Bölcskei Imre:

Sétálok az októberi szélben

Érzem ahogy szorul a nyakam körül a kötél. Ahogy saját magam nyakán szorítom a kötelet.

De ez nem történhet meg, ettől Én erősebb vagyok és ez is csak egy érzés. Elmúlik az összes többivel együtt. Különben is ha megtenném következő életemben tiszta anyajegy lenne a nyakam. Ugyanis állítólag az előző életünkből magunkkal hordozzuk halálos sérüléseinket anyajegyeinken keresztül. Ezek szerint engem kétszer nyakon szúrtak, szintén kétszer mellbe lőttek egyszer oldalba, valami történt a kis lábujjaimmal, valószínűsíthető még  valamiféle vénás fertőzés illetve aranylövés  és nem vicc, valakit egyszer tutira halálra kúrtam. Kalandos előző életeim lehetnek az egyszer biztos. De most legalább csend van és gondolkodhatok. A csend mérhető, annyira, hogy a legnagyobb zajt a cigaretta papírjának égése okozza. Szinte már félelmetes, Én viszont csak ülök és gondolkozom.

Vajon, mit követett el az ember, hogy itt tart?

Feladtam a kérdést igaz?

Bevallom, magamnak is nehéz rá válaszolnom.

Platon szerint Zeus egyszer dühében kettéválasztotta az embereket és innentől kezdve arra kárhozatot az emberiség, hogy keresse másik felét. Meg kell mondanom elég reménytelen a helyzet. Zeus bácsi jól megdolgoztat minket. Megfűszerezve ezt életünk folyamatos ismétlődésével el kell fogadnunk, hogy folyamatosan újra és újra kell kezdeni. Azok szemszögéből nézve akik nem vallják magukénak a reinkarnálódást, gondoljunk bele abba, hogyha valaki magányosan jut a mennybe. Elkezd párkapcsolat után loholni? Ezek szerint a mennyben is vannak problémák, ugyanis a mennybejutás nem egyenlő a megvilágosodással tehát vágyaink vannak és ahogy a mondás is szól: "Az igazi házasságok a mennyben köttetnek."

Hülyeség az egész.

Tételezzük fel, hogy megismerkedünk valakivel. Amikor elkezdünk járni valakivel automatikusan elfogadjuk az Ő felhasználói feltételeit. Két fő pontja van eme felhasználói feltételeknek:

1. Erkölcsi Feltételek (A megcsalás, Édes Hármas, Gyermekvállalás, Állattartás és a vele való bánásmód)

2. Belső szükségletek (Ebbe beletartozik a másik fél külsője, bármennyire vicces de a párunk külseje nekünk belső szükséglet, zenei ízlés, filozófiai beállítottság, műveltségi szint...)

Ezen főpontok alpontjai minél többen egyeznek annál jobb. De az ütköző pontokban létre kell hozni a kompromisszumot. A kompromisszumokból minél több van annál feszélyezettebb egy kapcsolat. Egy feszélyezett kapcsolatnak pedig semmi értelme. Felmerül  a kérdés, mi ér többet? Az erkölcs vagy a belső szükségleteink? Miből engedünk? Mit bocsájtunk meg?

Tekintve, hogy annak az esélye, hogy megtaláltuk Zeus által rólunk leválasztott másik felünket ezekkel a kérdésekkel előbb vagy utóbb mindenki szembesül, talán nem az első hetekben, de szembesül.

Szóval? Mi a fontosabb? Erkölcs, vagy Belső béke?

Egyenlőre hanyagolom a dolgot és inkább úgy döntök sétálok egyet. Zakómért nyúlok, öreg barna zakó, még Csehszlovákiában gyártották. Jó érzés belegondolni vajon ki hordta előttem. Lehet forradalmár vagy csak egy utcaseprő. De mindenképpen van valamiféle története.

Mostanában a zakó az egyetlen ami úgy érzem tartást tud adni. Ha már magamból nem bírok meríteni, merítek belőle, előttem hordóinak tartásából. Nyakkendőmet mint a nyakköré húzott kötelet kötöm meg, persze egyáltalán nem szoros vagy efféle, egyszerűen csak így egy nyakkendő érzetét kelti bennem. Erős váll, kiszegett mellkas. Kár, hogy csupán álca. De legalább ez még megvan ha valóság nevű szőrösszívű testvére letaszított lábamról.

Ahogy, kilépek a házból megcsap a csípős októberi szél. Hajam zsíros csimbókokban lóg, ahogy meglátom magam egy kocsi üvegén rájövök, jó néhány napja nem borotválkoztam.

Hát ezt érdemli valaki, aki megment egy emberéletet majd érte szembeszáll a világgal és nem kap vissza semmit. Saját világa összeomlik másé folyik tovább. Csak az marad nyugtalanító, hogy nem ezt érdemli.

Útközben találkozom egy régi ismerősömmel. Útközben? Egyáltalán hova tartottam? Sehova, hetek óta nem tartok sehova, csak előre a jövőbe, javarészt céltalanul.

Azt mondja úgy értesült, mostanában nem megy jól a dolgom.

Ezt én helyeslően alátámasztom.

Azt mondja, úgy érzi, meginna egy teát. Érdeklődik továbbá nincs e kedvem vele tartani és eközben elmesélni neki bánatomat és okát.

Ezt az ajánlatot helyeslően elfogadom.

A tea meleg és jóleső ilyen időjárási körülmények között.

Rágyújtok és érdeklődöm Ő nem e kér.

Azt mondja, nem, de köszöni van sajátja.

Azzal előveszi táskájából a cigarettás dobozt és rágyújt. Megkönnyebbüléssel fújja ki a füstöt.

Szerelmi bánat után érdeklődik.

Én viszont bizton tudom állítani sosem voltam szerelmes a szerelem ugyanis szar.

Idióta rózsaszín köd, amikor elvakultan nem látod a hibákat. Legjobban egy nagy lánggal égő tábortűzhöz tudnám hasonlítani. Ég, ég, ég és aztán kialszik. Majd később, semmi nem marad belőle a  rózsaszín köd meg elszáll. Nos számomra ez a szerelem.

Ellenben az őszinte szeretet az amikor látod és elfogadod partnered hibáit, nincsenek hetekkel hónapokkal később előjövő szarságok. Ezt, a parázshoz tudnám hasonlítani, nem nagyzolós, vagy túlzottan feltűnő, csöndben a színfalak mögött van mégis forróbb sokszor mint maga a láng.

Aztán persze sokkal jobban fáj mint egy szerelem. Mivel ugyanis látod a partnereid hibáit beiktatod a felhasználói feltételei közé, sőt még el is fogadod ezeket. Nem történhetne, semmi. Az ég világon semmi rossz innentől kezdve. De van amikor nem Te vagy a hibás. Viszont az önvád mégis mar.

Válaszul csak annyit kapok mint mindenkitől, közhelyeket meg, hogy hívjam fel ha valamikor Pesten járnék.

Szavamat adom, majd a bártól más irányokat vesznek útjaink. Úgy teszek mintha dolgom lenne pedig csak szeretném magányosan folytatni a sétámat.

Tovább gondolkodom, menthetetlenül folytatom ezt az áldatlan tevékenységet.

Minden kapcsolat hazugságokra épül, manipulációra, torzításra. Talán csak a Zeus által ellopott másik felünknek nem kell hazudnunk. De ennek a keresését van amikor megunjuk és inkább leéljük az életünket hazugságokban és torzítással mint egyedül. Visszagondolok, Én vajon mennyit hazudtam? Nekem mennyit hazudott?

Nem hinném azt, hogy erre a kérdésre bárki is választ tudna adni. Néha azt érzem, nem is tud hazugságairól, néha lehet én sem tudtam róluk. Nem fontos azonnal szavakra gondolni, van amikor az arcunkkal hazudunk vagy a gesztusainkkal. Egy igazi hazug a szemével hazudik és egy igazi hazugot sosem kapnak rajta ezen, sőt még dicsérik szemei mély kifejezőértékét.

Pompás.

Váratlan hívás szakítja meg gondolataimat.

Idegen ember az. Érdeklődik szeretnék e életbiztosítást kötni, megmondom neki, hogy most ez nem a legtanácsosabb dolog a számomra, de azért roppantmód ironikus a kérdése.

Eszembe jut egy barátom mondása, emberre ne alapozz mint stabil pont. Igaza is van benne, hisz én egy embert tekintettem életbiztosításnak, a maga nemében, és ez, egyik napról a másikra eltűnt.

Gyorsan fel is hívom őt amint elköszöntem a biztosítási ügynöktől (saját berkeiken belül Ők, Független Pénzügyi Szakértők) és felteszem neki a kérdésem.

Mi fontosabb? Az erkölcsi szükséglet vagy a Belső szükséglet, a Belső béke...

Válasza: Ha hagyjuk az erkölcsi rendszerünket összeomlani nem tudjuk elérni a belső békét.

Frappáns.

Ez az egész külső szemlélőként valószínűleg nevetséges. Gyakorta neveztük magunkat a világ legfurcsább párjának.

Az egész lényege, A Vád.

A Vád: Megcsalás

Az indok: Az érzésektől való félelme és menekülése.

Tipikus, talán nem is Ő lenne ha nem ezt tette volna. Viszont Én is tipikus vagyok, hisz annyira hittem benne, hogy történnek még csodák. Aztán mégsem.

"Úgy sakkoztam, hogy ha megcsallak, kiderül, változtam-e valamit."

Ó Én balga...

Számban méreg

De köpni nem merek

Sőt félek...

Folytatom utamat és leülök egy folyóparti padra egy öregember mellé, rajta is barna zakó van mint rajtam. Rossz ember csak nem lehet akkor már. Végső elkeseredésemben neki öntöm ki a lelkem.

MÉGIS MI FONTOSABB?! A LÉLEK VAGY ANNAK ERKÖLCSE?!

Nyugodt, nem fordul el, nem néz bolondnak. Látszik rajta épp gondolatait összegzi. Majd a konklúzió valami efféle.

- Nekem ez már mindenképpen messze van. Kicsi probléma ilyen távlatból kicsiny fájdalom ilyen távolból. De, hogy mi fontosabb neked az csak a Te dolgod és az csak Benned van. Cselekedj aszerint ami jó neked, ami jó neki. Az embereket meg fütyüld le, ha úgy érzed, Ő az aki melletted marad végig ha megharcolsz érte, hát harcolj és küzdj keményen ne érdekeljen semmi. De aztán lehet várnod kellene és megtalálod a saját feledet. Bár az is lehet, hogy nem. Mindenki a saját útját kell, hogy megjárja. A jövő távlatába pedig senki se lát.

Hát persze, ez az egész egy diplomamunkába illő eset, szörnyű...

Hogy mi jó és mi rossz az persze csak nézőpont kérdése.

Miért futok a vonat után ami már elment? De vajon elment már ez a vonat? Van e még vonat?

Zagyvaságnak érzem a leírtakat de az írás az egyetlen módja, hogy kitisztítsam lelkem. Veszett vállalkozás ezeknek a dolgoknak a rendezett megfogalmazása. A fele sem sikerült és ha sikerül se megyek vele semmire.

Épp ugyan olyan üres kedves Olvasó ahogyan jött és sajnálatosan így is kell távoznia.

A viszont látásra.