Károly és Dávid épp a néhány napja történt eseményekről, a kápolnai csata szimulációjáról értekeztek elmélyülten, amikor megszólalt a vészjelzés a fúziós erőmű szervizhangárjában.

"Túlterheléses riasztás, a 16-os magból. Már megint. Az a vacak szivattyú…" Amennyi munkaórájuk volt benne, annyiból két másikat lehetett volna venni. Gyorsan jóváhagyták a rendszer által javasolt automata átirányítást, leállították a vészjelzést, és elindultak a folyosón hogy ismét felvegyék a harcot az elöregedett, és a két évvel ezelőtti szennyeződés miatt többszörösen sérült egységgel.

Károlynak, ahogy az immár némán villogó vörös jelzőfények közt közelítették meg a keringetőművet, és várták ahogy a rendszer szerelhető hőmérsékletet teremtsen odabent, eszébe ötlött az alig negyed évszázada történt, nap mint nap előforduló durva vészjelzések állandó riasztása. Egy másik erőműben, egy másik korban…

- Az ilyen riadók mindig a Nagy Háborúra emlékeztetnek. – kezdett bele a mondókájába, amíg várakoztak.

„Már hányszor meséltél róla” - gondolta Dávid, de azért általában szívesen hallgatta a lelkes beszámolókat.

- Ott mindennaposak voltak a hasonló vészjelzések, és nem csak egy átkapcsolható szivattyú… Hányszor felrobbanhatott volna az egész! Harci cselekmények közben volt, hogy a tartalék tartaléka is csak megpatkolva működött 120%-on. Az életéért küzdve, és csak azért fohászkodtunk, hogy legyen időnk legalább az egyik vészrendszert összekalapálni, mire jön a következő roham…

A Harmadik Világháború kitörését hasonló problémák okozták, mint bármilyen más nagy háborúét. Hatalom, pénz, területszerzés, nacionalizmus, meggyőződések és eszmék különbözőségei... Több mint kilenc évig tartott, és a Föld majdnem minden lakosa érintett volt, sőt legtöbbjük részt is vett benne.

Milliók haltak meg a háború során, és milliárdok nem születtek meg miatta. Talán ez utóbbi volt az emberiség egyik legnagyobb hanyatlásának oka.

A túlnépesedett Föld ugyanis 2035 táján, mintegy száz évvel a Második Világháború kitörése után belekezdett egy galaktikus birodalmak közötti harcba.

A minden idők legpusztítóbb konfliktusaként elhíresült történelmi eseményt a virtuális világban, a felhasználói szerint a kultfilmmé vált, több mint harmincöt éves alkotás után csak Mátrixként aposztrofált internetes kibertérben vívták.

A 2010-es évek második felétől a leghatalmasabb tech-cégek nagyon komoly befektetésekkel próbálták bevonni az Internet világába az ezen a téren elmaradott országokat. Kb. 2025-re vált gyakorlatilag 100%-ossá a lefedettség világszerte. Iszonyatos társadalmi különbségek voltak, a technikai és tapasztalati tudás is nagyon megoszlott a világ ebből a szempontból szerencsésebb és szerencsétlenebb fele közt. A kispénzű, ám hatalmas tömegek bevonása így is drasztikusan emelte a bevételeket és a cégek értékét és befolyását a világban.

A digitális világháború egy ártatlannak tűnő stratégiai játékból indult, melyet a világmindenség egyik leghatalmasabb ellentétére épített a Virtual Identity nevű cégóriás. Elsősorban fantasy terekre épülő, különféle kalandokat és küldetéseket tartalmazó, komplex háborúzós, kereskedős, építkezős elfoglaltságokat kínáló programokra szakosodtak. Most, az akkorra nagyságrendileg hetven éves problémát próbálták egy képletes játékba önteni: Star Trek vagy Star Wars!

A játék -bár a fejlesztésébe iszonyatos pénzeket öltek- majdnem megbukott. A 21. század harmincas éveinek közepére ugyanis mindkét sorozatnak, és a köré épített franchise minden elemének világméretű kulturális hagyománnyal rendelkező múltbéli fénye már csak pislákolt. A tömegessé váló Mátrix konzolok terjedésével ugyan kisebb-nagyobb fejlesztők vissza-visszanyúltak szinte mindenhez, amiben az emberiség valaha élvezetét lelte, a klasszikus irodalomtól kezdve a világ szinte minden vallásának és mondakörének teljes legendáriumán át természetesen a filmek és képregények repertoárjáig. A 2020-as évek végére mind a Star Trek, mind a Star Wars mozik elfogytak, és az érdeklődés megszűnt.

Ennek elsődleges oka az volt, hogy az egész legendárium a Hollywood által elsősorban elért nyugati országok fiait és lányait érdekelte leginkább. Bár nem volt olyan ember a Földön, aki valamilyen szinten ne ismerte volna Han Solo vagy James Tiberius Kirk nevét, a jelentősen elöregedő észak-amerikai és európai régiókon kívüli terület nem nagyon mutatott érdeklődést a játék iránt. A még fiatalosabb, hajdani fejlődő országok, melyek ekkora a világ fontosabbik felét jelentették, úgy is mint kelet- és délkelet Ázsia hatalmas, gazdaságilag is egyre szorosabb egységet alkotó birodalomrendszere, nem tekintette sajátjának a kérdést.

A nagy áttörést az jelentette, amikor a Virtual Identity egy hosszú és nehézkes, de eredményes tárgyalássorozat után harmadik hatalomként bevette a játékba a Vörös Sárkány címen a 20-as 30-as években futó kínai gyártású TV sorozatot.

A Vörös Sárkány a kínaiak iszonyúan látványos és borzalmas befektetések árán messzemenőkig eredményes űrprogramjának propagandáját képezte, és mint ilyen, államilag is finanszírozták, nem sajnálva a pénzt és a tudást. Olyan elképesztően minőségi munkát adtak ki a kezükből, hogy még a nyugati világ is szívesen nézte, gyakorlatilag a Mátrixos konzolok megjelenése előtti utolsó globális tévés sikertörténet volt. A kínai készítők szándéka egy Star Trek-hez hasonló "oda megyünk ahová még ember nem merészkedett" sorozat megalkotása volt, de korábbra helyezve, inkább a Star-Trek: Enterprise-hoz hasonlított. Az alapokat a kínai fejlesztésű, mesterséges féregjárat létrehozására képes kutatóhajó (a Vörös Sárkány), és legénységének kalandjai adták. A fő különbség az volt, hogy nem csak egy hajóval indultak, hanem számtalannal, és a bátor asztronautáknak nemcsak az idegen fajokkal és azok problémáival kellett szembenézniük, hanem gyakran hősiesen helyt kellett állni a mélyűrben keletkező egyéb gondok megoldásában is. Általában ezeket meglehetős sikerrel a „megbízható kínai technikának” köszönhetően az epizódok végére megnyugtatóan fejezték be. Időnként a hajók találkoztak, jó pár gyakori mellékszereplő szolgált más járműveken, sőt sokszor így lehetett cserélni a karaktereket menet közben. Máskor egy-egy nagyobbnak tűnő problémát az űreszközök együttes tudása és ereje oldott meg.

A mesterséges féregjáratot a sci-fi maszlag szerint egy irányított kvantumtöltet robbanása indította be, melyet a hajóról lőttek ki biztonságos távolságba, majd belevezették az űrjárművet, és kibukkantak a túlvégén. A sorozatban többszöri problémaforrás volt, hogy a féregjáratot csak mérsékelten lehetett irányítani, ezért nem mindig oda mentek, ahova szerettek volna. A kijárat végzetes módon lehetett akár egy csillag belsejében is, de természetesen torzulásai során időben is kirándulásokat tettek. A végtelennek számító lehetőségek és az ügyesen megírt forgatókönyvek miatt a néhol alig burkolt propagandaszövegek mellett is egy meglehetősen szórakoztató alkotás volt, annak ellenére, hogy gyakran lett valamelyik korábbi nyugati sorozat erős utánérzése némelyik rész.

A Virtual Identity a Vörös Sárkány bevonásával nemcsak elnyerte a kínai és egyéb szimpatizáns ázsiai felhasználók érdeklődését, hanem - beleszólásért és haszonmegosztásért cserébe - a kínai programozók és fejlesztők szükeállományát és egyéb erőforrásait is igénybe vehette.

A játék eredeti koncepciója szerint kikötés volt az idegen technológiák használatának tiltása. A Star Wars birodalomban ez nem volt teljesen egyértelmű, de a szereplők nem lehettek mások mint emberek, és idegen bolygók saját technikáját is kizárták. A trekkie-k csak emberi építésű hajókat használhattak, a Voyager sorozatban felsorolt képességekig, de a Borg vagy a 8472-es faj félelmetes hajóit nem hívhatták segítségül. Ezt az alapvetően tisztán földi legénységű kínai hajóknál könnyű volt tartani. Bár a Corscant és a Föld egyértelmű volt a két ellenség legfőbb bázisaként, a Vörös Sárkány egy korábbi, és alternatív földi központú univerzumban játszódott. Azt a megoldást találták, hogy egy szigorúan titokban tartott torzított féregjáraton tudtak hazajutni a saját világukba, mely sokáig csak számukra volt elérhető. Az évek során komoly kémmunkával és technikai fejlesztéseknek köszönhetően más csapatok is képesek lettek eljutni a kínaiak bázisára.

Bár a 'Trek és 'Wars csapatokat messzemenőkig kiegyensúlyozták azzal, hogy a robosztus, és jelentősen túlfegyverzett Star Wars csillagrombolók és halálcsillagok embertelen tűzerőt és brutális erőfölényt tudtak adni nagy tömegben, a Star Trek hajók mozgékonyabbak és technikásabbak voltak. Az újításokra igen fogékony, tudományos kutatótisztekkel és mérnökökkel megtámogatott csapatok ügyesen kihasználták a jobb energiapajzsok és ügyesebb fénysebesség feletti haladást lehetővé tevő technológiák előnyeit. Egyik trükkjük volt, hogy a transzporter technológia ellen nehezen védekező Star Wars hajókból időnként "leszedtek" tárgyakat, majd a legkülönbözőbb dolgokat sugározták vissza, akár ugyanazt a töltött fegyvert fordítva, vagy csak simán egy random bolygóról felszedett meglehetősen túlméretes és a környezetváltozás miatt ritka zabos pusztító fenevadat dobtak át a hajó hídjára vagy gépházába.

A Vörös Sárkány űreszközei elsőre esélytelennek tűntek. Nehezen mozogtak a térben, bár a sorozattól kismértékben eltérően egész jól tudták magukat célozni a kívánt útirányba, és a csillagtérképeiknek hála sem kerültek a féregjárat túlvégén azonnal szembe valamilyen égitesttel. A hajók lézerekből és különféle sugárvetőkből, valamint néhány rakétából álló fegyverzete jelentősen elmaradt tűzerőben még akár egy Intrepid osztályú Trek hajóval szemben is, és összemérhetetlen volt akár egy Soverign csillagrombolóval, de egyrészt meggyőző létszámbeli fölényt tudtak biztosítani, másrészt volt egy csodafegyverük. A saját fénysebesség fölötti mozgásukat lehetővé tevő mesterséges féregjárat. Mivel szükségszerűen a legkisebb kínai hajókat is felvértezték vele, megfelelően meglepetésszerű támadással akár a leghatalmasabb ellenséges hajót is képesek voltak megsemmisíteni egy jól irányzott kvantumlövedék robbantással, mely ha elég közel nyitotta meg az átjárót egy űrjárműhöz, a felépülő tértorzulás képes volt cafatokra szaggatni szinte bármit.

Mivel a kínai hajók nem tudták tartani a hosszú távú csatát, a fő fegyverük újratöltésének lassúsága és addig a nagyobb hajókkal szemben szinte teljes kiszolgáltatottsága lévén, általában stratégiailag fontos flották, kulcspozícióban lévő hajók elleni összehangolt, rövid, nagy létszámú és előreláthatóan győztes kimenetelű csatákra rendezkedtek be.

A háború így vált világméretűvé. Egyrészt felkeltette minden sci-fi rajongó érdeklődését, másrész a világpolitika egyre óvatoskodóbb és konfliktuskerülőbb diplomáciája lévén kialakult sok évtizede tartó globális béke alatt felgyűlt feszültséget egyre kecsegtetőbben le lehetett vezetni. Olyannyira, hogy sokszor egész országok álltak be valamelyik csapatba, ha megtudták, hogy a valamiért nem kedvelt ország fiai és lányai a másikban játszanak, és vívtak háborún belüli mini-háborúkat egymás ellen, lényegében vér nélkül kiengedve a gőzt.

Az alkotók az egyre nagyobb érdeklődés és a kínai erőforrások miatt szinte korlátlan lehetőségeket kiaknázva végtelenül komplexé tették a játékot. A csaták szüneteiben kereskedelem, kémkedés, háttérországi manipulációk és hadiipari termelés, új bolygók erőforrásainak felkutatása és természetesen adott birodalmon belüli, vagy akár ellenségeken átívelő kapcsolati hálózatok jöttek létre. A tudományos fantasztikum köntöse mögé bújva még kényes vallási, társadalmi konfliktusok kifejtésére és megoldási lehetőségeire is születtek egészen használható javaslatok.

A program bukását a szűk, rétegközönség számára érdekes világ jelentette volna, ám valamiért az emberek fantáziája beindult. Egyrészt a kínaiak bizonyítási vágya (a kezdeti belépésük során gyakorlatilag mindenre lőttek ami mozgott) egyaránt felbosszantotta a csillagrombolók és a csillagflottás hajók legényégét, még arra is rávéve őket, hogy a saját kisebb-nagyobb csatáik közepébe csöppenő, válogatás nélkül pusztító kínaiak ellen összehangolt támadásokat vezessenek. Másrészt az elkeseredett toborzás volt eredményes, melyben mindenkit hadba hívtak mindhárom oldalon, aki egy kicsit is érdeklődött az ügy iránt, még akkor is, ha különösebben nem volt kenyere a sci-fi. Harmadrészt kb. 2042 tavaszára nem volt ember aki ha csak rövid "kirándulásként", de ne vett volna részt a csatákban, és így egyfajta megkerülhetetlen közösségi találkozópont lett világszerte. Gyakorlatilag az életben egy család tagjai is csak a Deep Space Nine promenádjában vagy egy Mos Eisley-i ivóban találkoztak.

Így 2043 karácsonyát is szinte az egész világ valahol a játékban ünnepelte, és az előrelépéshez kellő különféle tárgyak és más anyagi javak ajándékozásával oldották meg az egymásnak okozott örömszerzés nehéz feladatát. A készítők és az egyre aktívabb külsős fejlesztőcsapatok munkájának köszönhetően (melyek különféle belső ellenszolgáltatásokért cserébe - így gyakorlatilag ingyen - terveztek helyszíneket, küldetéseket és különféle újabb lehetőségeket) a világon mindenki megtalálta a számára testhez álló feladatot és szórakozást. Nagyjából írástudó kortól kezdve öregkoráig. Már-már úgy is tűnt, hogy a kezdeti fejlesztőgárda alig képes koordinálni a rengeteg új funkciót, de a háttérben nagyon komoly „karmesteri” munka folyt, mely garantálta a beépülő küldetések és kalandmodulok minőségét és következetességét.

2044-re a Mátrix egy merő Virtual Identity birodalom volt. A harcok állóháborúvá váltak, gyakorlatilag majdnem három egyenlő részre osztott galaxissal, kisebb határvillongásokkal és szórványos csatákkal egy-egy fontosabb erőforrásért vagy stratégiailag megkerülhetetlennek vélt bolygóért. Olyan precízen sikerült kiegyenlíteni a játékot, hogy minden oldal kellőképpen esélyes legyen, és ugyanakkor lehetőséget adtak az egyéni fejlődésekre. Egy-egy új stratégia sikeres küldetést és átmeneti előnyt hozott, amíg nem reagálta le a másik két fél. Az emberek pedig az eddigre méltán elfeledett közösségi weblapokhoz hasonlóan elsődleges szórakozásforrásként tekintettek a Háborúra. A bevált ötletek kiötlői, a sikeres kapitányok vagy stratégák, de sokszor a kitalált fizikájú, de maximálisan kidolgozott rendszerek újítói is nemzetközi sztárok lettek.

Sok különféle űr Sci-Fi rajongótábor próbált saját jogon bebocsátást nyerni, a Vörös Sárkány elképesztő sikerére hivatkozva: Alien, Farscape és Androméda rajongók, japán Yamato-sok, Asimov fanok, néhány ember, akik emlékeztek arra, mi az a Firefly... Mivel egy új világ megalkotása őrült pénzekbe és programozói illetve művészeti munkába került, ezért nagyon sok elutasítás volt a könyörgők osztályrésze. Ráadásul ahogy a játék együtt fejlődött az őt körülvevő technológiával, valósághűbb, komplexebb lett, egyre átjárhatóbbá vált az egész virtuális galaxis, úgy lett nehezebb létrehozni kvázi nulláról valamit. Az új belépők a Vörös Sárkány utólagos implementációjával érveltek, ami a fejlesztők szerint megismételhetetlen lett volna már, másrészt úgy érezték, hogy igazából nem lennének többen.

Az állóháború kialakulása azonban előrevetítette, hogy egy idő után jelen formájában meg fogják unni a felhasználók. Bár a növekvő számok mást mutattak, a cég mégis előre menekült. Végül hosszas egyeztetések, felajánlott lelkes külső fejlesztések koordinálása és egy elsőre elképzelhetetlen szövetség létrejöttének eredményeként 2045-ben a Battlestar Galactica és a Babylon 5 rajongók egyesített erőként jelentek meg a színen. Itt is kikötötték, hogy csak emberi technológiát képviselhettek, tehát se Cylon se Minbari vagy Vorlon technológiát nem használhattak, sikerült egy elsőre kicsinek tűnő, de a játék előrelépését szolgáló újítást bevezetni. A főhadiszállás természetesen a Babylon 5 állomás lett, mely eredeti formájában, mint galaxisközi diplomáciai csomópont nyílt meg, ezzel a békülést, a kereskedelmet, illetve az intrikákat és a kémkedést helyezve a játék középpontjába. Viszont a friss húsra inkább könnyű prédaként tekintő harciasabb csoportok támadásait visszaverendő, gyorsan ütőképes haderőt vonultattak fel. Bár a Babylon 5 emberi hajói technológiában is elmaradtak még a kínaiaktól is, az örvénytechnológiás meghajtás azonban különleges védekező eszköznek bizonyult. A sci-fi magyarázat szerint hasonlított a kínaiak mesterséges féregjárat módszeréhez, mégis a többi fél számára detektálhatatlan volt a haladásuk, és a nyitott örvények nagyon hatékonyan elnyelték a kvantumtölteteket, amivel a Vörös Sárkány flotta legfőbb pusztító fegyverét lehetett ügyes célzással hárítani.

A Babylon 5 érdekes módon sokáig nem érdekelte sem a trekkie-ket, se a Star Wars fanokat, bár "civilben" szívesen látogatták az állomást. Hivatalosan nem álltak hadban, bár nem is volt szent a béke. A kínaiak elleni sikeres védekezés mellett az aktív és passzív védelmet is kidolgozták. Maga az állomás rövid időn belül iszonyú méretűre nőtt, és felvértezték mindennel, amit a két sorozat technológiailag fel tudott vonultatni. A capricaiak burkolata kellő masszivitást nyújtott, és mivel mindkét sorozatban fontos szerepet játszottak a könnyű vadászgépek, ezekből tízezer számra álltak a hangárakban bevetésre várva a csapatok. Így amikor egy flotta megtámadta az állomást, nagyjából egy gigantikus felbőszült méhkasra hasonlított, mely a milliószám kilövellt eltérítő drónok mellett percekig, órákig ontotta a kicsi, de annál elszántabb harci gépeket. A mélyűrben leginkább a Battlestar Galacticához hasonló hatalmas csatahajók állták a sarat ha kellett, kiegészülve a Babylon flottával.

- Micsoda szerkezet volt! - lelkesedett be Károly, az elmúlt évek során már sokadjára.

- Tudod, a Babylon 5-nek az eredeti sorozatban is fúziós reaktora volt, így vált a szakma Mekkájává. Nem sokkal a harmadik világháború előtt kezdték a deutérium-hélium erőműveket szélesebb körben használni, és mivel a szimulációs programok dögunalmasak voltak, ráadásul feleannyi fantáziája se volt a mérnököknek a vészhelyzetekre, mint ami harci események közt adódott, ezért nagyon komoly nemzetközi gárda felügyelte, építgette és tartotta karban a reaktort. Én akkoriban még viszonylag fiatalon ismeretlen névnek számítottam a jórészt közel mostani korombeli ember közt. A hazai reaktor még kész sem volt teljesen, de már felépült az első 7 blokk.

- Mesélted már egy párszor – Dávid nem bírta ki… - Azt is, hogy teszt célokból létezett egy „üres” Babylon 5, egy minden ízében azonos erőművel, egy párhuzamos programban.

- Igen. Azt hányszor leolvasztottuk és felrobbantottuk... Más röpködött és lövöldözött, mi meg minden létező helyzetet lemodelleztünk egy szűk térbe zárt, folyamatosan túlterhelésen dolgoztatott, iszonyatos erejű reaktoron. Ami tapasztalatot összeszedtünk, azt élesben a valódi állomáson már tudtuk alkalmazni, a kollégák pedig a saját munkahelyükön összegyűjtött adathalmazzal tökéletesítették a szimulációt, hogy minél valósághűbb legyen.

- Ekkor döntöttél úgy, hogy itt fogsz dolgozni – Dávid egy ásítással küzdött, mely nem feltétlenül szólt Károlynak, mint inkább az alig pár napja kiesett alvásnak, a kápolnai mezőn. Mintegy megváltásra várva figyelte hogy lejjebb essen a hőmérséklet, és bemehessenek szerelni, de Károly addigra teljesen beleélte magát.

Mire zöld utat kaptak, már arról beszélt, amikor az állomás is kapott meghajtást. Minden védelmi ereje ellenére mint főhadiszállás ez volt a leginkább támadható a 4 közül, ezért szükségessé vált az esetlegesen reménytelennek tűnő csatákból való gyors és angolos távozás lehetősége. Mivel a Babylon 4 a legendárium szerint kapott hajtóműveket, a játék készítői engedélyezték a módosítást.

- Ekkor vált igazán izgalmassá a reaktor. Zavarosban halásztunk. A „mini-csillagok” a magokban nem érintkezhettek az fúziós tér falával, de még egy ilyen könnyű és alapvetően kevés plazmára is hatott a tehetetlensége. A stabilizáló mágneses mezőket a végletekig ki kellett használni. Egy-egy nagyobb térugrásra így is gyakorlatilag teljesen le kellett állítani a termelést, szerencsére az FTL hajtómű nem ezzel ment. Addigra már engem is jobban elismertek. A földrengésveszélyes területeken működő reaktoroknak volt ugyan némi gyakorlati tapasztalata, de pont a Fukushima katasztrófához hasonlót nem akartuk elszenvedni, mert itt nem feltétlen a sugárzás lett volna a gond… Egy csomó vészrendszert terveztünk akkor a nemzetközi csapattal. Ezek egy része itt is működik. Büszke vagyok rá.

Végre bejutottak a szerelőtérbe, így Dávidnak legalább a kezét lefoglalta a szivattyú szétborítása. Nagyon tudták már mit kell csinálni. Károlyból pedig ömlött a szó, átszellemült tekintettel mesélt, amíg monoton járt a keze:

- Az állomáshoz képest a végére még egy Star Wars-os Halálcsillag is csak túlméteres medicinlabdának tűnt, ha nem épp minket támadtak lehengerlő túlerővel, hanem mi próbáltunk kisebb csatákat nyerni közepes méretű flották felszámolásával. Nem kevés emberre hoztuk a frászt, amikor egy Hold méretű, orrán-száján energiasugarakat, atomtölteteket és vadászokat szóró "kaptár" előugrott a semmiből – sztorizott az ügyeletes mérnök. Amíg Dávid elszaladt pótalkatrészért, neki is a háború járt a fejében.

Az ilyen meglepetésszerű támadások sokszor végződtek halálos kimenetellel. Az egész tér annyira valóságszerű lett. A folyamatosan fejlődő terminálokkal iszonyú intenzíven hatott az ember minden érzékszervére. Időnként sok is volt. A történetírás megemlékezett az első áldozatról, egy bizonyos Alex Yuangról, aki egy TIE figherben ülve járőrözött társaival, amikor véletlenül az orruk előtt néhány száz méterre ugrott ki a normáltérbe 4 darab Galaxy osztályú Star Trek hajó, amik az ellenséget észlelve kérdés nélkül tüzet nyitottak... A meglepetéstől és a robbanás lenyűgöző erejű megjelenítésétől szívrohamot kapott, és csak napokkal később találták meg a hatóságok, amint a székében ülve a holtteste előtt villog a "Game over, retry?" felirat...

Később több hasonló, idősebb, esetleg súlyosan elhízott vagy szívbeteg felhasználót ért el a vég, illetve volt aki gyakorlatilag éhen vagy szomjan halt, annyira beleélte magát a játékba, és nem vette észre hogy virtuális étkezései nem táplálják a testét.

A korábbi problémák, melyek évtizedek óta jelen voltak a fejlettebb országokban, az új belépő, tapasztalatlanabb felhasználókat adó államok tagjait masszívabban érintették, de szinte semmilyen ország nem volt kellően felkészült. "Háborús árváknak" nevezték azokat a különböző korú gyermekeket, akiket nem neveltek a szüleik, és ezért különféle államilag vagy segélyszervezetek által támogatott nevelőintézetekbe kerültek, hogy aztán azokból sokszor a lehető leghamarabb, a megfelelő szülői gondoskodás hiánya miatt őket is beszippantsa a virtuális tér. Ám ők legalább megszülettek, de sokak a játék hevében egyszerűen kiöregedtek a reprodukciós korból, mire észbe kaptak, vagy eleve nem is akartak gyereket. A való élet egyre érdektelenebb és keservesebb volt az emberek számára, akik bárkik és bármik lehettek a virtuális világban. Önbizalmuk a külsejükkel, erejükkel vagy észbeli képességeikkel kapcsolatban csorbát szenvedett, ha ki kellett lépni a rettenthetetlen, jóképű Jedi vagy a csinos miniszoknyás kutatótiszt virtuális bőréből. Így vált lehetségessé, hogy a Föld lakossága a háború végére valóban megfogyatkozott. Az évszázad felére ismét csak hatmilliárd, és többségében idősödő ember lakta a bolygót.

A Harmadik Világháború így vált milliárdok életéért felelőssé. Bár nyertesei nem voltak - leszámítva a dúsgazdaggá váló fejlesztőket és befektetőket - az emberiség sokat vesztett, és sokat tanult is belőle, persze a saját bőrén. A harcoknak végül maga a készítő cég vetett véget, aki amikor egy picit is látta, hogy hanyatlik, egyszerűen elengedte a gyeplőt, és a mesterien kézben tartott világ az addig kordában tartott szélsőséges próbálkozások és vad fejlesztések martalékává vált, illetve érdektelenségbe fulladt. A Virtual Identity pedig nagyon ügyesen vezette át újabb vagy más játékaiba a felhasználótábor nagy részét, de soha a világtörténelemben ekkora globális összetartozást nem lehetett létrehozni. A Mátrixnak nevezett virtuális valóság viszont önként vállalt rabszolgaságba taszította az emberiséget, és bár sokan sokfelé és sokszor megfogadták hogy soha többet, egyszerűen nem volt menekvés. A Homo Sapiens a 21. század közepére a valóságot, a Föld minden csodájával együtt egyszerűen túl unalmasnak és sivárnak találta a digitálisan elérhető kalandokhoz képest.

- Kész vagyunk! - mondta Dávid – Indítsd el!

- Megint menni fog egy darabig, de elkerülhetetlen a cseréje. Ha beindul a tartalék, azon kívül már csak a vész-szivattyúk és azon túl csak a fojtórendszer van a kényszerleállítással. Előterjesztem a főnöknek. Nem fog örülni, ezt a szivattyút nem tudjuk mi legyártani, vennünk kell, és nem olcsó.

- Jah. Tudom. Már a múltkor is azzal érvelt, olyan jól megcsináltuk, hogy az megnyugtatta…. Figyelj Károly. Nem volt túl erős a Babylon 5 izgalma után egy álmos, kis-közép fúziós erőműben karbantartó mérnöknek állni? Ezt sose kérdeztem meg igazán.

- Először igen. De tudod, én szeretem a valóságot. Unalmasabb, nyűgösebb, fárasztóbb, évekig ugyanazt a rohadt szivattyút berheled, nem alkotsz igazán semmi újat. De itt csak egy életed van, és ha odafigyelsz rá, minden kaland amit csinálsz. Hatvan fölött már az is, hogy lépést tartsak veled a folyosón, ha a menzára rohansz, mert a Marika göngyölt húst csinált. Ráadásul ha nem is egy globális háború sorsa, de néhány millió ember boldog békés virtuális és valós élete múlik azon, hogy mi miként tartjuk életben ezt a 19 csillagocskát.

- Értelek – Mondta Dávid. – Ma csak borsóleves lesz, viszont valami fánkot is láttam a menüben…

- Akkor tutira lesz baracklekvár is! Menjünk!

- Hé, Károly, most te szaladsz jobban, észrevetted?