A dezertőr - Ötödik rész

Az ivóterem tűzhelyén már csak alig parázslottak a lángok, és senki nem sietett újra megrakni. Annak a két-három vendég kedvéért, akiket addig elkerült az álom, kár lenne; vélekedett a fogadós, míg utolsó szemlét tartott kedves korsói felett.

„Igazán visszatérhetne már az a Federic parancsnok, vagy akárhogy is hívják” – füstölgött magában – „Addig ugyan nem érdemes aludni térni, úgyis felver, mihelyt megérkezik.

Negyedik rész – A dezertőr

A haramiák őrszeme félig aludt egy százados fasudárnak támaszkodva; még felocsúdni sem maradt ideje, amikor a sötétből ráugró alak tenyere a szájára tapadt. A következő pillanatban már fagyos acél mart a nyakába.

Florentino érezte, amint a szétfreccsenő vér melege belepi amúgy is átázott zekéjét. „Legalább a vihar elült mostanra”, vigasztalta magát, míg karjával felfogta a haldokló test zuhanását. Nesztelenül lefektette a fűbe, s halk, óvatos léptekkel beljebb merészkedett a táborba.

A dezertőr - Harmadik rész

Könnyű szellő borzolta az orgonák fürtjeit, s a visszatérő Florentino élvezettel lélegezte be az édes, friss illatot. A hosszas lovaglás jót tett neki: az enyhe fáradtság lehűtötte forrongó vérét, a szomszéd falu tavernájában elfogyasztott pár kupa bortól pedig felettébb derűs kedve kerekedett. S hosszú napok óta most először nem érezte a nyomában járó árnyakat sem.

Még meg is mosolyogta magát: milyen esendő is az ember; elég egy kevés pihenés, kedves szó, jó ital s étel, és elfeledi minden baját…

A szél hirtelen felerősödött, meghajlítva az orgonabokrok ágait.

A dezertőr – Második rész

Florentino jólesőt nyújtózott a késő délelőtti verőfényben. Az előző éjjeli ítéletidőről csupán az udvaron terebélyesedő vén tölgyfa letört ága tanúskodott, egyébként ragyogónak ígérkezett a nap. Ebben a békés derűben olyan valószerűtlennek tűnt, hogy a környéken bármi rossz lélek leshetne prédára, hogy már maga is megmosolyogta éjjeli rémlátásait. „Túl sok bajunk volt, Valeriának is, meg nekem is, bizonyára ezért űz csúfot belőlünk tulajdon képzeletünk” – rázta le magáról aggodalma utolsó foszlányait is.