1. rész

Ez időtáj töltötte be az ötödik életévét. Anyja alkoholista volt, és rendszeresen, magára hagyta.

Ezen a napon, sem történt ez másként.

Még álmai mezsgyéjén lépkedett, ez volt az, az egyedüli hely, ahol igazán önfeledt lehetett.

Hrrkrr, hrrkrr, hol halkuló, hol emelkedő ritmusban, aztán átcsap, valami rémisztően hangosba, és ismét halkul, majd újra kezdi elölről…

Ő, pedig, még egy ideig görcsösen kapaszkodik az álomba, mely már szertefoszlani készül, de az a rémes hang erőszakosan beléfurakodik, és visszarántja Őt, a számára, egy cseppet se kívánatos valóságba.

Ez a hang itt van valahol a közelében, itt benn, a házban, és rettenettel tölti el Őt!

Az a kellemesen bizsergető állapot, melyben álom és ébredés között elódázgathat az ember, na, persze, csak ha nincs zavaró körülmény, most, egy pillanat alatt semmivé lett.

Az első reakció, amit a hang kiváltott belőle, a rettegés „természetes” velejárója, a dermedtség állapota volt.

 Moccanni, de, még lélegezni is alig, minden erejével arra a bizonyos hangra összpontosított. Hideg verejték cseppje szánkázott végig, vézna kis hátán, rémületét fokozván, hogy az, a leszánkázó csepp, midőn, útja végéhez ér, majd hangos pöttyenéssel ér talajt, engedve, a gravitáció törvényeinek.

Bár, nem tudta, mi az a gravitáció, sőt, azt sem, hogy egyáltalán létezik-e olyasmi a világon, viszont, a farkast, azt tudta, sőt, azt nagyon is jól ismerte!

Drága nagymamája sokat mesélt neki Piroskáról, meg arról a gonosz farkasról. Minden alkalommal, félelemmel átszőtt izgalommal várta, azt a részt, mikor a gonosz farkas… és megint ez a hang!

Persze a mese, az egészen más volt. A nagyi, a mese végén, mindig megnyugtatta Őt puszijával. Ez a puszi annyira mókás volt, mert nagyi, valami egy hosszú „mmm” hang kíséretében cuppantotta oda neki. Ez volt a világ összes rossz dolgától mmmegóvó nagyipuszi.

Sajnos a nagyi már nem él, többé már nem mesél, és nem tudja őt megóvni, a cuppantós mmmegóvójával.

Ez a hang, ez biztos, hogy az a bizonyos Piroskabekapó farkasból jön, eljött érte, hogy őt is felfalja, és biztos, hogy a nagyi is az ő lelkén szárad!

Hirtelen, kis rózsaszín haragláng gyulladt agyában, de az a HANG egy pillanat alatt kioltotta, a hirtelen felpislanó gyengécske, és reszketeg kis lángocskát.

Érzékei annyira kiéleződtek, hogy ha valaki hozzáérintené akár csak egyetlen ujjhegyét is, biztosan mély sebet vájna, az óvatlan kéz húsába.

De semmi mozgás, csak az, az iszonyú hang!

Minden bátorságát összeszedve, oly nesztelenül, amilyen egy ötévestől kitelhet, lecsusszant az ágyról.

A rozoga konyhaasztalon két boros üveget látott. Az egyik úgy feküdt ott, mintha a másik, K. O. -s győzelemmel terítette volna le, a valaha szebb napokat látott, mostanra, pecsétessé élt abroszra.

Az áporodott olcsó borszag fura elegye, a dohos konyhaszaggal ismerős volt már számára.

Tehát az anyja, már járt itthon, konstatálta magában, akkor, csak nem lehet akkora a baj…

Oldalvást fordította a fejét, és megpillantotta azt, aki ez idáig annyira megrémítette Őt, a pasast, aki azt a rémületes hangot keltette.

A férfi, fura, szinte már abnormális pózban feküdt, hátranyaklott fejjel, és, a díványról félig lelógva horkolt.

A fiúból hatalmas sóhaj szakadt fel, a megkönnyebbülés sóhaja volt ez. Ugyan, nem a boldogság sóhaja, de még mindig kellemesebb, mint a farkasos verzió, na, és egy újabb idegen férfi az anyja ágyában, már megszokott volt számára.