Mills seriff még akkor este Nathan után akart menni, hogy megkeresse. Azonban a seriff helyettes, Jeffrey lebeszélte, őrültségnek tartotta, a sötét éjszakában annak a veszélyes embernek a felkutatására indulni. Végül abban maradtak, hogy korán reggel a Cathouse bordélyban találkoznak és megszervezik a keresést.

Millsnek nem nagyon tetszett az ötlet, ő egyedül szerette volna megkeresni a démonokat. Nagyon veszélyesek és nem akart mást is bajba sodorni.

Egész éjszaka azon töprengett, hogy vajon milyen fegyverrel szállhatna szembe azokkal a démonokkal. Hiszen a lőszerek hatástalanok, az injekciók szóba sem jöhettek. Biztos nem fog megállni és várni, míg valaki beadja neki a kábító injekciót.

Nem bírt tovább feküdni, felkelt és bár volt még idő a megbeszélt találkozóig elindult, mennie kellett, nem tudott tétlenül ülni. Így legalább, megkímélhette magát egy kínos beszélgetéstől is, mivel a felesége Abby még aludt. 

Mivel a bordély még zárva volt a kápolnához ment, Mataoka holttestét még akkor este átszállították.

William és Új Hajnal egész éjszaka virrasztottak a kápolnában, csak reggel felé sírta álomba magát a lány, fejét William ölébe hajtva. Mills mikor belépett Új Hajnal is felébredt, William egy szemhunyásnyit sem aludt, ez meg is látszott rajta.

- Tudom, hogy ez nem hozza vissza már édesapádat, de megfizetnek ezért a démonok! Erről én gondoskodom! – szólt a seriff, miközben kezével Új Hajnal vállát megfogta.

A lány nem szólt, már sírni sem tudott, csak az arca torzult el és lehajtotta fejét.

- Seriff! Szeretnék magukkal menni, megkeresni a rohadékot! – nézett William a seriffre, szeméből harag és bánat sugárzott.

- Nem! Nem kocáztathatom a ti életeteket! – felelte Mills, határozottan.

- De seriff…

- William, rád itt van szükség. Még ma elindulok megkeresni azt a dögöt! Ha nem térnék vissza, intézd el Új Hajnal édesapjának temetését, a katonák a segítségedre lesznek – vágott közbe a seriff.

- Visszavárjuk! – mondta Új Hajnal, remegő hangon.

- Most mennem kell, a megbeszélésre!

- Sok szerencsét seriff! – mondta William.

Mills mikor a bordélyba ért Jeffrey, a doktor és Haskell már várt rá.

- Remélem, nem akarnak mind velem jönni! – kezdte a seriff, ahogy megpillantotta a társaságot.

- A város védelme az én dolgom is, mennem kell! – felelte Jeffrey.

- Az a szarházi álmot bocsájtott rám, személyesen akarom kiontani a belét! – folytatta Haskell az indoklást.

- Én is ott kel legyek, mert…

- Nem, maga marad doki! – szakította félbe a doktort, Mills. – Még az hiányzik, hogy a doktorunkat is elveszítsük.

- Ahogy akarja, de mivel szállnak szembe vele? A fegyverek hatástalanok! – mondta doktor Lyam.

- Nem tudom… - felelte halkan a seriff, aztán összeráncolt szemöldökkel folytatta. – Támadt egy őrült ötletem, de működhet! Doki remélem, még nem forgácsolta fel a szentfa karót! 

- Hát, ami azt illeti… lusta voltam felforgácsolni, ezért úgy ahogy volt bele raktam egy vízzel tele fahordóba – válaszolta a doktor kissé röstellve magát.

- De mit akar azzal a karóval? – kérdezte Jeffrey értetlenül.

- Átdöfni a rohadék szívén! – felelte Mills.

- Ez is egy terv! Hogy működik-e nem tudhatjuk, de ha itt vitázunk nem is tudjuk meg! – mondta Haskell, puskát ragadva a kezébe.

- Igaz, hozza azt a karót doktor és induljunk is! – helyeselte Jeffrey.

A doktor átadta a szentfa karót, amit a seriff meghegyezett rendesen. Ezek után a három férfi, Mills, Jeffrey és Haskell elindultak felkutatni a gonoszt.

Mikor beléptek az erdőbe dermesztő hideg szél csapott szembe velük. A hó hangosan ropogott a lábuk alatt, szinte megfagyott a lehelet is. Furcsa volt ez a jelenség, az erdőn kívül egész enyhe idő volt, de itt dermesztő volt a hideg, ez is a gonosz démonok jelenlétét igazolta.

- Nyomokat találtam! – szólt hátra az őt követő két férfinak, Jeffrey. – Kövessenek! – mondta és elindult be az erdő mélyébe.

Ahogy egyre bennebb mentek az erdőbe, úgy lett a hideg is egyre elviselhetetlenebb. A fák annyira megdermedtek, hogy recsegtek ropogtak hangosan, a szél nyomása alatt.

Egy darabig, jól láthatóak voltak a nyomok, de aztán hirtelen eltűntek.

- Itt eltűnnek a lábnyomok! – nézelődött Jeffrey, zihálva.

- Pihenjünk, már nem bírom! – mondta Haskell.

- Rendben, álljunk meg egy percre, talán csak eddig jött és itt rejtőzik a közelben! – mondta Mills.

Haskell egy fának dőlve fújta ki magát, míg Jeffrey és Mills további nyomokat keresett egy letört ágat, vagy bármit, amin tovább indulhatnának.

Egyszer csak mintha valami reccsenést hallott volna Haskell, a háta mögül. Hátra nézett, farkasok voltak. Gyorsan visszafordult, hogy szóljon a többieknek. Ám Jeffrey és Mills is felé hátráltak, a másik irányból is farkasok közelítettek.

- A kurva életbe, már megint ezek a dögök! – kiáltotta Haskell.

- Álljunk háttal egymásnak! – javasolta Mills.

Nem volt sok választásuk, legalább egy tucat farkas vette körül őket. Mills a földre dobta a szentfa karót, amit mindvégig kezében szorongatott és elő rántotta revolverét. Jeffrey hasonlóképpen tett, ez alatt Haskell már leszedett pár farkast a puskájával.

Nehéz dolguk volt, ugyan is a farkasok nem maradtak egyhelyben, ide-oda ugráltak és veszettül vicsorgatták agyaraikat. Akarva akaratlanul a lövöldözés hevében a három férfi eltávolodott egymástól és mikor Haskell újra akarta tölteni fegyverét, egy farkas a földre terítette.

Haskell rémülten tartotta a puskát maga előtt a földön, a farkas ráharapott a puska csövére, fogai hangosan nyikorogtak a vason. Addig cibálta a puskát, míg végül kitépte Haskell kezéből. Messze elrepült a fegyver, a lendülettől, ahogy a farkas kiengedte erős fogai szorításából. Haskell szemei előtt lepörgött az élete, érezte a farkas leheletét az arcán, becsukta a szemét. 

Vonyítást hallott és a farkas a mellére nehezedett. Lassan kinyitotta a szemét. A mellkasán heverő állat halott volt, oldalra nézett és Mills seriffet pillantotta meg, mellette Jeffrey a revolverét töltötte újra. 

Haskell eltaszította magáról a tetemet és felállott.

- Köszönöm! – mondta Millsnek.

- Tartoztam ennyivel! – felelte Mills. 

Haskell a hóból próbálta elő kotorni a fegyverét, kicsit távolabb az elhullott farkasoktól.

- Merre tovább? – kérdezte Mills, Jeffreyt, miközben a karót vette fel a földről.

- Fogalmam nincs, talán menjünk bennebb az erdőbe! – mondta Jeffrey és a sűrű farengetegre tekintett, kirázta a hideg.

- Menjünk, ne vesztegessük az időt! Haskell jöjjön! – szólt hátra Mills, de nem kapott választ.

Mindkét seriff megfordult és Haskellt keresték tekintetükkel, de a farkas tetemeken és a végtelen fák tengerén kívül nem láttak egyebet.

- Haskell! Merre van? – kiáltotta Mills.

Gyorsan körbe jártak a közelben, de csak a puskát találták meg, a bordélyfőnöknek hűlthelye maradt csak.

- Haskell! Haskell! – kiáltozott Mills.

- Hagyja seriff, még magunkra vonjuk a figyelmet, ha kiabálunk! – mondta Jeffrey.

- Igaz!

- Lehet megijedt és visszaindult a városba! 

- Vagy, elragadta valami! – tette hozzá Mills.