Jeffrey gyorsan beilleszkedett, vasárnap misét is tartott, ami annak a néhány jelenlévőnek nagyon tetszett.

Éppen visszafele tartott a hotelbe, mikor egy kocsi állott meg az utcán. Meglehetősen jól öltözött emberek szálltak ki belőle. Az egyikük észre is vette Jeffreyt és közelebb lépett hozzá.

- Szép napot uham! A nevem Nathan Crine és ők a társaim! – mutatkozott be francia akcentusával a férfi.

- Üdvözlöm önöket! – mondta Jeffrey, miközben szerre megfigyelte a társaságot. Nathannal két fiatal hölgy érkezett és egy férfi. Éppen egy nyomorék öregasszonyt segítettek ki a kocsiból. – Én Jeffrey Merrick vagyok, seriff helyettes és vasárnap lelkész!

- Társaimmal váhrosról-váhrosra utazgatunk és színdahabokat adunk elő! Éppen Whitehorseból érkeztünk. – mondta Nathan.

- Nahát, ennek örülök, igazán ránk fér egy kis szórakozás! – mondta mosolyogva Jeffrey.

Közben Mills seriff is megérkezett és kíváncsian figyelte az idegeneket.

- Seriff, bemutatom Nathant és társait, színészek! – újságolta Jeffrey még mindig széles vigyorral.

- Üdvözlöm Dawsonban önöket! – mondta Mills udvariasan. – Mikor szeretnének előadni?

- Még ma este, ha lehet! Holnap tovább is állnánk! – mondta Nathan. 

- Rendben uraim, az iskola termében előadhatják darabjukat! Addig a hotelbe megpihenhetnek!

- Az jó lenne, meglehetősen fáhasztó volt a voyaje! – mondta Nathan.

- Erre tessék! – intett Jeffrey kezével a hotel felé.

Az iskola terme teljesen megtelt, türelmetlenül várták az emberek az előadást. Rövidesen el is kezdték.

- Hölgyeim és uhaim! Örülök, hogy ilyen szép számban összegyűltek! A nevem Nathan. Ők a társaim, Babett, Eliz és Jean. – mutatta be egyenként a társait. – Az öheghölgy tolószékben, ő Madame Arienn. Ő nem szerepel már velünk, betegsége miatt, de szívesen jósol tenyérből, a műsor után! – mondta Nathan, az öreg hölgyre mosolyogva.

Elkezdődött a színdarab, a seriff és a felesége is ott volt, nagy érdeklődéssel figyelték a drámát. Alice is velük volt, de őt nem nagyon érdekelte a színdarab, hanem távolabb tőlük megpillantotta a tanítónőjét, Bellát. 

- Anyu! Oda mehetek a tanítónőhöz? – kérdezte Abbyt.

- Nem is tudom, Charlie oda mehet? – fordult Abby kérdőn a seriffhez.

- Menjél szívem! – mondta Mills seriff a lányának, aki rögtön szaladt is.

Bella természetesen örült a kislánynak, maga mellé ültette és mosolyogva sugdolóztak. 

Abby egy darabig nézte őket, aztán férjéhez szólt:

- Charlie, te vetted észre, hogy Bella terhes?

- Igen, láttam! – felelt Mills, közben úgy tett mintha a darab lekötné teljesen a figyelmét.

- Vajon kitől lehet? – tűnődött Abby.

- Én… nem tudom, kitől lehet! – mondta Mills, továbbra is érdektelenséget megjátszva.

Mikor véget ért a színdarab, nagy tapssal jutalmazták a színészeket. Bella kézen fogta Alicet és visszakísérte szüleihez.

- Igazán szép este! – mondta mosolyogva.

- Valóban! – mondta Abby. – Remélem nem volt terhére Alice.

- Ugyan dehogy! – mondta Bella és megsimogatta Alice haját.

Mills nem szólt semmit, nagyon furcsa érzés kerítette, hatalmába. Kényelmetlenül érezte magát a felesége és a szeretője egyidejű jelenlététől.

- Oda megyek Jeffreyhez! – mondta végül a feleségének.

- Rendben! – mondta Abby.

- Kedves gyehekek, most ti következtek, gyehtek csak közelebb, bűvészmutatványok következnek! – hívogatta a gyerekeket Nathan. 

Rövidesen el is indult a fiatalság, Alice is velük tartott és ámulva nézték az egyszerű bűvész trükköket, amiket Nathan mutatott be nekik.

- Én azt hiszem jósoltatok! – mondta Bella.

- Menjen csak, én megkeresem a férjemet! Kellemes estét! – köszönt el Abby a tanítónőtől.

Rövidesen, Bella is sorra került. Az öreghölgy összeráncolt szemöldökkel vizsgálta tenyerét, centiről centire. Majd rémülten nézett Bella szemébe.

- Magával, hamarosan valami szörnyű dolog fog történni! – majd Bella hasára tekintve folytatta. – A baba…

- Elég! – vágott közbe Bella és kiszabadította kezét Madame Arienn szorításából, majd kiszaladt.

Véget ért a bűvészmutatvány is, Nathan épp a két seriff felé indult, mikor egy részeg ember állta az útját.

- Van itt ám magánál nagyobb bűvész is, az őrsön van bezárva a cellába! – mondta az csuklások közepette.

- Valóban? – lepődött meg Nathan.

- Bezony! – böfögte a részeg ember.

Nathan a seriffhez lépett, aki pénzt adott neki és megköszönte az előadást.

- Én is köszönöm a figyelmet! – mondta Nathan. – Most sühgösen a hotelbe kell menjek, de vissza jövök! – tette hozzá, majd ki is indult az iskolából.

Nathan nem a hotelbe ment, hanem az őrsre. Mikor oda ért meglepetten látta, hogy két katona őrzi azt. De hamar támadt ötlete arra, hogyan rázza le a katonákat.

- Uhaim! Siessenek az iskolához, a sehiff hívatja önöket! Vészhelyzet van! – mondta Nathan, rémült hangon.

Mivel színész volt, könnyen megjátszotta magát, a két katona hitt neki. Összenéztek és szapora léptekkel el is indultak az iskolához.

Nathan, úgy tett mintha a hotelbe indulna, de mikor a két katona elég távol volt, visszafordult. Szétnézett, hogy valaki látja-e, egy lélek sem volt a sötétbe burkolózott utcán. Megkilincselte az őrs ajtaját, de az zárva volt. Kotorászni kezdett a kabátja zsebében és egy állkulcsot vett elő.

Még szerencse, hogy használom a bűvész trükkökhöz – gondolta. Könnyedén kinyitotta az ajtót és belépett. 

A cellához lépett, de nem igen látta a félhomályban, hogy van-e valaki bent. Ekkor, két kék fényt pillantott meg.

- Tehát megkapta az üzenetemet! – mondták valami kísérteties hangok.

- Igen, de hogyan üzent? – kérdezte Nathan és közben kirázta a hideg félelmében.

- Azon az emberen keresztül üzentem. Gondolom, szeretne nagy mágus lenni! – felelték a hangok.

- Igen! – mondta Nathan és nagyot nyelt.

Mataoka nehézkesen felállott az ágyról és a rácshoz lépett. Nathan úgy megrémült, hogy hátrálni kezdett.

- Tegyen meg egy szívességet nekem és a világ legnagyobb mágusává teszem! – mondták Mataoka démonai.

- Mit? – dadogta Nathan.

- Először is engedjen ki! – mondták a hangok.

- Honnan tudhatnám, ha kiengedem teljesiti-e utána az ígéretét? – kérdezte Nathan félénken.

- Maga nem is buta ember! – mondák nevetve a démonok. – Vágja el a kötést a kezemen! – és a rácshoz dugta csuklóját Mataoka.

Nathan egy bicskát vett elő és közelebb lépve a rácshoz elvágta Mataoka kötését. 

- Most adja a kezét! – utasították a hangok.

Nathan félénken nyújtotta be a kezét a cella rácsain. Mataoka megragadta a férfi kezét és ekkor valami világító kék nyaláb indult el Nathan csuklóján. 

Mataoka egyre gyengült, összeesett, de még mindig olyan szorosan fogta Nathan kezét, hogy őt is a földre rántotta magával. 

Nathan fájdalmában ordított, és próbálta kiszabadítani kezét, de hiába.

Egyszer csak elengedte Mataoka a férfi kezét. Nathan gyorsan felugrott és elhátrált a cellától. Rémülten figyelte a mozdulatlanul heverő Mataokát. 

Kilépett az utcára pár lépést tett és ekkor kéken villantak fel szemei. Megtekergette nyakát és megigazította kabátját.

- Végre szabad vagyok! – mondta és szaladni kezdett ki a városból.

A hó nem akadályozta haladásában, a démonok visszanyerték erejüket, amint elhagyták Mataoka ópiummal és szentfa kivonattal túladagolt testét. Pillanatok alatt kiért a városból, be az erdőbe.

A két seriff és a katonák, gyors léptekkel közeledtek az őrs felé. Mikor beléptek, meglepetésükre csak Mataokát találták holtan elterülve a cella padlóján.

- A kurva életbe! – sziszegte Mills a fogai közt, dühösen.