Igéz a szemed.

Álmodó gyerek voltál, - kis baba,

Amint jártál egykor suliba.

Ott találtalak, arcod nevet,

Rájöttem arra, hogy igéz a szemed.

Hat év telt azóta, mióta láttalak, -

Hogy én akaratlan szivembe zártalak.

Szivedben százféle arckép egybegyül,

Álmodó szemedbe kacérság vegyül.

Kerestelek, üldöztem a szemed,

Mely feldulta egykor szivemet.

És im tündért látok a kislány helyett,

                MARADJ  VELEM.

Ha felborul életem pohara

S ezért mindenki kinevet,

Te akkor is maradj énvelem,

S derüsítsd fel az éltemet.

Oh maradj velem, ha még bántanak

Csak Te légy a vigasztalóm,

Ezek mind mögöttem állanak,

Mert csak Te vagy az én valóm.

Ha aranyszőke hullámos hajad

Véletlenül vállamra hull

Megbabonázott, megtört emberként,

Én maradok mindig alul.

A tengerzöld szemed fénytüzében

Bele hal minden gondolat.

És ha szólsz, szavad mint enyhe szellő

Elfelejteti  multomat.

            CSILLAGOT  VÁRUNK

Sötét lett minden a szivemben

Úgy érzem valaki halott

S e temetési gyászos csöndben

Kivált belőlem egy valót.

            Halottam van, gyászolnom kéne,

            Mert ma Te meghaltál nekem.

            Meggyötörve sápadt arcal

Néked irom az énekem.

A baj az, mi csillagot várunk,

Tündöklő fényüt, ragyogót,

Nagy nehezen rá is találunk

Betölteni egy hézagot.

            Nem voltam sohasem Rómeó

            S nem vágytam tündérek után.

KELTERESZ...

Még fáj, ha néha álmodozva

A kispad felé ballagok,

Ha egy elmúlt szép nap után

Ismét csak Reád gondolok.

                Száz emlék üldöz,kisért, kerget

                És az nyugtalanit engem,

                Hogy miért kellett meglássalak,

                És most egymagamban tengjem.

EGYEDÜL ÉLEK.

Egyedül élek, gyötör a vágy

Nincsen nyugtom,mert gondolok Rád.

Oh édes kislány gondolsz-e rám

Sirsz még értem sötét éjszakán?

Egyedül élek és mégse kár,

Mert én rám nem vár senki se már.

Szivemben érzem üres szegény,

Csak képed nézem sok este én.

Szivemig ér el hivó szavad,

Kötve vagyok s mennem nem szabad.

Kiáltásomat viszi a szél,

Mely mindig, mindig Rólad beszél.

Ha hajnaltájban pacsirta szól,

Ha éjszakával nappal dacol,

Gondolatomban Veled vagyok

S akkor minden köröttem ragyog.

Csak Te vagy

   -örökre-

A szivemben ott él  még a képed

Nem őlte ki senki léha nép,                                                                                                                         

Megőrzöm most is az emléked,

-Mért múlik el minden ami szép?

                Fülembe, mint lágy muzsika dallam,

                Szavad zsong, mint andalitó szél.

MA   TE  GYŐZTÉL

Láttam egy fenyőfát erdőszélen nőni

Délcegen állni büszkén, egyedül,

De jött a vihar és kettétörte

Ott maradt csonkán, némaságban űl.

                Bátran és büszkén álltam magamban,

                S azt gondoltam ez mindig igy marad

                Végül rájöttem egyedül maradtam,

                S úgy érzem a szivem megszakad.

Szeretlek.Most már leirhatom,

Hiszen úgy sem ér el Hozzád a szavam

Büszkeségért - ez méltó büntetés

Most már megőszülhet fekete hajam.

SZERETLEK-E  ?

Álmodtam,és boldog voltam akkor

Virágos kertben találtam Reád.

Sok-sok virág csokrétába kötve,

Te voltál köztük a legszebb virág.

                Csak néztelek, - boldogságot sejtve, -

S aztán sétáltam egyedül tovább...

Egy nagy titkot magába rejtve,

Felém sanditott a Holdvilág.

Szeretlek-e? Félek bevallani,

Hiszen a legszebb álmom vagy nekem,

S az álmot nem szabad elmondani

Ezt súgja-búgja balga képzetem.

És most ?...Megálltunk pillanatra.

MELLETTEM     ÁLLSZ.

Az enyém vagy, itt vagy nálam,

Mégis féltlek, mint anya gyermekét.

Tavasztól nyiló virágszálam

Mond hát nékem szeretsz-e még?

                Mellettem éllsz-e hogyha a Sors

                Felhővel táblázza életünk egét,

                Ha csalódtál bennem, ha nem reám vártál,

                Mond hát nékem szeretsz-e még?

Mellettem állsz-e, ha kegyetlen szigorral

Ellenem lép fel apád és anyád,

S ha majd ellenünk bosszut forral

Mond meg nékem szeretsz-e hát?

Nincs tovább?

Hogy lehet, hogy elmúlik a május?

Hogy lehet,hogy elmúlik mi szép?

Hogy mondhattad ?– nincs tovább ! -  Oly fájó...

Elmúlhat-e ez az álomkép?

                Egy nyáron át álmodoztunk ketten,

                Szivünkben a legszebb dal zenélt.

                Minden szép virágot Neked szedtem

                És minden köröttem Rólad beszélt.

Sétáltunk a parkban kéz a kézben

Az illatos fenyőfák alatt

Boldogságban nem is vettük észre,

Hogy az égről letünt már a Nap.

Ősz van, s mi válunk.

Süvít a szél a fák alatt

Suttogva pereg a levél,

Búsan, haldokló szavával

Mindig csak Terólad mesél.

                Ősz van, és szakadó vihar,

                S széttép egy év álmát vágyát,

                Hogy megőlve letiporva,

                Megvesse a télnek ágyát.

És mi , elválunk szótlan csendben,

Szivünkbe nincs más gondolat.

Nem emlékezni, csak feledni

Az eddig szépen szőtt álmokat.

Őrzöm  emlékedet.

Mint korán kinyilt fehér rózsaszálat,

Úgy ismertem meg az én Madonnámat.

Csillogó zöld szeme, mely elszéditett

Adta nekem a reményt és hitet.

                Első esténkre, ha néha emlékezem,

                Érzem boldog akkor az én szivem,

S e boldogság álomba ragad

Az álom édes, kár hogy megszakad.

Köröttem minden hang zenélt,

És minden minden csak Rólad beszélt.

Szavad kisérte a muzsika szó,

Amely oly édes andalitó.

MINDIG RÁD GONDOLOK.

Hidd el, nem foglak elfeledni,

Hiszen a szivem oly beteg.

Nem tudok én többé már nevetni,

Mond meg, oh mond, hogy mit tegyek.

Szeretlek s szeretni foglak,

És mindenkor gondolok Rád,

Szeretlek, mert tudom azt,

Hogy Tenéked soha nincs hibád.

Egy égig érő boldogságot

Szeretnék júttatni Neked,

De éltünkbe beleszólnak mások

S találkozni nekünk nem lehet.

Nem felejtelek el soha Téged,

Mert a képed már bennem él.

Ennek a halál vethet véget,

Vagy Te, s nem emberi lény.