Tetőtől talpig aranyban pompázva ülök Rick kocsijában. Bekanyarodunk egy kihalt utcába, én persze egyből arra gondolok, hogy eltévedtünk, ám kedves barátom magabiztosan parkol a járda mellé. Szőrös kis táskámból előkotrom piros rúzsom, gyorsan beszínezem vele ajkaimat. Az apró tükörben kontyba fogott hajamra is veszek egy pillantást, egy apró mozdulattal fülem mögé tűröm az egyik szökött hajtincsem. 

 

- Régen néztem ki ilyen jól – állapítom meg. 

- Szerintem eddig is szép voltál. 

- Na jó, én ugyan nem vitatkozom ezzel… - vonom meg vállam.

Az első egyedül itt töltött éjszakám borzalmasan telik. Hiába éltem itt évekig, mégis mindentől olyan idegen érzésem támad. Akárhova nyúlok vagy fordulok, sehol nem találom a helyem. Mama hálójának még csak a közelébe se tudok menni, hiszen már az ajtó előtt megérzem régi parfümének illatát. Mikor végre kényelmesen elvackolom magam a kanapémon, kavargó gondolatok kezdenek kínozni. Vajon miért ölték meg mamámat is? Miért nem érték be velem, hiszem velem gyűlt csak meg a bajuk.

Kézfejemen kellemes melegséget érzek, majd amikor megmozdítom ujjaimat, a meleg tenyér szorosan körbe fog. Furcsa érzésem támad, valahogy olyan szörnyen nehéznek érzem a fejem, még ahhoz sincs erőm, hogy a szemeimet kinyissam. 

 

- Elisa? – hangzik el nevem. 

 

Végre sikerül pislognom párat, majd óvatosan körbe is nézek. Fogalmam sincs, hol lehetek vagy hogyan kerülhettem ide, de az biztos, hogy nem egy luxushotel falai vesznek körbe. Minden idegesítően fehér körülöttem, kivéve persze a penészfoltokat a sarkokban.

Rick Conall nyúlüreg méretű lakása olyan nyomasztó, hogy az itt töltött három napban alig tudtam pár órácskát aludni. Úgy érzem, összenyomnak a szürke falak, állandóan fulladozom. Egyszerűen nem jutok levegőhöz, hiába szippantom be, az nem megy le a tüdőmig. A gyomrom is olyan nehéz, mintha egész nap csak köveket ennék. Na és akkor a medencémről már ne is beszéljünk… a terhesség összes gyötrelme boldogít, de ezek mégis eltörpülnek azokhoz a fájdalmakhoz képest, amiket a szívemben és önérzetemben érzek. 

Mióta Clay elhozott a kastélyból ide, nem is keresett.

Görnyedten ülve, mélabús tekintettel bámulom az elém helyezett kacsasültet. Joggal lógatom az orrom, hiszen a Phelan szülők úgy döntöttek, mindenképpen haza kell utazniuk egy kicsit Spanyolországból. Velük néhány eltöltött perc is kellemetlen lenne, de ez a közös ebéd teljesen abszurd ötlet volt. Susan, azaz Clay anyja most lát másodjára mindössze. Igazán elegáns és büszke nő, aki nem tűri meg a konkurenciát maga körül. Valahányszor szemembe néz, mély gyűlöletet vélek látni rajta.

Szörnyű farkasüvöltés ráz fel álmomból. Ez a hang már magában is elég borzalmas, de most még az aktív hasmozgás is társul hozzá. Csak pár napja kezdtem el érezni a baba mozgását, ami felettébb szokatlan. Éjszakánként valamiért beindul ez a farkasgyerek, mintha csak üvölteni és rohanni akarna négylábú társaival együtt. Tenyereimet hasamhoz nyomom, hátha elcsitul végre a mocorgás, közben pedig ismét átsuhan agyamon, hogy micsoda lehetetlen helyzetben vagyok.

Azzal mindig is tisztában voltam, hogy az én életem kevés eséllyel fog rózsaszín tündérmesévé alakulni az évek során, de azt igazán nem hittem, hogy a rossz, még rosszabb lehet. 

Persze ez a mélyzuhanás is egy férfivel kezdődött, illetve inkább az én elcseszett személyiségemmel. Szinte azonnal elvesztettem mamát, ahogy tudomást szereztem a terhességemről. Ő még egy hangyát se ölt meg soha, inkább összegyűjtötte őket a házban és kitelepítette mindet a kertbe.

Míg mama dalolászva kavargatja a hársfateát, én feszengve ülök a háttérben. Ujjaimat tördelve várom az alkalmas percet, hogy megkérdezzem, tényleg van-e farkasvér az ereimben. Belekortyolok a zöldízű teába, majd fintorogva vissza is köpöm a pohárba. Mama észre is veszi ellenállásomat, mosolyogva cseréli ki inkább egy bögre tejeskávéra. Hálásan megköszönöm, majd ismét elásom magam gondolataim közt. 

 

- Figyelj csak mama… - szólalok meg. – Lenne egy őrült kérdésem.

Zúgó-búgó fejjel térek magamhoz. Felülök, hátam mögé nyomok egy nagy párnát, majd megkapaszkodom a bársonyos ágytakaróban. Hiába ülök mozdulatlanul, olyan érzésem van, mintha forogna alattam az egész ágy. Hirtelen Claytonnal találom szembe magam. 

 

- Olyan a szemed, mint egy farkasnak – mondom halkan, miközben azt a vakító, világító szempárt nézem. Te jó ég, ebbe bele lehet halni… 

- Jól vagy? – kérdi rekedten. Hangjából esélytelen megsaccolni, hogy éppen milyen kedve van.

Zúgó-búgó fejjel térek magamhoz. Felülök, hátam mögé nyomok egy nagy párnát, majd megkapaszkodom a bársonyos ágytakaróban. Hiába ülök mozdulatlanul, olyan érzésem van, mintha forogna alattam az egész ágy. Hirtelen Claytonnal találom szembe magam. 

 

- Olyan a szemed, mint egy farkasnak – mondom halkan, miközben azt a vakító, világító szempárt nézem. Te jó ég, ebbe bele lehet halni… 

- Jól vagy? – kérdi rekedten. Hangjából esélytelen megsaccolni, hogy éppen milyen kedve van.

 

Némi önvizsgálat után összegzem a fontosabb információkat életemről. Nincs munkám, nincs párkapcsolatom, vége a karrieremnek és még terhes is vagyok. Bekaptam a legyet egy idegen férfitől, akinek jóformán csak a nevét és testzsír százalékát tudom. Eddig reménykedtem abban, hogy az igazgató visszahív a társulathoz, amikor rájön, hogy senki nem érhet a nyomomba, de már világosan látom, hogy egy pocakos prima senkinek nem fog kelleni. Sőt, a táncosok karrierje pont addig szokott tartani, míg le nem kölykeznek véletlen.

Mikor reggel magamhoz térek, hirtelen azt se tudom beazonosítani, hogy hol vagyok. A következő rejtélyes kérdés pedig az, hogy mégis hány óra lehet. Annyi biztos, hogy szemeimet szörnyen bántja az ablakon át beszűrődő napfény, de legalább ebből tudom, hogy véget ért ez a rémes éjszaka. Zsibbadt ujjaimat kiszabadítom Rick markából, majd gyorsan áttornáztatom őket. Fogalmam sincs, hogy mióta feküdhetünk ugyanabban a pózban, összekulcsolt kezekkel. 

 

- Mióta vagy fent?

 

Sóhajtva nyitok be az öltözőbe. A fogason lógó ruhák közt kezdek matatni, majd végre kezem közé kerül az almazöld szerkó, gyorsan magamra cibálom. Hirtelen olyan éhség kerít hatalmába, hogy megszédülök, sőt pár pillanatra még az egyensúlyomat is elveszítem. Ritkán, de azért elő szokott fordulni ilyesmi, amikor már nagyon kivagyok. Bekapok egy szőlőcukrot, csak hogy adjak egy pofont a vércukorszintemnek, majd kontyba formázom hajkoronámat. Felragasztom az ezüstösen csillogó műszempilláimat, majd kikenem számat a piros rúzzsal.

Üres ágyban ébredek fel. A Clayel eltöltött éjszakára mindössze az erősen gyűrött lepedő emlékeztet, egyéb nyoma nem maradt a férfinak. Egyszer felkeltem az éjszaka, akkor még biztosan itt volt. Emlékszem, hogy az ágy végében ült, onnan nézte, ahogy alszom. Még el is gondolkodtam félálomban, hogy vajon miért nem alszik ő is. Mindenesetre még azelőtt elment, hogy én magamhoz tértem volna. Nyújtózom egyet, majd sebes térdeimre pillantok. Végig futtatom ujjaimat a varasodot felületen, majd körmömmel a kiálló részek alá nyúlok, s letépem őket.

- Nem, nem, nem… - lihegi az igazgató. – Ez meg mi?! Mégis mit képzelsz te magadról?!

- Elestem – mondom vállamat megvonva. – Nem nagy ügy. 

- Nem nagy ügy?! Láttad már a lábaidat mostanában, aranyom? Lógnak rajta a húscafatok! Mégis mit képzeltél, amikor így akartál színpadra állni?!

- Majd lealapozom és húzok egy harisnyát rá – mondom könnyedén.

- És az miben fog segíteni?! Eszednél vagy te? – tajtékozza. – Takarodj a szemem elől! 

- Enyém a főszerep – emlékeztetem felvont szemöldökkel.

Farkasokkal üldözött álmomból riadok fel. Mikor felülök az ágyban, a reggeli napsugarak szomorú megvilágításba helyezik sebes térdeimet. Ijedten nézek körbe a szobában, hiszen sehol sem látom tegnap esti segítőmet. Megrémülve ugrok ki az ágyból, gyorsan felhúzom magamra a földes nadrágomat, betűröm alá a bő férfiinget. Alapos körülnézés után merek csak kilépni a folyosóra, Rick után kutatva indulok útnak. Hangtalan léptekkel haladok, éppen a színpadot kerülöm meg, mikor tányércsörömpölést hallok valahonnan.

 

Miután végre elérjük úticélunkat, a taxis leállítja a számlálót, felém köpi a végösszeget. Kezébe nyomom a pontos összeget, hiszen egy ilyen kellemetlen fazon igazán nem érdemel borravalót. Még be se csukom a kocsiajtót, már el is rajtol az őrült sofőr. Mikor megfordulok és megpillantom a sötét ég alatt ácsorgó Phelan palotát, még a lélegzetem is elakad. Életemben nem láttam még ekkora házat, számomra elképzelhetetlen, hogy mégis hogyan és ki élhet egy ilyen csodás helyen.

FARKASNAK SZÜLETETT

Sajgó lábamat spiccbe nyomorítom, majd a közönség felé pillantok és tökéletesen behúzott hassal veszem fel a végpózt. Ekkor a zene hirtelen elhallgat, mintha csak elvágták volna, majd felváltja az emberek ütemre össze-összecsapódó tenyerének hangja. Pár percig még kitartom ezt a pózt, majd a vastaps közepette leomlik a súlyos függöny. Ekkor a többi táncos is visszarohan a színpadra, gyorsan egy sorba állunk, majd ismét felemelkedik a sötét anyag előttünk.

A két csemete még korántsem látszott álmosnak, szemük érdeklődést, nyugtalanságot tükrözött, mintha még most kezdődött volna a történet. Az öreg csak nézett rájuk, saját ifjúságának visszfényeit látva a gyermekszemekben. 

 Corvin szólalt meg:

- S a Magányos? Vele mi lett? Megvigasztalódott végül? Hogyan élt emberként? S hogyan halt meg? – tette fel a koraérett fiú, a kérdéseket.

- Hogy vele mi lett… - a vénember szeme újra a régmúlt legendáinak ködét vizslatta – Hát… Azt nem tudni pontosan.

Estére elő is készítették a rituálét. A Magányos farkassá válva gyorsan átrohant a szomszédos tanyákra, ahol éltek még emberek. Jó messze a Falutól. Ők úgy döntöttek, nem kockáztatják meg az utat az ünnepségre. Így sem menekültek…

Az emberfarkas csak két leányt hagyott életben. Mikor a fogyatkozó Hold felkúszott az égre, az egyiknek a nyakát szegte, s vérét kiengedte egy jókora kádba. Majd gyorsan, mielőtt megalvadt volna, felfestette követői bundájára a megfelelő jeleket, miket feledésbe merült könyvekből jegyzett meg vándorlásai és emberévei során.

Immár teljes lett a zűr-zavar. Mindenki egymás szavába vágva kérdezett, vádaskodott, vagy intette csendre a társait.

-  Várjatok már, hadd mondja el, amit akar! – üvöltött fel a Veszett, aki csodával határos módon túlélte az ütközetet.

- Köszönöm! – pillantott rá a Magányos, tőle várta volna utoljára, hogy hajlandó lenne meghallgatni – Most nagy győzelmet arattunk. Ez nem vitás! De közületek még a legostobábbak is tudják, ha az emberek megszűnnek egymást irtani, ellenünk, mint kártevők ellen fordulnak.

Mire megvirradt, a Magányos visszatért a Faluba, s szólította a Horda megmaradt tagjait.

- Fájdalmad az én fájdalmam is! – mondta az ifjú a Hegy Fiai közül, mellé lépve – Valamennyien osztozunk veszteséged kínján.

- Köszönöm. – mormolta a vezér – Figyeljetek rám, gyűljetek ide mindnyájan!

Ott állt, az örömtűz maradványai mellett. A Horda, most higgadt volt, letelepedett köréje. Mindenütt elesett emberek hevertek. A lég terhes volt a vér és a halál szagától.

A Magányos végigment a csatatérré változott Falun. Járása nehézkes volt, sebe égetőn fájt, s rengeteg vért veszített. Akkor meglátta.

Meglátta kedvesét, ahogy saját vérében fekszik pihegve, oldalából pedig egyre gyengébben csordogál a vér. Odarohant.

Orrával taszigálta a haldokló testet.

- Kelj fel! Kelj fel! Meg ne próbálj elhagyni! Értetted?! – mondogatta kétségbe esve. Mindhiába.

A Néma még egyszer megnyalta orrát, lenyalta róla a vért – szerelmese vérét -  s annak ízével távozott az Örök Vadászmezőkre.

Egyszerre, egy csapat birka ment végig az irtáson. Néhány Dögevő, meg Fürgelábú hajtotta őket, úgy mintha juhászkutyák lennének. A nyáj ráment a csapdákra, amiket a vadászok helyeztek ki, hogy védjék a Falut, az általuk kártevőknek tartott Erdő népétől. A birkák bégettek és sírtak, ahogy lábuk beleakadt a hurkokba, ahogy csülkeikre rácsapódtak a fogas acéllemezek.

A többi birka ott a tűz körül, tudjátok, a kétlábúak meg tátott szájjal néztek. Nem értették mi történik, ki lehetett annyira bolond, vagy részeg, hogy jószágait a csapdamezőre kergette?

Pár nap volt hátra a csatáig. A farkasok egymással verekedtek, levadászták szinte az összes megmaradt vaddisznót és szarvast a környéken, figyelték a Falut, s annak gyűlölt népét, kik pedig újra rettegve tekintettek az Erdőre. Az a két túlélő, akiket a vezér nem hagyott megölni, megtette a hatását: mindenki azt hitte, a ragadozók ott a vadonban, természetfeletti erővel és okossággal bírnak. Ez részint így is volt.

Két nappal a harc előtt, a Magányos megtiltotta vezetteinek hogy egyenek, mert jól ismerte természetüket.

Ezen a napon újabb csapat érkezett, ezúttal Kelet felől. Bundájuk sötétlett a havon. Fürgén rohantak, nézésük alattomos vérszomjat sugárzott. Ők voltak a Rémek. A keleti síkságon túli roppant erdőből érkeztek, s tüstént a vezér elé vezették őket.

A Rémek falkájának vezetője, a hírhedt Emberevő, bizton rászolgált a nevére. Mende-mondák terjengtek, a kétlábúak ellen elkövetett tetteiről. Fekete bundájú, nagy ordas, szeme alatt sárga csíkokkal, oly tekintettel, mintha testet öltött démon lenne.

A Hegy Gyermekei csatlakoztak a farkasok seregéhez. Másnap éjjel, a Magányos, az ifjú Hegy Gyermeke, egy Fürgelábú, meg a Girhes lelopózott a Faluba, hogy végrehajtsák a tervet, mit a vezér agyalt ki.

A Falu határáig a Magányos vezette a kicsiny csapatot, mivel ő volt, ki a legjobban ismerte a kirakott csapdák elkerülésének módját. Óvatosan haladtak, szaglászták a levegőt és a hóval belepett földet, s végül baj nélkül haladtak el az első ház mellett, mely teljesen lakatlannak látszott.

Két nap múlva jöttek az emberek. Ezúttal még többen. Felfegyverkezve. Több mint tucatnyi kopóval, vérre és bosszúra szomjazva. A Fővadász nem tartott velük. Mindjárt mondom miért nem…

Tudjátok, az ember olyan… meggondolatlan néha, meggondolatlan és hirtelen, szeszélyes, mint Szelek havában az időjárás. Igaza volt a Magányosnak. Tényleg nem nyugodtak bele a vereségbe, a faluban élő férfiak. Tényleg ketten meghaltak ott, az erdőben. További hárman később haltak bele a súlyos sebekbe, miket az Erdő vad harcosaitól szereztek.

Másnapra meg is érkeztek a vezérek. Vagyis, egy kivételével…

Elsőként a Veszett futott be, a Marakodók vezére. Kihívóan mérte végig a falka összes férfitagját. Sárgás szeme csak úgy villogott, agyarait mutogatta, fekete bundája össze-vissza volt szaggatva, a sok verekedés miatt. Két erős alattvalója kísérte.

Aztán jött a Madár. Kecses mozgású, hosszúlábú, barna bundájú ordas. Két szeme fölött két fekete csíkkal. Őt a falkája legfőbb asszonya kísérte.

 

1. rész

 

Ez időtáj töltötte be az ötödik életévét. Anyja alkoholista volt, és rendszeresen, magára hagyta.

Ezen a napon, sem történt ez másként.

Még álmai mezsgyéjén lépkedett, ez volt az, az egyedüli hely, ahol igazán önfeledt lehetett.

Hrrkrr, hrrkrr, hol halkuló, hol emelkedő ritmusban, aztán átcsap, valami rémisztően hangosba, és ismét halkul, majd újra kezdi elölről…

Ő, pedig, még egy ideig görcsösen kapaszkodik az álomba, mely már szertefoszlani készül, de az a rémes hang erőszakosan beléfurakodik, és visszarántja Őt, a számára, egy cseppet se kívánatos valóságba.

 

 

 

Ha túl gyakran kiáltasz farkast, ne őt okold, hogy megjelenik, te pedig szörnyethalsz látványától!

Ő csak arra volt kíváncsi, ki miatt csuklik oly sokat!

 

*

Volt valaha egy autó, a márkája Barkas

Egy ilyennel furikázott mesémben a farkas

Éjjel-nappal imádkozott, akadjon egy stoppos

Mindegy neki, akármilyen, csak ne legyen sokkos

Mert,

Olvasta, hogy aki sokkos, annak sok a baja,

Agresszívé szokott válni, és hullik a haja

Amint éppen imádkozott, bár pillantása lapos

Piros jelzést tapasztalva a fékjére tapos

Az erdei úton piros ruhájában

Egy csinoska fruska áll, egy szál egymagában

Igen rossz a kedve néki, mert beteg a nagyija

Ráadást a cukrásznőnek, elfogyott a fagyija

Ennyi bánat érte őt ezen a csúf napon

Nem javítja már kedélyét az ajándék kupon

Álnok ordas fejét töri, miként csalja lépre

Csábítsa el tán a Pirost, egy virágos rétre?