FELEDÉS.

Valamikor úgy gondoltam

Nem tudok élni Nélküled,

Valamikor csak azt láttam

Összefort életem Veled.

Egy kedves emlék biztatott,

Mit igértél Te nekem ott.

Emléked, csókod idegen,

Rájöttem...- meghaltál nekem.-

 Szászrégen 1964.X.31.

EGYEDÜL ÉLEK.

Egyedül élek, gyötör a vágy

Nincsen nyugtom,mert gondolok Rád.

Oh édes kislány gondolsz-e rám

Sirsz még értem sötét éjszakán?

Egyedül élek és mégse kár,

Mert én rám nem vár senki se már.

Szivemben érzem üres szegény,

Csak képed nézem sok este én.

Szivemig ér el hivó szavad,

Kötve vagyok s mennem nem szabad.

Kiáltásomat viszi a szél,

Mely mindig, mindig Rólad beszél.

Ha hajnaltájban pacsirta szól,

Ha éjszakával nappal dacol,

Gondolatomban Veled vagyok

S akkor minden köröttem ragyog.

ÉN ÚGY SZERETEM.

Ha a szived a csendbe hiv,

Szeret, vagy nem szeret talán,

Tudd meg, hogy van egy ifjú sziv,

Ki Érted epedez csupán.

                Ha gőgöd eltaszit magadtól

Reggel délben és délután,

                Csak azt engedd meg Te énnekem,

                Hogy Téged nézzelek csupán.

Ha kétfelé menne az útunk,

Mert egyfelé már nem mehet,

Akaratlan is találkozunk,

Mert nem találkozni nem lehet.

                S ha rájössz rossz lépésedre,

Hogy cserbe hagytad hivedet

                Kártya várad összeomlik,

                S Te összetöröd szivedet.

MINDIG RÁD GONDOLOK.

Hidd el, nem foglak elfeledni,

Hiszen a szivem oly beteg.

Nem tudok én többé már nevetni,

Mond meg, oh mond, hogy mit tegyek.

Szeretlek s szeretni foglak,

És mindenkor gondolok Rád,

Szeretlek, mert tudom azt,

Hogy Tenéked soha nincs hibád.

Egy égig érő boldogságot

Szeretnék júttatni Neked,

De éltünkbe beleszólnak mások

S találkozni nekünk nem lehet.

Nem felejtelek el soha Téged,

Mert a képed már bennem él.

Ennek a halál vethet véget,

Vagy Te, s nem emberi lény.

                SZERELMÜNK CSAK  ÁLOM.

Nem akarlak én már Téged nézni,

De emléked még bennem él.

A kizöldült táj akar becézni

S a hangodat hozza el a szél.

                Hogy is tegyem, hogy elfeledjelek

                Ezen gondolkodok, töprendek.

                Minden este sétányunkra megyek,

                S hallom mit súgnak a levelek.

Látnom kell a csillagok hullását

Látnom kell a sötétlő eget,

Hej ha ezek beszélni tudnának

Vigasztalnának most engemet.

A ZÖLD SZEMED.

A zöld szemednek fénye

Csillagokban ég,

És boldog vagyok ,

Hogy értem ég.

                Boldog vagyok és

                Oly szép ez a világ,

                Mert nékem tündököl

                Egy virág.

Úgy vágyom néha Rád,

Újra csókolni a szád.

Boldogság szerelem

A mienk.

                Csak szeress Édesem,

                Hogy ne fájjon a szivem.

ROHAN  AZ  IDŐ.

Rohan az idő, múlik a nyár.

Jön az ősz, semmi meg nem áll,

Jönnek a bús álmodó napok

Oh elmulott kedves  hónapok.

                Vissza sirni? Minek? Nem lehet.

                Sórs irányitja s azt mondja,– mehet.-

                És az idő kegyetlen vonalán

                Egész szerelmünk veszve volna tán?

Rohan az idő, fut minden tovább

Az életem mindig mostohább

Jöjj el hát hozzám ne várjak Rád,

Csókolhassam meg újra a szád

                Elmult a nyár, rohan az idő,

Mit ér az élet, ha nem jön vissza Ő.

Emlékezem.

Ha leszáll az est – Ibikém, édesem –

Csak Rád gondolok és úgy fáj a szivem.

Most is Hozzád száll ez a vers ez a rim,

Azt suttogja, hogy oly fájós ez a kin.

Itthon vagyok én, szomorún, egyedül.

Emléked őrzöm mig a szivem kihül.

Bánatos dalom papirra leírom

S a szellők szavával Tenéked elsírom.

Jer hozz balzsamot szivemnek Édesem

Ne vérezzen el fájón keservesen.

Érted vérzik Ő szenvedőn remegőn,

Téged keres és Téged vár epedőn.