Jeffrey, a seriff helyettes, visszament a temetőbe. Ellenőrizni akarta, hogy kialudt-e már a máglya. Meglepetten látta, hogy a parázsló tűzhely közepén egy anyaszült meztelen lány áll. Háttal ált neki, de még így is felismerte.

- Új Hajnal? – szólította meg mikor közelebb ért.

A lány lassan megfordult és Jeffreyre nézett. A néhai fekete szempár, immár kéken tündökölt. Az egész lénye, a meztelen teste és ahogy ráomlott az ébenfekete haja a vállaira, mind annyira elbűvölő volt és egyben rémisztő is, Jeffrey megborzongott.

- Mit csinálsz ott? – kérdezett megint Jeffrey.

- Ti emberek! Kiköpött Ádám sarjak! – válaszolt Új Hajnal, egy egész más érett nő hangján. Az a hang volt, amelyik nemrég a lángok közé csalogatta.

- Miről beszélsz, Új Hajnal? – a seriff helyettes, hátrálni kezdett, ahogy a lány kilépett a parazsak közül.

- Hogyan is érthetnéd! – felelte a lány mosolyogva, miközben mindkét kezét magasan az ég fele emelte.

Sötétkék felhők borították be az egész eget, szinte tolongtak az égen úgy hömpölyögtek egyre több és több. Egy hatalmas villám csapott le, egyenesen a köröző varjak közé. Tollak és húscafatok szóródtak szét a levegőben.  

Havazni kezdett. 

Jeffrey meglepetten tapasztalta, hogy az aláhulló hópelyhek, egytől egyig kéken csillogva ereszkednek alá az égből. Minden egyes pehely, ami a fedetlen bőrét érte sisteregve olvadt el és vörös sebhelyet hagyott maga után.

- Mi a.. – elakadt hirtelen a seriff helyettes hangja.

Távol a hegyekből őrjítő sebességgel valami különös kék füst közeledett feléjük. Pillanatok alatt közeledett ez a különleges jelenség, Új Hajnal háta mögül. Maga előtt minden fát gyökerestől tépett ki. Mikor már nagyon közel volt Új Hajnalhoz, ez az ijesztő füst, már olyan szél tombolt, hogy Jeffrey alig bírt talpon maradni. Úgy tűnt, mintha a lányt is bekebelezné a füst, de az utolsó pillanatban, kettévált körülötte és kikerülte őt.

Jeffrey nem volt ilyen szerencsés. Őt bekebelezte és egy ideig őrjöngve kavargott körülötte, majd visszatért a lányra és immár megnyugodva lassan az egész testét beborította. Mintha Új Hajnal testére tapadt volna a füst, testéhez tökéletesen idomuló sötétkék selyemruha lett belőle.

Az előtte álló Jeffrey fejéről csontig lemarta a húst a kénes füst. A seriff helyettes koponyája, mint egy teke golyó zuhant a földre, egyenesen a lány elé gurulva, majd a test is mint krumplis zsák puffant a földön. Új Hajnal előre lépett és eltaposta az előtte heverő koponyát, ami mint egy száraz fakéreg tört darabokra. Majd a testet is egy kézmozdulattal az izzó parazsak közé dobta. Égett hús szaga terjengett a temetőben.     

 

Új Hajnal, éppen kiért a temetőből, mikor Williammel találkozott. Nem győzte a fiú várni, ezért visszajött, hogy megnézze minden rendben van-e vele.

- Új Hajnal, mi ez a ruha rajtad? És a szemed… - mondta meglepetten.

- Szóval te vagy William, téged kiált ez a lány kétségbeesve idebent a fejében! – mondta az idegen női hang!

- Ki vagy te és mit tettél Új Hajnallal? – kérdezte William, miközben kezét ökölbe szorította, haragjában. 

- A nevem Lilit! Minden démon szülőanyja! Az a démon, akit elpusztítottatok az én sarjam volt! 

- Ugyan olyan undorító féreg volt, mint te! – vágta oda William.

- Ugyan már! – mosolygott Lilit – Én sokkal bájosabb vagyok és erősebb! Az én bosszúmtól nem szabadultok! Egy csettintéssel a földel egyenlővé tehetném ezt a helyet, de úgy döntöttem szórakozok egy kicsit! – mondta, miközben William arcát simogatta.

William undorodva elkapta a fejét és haragosan nézte a lányt, érezte megfullad haragjában.

- Most pedig el az útból szépfiú! – mondta Lilit.

Egy kézmozdulattal elsöpörte maga elől Williamet, aki a távolban landolt a hóban. Ezután a lány, az indián faluba ment és őrült, kegyetlen gyilkolásba kezdett.

 

 

Babett, Eliz, Jean és madame Arienn a hotel ebédlőjében ültek. Lesújtotta őket a Nathannal történtek. Szerettek volna már elmenni ebből az átkozott városból, de a postakocsik ritkán jártak, a tél miatt. 

Farnum a hoteltulajdonos, mindig kedvesen mosolygott rájuk. Azonban azt mind jól tudták, hogy ha a kis pénzük elfogy, ez a kétszínű ember kiteszi az utcára őket. 

- Hamarosan pénzre lesz szükségünk! – mondta Jean unott hangon.

- Tudjuk… - felelt Babett ugyan olyan unott hangon.

- Talán Elizzel elmehetnétek, Mr. Haskellhoz!

Mindkét lány döbbenten figyelte a férfit, nem jutottak szóhoz.

- Na de Jean! Hogy feltételezhetsz ilyent? – szólt végül madame Arienn.

William mikor magához tért, rögtön értesítette a seriffet. Ám amire visszaértek a temetőbe, már csak pár csontot találtak a máglya helyén.

- Tehát Lilit eljött bosszút állni! – mondta Mills tűnődve.

 

Lilit kegyetlenül lemészárolt minden nőt és gyermeket az indián faluban. A férfiakat életben hagyta és elcsábította mindet, így vonva az irányítása alá őket. Mikor ezzel megvolt, utasította őket, hogy ragadjanak fegyvert és támadják meg Dawson városát.

Este volt, a Cathouse most is megtelt. Mindenki javában mulatott, mikor Mills seriff és néhány katona rontott be.

- Gyorsan mindenki ragadjon fegyvert és ki az utcára! Az indiánok megtámadtak! – mondta a seriff.

Harry rögtön elővette puskáját a pult mögül és kiléptek az utcára. Már Bree a kocsmáros, a doktor és William is fegyverrel a kezükben várakoztak.

Az utca másik végében néhány embert pillantottak meg, feléjük futottak. Kínaiak voltak Mr. Wo-val az élükön.

- Fászszopó! Jönni fászszopók, lenni sokan! – kiáltotta Mr. Wo kétségbeesve.

Nemsokára lódobogás hallatszott, az indiánok tomahawkkal a kezükben, kurjongatva rontottak a bordélyra. Fegyverek dördültek és néhány lovas indián holtan zuhant a földre. A következő sorozat rendesen megtizedelte a lovas indiánokat, de ekkor a sötétből nyílzápor zúdult rájuk.

- Fedezékbe! – kiáltotta Mills.

Sok embert találat ért, Bree Sextonnak egy nyíl a vállába fúródott. A doktor és William bevonszolták a bordélyba. Egyesek a bordélyba, mások fahordók mögött találtak fedezéket. Megvárták, míg szünetel a nyílzápor, majd előléptek és tüzelni kezdtek. A maradék indián sereg rájuk tört és betörtek a bordélyba. Közelharc vette kezdetét.

Szerencséjük volt, a fegyverekkel. Ezek az őrült, megbűvölt indiánokat, nem állíthatta meg semmi más, csak a golyó. Ám a viaskodás hevében egy indián, észrevétlenül felszaladt a bordély lépcsőin és belépett Haskell szobájába.

- Mit keres itt? – állt elé Jane haragosan.

De az indián szó nélkül arcon csapta a lányt, aki a földön elterült. Snow következett, erősen bele harapott az indián vádlijába és egy nagy húscafatot harapott ki belőle. Az indián figyelembe sem vette. Haskellhoz lépett, aki éppen felpróbált kelni az ágyból, de az indián visszanyomta. Tőrt nyomott Haskell nyakához. Puska dördült az indián mögött, Haskell arca csurom vér lett. 

- Uram, jól van? – kérdezte Harry.

Eközben lent a többiek legyűrték a maradék indiánokat. Lihegve fújták ki éppen magukat, mikor Lilit lépett be a bordély ajtaján. Két katona rögtön rálőtt, de az áthatolhatatlan selyemruháról lepattantak a golyók.

Lilit mutató ujjával, rámutatott mindkét katonára, majd összeérintette mutatóujját a hüvelykujjával. Erre a két katona egymásra fogta a puskáját és azonnal agyonlőtték egymást.

- Seriff, nem volt szép kivégezni az összes emberemet! – mondta Lilit mosolyogva, miközben közelebb lépett Millshez. – De kitaláltam, egy új játékot! Cserébe kérek egy embert, akit kivégezhetek! Holnapig válaszon seriff, ha nem teszi, majd én választok hármat! De azt megbánja!

Mindenki szótlanul és mozdulatlanul állt.