Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

VI. Fejezet / 1. rész

Az egyetemen egyre több tanulnivalóm volt. Éreztem, nem fog megfelelően a fejem. Igaz, nem is ettem rendesen, a menzára már januártól ismét nem fizettem be, minden forintot próbáltam megfogni. Hiszen kétszázezerrel tartom Juliának, újabb tankönyveket, jegyzeteket kellett vennem, pedig még az első félévről is kimaradt egy drágább könyv, amire most is szükségem lett volna és persze a kollégiumnak is voltak költségei.

A lányokkal sem jártam el bulizni, pedig szerdánként az egyetemváros lakói rendszeresen lerészegedtek. Debrecen belvárosában, legalább öt közkedvelt hely volt, de én egyiket sem ismertem. A pénzt is sajnáltam volna rá, időm és erőm sem lett volna arra, hogy szerdán vagy szombaton egyik szórakozóhelyről a másikba szédelegjek lerészegedni. Akkor ez volt a menő, este tíztől hajnalig végigjárták a bulizós helyeket, mindenhol ittak és táncoltak, erre azonban én nem vágytam. Jártak rendszeresen koncertekre is. Egy alkalommal, amikor a Lovardában fellépett a Tankcsapda, igencsak elgondolkoztam azon, hogy mégiscsak csatlakoznom kellene hozzájuk, de aznapra és másnapra is volt már vendégem. Arra pedig – ahogy Julia is elmondta – készülni kellett. Kialvatlan, fáradt, rendezetlen külsejű libaként nem fogadhattam a férfiakat. Főként, mert abban igaza volt Júliának, hogy a vendégkör valóban gazdagabb, elegánsabb, tanult társaságból került ki, akik elvárták, hogy megfelelő állapotban várjam őket. Így fájó szívvel, de le kellett mondanom azt a bulit is.   

Ehelyett tanultam, amikor volt eszem hozzá és futottam, már nem csak reggel, délután is. Erőt adott, fejlesztette az állóképességemet, kitartásomat. És kikapcsolta az agyam. Azokban a pillanatokban, amikor a havas, erdei utakon futottam, nem töprengem azon, merre vezet mindaz, amit művelek. Kiürült tudattal, lenyugodott gondolatokkal kezdhettem újra esténként a fél éjszakába is nyúló tanulásnak. Az elméleti tömbben tanultam, az éjfélig nyitva volt és nyugalom volt. 

- Miért belgyógyász? – zavart meg egyik este újra a szemüveges fiú. Nem is értettem a kérdését, annyira hirtelen jelent meg előttem. Leült megint velem szembe. Vigyorgott, fogai épp úgy szanaszét álltak, mint a fülei. Igazi ronda srác volt, érdekes furcsa arccal. Nekem a mesefigura, Mekk Elek jutott róla eszembe. Hosszú feje, apró szemüvege volt, és mulatságos kecskeszakállt viselt. A szeme azonban mosolygósan csillogott. – Kicsi lány, miért akarsz te belgyógyász lenni?

- Ezen töprengtél az elmúlt hetekben? – kérdeztem vissza.

- Letettem a félévi vizsgákat. És te, hogy állsz?

- Minden sikerült.

- Sikerült? – bámult rám. – Ennél jobban teljesíts kicsi lány, különben nem lesz ösztöndíj! Vagy neked nem kell a pénzt, anyuci, apuci mindent fizet? Látom, képes vagy új könyveket beszerezni. Gazdag családból jöttél, vagy illegális munkát végzel? – kérdezte, szemüvegén is szúrt az átható tekintete, úgy éreztem, mindent tud rólam. Elpirultam, és zavartan löktem arrébb a könyveimet.

- Abba hagynád ezt a kicsi lányozást? – váltottam témát.

- Persze, csak áruld el, miért belgyógyász?

- Mert gyermekkoromban egy belgyógyász doktornő foglalkozott velem egy hétig, annak érdekében, hogy kiderítse, miért nem marad meg bennem az étel. Kedves volt, megszerettem, és így döntöttem. Kielégítő a válaszom?

- Azt is megmondta, miért vagy beteg? – érdeklődött tovább, figyelmen kívül hagyva, hogy láthatta rajtam, elegem van a kérdéseiből.

- Azt nem, mert testileg semmi bajom nem volt – válaszoltam beletörődve, hogy úgysem hagy békén. - Anyám akkor ment újra férjhez, jött a féltesó, így feltételezhetően lelki bajom volt. Idővel elmúlt, nem haltam éhen.

- Hát, nem is híztál el túlzottan! – nevetett ismét. Vidámság, és nyugalom sugárzott belőle. Ráadásul még mindig kíváncsi volt és teljes figyelemmel fordult felém.

- És miért futkosol annyit? Olyan vékony vagy, mint egy gazella!

- Honnan tudod, hogy futok? – csodálkoztam rá. Nem válaszolt, sejtelmesen somolygott, majd felállt az asztalomtól. – Vigyázz magadra, kicsi lány, ne csinálj hülyeséget! Azért vagy itt, hogy tanulj, már ha valóban orvos akarsz lenni! – tanácsolta és magamra hagyott. Szavai megleptek, remegés fogta el a gyomromat. Először jutott eszembe, hogy mi történik, ha itt megtudják, hogy mit művel Timi. Ráadásul úgy tűnt, ez az idegen srác mindent tud.

Hirtelen Laci jelent meg, leült a szemüveges helyére.

- Ez mit akart tőled? – kérdezte szinte szemrehányóan.

- Miért? – lepődtem meg ismét. Minden srác meghülyült ma? Köszönés nélkül rontanak rám! – Csak beszéltünk pár szót!

- Ezzel az alakkal? Sebészekre buksz? – kérdezte Laci, de látta, nem értem a kérdését, így megmagyarázta: - Most végez a srác, hatodéves, sebésznek tanul tovább. Nem is tudtad?

- Nem érdekel!

- Oké! – fogadta el a válaszomat. – Gyere velünk este bulizni. Bemegyünk a belvárosba, lógunk egy kicsit!

- Nem, kösz, tanulnom kell, le vagyok maradva az anyaggal!

- Mi a fenét csinálsz egész nap? – háborgott. - Azon kívül, hogy bejársz az előadásokra, meg a gyakorlatokra, alig látlak! – elhúzta a száját és magamra hagyott, akárcsak az előbb a másik. De, érdekes volt, hiszen a szemüveges tudta, hogy futok, és nem járok szórakozni. Sőt, talán többet is tudott. Megráztam a fejem, úgy éreztem, ezzel a problémával már nem vagyok képes akkor megbirkózni. Laci viszont már idegesített azzal, hogy egyfolytában úgy viselkedett, mintha együtt lennénk. Akkor, ott a könyvtárban is, ahogy számon kért, meg az előadásokon is előfordult néhányszor. Volt olyan társunk, aki már tudni vélte, hogy ő a pasim.

VI. fejezet / 2. rész

  Júlia nem vitte túlzásba, de azért két-háromnaponta szállította a kuncsaftokat. Már előtte órákkal egyeztettünk, hogy mikorra várjam a férfit a lakásba. Nem változtattam a szokásomon, farmerben, szép, kivágott blúzban vagy elegánsabb pólóban vártam őket. De a hajamat egész ügyesen be tudtam állítani és a körmeim is ragyogtak még. A sminkkel nem voltam túl elégedett, de ennyire voltam képes. Arra nem voltam hajlandó, hogy befektessek drágább kozmetikumokra.

A legtöbb vendég azt kívánta, hogy én dolgozzam, és bár volt, amelyik félénkebben, bizalmatlanul közelített, de volt olyan is, amelyik nyíltan felvállalta, hogy miért jött. Néhány alkalommal tanultam is, különböző pózokat kértek, kaptak.

Változó volt az is, hogy mennyi társalgást kívántak, előfordult olyan, amelyik néma csendben élvezte a munkámat, sem előtte, sem utána nem kívánt társalogni, volt, amelyik a kielégülés után beszélgetni akart, és előfordult, hogy ettől ismét erekciója lett. Mindenféle férfi megjelent, néhányan az látszott, hogy bőven volt pénze, néhányon az, hogy tanult, művelt alak.

A január végén megjelenő szőkén kívül azonban egyik sem volt durva vagy lenéző. Az a fazon akkor megint betette nálam a kiskaput. Átsírtam az azt követő éjszakát. Másnap reggel a DEAC pályára menet belefutottam a szemüveges fiúba, aki a barátaival volt. Rám nézett, köszönt, de a többiek csak végigmértek. Éreztem a tekintetükön, hogy tudják, honnan van pénzem. Megsemmisülve néztem utánuk, úgy éreztem egy pillanatra, hogy minden elveszett. Lacitól tudtam, hatodévesek. Bejárnak az alsóbb évesekhez gyakorlatot tartani, és bár én még nem találkoztam a szemüveges srác egyik barátjával sem, ez csak idő kérdése volt.

Talán ekkor kezdtem felfogni, hogy a belső lelki csatán kívül és azon, hogy nincs normális kapcsolatom, a becsületemet is elveszíthetem egy pillanat alatt Júlia miatt.

A felmerült kérdésre azonban ismét nem tudtam választ adni, kimentem a pályára és 90 percet futottam.

A szőke fazont azonban nem akartam újra látni, így felhívtam Júliát, aki csak nevetett, és közölte, hogy hozzá annyi pletyka ment vissza, hogy a szőke elégedett volt. Aztán nagyon komoly hangon hozzátette, hogy túlzottan ne válogassak, így is a legelitebb vendégeket kapom. Nahát, ezt is eredményként könyveltem el és szabadidőt kértem, mert február közepére besűrűsödtek az iskolai feladatok.

Másnap délig vette komolyan a kérésemet.

- Csak hogy lásd, mennyire kedvellek a jó munkádért, ma estére nagyszerű randit szervezek neked! – újságolta lelkesen.

- Ne már, a negyedéves dolgozataimra kell készülnöm, február 15-re két beadandó dolgozatom van, le vagyok maradva! – tiltakoztam.

- Neked kell a pénz, ezt ne feledd! – figyelmeztetett, és igaza volt, még mindig tartoztam neki. - Ma este csak annyi dolgod lesz, hogy elengedd magad és élvezd a helyzetet! – ígérte Júlia. – Bár annyit kell mondanom, hogy ne lepődj meg, mert a fickó alkoholista, folyamatosan be van állva! Viszont bájos, meglátod! – állította, én meg hittem is, nem is, de mindenesetre felkészültem a különleges alakra.