő a hangulat, és ilyenkor nem számít, hogy másnap reggel nyolckor óra van, háromkor még vígan lehet táncolni az asztal tetején.