Farkasokkal üldözött álmomból riadok fel. Mikor felülök az ágyban, a reggeli napsugarak szomorú megvilágításba helyezik sebes térdeimet. Ijedten nézek körbe a szobában, hiszen sehol sem látom tegnap esti segítőmet. Megrémülve ugrok ki az ágyból, gyorsan felhúzom magamra a földes nadrágomat, betűröm alá a bő férfiinget. Alapos körülnézés után merek csak kilépni a folyosóra, Rick után kutatva indulok útnak. Hangtalan léptekkel haladok, éppen a színpadot kerülöm meg, mikor tányércsörömpölést hallok valahonnan. A hang irányába vetem magam, hamar el is érek a hatalmas konyhába. Ámuldozva fedezem fel ezt a helyiséget is, hiszen az egész lakásom beleférne csak a konyhájukba kétszer… a felszereléséről már inkább nem is mondok semmit. 

Hamar felismerem Mr. Szűk fekete nadrágot és felül semmi ruhát, aki értetlen arccal fordul felém. Nem foglalkozok szigorú szemeivel, ösztönösen megindulok felé. Lassú és lágy léptekkel dorombolom magam a közelébe, megbabonázva fonom nyaka köré karjaimat. Egész testemmel hozzásimulok, aztán szorosan összecsukom szemeimet, csókra várva csücsörítek neki. Hirtelen olyan érzésem támad, mintha hazaértem volna, de ha akarnám se tudnám megmagyarázni ennek miértjét. 

 

- Mit keres maga itt? – förmed rám, kezeit vállaimra rakja, majd eltol magától. – Ne érjen hozzám, rendben? 

- Én… 

- Mit keres a házamban? – kérdi gonosz hangon. – Hallja? 

- Clay, ne szívózz vele! – szólal meg Rick, mellém lép, majd átkarol egyik kezével. – Tegnap este itt hagyta a taxi és itt aludt a vendégszobában, ennyi. 

- Micsoda? Elment az eszed, Conall? – morogja állítólagos barátjának. – Hogy engedhettél be egy idegent?! Ráadásul pont tegnap éjjel! 

- Hé! – szólok közbe. – Majdnem meghaltam tegnap, kicsit több kedvességet várok! A maga hülye táncestjük majdnem az életembe került! 

- Ez meg miről beszél? – firtatja ifjabb Phelan. – Bolond ez a nő? 

- Miről beszélek? Arról beszélek maga bunkó, hogy rám támadt egy farkas az este! Elestem, az meg majdnem felzabált egészben! Ha nincs ott Rick, már halott lennék! 

 

Phelan tekintetéből azonnal eltűnik a szigor, helyére lép valami egészen más. Nehezen tudnám értelmezni, de az biztos, hogy ezelőtt nem láttam ennyi fájdalmat egyetlen ember szemében sem. Még testtartása is megváltozik, eltűnik testéből a féktelennek tűrő erő. Megkapaszkodik a konyhapultban, lehunyja szemeit. Egy pillanatig attól tartok, hogy elájul, vagy valami hasonló… de aztán úgy tűnik, összeszedi magát. Hirtelen elkap az érzés, hogy ez a férfi már nem először hall farkasokról és az általuk okozott rémületről. 

 

- Fekete farkas volt? – kérdi Clayton. 

- Igen – vágom rá. – Hatalmas volt… nem is értem, hogyan élhetnek itt! Nem félnek?!

- Állandóan félek – suttogja alig hallhatóan. – Ne haragudjon, az apám biztosan kárpótolja majd. 

- Hogy mondja? – kérdem kiakadva. – Maga le akar fizetni? Azt hiszi, a pénztől elfelejtem? Nézzem már le a lábaimra, ember! Tudja mit csinált velük a farkas? 

- Megharapta? – kérdi ijedten. Igen, ijedten. 

- Nem… - mondom zavartan. Egyáltalán nem tudom követni ennek a pasinak a hangulatváltozásait. – Nyalogatta a vért róla… elestem és akkor odajött és… 

- Nem bántotta a farkas, csak megijesztette – mondja Rick nyugtatónak szánt hangon. – Semmi baj nem történt. Mindenki nyugodjon meg és adjunk a hölgynek egy kávét, oké? 

 

Phelan képtelen megmozdulni, meredten bámulja térdeimet. Szemében bűntudatot vélek felismerni, mintha ő tehetne arról, hogy egy erre császkáló farkas rám tapasztotta a nyelvét. Megőrülök… ez a pasas nem százas! Rick oldalba böki, erre végre magához tér. Odasétál a kávéfőző elé, majd tölt nekünk is a feketéből. Kezembe nyomja a bögrét, majd a rajtam rekedt idegen inget kezdi szemlélni. Gyanakodva néz barátjára, de inkább szó nélkül hagyja inkább a dolgot. Nem is baj, higgye csak azt, hogy történt valami köztünk… megérdemli, hiszen előző este ő koptatott le engem. 

Rekord sebességgel kortyolom el reggelimet, majd Rickhez sétálok, gyengéden megérintem karját. 

 

- Hívnál nekem egy taxit, míg felöltözöm és összeszedem magam? Muszáj beérnem időben a színházba – mondom segítőmnek. – Köszönöm még egyszer, hogy megmentetted az életem, Rick. 

 

Több se kell Phelan-nek, bevágja a mosogatóba a mit sem sejtő bögrét, majd szélviharként söpör ki a konyhából. Pár pillanatig szótlanul nézünk utána, aztán megrázzuk magunkat. Conall hív nekem egy taxit, én pedig elindulok a vendégszobába. Felveszem a gyűrött felsőmet, majd egy nedves zsebkendővel letörölgetem a ruhámra tapadt földet és vércseppeket. A törölgetés hatására csak mélyíteni és szélesíteni sikerül a foltokat, így inkább leteszek a dologról. Ennek a szettnek úgyis lőttek, ezen a hatvan fok sem segíthet már. Mire magamra kapom gönceimet, Rick teljesen felszívódik a házból. Hiába nézem át az általam már ismert helyiségekben, semmire nem jutok. Szerencsére ezt a Clay fazont se találom, így hát kénytelen vagyok búcsú nélkül távozni. Ahogy kilépek a házból, elkap egy furcsa érzés. Lábaim szinte maguktól változtatnak irányt, a beleegyezésem nélkül indulnak el az istálló irányába. Lassan lépkedek az apró kavicsokon, meglátok pár pirossal ékesített darabot is köztük. Igen, itt történt tegnap az én kis balesetem, sőt a drámaibb hatás kedvéért mondhatnám azt is, hogy a majdnem halálom. Leguggolok, majd leülök pont oda, ahova tegnap estem. Magam elé képzelem a hatalmas állatot, ujjaimat a térdemen lévő sebekbe nyomom. Körmeim felszakítják az éjjel bevarasodott bőrt és friss vér kezd szivárogni. Csukott szemmel adom át magam a bennem vándorló fájdalomnak. Feltápászkodom, majd miután észhez térek, rájövök, hogy valószínűleg már rég vár rám a kocsi a ház előtt, nem szeretném, ha ismét nélkülem távozna. Azonban még mielőtt elindulnék, befordulok a terebélyes istállóba. Kapcsoló után kezdek kutatni a falon, s hamar meg is találom. Fény gyúl az épületben, ennek hála pedig olyan látvány tárul elém, amire igazán nem számítottam. Lovak helyett hatalmas szörnyek lógnak a falakon, amerre csak nézek farkasokat látok. Egészen pontosan: kitömött, hatalmas fa táblára helyezett farkasfejeket. Valamilyen szempontból mindegyik fej más és más, például színben eléggé eltérőek, az mégis közös bennük, hogy mind felfoghatatlan méretű példányok lehettek még éltükben. Valószínűleg egész testtel beférnék csak a szájukba. Ide-oda cikázik tekintetem a farkasok közt, hiába látom a saját szememmel, az agyam egyszerűen képtelen elhinni ezt az egészet. Úgy megszédülök, hogy majdnem sikerül ismét egy hátast dobnom, de még időben kirontok a szabad ég alá. Veszek pár nagy levegőt, felemelem vállamra a még tegnap elhagyott táskámat, majd szaladva menekülök el erről a borzalmas helyről. Valódi örömkönnyek gyűlnek fel szememben, mikor meglátom a rám váró sárga autót, egy köpcös kis sofőrrel. Gyors mozdulattal nyitja ki előttem az ajtót, én pedig bombaként robbanok be az ülésre. Becsapom magam mögött az ajtót, majd sürgetően közlöm a férfivel a címet. Szerencsére ő sem késlekedik sokat, a gázra tapos. Hátrapillantva nézem, ahogy a szörnykastély egyre kisebb és kisebb lesz a távolság megnyugtató növekedésével.