Miután birtokba vettem a szobát, kinéztem az ablakon, mely egyenesen a karámra nézett, melyben több ló is nyugodtan legelészett. A karám mellett egy idősebb férfi, éppen egy gyönyörű fekete fríz lovat csutakolt, és a két kisgyerek, akiket nemrég még a vendéglő előtt láttam, körülötte serénykedett. A férfi rövid ujjú pólót viselt, mely kiemelte izmos alakját. Mintha csak megérezte volna, hogy figyelem, felnézett az ablak felé. Az arcát nem láttam rendesen, de gyanítottam, hogy csakis az idősebbik Paul Crossman lehetett az. Zavartan húzódtam a függöny mögé, és elindultam a teraszra, ahol Elizabeth már várt engem. A kerti asztalnál ült, és amikor meglátott, intett, hogy üljek le mellé. Hideg limonádét öntött egy pohárba, majd elém tette.

–     Igyon kedvesem. Nagyon meleg van így a nyár derekán. – Ő is kortyolt egyet az italából, majd folytatta. – Elmesélem a történetem végét, ha akarja, de előbb ismerje meg a környéket. Paul, a fiam, majd körbevezeti. Gondolom nem bánja, ha én nem megyek magukkal. Láttam, hogy a fiam tetszik magának. – Egy hamiskás mosoly jelent meg az arcán, és kacsintott is egyet hozzá, mire én rendesen zavarba jöttem. Éreztem, ahogy arcomat elönti a pír. – De figyelmeztetem, Ő olyan, mint én. Igencsak megválogatja a barátnőit. Egy kicsit a hevességemből is örökölt, de ne féljen, az ostort nem fogja használni.

     Erre mindketten elnevettük magunkat. Elmesélte, hogy a szülei pár éve haltak meg. A birtokot azóta is, családi vállalkozásban vezetik tovább. A lánya, Betty férjhez ment, és a két kisgyerek is az övé. A húga is itt él velük a férjével, és a lányával. Közösen vezetik a vendéglőt, és nagyon jól elvannak. Mindenki boldog, és kiegyensúlyozott. Nem volt mindig így, de az a történetéhez tartozik, és arról majd később mesél. Késő délutánba nyúlóan beszélgettünk, mialatt részletesen kifaggatott az életemről és a munkámról. Hat óra felé az ifjabb Paul Crossman is csatlakozott hozzánk.

     Könnyed, ruganyos járással közeledett a vendéglő felől. Próbáltam csodálatomat palástolni, de Liz észrevette, mert hamiskásan elmosolyodott. Paul egy csókot lehelt anyja homlokára, vetett rám egy fél pillantást, majd kis türelmet kért tőlünk mielőtt csatlakozik a társaságunkhoz. Elment lezuhanyozni és átöltözni. Ahogy a nap ment lefelé az égbolton, úgy gyúlt körénk az egész népes család.

     Liz férje utoljára érkezett meg az unokáikkal. A kislány mellette futott, a kisfiút, pedig a nyakában hozta a házhoz. Óriási boldogság sugárzott az egész lényéből. Ugyanúgy nézett ki, mint ahogy Liz a körházban lefestette nekem, csak harminc évvel régebbi kiadásban.

     Elizabeth sorra bemutatott a családtagjainak, majd az asztalra hamarosan sütemények és üdítők kerültek. Teljesen lenyűgözött, hogy milyen egyetértésben élnek itt, szinte az isten háta mögött.

     Csendes nyári este volt, melynek a csendjét vidám kacajok, és gyerekzsivaj zavarta csak meg. A fülledt levegőt egy gyenge szellő enyhítette. A család úgy viszonyult hozzám, mintha már ezer éve ismertek volna. Kellemesen éreztem magam közöttük. Egyáltalán nem kívánkoztam vissza a füstös, zsúfolt nagyvárosba, az üres lakásomba, ahol a négy fal között tengetem az életemet. A táj szépségében gyönyörködtem, amikor az ifjabbik Paul felém fordult, és megkérdezte.

–     Nem lenne kedve egyet kilovagolni?

–     Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne – mondtam kissé félszegen. - Még soha nem ültem lovon, és nem éppen most szeretném elkezdeni.

      Paul erre elmosolyodott, felállt, megfogta a kezem, és magával húzott. Újra zavarba jöttem ettől a közvetlen megnyilvánulástól, de nem ellenkeztem, követtem őt.

–     Akkor sétáljunk egy kicsit, jöjjön.

–     Na az még menni fog – mosolyodtam el, és finoman kihúztam a kezem az övéből, mire megint csak elmosolyodott.

–     Azért megnézi a lovakat?

–     Ha nem rúgnak, harapnak, akkor igen – feleltem.