Kékhírek

 Az éjszakai műszakból érkezett. Útközben bevásárolt, mind két keze telepakolva, úgy érezte a háta, majd beszakad. A szatyrok mély, csúf lila barázdát vájva mintázták meg mindkét tenyerét, pedig útközben, lerakva terheit meg-megpihent.

Az ura most is a TV előtt ült. Azzal a bamba, kifejezéstelen tekintettel bámult kifelé a fejéből, amilyenné az évek óta elfogyasztott alkohol formázta a régen oly megnyerőnek hitt arcot.

 Üres sörösüvegek hevertek a szőnyegen rendetlen, összevisszaságban. Bagószag keveredett, a sör jellegzetesen savanykás szagával, és ez a kellemesnek nem mondható elegy, émelygést váltott ki belőle. De nem csupán a szag, hanem az, a számára egyre idegenebbé váló valaki is, aki előidézte. Az, aki évek óta kihasználta őt, ez a lusta, léhűtő, szesz kazán, akit valaha szeretett, amikor még nem volt ilyen, ilyen semmire sem való, ilyen sunyi, ilyen semmi.

Végre lepakolhatott. A barázdák még ott virítottak, ahová befészkelték magukat. Karja, remegett a szatyrok tartalmának súlyától, a zsibbadás apró tűszúrásokkal jelezte ideiglenes távozását. Fáradt volt. A munkahelyén is megint meghajtották rendesen, azért a kis pénzért. Haza sem szívesen jött, nem volt miért, nem volt kiért.

 - na megjöttél, hoztál valami kaját, iparkodhattál volna jobban! –

- hagytam ételt a hűtőben, csak melegíteni kellett volna, és hagytam, hideget is.

- sört hoztál?

- nem, nem hoztam, alig bírtam el ezt a sokmindent amit, vásároltam, és különben is arról volt szó, hogy ma végre elmész és keresel valami munkát! -

Üvegcsörömpölés, gyufasercenés, ennyi a reakció. Nem is várt mást, már hosszú ideje minden alkalommal ez történik. Mintha egy hétköznapi filmet forgatnának immár sokadszorra, aminek ő az egyik főszereplője, és egyben a nézőközönsége is. Betéve tudta, hogy most a - tudod, hogy a múltkor is a rohadékok, milyen szemetek voltak, és a különben is azt ígérték, hogy majd,- következik.

Ezt már szinte nem is hallotta. Teste önállósította magát. Keze, lába, kívülről tudta mi a dolga. Mosogatás, rendrakás, program szerint.

Belső énje más vizeken evezett. Hermetikusan elzárkózott a külvilágtól, de főleg, tőle. Észre sem vette, hogy az, kiment a mosdóba és éppen onnan tart visszafele

- mi van süket vagy, már harmadszor kérdem, hol az újság, vagy még arra sem voltál képes, hogy behozd a levelesből?-

- te is kimehetnél érte, mondtam, hogy tele volt a kezem! –

- ja, mer annyi eszed, sincs, mint egy döglött tyúknak, nem tudtad volna letenni addig a cuccodat? Soká lesz kész a kaja, mer’ már éhen döglök, milyen asszony vagy te, nagyon kifárasztott a főnököd, kellett egy kis altesti munka is?

- keressél magadnak valamit a hűtőben, ha nem bírod ki ebédig.

- kell a francnak a tegnapi moslék, add a kutyának! –

És ez így megy évek óta, nap, mint nap, meddig lehet ezt ép ésszel elviselni?

Mire harangoznak, az asztal takarosan megterítve, az ebéd tálalva.

- gyere enni, kiszedtem az ételt! –

A férj levágja magát a székre, és mohón betöm a képébe egy nagy adagot a köretből.

- ó, az anyád valagát, szétégetem a pofámat, minek hívsz addig, amíg ilyen forró a kaja! Na, add már ide a sót, olyan sótlan ez a kaja, mint te vagy! Mi van már nem is vagy szerelmes belém? –

Persze a sok cigi, meg szesz megtette romboló hatását, persze, hogy nem érzed a sót, meg az étel ízét sem rendesen, te okostojás! A sótartóért, csak hátra kellett volna fordulnia, ott volt a szekrényen.

 - Még mindig nem hoztad be azt a rothadt újságot? Tudod, hogy evés közben mindig olvasok! Mi van, alszol tán? Van még a hűtőben egy söröm, szedd már ki, ha úgyis arra jössz befele az újsággal!-

 Megvárja, míg az asszony behozza az újságot, és mellé a sört.

- te semmit sem tanultál az étkezési kultúráról?- Szalvéta mér nincs kitéve? A húst talán kézzel, lábbal egyem, adjál már egy normális kést, tudod, hogy utálom ezt a fűrészeset! –

Az asszony feláll, szép lassan ráérősen elsétál férfi háta mögött lévő szekrényhez. Kihúzza a fiókot,”a film megint pereg: keze automatikusan a gömbölyített végű, recézett késért nyúl, a mozdulat, egy pillanatra megáll a levegőben. A fiókban kihívóan, villan egyet a nagy böllérkés. Mintha reá kacsintana, szinte bűvöli őt ez a látvány. Eljátszadozik a gondolattal. Mi lenne, ha, ha belemártaná a kést ebbe a mocsok disznóba, csak egyszer döfne, aztán, azután, ott jó mélyen, a hol valamikor szíve volt, megforgatná benne. Nesze itt a késed mondaná neki kéjesen, most már egészen a tiéd, így elég közel van hozzád, föl sem kell állnod, meg sem kell mozdulnod, hogy elérjed!

Nem tudja meddig játszadozott vele ez a gondolat, de most már szertefoszlatta, önként.

Ahhoz most, túlon- túl fáradt, hogy nekilásson eltakarítani, eltüntetni, amit kifolyatna belőle. Azt a sok alkoholt, hisz a vérrel kevés gondja lenne, mert a zöme annak már alkohollá módosult.

Majd ha kipihente magát, majd akkor. Odadobta az asztalra a sima kínai kést, nem a recézettet, aztán lerogyott a szemben lévő székre.

Most egy kicsit könnyebb volt a lelke, még ha csak gondolatban is, de megtette! Arcán a ráncok egy pár percre kisimultak, és egy kis elégedett mosoly, még sokáig ott játszadozott a szája szegletén.

A férfi, ezt már nem látta, mert csámcsogva tömte magába, az ebédet, talán az utolsót és közben élvezettel olvasta az újságban, kedvenc rovatát, a Kék híreket