Egy csapat maszkos úri hölgy és férfi a többi járókelőhöz hasonlóan feltört a négyes metró Allee Bevásárlóközponti megállójának aluljárójából. A szendvicsemberek tisztelettudóan pukedliztek. ,,Adakozzon a Jehováknak!" – köszönt sajátosan. Megmaradt a közömbösség. Az egyik maszkos, egy hétéves kisfiú, előrefutott. Ő akarta vezetni a mezőnyt. Pedig már rég ismeretes volt az úti cél. Sőt, már csak egyetlen küszöbre voltak tőle.

Beértek a plázába. Mintha kivégzőosztag lennének, úgy álltak be egymás mellé. És, mit ad Isten, több ezer kétszáz forintos zúdult ki a zsebeikből. Hirtelen fuldokolni kezdtek, szépen, egyesével kidőltek, meghaltak.

Először a Karikó zálogos úr sétált a tetemükhöz. Összekapirgált húszezer forintot, majd a legolcsóbb bizsuit segített az ellazult vevőnek felpróbálni. Nem tudni miért, de ötödik próbálkozásra, mely egy jáde köves karkötő volt, elégedetten kezet fogott vele és visszament az üzletbe.

A hétéves kisfiúhoz egy cukrászmester odavonszolta a mélyfagyasztót. Szegénykének útközben belerúgtak a fejébe, épp amikor a cukrász a pisztácia fagyira mutogatott, így előrébb kellett biccentenie. Kezébe adták a tölcsért, s ő előzékenyen átadott kétezer forintot, kétszázasokban. Öt gombóccal kapott, annyit mutatott.

Amott egy nőnek kalapokat próbáltak fel. Úgy látszott, többször is visszaint az előzőekre, hát minden kalapot ráaggattak háromszor. Végül csak rábólintott a rózsaszínűre. ,,Remek választás – dicsérte az eladó, aki egy kedves, idős néni volt. Böskének hívták. –, magam is ezt kedvelem a legjobban!"

Feltűnt neki, hogy vevője kabátzsebéből mintha egy papírsarok kukucskálna ki. És csakugyan, egy kézirat volt: ,,Bárki olvassa ezt a levelet, addigra már nem fogok élni. Senkit nem fog zavarni, ugyanolyan vevő leszek mint a többi. Amit viszont nem tudhatnak, hogy mindez háborút fog szítani."

Miután végére ért a levélnek, arra lett figyelmes, hogy valaki erősen, krákogva megbökdösi.

– Elnézést – mondta a bökdöső –, én a második emelet divatszalonjának vagyok az eladója. Én szemeltem ki előbb magamnak ezt a vevőt, tehát a pénz engem illet. A kalapot tessék megtartani.

– Valóban? Elnézést, igazán nem láthattam – sajnálkozott Böske néni. – Ez esetben megtartom magamnak.

– És a pénzzel mi lesz?

– Na, de kérem, én vettem meg a saját kalapomat. Micsoda modor ez?

– Mit képzel, hogy maga a saját áruinak a felvásárlásával sikkaszt? Szólok a hatóságoknak!

– Várjon! Mit szólna hozzá, ha a kalap felét odaadnám és így a pénzen is osztozhatnánk?

– Nem bánom, legyen!

Böske néni finoman kilapította a kalapot, behajtotta, megtépte, s tovább húzta, mígnem a viselet két része teljesen elvált egymástól. Kedvesen átnyújtotta az idegennek a pénzzel együtt, majd mindketten angolosan távoztak.

Eközben a konkurens ékszerboltok már egyesével vizsgálták egymás áruinak eredetiségét, miután azt állították, nem a sajátjukat adták el, és Karikó urat nem illeti meg húszezer forint. De a cukrászmesterre is rádorgált egy másik.

– Végig az én fagyijaimat leste. Mégis, mit képzel, hogy elé hordja a mélyhűtőt és engem meg eltakar? Na, ide a pénzt!

– Dehogy adom! Nézze, hogy ízlett neki, már meg is ette, csorog utána a nyála! – a kisfiú arcánál csakugyan volt egy jókora víztócsa, de azt sajnos az elolvadt gombócok hagyták maguk után. Mit tehetett hát a két cukrászmester? Roncsderbiztek, az ízletes jéggolyócskákkal vívtak csatát.

Eközben megjött a halottkém és a vállalkozó. Ők, akik épphogy az egeret tudták csak etetni jövedelmükből. Ők, akik már túl sok hasonló esettel szembesültek. Elszállították a fetrengő vevőket. Ekkor már a helyszínelő is velük volt. Felmérte a terepet, és kollégáihoz fordult.

– Mi a haláltörténet?

– Vagy baleseti halál, vagy szándékos emberölés – válaszolta a halottkém.

– Kik az elkövetők? – s a kollegák szinte egyszerre mutattak rá Karikó úrra, aki azóta már az összes vitrinjét kiselejtezte; Böske néni, aki elbűvöltem igazgatta fél kalapját a tükörrel szemben, s a két névtelen cukrászra, akik azóta már önkívületi állapotban rég átöltöztették magukat színes, mocsári szörnyekké. Letartóztatták őket, s nem maradt utánuk egyetlen bizonyíték sem. Egyet kivéve.