Lassan lemállik rólam öröm bőröm

Foltokban hámlik, potyog

Néha lefelé húzom

Nyúzom, beszakad, hogy magamtól fájjon

Vonyítok legbelül, mint a tájon

Melyen üresen kong, a gond

Visszhangzik bennem, senki se mond

Örömteli éneket, csak ráncos véneket

Termel e táj, kinek fáj,

Mondd kinek, hogy elvetélt a báj

Készítik a ravatalt,

Már, a remény is belehalt a reménytelenségbe,

Hisz közöttünk mindennek vége

Szemléltem az eget, a felettem lévő csillagokat. Ahogy a szél ráncigálta a rajtam lévő rongyokat, éreztem, hogy hűvös van, de nem érdekelt, csak azzal a csodával törődtem, minek hamar vége lesz. Testem minden egyes porcikája borzongott, attól az érzéstől, amit a repülés tud okozni, azt kívántam sose legyen vége, hogy örökké tartson ez a szabadság...Nem mertem lenézni, így háttal lefelé cirógatta a hűvös szellő a testem...kirázott a hideg. A csillagok homályosodni kezdtek, rájöttem, hogy hamarabb véget vet a gravitáció csodámnak, mint gondoltam.

Mily érdekes az élet,

Pofont oszt, s mégis ez éltet.

Az öröm, mint pillanatnyi boldogság,

Nélkülözhetetlen fontosság.

De semmi sincs, mi oly jól tanít,

Mint mikor a fájdalom áthasít.

Emléke éberen lobog lelkedben,

Egész- egész életedben.

A boldogság emléke múlandó,

Egy-egy mosolyt előcsaló.

A csalódás érzése örök,

Mely szívedben él s dübörög.

Hálni jár belénk a lélek

Mondogatják betegek, és vének

Túl szűkek, vagy tágak már a vénák

Talán említést tesznek, erről is a Védák

A korom nem azonos a korommal

Az orrom sem azonos az orommal

Bár mindkettőnek köze van a hegyhez

De nem ahhoz, amelyik elindult Mohamedhez

Bár próféta nem voltam soha

Tudom a jelenem, látom a jövőm

Mostoha

Pedig nem vagyok sem okos, sem pedig ostoba

Ha azt hallom öl, anyám ölére

Gondolok

Nem pedig arra, aki anyját ölé le

Elfolyt a magzatvíz

Fojtogat a sírás

Meghalt az érzelem, abban, aki sírt ás

Székel, kit szükség hajt

Székelnek az urak

Végtermékük szagát

Széthordja a huzat

Ha megdobnak kővel, üss vissza tenyérrel

Csínján kell most bánni, a drága kenyérrel

Ki megette már régen a kenyere javát

Senki sem hallja meg annak kérő szavát

Ha rossz a szód, az szót követ

Engem ne kövessél

Nem tudnám azt elviselni, hogy

Reám követ vessél

Áll, ál, sétál

Álnok az a két áll

Hogyha a nap lenyugszik

A beteg is megnyugszik

Ácsi, baba, ácsi, itt a doktor bácsi

Hoz neked dominót, ami gumiból van

Most már ketten játszunk

Megnyugodtam, jól van