Ady Endre: Akik mindig elkésnek című versének továbbgondolása

Meghalni sem tudunk nyugodtan.

Fáradtan kesergünk önmagunk ölelve,

Árván lessük magunk, kik mindörökre

Meghalni sem tudunk nyugodtan.

Mi mindig csak sietve bujkálunk.

Siratjuk azt, kit sohasem láttunk.

Átokkal sújtva, remegve vágyunk,

Mi mindig csak sietve bujkálunk.

Nekünk mindegy: élni vagy halni.

Szeretnek, vagy szeretünk,

Mind az imáinkba veszünk,

Nekünk mindegy: élni vagy halni.

Fekete csillag

Kék szemében elereszti a Holnapot

A Fekete csillag. Ott él tovább, benne.

Nem engedi el a Múltat még.

A Fekete csillag

A világmindenségbe foszlik szét.

A gyertyaláng halott vége

A Fekete csillag. Vigasztalan benne.

Nem engedi el a Múltat még.

A Fekete csillag

A világmindenségbe foszlik szét.

Beteljesült jóslatok

A Fekete csillag. Így él tovább, benne.

Nem engedi el a Múltat még.

A fekete csillag

A világmindenségbe foszlik szét.

Kegyelmi állapot

Leheletfinom árnyékok lesik tékozló kedvem

Amikor kilépek a kapun hozzád.

Hangokká leszel, szavakká alakulsz nekem.

Az egész felleg a te hűs, éjjeli szobád.

A fényben mindig egy bús, hívó hangot hallok.

Benne lüktetsz, akaratlan átkarolsz.

Nem engedsz el, foglyod vagyok,

Míg együtt keringünk, csak dalolsz, dalolsz.

Mindenről megfeledkezem ebben a dalban,

Még a törvényeiddel sem törődöm.

Éjszakáim örömtüzes, bánattalan

Kúszó felhők között töltöm.

Búcsúznunk kell a Mában

Tegnap véget értek a szívekben a leghosszabb csatározások.

Az álmok, az üres álmok.

Tűzbe veszett, halott mind, aki bíró.

Látod, ugye látod!

A vádlottaknak még megmaradt:

Rémülten vehetik körbe a lángot.

Várj ott, várj ott!

Szörnyű képekben jönnek a senkik a helyünkre.

A búcsú-látomás eljött. Pedig senki se él ezen az éjjel.

Érj el, érj el!

Szépen lesoványodott a tegnapi vágy.

Nézz széjjel, nézz széjjel!

Kesergő angyal

Valahányszor megpróbálom kinyitni szárnyaim,

fekete füstbe öltözik az ég.

Szürke könnyeket ereszt ki magából,

özönvíz zúdult a földekre nemrég.

Asszonyok bokrok közt jajgatnak, míg

szalad a paraszt, fejét fogja keményen.

Ázik az egész ültetvény,

nem lesz termés idén sem.

Vadak menekülnek, szarvasbőgés hallik,

vad-szél ütközik a sírásnak.

Míg sárban dagonyáznak a kölykök,

a bölcs öregek mind sírt ásnak

Túl egy gyermeki érintésen

Túl egy gyermeki érintésen,

Messze a vad Óperenciától,

Szelíden csücsül egy Hang a partján,

S közben szívem egyre csak lángol.

Köröttem sivár homok halmok,

A szél suhan, kering és vadul zúg.

Időnként mellém fekszik.

Fülemben mámoros, édes-bús hangok,

Az Est közeleg, a hűs sötét.

Mégis így szép, nekem így tetszik.

Fentről már elköszönt néhány napsugár,

Az égen szinte már senki sem bámul minket.