Szörnyű farkasüvöltés ráz fel álmomból. Ez a hang már magában is elég borzalmas, de most még az aktív hasmozgás is társul hozzá. Csak pár napja kezdtem el érezni a baba mozgását, ami felettébb szokatlan. Éjszakánként valamiért beindul ez a farkasgyerek, mintha csak üvölteni és rohanni akarna négylábú társaival együtt. Tenyereimet hasamhoz nyomom, hátha elcsitul végre a mocorgás, közben pedig ismét átsuhan agyamon, hogy micsoda lehetetlen helyzetben vagyok. Olyan mintha nem is az én életem lenne, mintha egy bugyuta filmet néznék a moziban. A terhesség önmagában is elég szürreális az én esetemben, de hogy még félig farkas is lesz… atyaég, mibe keveredtem én bele?! 

 

Annyira megszédülök, muszáj kinyitnom a teraszajtót egy kis friss levegőért. Kisétálok a csillagok alá, majd bámulva csodálom a sötétséget. A hold fényesen gömbölyödik az égen, a farkasok minden irányból szólnak hozzá. Néhány békés pillanat után azonban másféle hangot hallok. Halk morgás érkezik a hátam mögül, hirtelen a feljáró felé pillantok, mikor is meglátok egy szürke farkast. Honnan is ismerhetném, hisz eddig csakis Clay-t láttam farkasalakban, ő pedig határozottan fekete. 

Először egyáltalán gondolok rosszra, hiszen az egész Phelan család átváltozik ilyenkor. Az állat közelebb lépked hozzám, közben felém szimatol a levegőben.  Leguggolok hozzá, hogy megérinthessem, de ettől csak hangosabban kezd morogni. Mikor újra felegyenesedek, már fenyegetően fehér fogsorát mutogatva vigyorog felém. Mielőtt még bármit tehetne velem, megjelenik köztünk az én feketém is. Védelmezően elém áll, szembe fordulva a másik állattal. Az ideges állat megugrik, váratlanul belemar a fekete szőrbe. Felsikoltok, majd hátrálni kezdek, míg a teraszkorlát bele nem áll a derekamba. Innen már nincs kiút, a házba nem juthatok vissza, egyetlen esélyem az ugrás lenne csak, ahhoz pedig elég magasan vagyok. Clayton a földre kerül, nyakát szorongatja a másik, csapdába esett. Ismét felsikoltok, mire a fekete farkas végre erőt gyűjt, s kibújik a szorításból. Mancsával lekever egyet az ellenségnek, majd belemélyeszti húsába az agyarait. A fekete sokkal nagyobbnak és fenségesebbnek tűnik a másiknál, de lehet, hogy kicsit elfogult vagyok.

A szürke felnyüszít fájdalmában, majd miután kiszabadul, szélsebes futásnak ered. Clay megpróbálja üldözőbe venni, de mellső mancsára olyannyira sántít, hogy esélye se lenne már utolérni a másikat. Odafutok hozzá, óvatosan hátára teszem tenyerem. Mikor végig simítom a fekete szőrt, valami nedvességet érzek kezemen. Még a sötétben is sikerül felismernem a vért magamon. Befutok a szobába, a farkas okosan utánam is jön. Előkapok egy törölközőt, majd berohanok vele a fürdőbe. Mire visszaérek, az állat már az ágy előtt fekszik a parkettán. Gyorsan rányomom a rongyot sebére, lemosom róla a vért. Fogalmam sincs, hogy milyen súlyos lehet a sérülés, a sok szőrtől esélyem sincs felmérni a pontos helyzetet. A vér mennyisége alapján talán nem olyan súlyos, de mind tudjuk, nem vagyok állatorvos. Rick ilyenkor persze képtelen felvenni a telefont, máskor bezzeg állandóan a mobilján lóg. A ház teljesen üres, mindenki odakint sündörög vonyítgatva. Átrohanok négy szobán és egy nappalin, mire eljutok a bárszekrényig. Felkapok egy díszes üveget, majd visszarohanok a sebzett vadhoz. Sebére löttyintem a szeszt, mire az állat azonnal magához is tér, morcosan felém harap, majd a levegőben összecsattintja veszedelmes állkapcsát. Ha a kutyám lenne, most biztosan az orrára koppintanék, de jelen helyzetben nem volna valami okos meglépnem ezt. Ismét rászorítom az átitatott törcsit a sebre, majd az ájuldozó farkas mellé heveredek. Egyenletesen emelkedő mellkasára hajtom fejem, így szorítom rá a rongyot. Lassuló szívverése engem is ellazít, hirtelen eltompulok. 

 

Álmomban a színpadon járok. Hófehér tüllszoknyában állok, hajam szoros kontyban díszeleg. Sminkem tökéletes, csak úgy ragyog a bőröm a reflektor fényében. Felszólal a zene, csakhogy lábaim nem mozdulnak. Egész testem mereven áll, képtelen vagyok életre kelni. Csak állok, mint egy élettelen porcelánbaba. Mind engem bámul, hosszú ujjak mutatnak felém.

Nem is élek, nem is létezem. 

 

Újra felriadok, gyorsan felülök és mozgatni kezdem lábaimat. Hatalmas kő esik le a szívemről, mikor mozogni látom lábfejeimet. Oldalra pillantok, Clayton immáron emberi alakban, anyaszült meztelenül alszik nem messze tőlem. Felkarján egy nagyjából négy centis karmolásnyom éktelenkedik, de szakszerű ápolásomnak hála egészen túlélhetőnek látszik. Kicsit megbökdösöm a pasit, hogy térjen már magához, de tovább szundít. Ujjamat belemártom az csípő alkoholba, majd sebébe nyúlok. Azonnal fel is ugrik, harcra kész testhelyzetbe vágja magát. Ökleit nyakmagasságban tarja, tágra nyílt szemekkel néz körbe. Mikor rájön, hogy nincs közvetlen vészhelyzet, elnézést kér ruhátlansága miatt. Rákacsintok, majd hagyom, hogy felhúzzon a földről. 

 

- Áú – sziszegi karját nézve. 

- Megsérültél – tájékoztatom. – Emlékszel? 

- Igen, rémlik a dolog – mondja. – Csak azt nem tudom, hogy ki lehetett… talán átváltozva tudnám azonosítani a szagát, de így… 

- Mit keresett itt egy idegen farkas? 

- Harcolni… megölni… ki tudja… - legyint. – Neked nem kell emiatt aggódnod, megvédelek. 

- Persze, tök megnyugtatóan hangzik… 

- Jut eszembe, mi a francot műveltél odakint este?! – kapcsol. - Hányszor elmondtam, hogy nem mehetsz ki?

- Levegőre vágytam. 

- Éjszaka? Ráadásul egyedül? – emeli fel a hangját. – Elment az eszed? Mi van, ha téged támad meg először? Ha nem érek oda időben? 

- De odaértél. 

- És ha nem? 

- Az előbb még azt mondtad, hogy ne aggódjak, megvédsz… most akkor mi van? 

- Ne forgasd ki a szavaimat, Elisa! – förmed rám. – Akkor tudlak megvédeni, ha tudom, hogy hol vagy… azaz idebent. 

- Jól van… nem történt semmi, igaz? Akkor meg nem kell túlreagálni sem!

 

Puffogva vágok a pasashoz egy nadrágot. Majd odamorgom neki, hogy a gyerek előtt ne pucérkodjon. Hanyagul magára kapja a farmert, majd kilépdel a teraszra. Körbeszaglászik, majd a levegőbe emelt orral lelépked a lépcsőn. A furcsa látvány miatt szótlanul követem, s figyelem ténykedését. Mikor leérünk a kertbe, a földre térdelve kezd szimatolgatni egy fűcsomót, majd kicsit később felemel egy elhullajtott szőrcsomót. A szürke szálakat orrához emeli, jól beleszippant. 

 

- Ilyet még sose láttam… - sóhajtom döbbenten. 

- Kennelly… - dünnyögi megvilágosodva. – Az a kis mocskos szemét… 

 

Vállamat vonogatva követem tovább a férfit, aki minden egyéb ruhadarab és igazolvány nélkül felül a ház előtt ácsorgó motorra. Kérdőn nézek rá, mire káromkodva felhúzza fejére a sisakot. Remek, fontos a biztonság. 

 

- Mire készülsz? – érdeklődöm feszülten. – Így akarsz motorozni? 

- Miért ne? – kérdez vissza. - Dolgom akadt. 

- Mégpedig? 

- Meg kell ölnöm valakit – jelenti ki halál nyugodtan. 

- Tessék?! – kérdem megrökönyödve. 

- Vagy ő, vagy mi – tájékoztat. – Nem szeretnék belemenni a részletekbe. 

- Rendben – egyezek bele, hisz úgysincs beleszólásom ezekbe a farkasdolgokba. – Azért… ugye vigyázol magadra? 

- Nahát, csak nem aggódsz értem? – kérdi kajla vigyorral. 

- Én? Dehogy aggódom! – vágom rá. – Eszembe se jutna ilyesmi! 

- Elisa Hay… - dünnyögi. – Tele vagy meglepetésekkel! 

 

Bosszúsan legyintek egyet, hát menjen a francba a nagyképűségével együtt. Aggódni? Még, hogy én?!

 A motor bántó hangerővel kezd brümmögni, majd jókora porfelhőt kreálva megindul a nagyvilágnak. Ahogy eltűnik látóteremből a vasparipa, megjelenik egy sokkal biztonságosabb, négykerekű jármű. Rick komótosan parkol le elém, hiába hadonászok felé, hogy ne állítsa le a motort, csak azért is megteszi. Beülök hozzá, majd ráparancsolok, hogy taposson a gázra. 

 

- Mégis hova megyünk? – kérdi. 

- Követjük a barátodat.

- Clayton-t? 

- Ki mást? – kérdem. - Van másik barátod is?! 

- Hahh… miért is kell követni? Azt hiszed, hogy megcsal? Olvastam minap egy újságban, hogy sok terhes nő hiszi ezt a párjáról, valahogy megkavarodik az agyatok a sok hormon miatt. 

- Nem Rick, nem kavarodott meg az agyam. 

- Hát a tiédet nehéz is lenne komolyabban megkavarni… 

 

Szolidan előre nyúlok és jól tarkón csapom tettestársam. Ért a szép szóból, végre elindul alattunk a kocsi. Szerencsére ezen az isten háta mögötti helyen csak egyetlen olyan út van, amivel el lehet jutni a legközelebbi lakott területig, így nem veszítjük szem előtt a mi kis motorosunkat. Kellően lemaradva, de belevetjük magunkat a titkos küldetésbe. 

Fogalmam sincs merre járhatunk, mikor végre leparkol egy igen csábos családi ház előtt. Még motorjától sem köszön el, vállával benyomja a bejárati ajtót, majd eltűnik szemünk elől. 

 

- Mi a frászt csinál itt? Ez itt a Kennelly család birtoka – szólal meg Rick pajti. – Tudsz erről valamit? 

- Azt mondta, hogy meg kell valakit ölnie.  

- Tessék?! Atyaisten… - sápad le egy pillanat alatt. - Talán megtámadtak? 

- Az éjjel volt egy kis történés, de amúgy Clay igen szűkszavúan informál engem! Ezért vagyok kénytelen kocsiba ülni és követni őt! 

- Hiba itt lenned, Elisa – mondja komoran. – Nagy hiba! 

 

Kiszállok a kocsiból, megborzongok a hideg levegőtől. Leheletem kavarogva száll arcom előtt, hiába is próbálom behúzni dzsekimet, az egyre nagyobb hasamon már egyetlen ruhám se ér körbe.

Conall becsapja a kocsiajtót, majd mellém totyog. Az ő mozdulatai is éppoly bizonytalanok, mint az enyémek. Látom rajta, hogy szíve szerint Clay után rohanna, de jelen helyzetben engem sem akar egyedül hagyni. Mégis hogy választhatna kettőnk közt? Nálam van a bónusz! 

 

- Mit csinálhat ilyen sokáig odabent? – teszi fel a nap kérdését Conall. – Talán… meg kéne néznem, nem? 

- Lehet – értek egyet. – Bemegyek veled! 

- Arról szó sem lehet! – tiltakozik. – Ülj be a kocsiba, rád zárom az ajtót és majd jövünk, jó? 

- Őő… naná, hogy nem! 

 

Még mielőtt kiteljesedhetne a vitánk, megjelenik mögöttünk Clayton. Esküszöm, hogy ennek a pasasnak valami különleges képessége van, hogy mindig hang nélkül képes mögém kúszni… szörnyen zavarbaejtő, amikor az embert valami rosszaságon kapják. 

 

- Ezt később még megbeszéljük – szólal meg az ifjabb Phelan, utalva a mi kis magánakciónkra. – Addig is, nyisd ki a csomagtartót! 

- Miért? – kérdi gyanakodva Rick. 

- Beleraknék valamit, ha nem gond. 

- Dehogy, csak nyugodtan. 

- Kösz, pajtás! – mondja, majd kissé erősebben veregeti vállon barátját, mint kéne. Rick eltorzult arccal markolássza sajtó testrészét. 

 

Clay ismét eltűnik a házban, de most pár perc múlva meg is jelenik. Vállán egy mozdulatlanul lógó férfit cipel felénk, majd minden tompítás nélkül dobja be a csomagtartóba. Kicsit beigazítja a férfi kezeit és lábait, majd rácsukja az ajtót. Tátott szájjal nézek körbe, zavartan dadogni kezdek. Hiszen fényes nappal van! 

 

- Ez… - mutat a kocsi felé Rick. – A kis Kennelly? 

- Aha. 

- És mi most… elraboljuk őt? Azért mert… 

- Ugyan már, nem kell túlreagálni! Csak szeretnék feltenni neki pár kérdést egy pohár ital mellett. 

- És ehhez el kell rabolni ájult állapotában? 

- Nem volt kedve kimozdulni ilyen ködös időben – vonja meg vállát. 

- Miért volt véres a feje? 

- Elesett szegény. 

- Merre van a falka többi tagja? 

- Nos, a két nagyobb testvért leraktam aludni, a többiek pedig házon kívül tartózkodnak. 

- Oké… 

 

Rick és én olyan hirtelen és csöndben ülünk be a kocsiba, mint két jól nevelt ovis. Meg se merünk mukkanni. Legény legyen a talpán aki ellenkezni mer a fekete farkassal. Behúzott nyakkal, fél szemmel a hátul fekvő pacákot figyelve haladunk. Egész végig attól rettegek, hogy ez a Kennelly akárki magához tér, előre ront és széttép minket. Rick szerint ez nem történhet meg, ugyanis ha Phelan hatástalanít valakit, akkor az huzamosabb ideig kitart. A farkasom a kocsi előtt haladva kétkerekezik hazafele. 

 

Mikor begördülünk a kastély elé, elfog a gyomorgörcs. Clay és Rick megragadják az eszméletlen fickót, majd bevonszolják a házba. Halkan követem őket, közben hullámvasutazik bennem a gyerek. Elérünk a pincelejáró ajtajához, belenézek az előttem tátongó sötétségbe. 

 

- Ide ne gyere – jelenti ki Phelan ellentmondást nem tűrő hangon. 

- De…

- Nem! 

 

Bezárul előttem a vasajtó, hirtelen vállamra telepszik a csönd. Még egy apró szisszenés vagy kattanás sem hallatszik ebben a hatalmas házban, ami elnyomná szívverésem kalapálását. Érzem, ahogy nyakamban lüktet az ér, megszédülve botladozok el a konyháig. Reflexből egy bögréért nyúlok, majd feltöltöm fekete lével. Nagyot kortyolok, de rá kell jönnöm, hogy terhesen nem ez a legjobb ötlet a folyadékbevitelre. Gyorsan kiköpöm ezt a keserű kortyot és ekkor meghallom. 

Először egy apró nyögésféle hang szűrődik fel a pincéből, aztán egy erősebb kiáltás követi ezt. Végül elérünk oda, hogy a kiáltások gyors egymásutánja üvöltésbe csap át. 

Minden hang nélkül potyogni kezdenek a könnyeim. Azok az igazi krokodilkönnyek, amiket annyian emlegetnek mindig. A cseppek végiggurulnak arcomon, aztán a konyhapultra vetik magukat. Ott elfolynak, majd egy idő után egybekúsznak a különálló csöppök. Egy idő után végre abbamarad az üvöltés és a könnyezés is, még a szapora léptek és tevés-vevés hangja is elcsitulni látszik kicsit. Most már csak normál hangerejű beszélgetést hallok, de érteni csak akkor kezdem, amikor fülemet a pinceajtóra nyomom. 

 

- Miért jöttél ide? – hallatszik Clay hangja. – Miért törtél ránk? 

- Az apám ezért meg fog ölni! – kiáltja a fiú. 

- Csak akkor, ha nem én ölöm meg előbb… szóval? Mit akartál itt éjszaka? 

- A kurvádért jöttem – vihogja. – Az összes falka összes leszármazottja azon van, hogy az a picsa meghaljon a korccsal együtt! Esélyt se adunk annak a fattyúnak megszületni! 

- Mit foglalkoztok ti ezzel? 

- Bemocskolod a történelmünket! Egyre több farkas választ magának embert… egyre jobban hígulnak a vérvonalak és mi ezt nem hagyhatjuk már! Meg kell állítni ezt az egészet, újra fajtiszta farkasok kellenek, hisz ha így meg tovább, eltűnünk egyszer a földről… és akkor kik maradnak? Ezek a korcsok… akik még átváltozni sem képesek! Nézd csak meg a drágalátos barátodat. A Conall család valaha előkelő helyen állt, de elég volt egyszer emberrel hálnia valakinek és máris meglett a baj. 

- Foglalkozzatok a saját falkátokkal! 

- Ugyan már, hiszen a Phelan falka a jelenlegi vezérfalka! Csak akkor lehettek ebben a posztban, ha fajtiszta minden tag! Ahogy megszületik az a korcs, le lesztek taszítva a trónról. Tudod mit? Alig várom már ezt a percet… 

- Akkor neked kapóra is jön ez a gyerek, mi értelme megölni? Had szülessen meg és akkor esélye van a Kennelly klánnak is! 

- Nekem meg is felelne, de a Tanács nem így gondolja sajnos – morogja. – A te félrelépésed volt az utolsó csepp náluk. Ezentúl minden korcsot üldözni fognak és még az anyaméhben megpróbálják megölni mindet, így megőrizve a fajtánk tisztaságát. Mivel apád sokat tett minden falkáért és a Phelan falka hosszú idő óta áll már az élen, megkímélik az életeteket. Azonban megtaláljuk a módját, hogy leváltsunk titeket!

- Szuper, rendes tőletek ez a sok törődés! 

- A lánynak azonban meg kell halnia. 

- Azt nem fogom hagyni! – sziszegi Clayton. – Előbb hal meg az összes farkas, mint ő. 

- Mitől olyan fontos neked? Szereted? Tudja, hogy ki vagy, tudja hogy milyen lesz a gyereke? Azt hiszed, hogy majd veled marad örökre? Azt hiszed, hogy egy ember és egy farkas együtt élhet? Örökre veszélyben lesz melletted… jobban járt volna, ha megöli azt a korcsot még időben és elkerül téged örökre. 

- Ő is farkas, közénk való!

- Képes átváltozni? 

- Nem. 

- Akkor meghal. 

- Ez az utolsó szavad, Kennelly? 

- Túlerőben vagyunk, eljönnek értetek. 

- Had jöjjenek! – mondja harciasan Clay. – Tárt karokkal és éles fogakkal várom őket! 

- Képes vagy megölni a fajtádat egy korcs szukáért? 

- Megteszem, amit meg kell tennem. A gyerekemet hordja. 

- Az apám eljön érted, Phelan – hangzik a fenyegetés. – Kitépi a szíved és a nőd előtt fogja megenni… aztán őt is feltépi. Látni fogja a saját belsőszerveit… aztán pedig a gyerek jön és… 

 

Hirtelen csönd lesz. Ez a mondat már soha nem lesz befejezve. Hirtelen kinyílik előttem az ajtó, Phelan olyan tekintettel néz rám, amilyet még soha nem láttam. Elnézek válla mellett, ekkor pillantom meg a Kennelly fiút. Egy székhez kötve ül, egész testét vér borítja. Feltépett mellkassal, élettelen szemekkel mered maga elé. Halott, nem kérdés. 

 

- Mennyit hallottál? – kérdi a férfi, tekintete tele sötétséggel. 

- Eleget. 

- Akkor most már hajlandó vagy feladni az éjszakai túrázással? 

- Igen. 

- Hajlandó vagy félredobni a makacsságot és a büszkeséget? Elhiszed már, hogy nem véletlenül papolok neked biztonságról? Látod már, hogy milyen veszélyben vagy nélkülem? 

 

A férfihez lépek, ölelésre tárom karjaimat, ő azonban ellép mellettem és magamra hagy. Conall együttérző pillantással nyugtázza a dolgot, majd kivonszolja a hullát a házból. Pirosló vércsík kíséri őket kifele, engem pedig ismét gyomron vág az élet. Olyan furcsa, fémes szagot érzek hirtelen, hogy egészen belezöldülök. Felkavarodok, megcsavarodok aztán sugárban kezd feltörni belőlem a hányás. A piros átvált valami egészen más árnyalatra, hüppögve törlöm meg szám szélét. A háromnegyed életemet végighánytam, nincs ebben semmi új, illetve annyi, hogy most nem akarom. De ez a szag… ez valami… 

 

- A vért érzed – tájékoztat Conall, mikor mellém lép. – Egyre inkább felerősödik a farkas éned a terhesség miatt. Jobb lesz a szaglásod, a látásod és a hallásod is. 

- Szuperül hangzik… de te honnan tudsz ilyeneket?

- Láttam már ezt-azt – mondja halkan. – Tudod, köztünk korcsok közt. 

- Úgy hallom, hogy én is közétek tartozom. 

- Majd elmúlik a rosszullét – nyugtat. – Egyszer minden elmúlik, Elisa. 

- Gondolod? Például az életem is? 

- Egyszer biztosan. 

- De mikor? 

 

A remek költői kérdés és én kettesben maradunk. A gyilkosság bűn… komoly és súlyos bűn! Persze náluk máshogy mennek a dolgok, náluk farkastörvények vannak. Ők az emberek fellett állnak. Ismét elkap az a mocskos, önző és szívtelen érzés, hogy nem akarom ezt a gyereket. Nem akarok részese lenni ennek a világnak, nem akarom, hogy mindez valóság legyen. Szeretnék végre felébredni, megrázni magam és folytatni a régi életem. Amikor még minden rendben volt, amikor egyedül csak én voltam. Én és a tánc… mégis hogy tudnék ezekkel a farkasokkal táncolni?