Csipkeverő türelemmel

Magzatfaló fegyelemmel, fegyelmezetten figyeltem.

felemelt fejjel, ökölbe szorított kézzel vártam/lestem, nevelődtem.

Kell lennie .... gyermeki kezdet .... falkaszellem.

Ne hagyjátok ... gyermeki eredet.

olajcseppekben hulló eső, zsírzáporok, cafatvihar.

Átrágtam magam hegyeken völgyeken, vizeken.

A jég alól kopogtattam fel ... 

majd levegőbe emelkedtem, repültem szabadon akár a madár 

aztán aláereszkedtem. Landolt velem a csoda ...

Hűs, mégis derűs a márciusi reggel

szép a messzi csodaszép égi tenger,

a fák ágai a napfény felé nyúlnak

a régi emlékek teret engednek az újnak.

Nem látunk már villogó fényeket 

felitta a nap a hóból a lépteket,

az éledő természet táncra invitál

reménnyel telt új életet dedikál.

Miért bújnál el mégis a fény elől?

A világ tavasszal ébred nem pedig összedől.

Szippantsd a virágot mézédes illatát

érintsd meg a föld zöldellő pázsitját!

Van egy álmom,

Mi sosem fog teljesülni.

Van egy hely,

Hova sosem fogok eljutni.

Van egy érzés,

Mit sosem fogok megismerni.

S van egy ember,

Kit sosem fogok átölelni.

De van egy hang,

Mi szívem melengeti.

Lelkem dallama,

Mi ritmusra zengi.

Újra s újra,

Boldognak kell lenni.

Adják a reményt

Elveszik a reményt

Derű fel, ború le

A nem létező tököm, is

Ezzel van már tele

Mily furcsa is az élet,

Ki tudja, mi éltet?

Kósza, szeszélyes,

Veszélyes.

Embert gyötör az élet,

Remény újra ébred.

Lüktető érzés,

Féltés.

Ábrándos, buta kislány,

Ablakban sírdogál.

Néz fájdalmasan,

Unalmasan.

Évek sorai elszálltak,

Régi idők elmúltak.

Út ál előttem.

Felnőttem.

Felcsillanó két szempár,

Mosolygó jegyespár.

Új élet kezdődik.

Szövődik.

Minden könnyebb együtt.

Szeretet mindenütt.

Csókok kéjesen,

Édesen.

...igen Ria, szerencsémre, vagy szerencsétlenségemre? nekem is van, mint minden földi halandónak.

Hogy az enyémnek milyen a külleme, mekkora a mérete, milyen anyagból szőtték ismeretlen,

és mégis oly ismerős gondviselők,

hímezték e vásznát biztos, vagy netán reszkető kezek, leheletvékony életfonállal, csudaszép mintákkal tetszetőssé

varázsolva ,

esetleg semmitmondó, fakó kis semmire ítélték,

mint azt a szürke kis egeret,

akire szürkesége ellenére is rátalál a macska,

hogy eljátszhassa véle,

utolsó,

kegyetlen

halálbatáncoltató

játékát?

Meglepő, ha úgy ébredsz, süt a Nap.
Nincsenek felhők, tiszta a lég,
Valahol harangoznak, prédikál egy pap,
Amott kenyerét készíti a pék.

Könnyűnek érzed a tested, szinte száll.
Kilépnél az útra, még maradsz,
Mátkád itt fekszik, még egy kicsit hál,
Mindened van, hiába tagadsz.

Megtetted, mit gyűlöltek akkor, s most.
Hallgat a fa, susog rajta a szél,
Az idő ereje haragost is tisztára mos,
Gonosz szívük titkon ily éltet remél.

Sötét volt eddig, most ragyog a Királyság.

Hogy került ide, megint egy ilyen hétfő?
Tél van. A fagy, a ború betemeti a munkát,
álmosan kergetem a megszokott hajnalt,
sem a szemem, sem a lelkem még nem lát

Havat hozott a február, - mindenre készen -
Belerugdalt a régóta remélt tavaszba,
amaz hunyászkodva toporog most máshol,
egy távoli kontinensen ott ragadva.

Nem megy ez így tovább! Fény kell és meleg!
Felborult lelkünk tápászkodni kezd,
csak ne gyűrné vissza ismét, és újra
az átkozott tél, a csonttörő hideg.