A helybeli búcsú

   Ez a vásáros alkalom mindig a legnagyobb ünnepnek számított a falu életében. Erre a napra szokták legtöbben kifesteni a házat kívülről belülről, de ha azt mégsem, a kerítést mindenképpen. Ilyenkor majdnem annyi rokon jelenik meg a helyi családoknál, mintha temetés lenne. Csak éppen sokkal jobb hangulatban. A reggeli vagy délelőtti órákban hatalmas puszizkodás mellett betoppannak a vendégek. Addigra már le vannak vágva a tyúkok, ki van nyújtva a rétestészta és nyálcsordító illatokat árasztva, sercegve sül a rántott hús az olajban. Aztán pontosan délben körülülik az asztalt, és degeszre eszik magukat, miközben üvölt a rádióból a „Jó ebédhez szól a nóta” című műsor… Szóval csapni szokott minden família erre az alkalomra akkora bulit, ahol még a kutya is tökig jár a krumplilevesben, a macskák meg a vöröshagyma héjában. Legalábbis, mikor még általános iskolás voltam, ez így ment. Ebéd után fogta magát a galeri, és közösen kivonultak a búcsúba. A felnőttek és a fiatalabbak söröztek, vattacukrot ettek és mindenféle hülye vásárfiára tettek szert, némelyikük esetleg felült a körhintára. A gyerekek amellett, hogy ragacsosra varázsolták magukat a vattacukorral, egész nap pörögtek a ringlisen és minden pénzüket idegesítően kattogó, kerregő játékokra költötték. Amik persze - mire hazaértek velük -, nem működtek.

   Minden alkalommal a ringlissel szoktak elsőként megjelenni a mutatványosok – az igazolványukban ez szerepelt -, pontosan egy héttel a búcsú előtt. Aztán naponta, apránként becsordogáltak a többiek is. A csóróbb, nem túl okosak lovaskocsin, a tehetősebbek és igényesebbek, akik képesek voltak jogosítványt szerezni, traktoron. Sőt, egyik-másik az ablakon kikönyökölve, IFA-val vonult be a placcra. Mivel napokkal korábban érkeztek, volt idejük felállítani a bóvlikkal teli sátrakat, céllövöldéket, beüzemelni a körhintát és több alkalommal jól berúgni a helyi házaknál vásárolt bortól. Néha a bor mellé vettek még egy tyúkot, vagy egy kacsát, aztán indulhatott a bográcsparti. Ez rendszerint verekedéssel végződött, a falusiak nem kis örömére. Nagyon sokan előszeretettel hódoltak az efféle ingyencirkusznak.

   Aztán az utolsó reggelen bevánszorgott járművével még egy mutatványos. Konkrétan a tárgynap reggelén. Egy régi Trabantról átszerelt kerekei voltak a lovasszekérnek, mégis úgy szállt le róla az öreg búcsús cigány a sok rázkódás miatt, mintha mozsárban törték volna össze. Két megyével odébb lakott, és ez a soron következő falusi népünnepély még pont belefért abba a szegmensbe, amire ő azt mondta: - Az még belefér. Oda még megéri elmennyi.

   Ráérősen összeállította a hárompolcos kirakatot. Az alsón voltak felsorakoztatva azok az ajándékok, melyek az egyjegyű számokért járnak – zsebtükör valamelyik sztár arcképével a hátoldalán, műanyag fésű, süvegcukor, similabda, vámpírfogsor stb. A középsőn a kétjegyűekért járók – pénztárca kacsintós női arccal, öngyújtó, négyszínű toll, énekesekről készült poszter és még sok hasonló szegénység. A felsőn pedig a klenódiumok tárháza sorakozott, várva, hogy gazdára találjanak a háromjegyű számok ellenében – Matyó baba, palackozott bor, hatalmas művirágcsokor. Ez utóbbi készletből soha senki nem nyert, ugyanis a lehetőséget a következő játék kínálta; A polc elé le volt rakva egy nagyméretű lavór, benne víz, amiben lebegtek a féltenyérnyi, fából faragott halak. A hátukon kis karika, a hasukon pedig egy szám. Jött a nyerni vágyó és befizetett tíz forintot egy horgászatra. Az üzemeltető a kezébe adott egy rövid botot, rajta zsineggel, aminek a végén rögzítve volt egy kampó. Kicsit megmozgatta a vizet, hogy élvezetesebbé tegye a mutatványt – valójában a nehezítés volt a cél. A buzgón nyerni akaró hozzáfogott veszettül, hogy beleakassza valamelyik karikába a kampót, majd pedig, miután leolvasta a hal hasáról a számot, a bőség zavarától megrészegülten válogathasson a jutalmakból. Ha egyjegyű számot talál a halacska hasán, akkor az alsó polcra jogosult, ha kétjegyűt, akkor a középsőre és így tovább. Szemmel saccolva, pont annyi nyeremény sorakozott a három polcon, mint ahány szám úszkált a lavórban. Viszont egyetlen háromjegyű sem volt köztük, a kétjegyűekből is csak összesen kettő. Ezért kellett minden horgászat után azonnal visszarakni a kis simlist a vízbe, nehogy kisüljön véletlenül, hogy minden egyes egyjegyű számból legalább kettő, de inkább három kelleti magát. Így rohadt nagy mázlistának kellett lenni még ahhoz is, hogy a középső sorról választhasson valaki. A felsőről természetesen teljességgel lehetetlen volt bármit is behúzni.

   Miután mindent szépen eligazított a horgászparadicsomban, beállította mellé a célbadobós részleget is. Itt is be lehetett szállni tíz forinttal dobásonként, pályázva bármelyik, az előbb említett nyereménysor értékei közül valamelyikre. - Csak akkor, ha mindhárom festékesdoboz leesik! – kiabálta többször az öreg búcsús. A fejmagasságban lévő polcon háromszög alakban egymásra rakta a dobozokat, amiket aztán úgy kellett megdobni egy rongylabdával, hogy mind a három belehulljon a mögötte lévő kötényszerű lepedőbe. A túldobást egy kifeszített, koszos pokróc akadályozta meg. Itt aztán végképp lehetetlen volt nyerni. A teknősre alakított deszka minden alkalommal legalább egy, de inkább két dobozt visszatartott. Csak gurultak jobbra-balra, de nem estek le.

   Eljött a délután két óra. A népek kezdtek túl lenni az emésztés első fázisain, így tüntetésszerű áradatban özönlötték el a sátrak közét és a ringlisek környékét. A vásárosok egymás szavába vágva ordítoztak, hogy minél több vevőt csalogassanak magukhoz, miközben szekrényméretű hangfalakból totál hangerőn szólt a „Modern Tolking” együttes legújabb albuma. A gyerekek mindenféle zajos játékokkal, sípokkal csinálták a hangzavart. Mindennek a káoszhangulatnak, adott egy különleges fílinget a vattacukor illata, ami betöltötte a környék levegőjét. Az egészre csak egyetlen megfelelő jelzőt lehetett alkalmazni: Amabilis confusio.

   Az utolsóként érkezett öregnek is ment a bolt rendesen. Gyűltek a tízforintosok a filléres kacatok ellenében. Mert ugye a drágábbakból nem engedte a rendszer, hogy bármi elvándoroljon. Nagyon boldog volt, hiszen nemrég indította csak a vállalkozást, és ahogy kinézett a dolog, ígéretesnek tűnt. Pedig a háztartásának nagy részét el kellett adnia, hogy meg tudja venni a lovat a kocsival. Örült és egyfolytában csak kiabált. Még akkor is, amikor valaki épp kínlódott, hogy kiemeljen egy halacskát, vagy ledobja a festékesdobozokat.

   - Tessék csak, tessék!!! Horgásszanak, dobáljanak!!! Itt a rengeteg értékes ajándék!!! Horgásszanak, dobáljanak!!! Egy próbálkozás csak tíz forint!!! Tessék csak, tessék!!! – ilyetén mód próbált minél jobban érvényesülni.

   Annyira belemerült a vásározásba, hogy nem vette észre, amikor a célbadobós részleg mögül valaki csendben elvezette a lovat kocsistul, száz méterrel odébb aztán felült a bakra, odasuhintott az ostorral és vágtamenetben elszáguldott. (Mint jóval később kiderült, az egyik falubelije követte, hogy a gyanút elterelvén, messze a lakhelyüktől lophassa el a kocsit. Még aznap eladta.)

   Az esti órákban, mikor szétszéledt a tömeg, boldogan nyugtázta az öreg mutatványos, hogy van egy félszatyornyi tízese, viszont darabszámra, ugyanannyi kacattal lett szegényebb. Gondosan eltette a pénzt, majd indult, hogy megetesse, megitassa a lovat. Persze nem látta sehol. Eltűnt kocsistul, mindenestül. Nem értette, mi történhetett. Először csak rohangált és kérdezgette az embereket, nem látták-e hová ment, merre ment. Mindenki a fejét csóválta, volt, aki még ki is röhögte. Látván, hogy az emberekkel nem megy semmire, kigyalogolt a faluból, aztán vissza, át a másik irányba, majd újra körüljárt mindent, de semmi. Visszasétált lógó orral a cuccaihoz, aminek a felét addigra ugyancsak ellopták. Ami megmaradt belőle, összecsomagolta két nagy zsákba és leült mellé. A többi búcsús már rég összepakolt és elment, ő még mindig ott ült a putyerkája mellett. Másnap elment a faluban a híre, hogy az öreg cigány ott gubbaszt a zsákokra vigyázva, és csak néz maga elé. Nem kérdezték meg, mi a baja. Harmadnap sem történt változás. Ült és bámult előre. Valaki megsajnálta és vitt neki egy kevés bort. Voltak, akik időnként a tíz forintosok ellenében ennivalót adtak neki, de a legtöbben inkább kinevették és gúnyolták. Ez így ment még pár napig. Pontosan egy hétig ült ott a szerencsétlen, míg végre épp azon a környéken utazott keresztül egy hasonló mutatványos a szekerén, aki felvette.

   Három hónappal később, négy ember közt szóba került az eset a kocsmában.

   - Én már kezdtem sajnálni az ipsét.

   - Ja, sajnálni! Persze! Még egy nótát is költöttél róla.

   - Mondom, hogy sajnáltam!

   - Akkor felraktad volna a pótkocsira és hazavitted volna – mondta a harmadik.

   - Azt sem tudtam, hol lakik. És különben is sokat eszik a traktor. Kurvára régen tudtam gázolajat lopni a tsz-ben.

   - Ha annyira sajnáltad, vihettél volna neki rántott húst – jegyezte meg a negyedik.

   - Körbetáncolnom nem kellett volna?

   Ekkor belépett a krimóba egy ötven év körüli férfi. Bartók Bélára hasonlított és egy kazettás magnó volt a hóna alatt. Illedelmesen köszönt – ami elég szokatlan egy ilyen helyen -, majd bemutatkozott és közölte mivel foglakozik… Inkább nézett ki elmeháborodottnak, mint néprajzkutatónak, bár ő az utóbbinak vallotta magát.

   - Uraim, most, hogy tudják mi járatban vagyok, nagyon leköteleznének, ha esetleg tudnának nekem segíteni. Direkt idejöttem először, mert tudom, hogy a kocsma olyan, mint egy kisebb egyetem, vagy információs központ. Itt bármit megtudhatok.

   - És pontosan mit szeretne az úr? – itt gúnyosan összenéztek és vigyorogtak.

   - Bármilyen, helyi nevezetességet, amit lefényképezhetek, magnóra vehetek – gondolok itt népdalokra, apró szófordulatokra, axiómákra – és aztán tanulmányt írhatok róla.

   A kocsmatöltelékeknek beugrott az egyikük által faragott dalocska.

   - Te… énekeld el neki azt a nótát!

   - Melyiket? – próbálta tettetni a hülyét.

   - Tudod a búcsúsat.

   - Na jó. De mindjárt kérek róla… olyan… tanulmányt! Ok?

   - Természetesen, uram – válaszolta az elmeháborodott kinézetű -, csak egy pillanatot kérek, hogy beüzemeljem a magnetofon készüléket! …és már kezdheti is.

   A nótás pedig rázendített.

Jól bebaszott nekünk

A helybeli búcsú

Ellopták a kocsit

Lovat szerszámostul

Nem maradt más nekünk

Csak az apánk fasza

Nyergeljed fel fiam

Azon megyünk haza

   Ahogy befejezte, megköszörülte a torkát, közben meg kihúzta magát jó libabegyesre, mint egy ünnepelt sztár.

   A Bartók alteregó miután magához tért, eszébe jutott, hogy tartozik egy rögtönzött tanulmánnyal.

   - Kérem szépen, kérem szépen… Rendkívül érdekes dalt hallhattunk az imént, melyben fellelhető az autentikus művészet mind hanglejtésben, mind tartalmilag egyaránt. Azon felül, kérem szépen, amit még meg kell említenem, kérem szépen, hogy az imént hallott kis dalocska gyönyörűen tükrözi, kérem szépen, a magyar paraszt életbenmaradási vágyát… kérem szépen.

   Újra a hóna alá csapta a magnót, elköszönt, sarkon fordult és kiment a kocsmából.