Az ágyszélére ülve szemeit dörzsölte, megfordult és egy darabig Bellát figyelte, ahogy békésen alszik az ágy másik felén. Felállott és kicsit félve az ablakhoz lépett, lassan elhúzta a függönyt. A reggeli fagyos napsugarak csillogva törtek meg a jégvirágos ablakon. Az utca nyugodt volt.

Istennek hála! – gondolta magában. Csak egy álom volt az egész, egy rossz álom. De annyira valóságosnak tűnt, hogy még most is bele borzongott.

Rémes egy álom! Felöltözött, csöndben, hogy Bella nehogy megébredjen és kisurrant az ajtón.     

Nyakát behúzva lépkedett a ropogó hóban, az őrs fele. Fejét lehajtva egyre csak azon agyalt mit fog mondani, feleségének Abbynek. Ez nem volt szép tőle, hogy újév estéjét nem a családjával töltötte és ezzel ő is tisztában volt.

A kápolnához közeledve, hangokat hallott. Felemelte fejét, nagy tömeg állott az épület előtt és a keresztet bámulták. Mills még távol volt a kápolnától, de még így oldalból is látta, hogy egy test van kifeszítve a keresztre.

Mikor végre oda ért, a lélegzete is elállt. Shepard tiszteletes volt a kápolna frontján lévő keresztre feszítve. Élettelen teste megfagyott, feje oldalra bukva. Hosszú fehér szakállába beletapadt a hó és a szél kegyetlenül cibálta. 

A seriff épp, hogy tudott uralkodni magán. Gyorsan a kaszárnya irányába indult, hogy a katonák segítségét kérje. 

De ezzel még nem ért véget a szörnyűségek sorozata. Mikor a bordélyhoz ért Haskellt és Harryt pillantotta meg.

Mindketten a bordély falát bámulták. 

Mills nem bírta tovább, öklendezni kezdett. Haskell egy pillantást vetett a seriffre majd újra a falat kezdte nézni.

Francis Wolcott holtteste volt egy vasvillával a falnak szögezve. Mögötte valamiféle plakát volt, de nem lehetett látni mit írtak rá, mert a holttest eltakarta.

- Úgy néz ki, hogy valaki ajándékot hagyott nekem! – mondta Haskell bajuszát pödörve.

Mills mikor végre összeszedte magát, Harry segítségét kérte, hogy levegyék a falra szögezett testet. A seriff kihúzta a vasvillát és Harry lassan a földre eresztette a tetemet.

Haskell összeráncolt szemöldökkel nézte a plakátot. Bár meglehetősen sok vér tapadt rá, azért ellehetett olvasni. Fel is olvasta hangosan:

Mind meg foktok halni!

Szánnal vitték az újságíró holttestét a kápolnába. Majd a katonák segítségével, Shepard tiszteletest is levették a keresztről. Mills, Harry és a doktor valamint Haskell szótlanul álltak a holttestek mellett a kápolnába. Még a bordélyfőnök is hátborzongatónak találta a gyilkosságokat. Mélyen, legbelül rémületet érzett, pedig ő is jó pár embert segített a túlvilágra, de ez a gyilkos még őt is felülmúlta.

- A tiszteletes halálát is ugyan az a szerszám okozta, a vasvilla! – mondta Dr. Lyam a tetemeket vizsgálgatva.

- Dyton testét elégettük, Mataoka a cellába! Ki lehetett? – kérdezte tanácstalanul a seriff.

Franklyn az istállós lépet be a kápolnába. Mills látta az öregen, hogy valami baj van.

- Seriff, Peterson eltűnt! – mondta Franklyn.

- Hogyan? – kérdezte a seriff.

- Nem tudom, a reggel nem jött ki a szobájából. Kopogtam, de nem válaszolt. Így bementem, de a szoba üres volt! – magyarázta Franklyn.

Mindenkinek azon járt az esze, hogy vajon Peterson gyilkolta meg a két embert? De ha valóban ő tette, milyen indítékkal?

- Menjünk az őrsre, talán a démonok többet tudnak, mint mi! – mondta a seriff.

Franklyn visszatért az istállóba, a többiek az őrsre indultak. Útközben Haskell megkérte Harryt, hogy menjen és hozzon egy bögre teát neki. Harry vissza is ment a bordélyba és szólt Ralphnak, a szakácsnak, hogy készítsen egy teát a főnöknek.

Már közel jártak az őrshöz, mikor Nantakvodot pillantották meg. Egy lovat vezetett maga után, a ló egy férfit cipelt. A három férfi türelmesen várták, míg az indián közelebb ér. Ekkor már látták, hogy Peterson van a lovon, keresztbe volt fektetve a nyergen. A kezei és a lábai tehetetlenül himbálóztak, a ló lépteinek ritmusára. 

- A reggel találni rá, a falu közelben! – mondta Nantakvod.

- Vegyük le a lóról! – mondta a doktor.

A hóba fektették hanyatt, a doktor az életjeleit vizsgálta.

- Még él, de már nem sokáig! Teljesen átfagyott a teste! – mondta Dr. Lyam.

Váratlanul Peterson szemei kinyílottak és valamit mondani próbált. A doktor egész közel kellett hajoljon, hogy megértse.

- Seriff magát szólítja! –mondta végül.

Mills, Peterson mellé térdelt.

- Itt vagyok!

- Seriff! – nyögte egész halkan. – Sajnálom én tettem… a hangok a fejemben. A démonok nem hagynak!

Erősen zihálni kezdett, úgy látszott itt a vég.

- Nyugodjon meg Peterson! – mondta a doktor. – Vigyük már be az őrsre!

- Ne, ne hagyjanak! – szólalt meg megint. – Emlékszem mindenre, üzenem Williamnek… a fiamnak! Szeretem! – mondta miközben könnyben úszott a szeme.

- Nem lesz semmi baj! – próbálta nyugtatni Mills. – Harry szaladj gyorsan William után! – mondta a seriff a fiúnak, aki közben megérkezett a bögre teával.

Harry a főnöke kezébe nyomta a gőzölgő teát és már szaladt is.

- Seriff… - Peterson megmarkolta Mills gallérját és közelebb húzta magához. – Tudom ki gyilkolt meg a cellában… a fiú volt…

Elengedte a seriff gallérját és elhallgatott, szemeit becsukta. Mills erősen rázni kezdte, pofozta.

- Ébredjen fel! Ki gyilkolta meg, szóljon már valamit!

Újra visszanyerte eszméletét, de most már alig jött ki hang a száján!

- Saj… sajnálom… - nyögte.

- Ki tette, ki gyilkolta meg! – kiáltotta Mills.

- A fiú… a bordély… a pultos fiú…

Megint elhallgatott, de ezúttal végleg. A doktor lecsukta szemeit. 

Mills egy darababig lehajtott fejjel térdelt a halott mellett. Végtelenül dühös volt. Hirtelen felállott és ki ütötte Haskell kezéből a bögrét. Két kezével megmarkolta a zakója gallérját, és szembe köpte. 

- Te aljas gazember! – üvöltötte a bordélyfőnök képébe.

Hirtelen felhúzta a seriff a lábát és térdel erősen ágyékon rúgta Haskellt. A bordélyfőnök összerogyott és a hóban fetrengve fogta sajgó testrészét.

Mills még egyet belerúgott, mikor végre a doktor közbelépett.

Farnum épp a polgármester reggeliét vitte fel az emeleti szobába. Nem szívesen tette, de miután az ő hoteljében száll meg kötelessége az ételt a szobába vinni, ha a kliens úgy óhajtja.

Egyébként is tudta, hogy már nincs sok hátra Vardynak és meghal, ez a tudat vigasztalta. És így talán meg tudja győzni, hogy önként jelölje őt Vardy a polgármesteri posztra. Már rég gondolkodott ezen, de csak most szánta rá magát, hogy elmondja, mit szeretne.

Kopogott, de nem kapott választ. Farnum arra gondolt, hogy talán még alszik a polgármester. Bement a szobába, a reggelit lerakta az asztalra.

Nézte a polgármestert, aki az ágyon feküdt mozdulatlanul. Hirtelen furcsa érzése támadt, közelebb ment az ágyhoz. Úgy tűnt Vardy nem lélegzik, a homlokára tette kezét, jéghideg volt.

- Meghalt! – mondta Farnum tűnődve.

Haskell nyögve állott fel a földről, a havat takarította ruhájáról. Mills dühe nem csitult és újra neki akart rontani a bordélyfőnöknek, ám a doktor és Nantakvod nem engedte.

- Ugyan már seriff! Nincs elég gondunk így is, pont most kell ezen vitáznunk? – mondta Haskell.

- Te nyomorult, meggyilkoltátok ezt az embert. Mit vársz, hogy ne tegyek semmit? – őrjöngött a seriff.

- Véleményem szerint, most a démonokkal kellene foglalkozni. Majd ha vége lesz ennek, Haskell és Harry is megbűnhődhet tettéért! – mondta Dr. Lyam.

- Egyet értek a doktorral! – mondta Haskell gúnyos mosollyal, közben sajgó bordáit vizsgálta.

- Ám legyen, de nem úszod meg szárazon, azt megígérem neked! – mondta Mills.

Harry és William közeledett.

- Egyelőre William sem kell, tudjon apja gyilkosáról! – javasolta a doktor, mikor megpillantotta a közelgő fiúkat.

Mikor oda értek, William az apja mellé térdelt, némán bámulta.

- William, apád emlékezete visszatért az utolsó pillanatban. Azt mondta, hogy ő gyilkolta meg a tiszteletest és az újságírót, a démonok utasítására. – mondta a doktor.

- Hogy nem tudott ellen állni? – mondta William, miközben megfogta apja kezét.

- Ezeknek a démonoknak, nem lehet ellenállni, még az állatokat is irányítják! – mondta Haskell.

- William, apád még mondott valamit! – lépett közelebb a seriff a fiúhoz. – Azt mondta, hogy nagyon sajnálja, ami történt és tudnod kell, hogy szeret!

William elérzékenyült, könnyben úszott a szeme.

- Én is szeretlek apa! – mondta halkan.

Harry megpillantotta a földön heverő teásbögrét. 

- Uram, mi történt a teájával? – kérdezte Harry.

- Ó semmi különös, csak elcsúsztam! – mondta Haskell.

Még egy ideig csöndben álltak, aztán Mills megkérte a két fiút, hogy Peterson holttestét vigyék a kápolnába. Nantakvod segített nekik a lovával a szállításban. Haskell megkérte Harryt, hogy mikor visszajön, hozzon neki egy újabb bögre teát. Majd a doktorral és a seriffel bementek az őrsre.

Mataoka az ágy szélén ült a cellában.

- Az éjszaka meggyilkoltak két embert, Peterson tette! Azt mondta, hogy a démonok irányították! – mondta Mills.

- Sajnálom, én nem tudni semmit! – felelte Mataoka.

- Na persze! – vágta oda Haskell félvállról.

Mills még mindig dühösen nézte a bordély főnököt.

- Mataoka, valóban nem tud semmit? Nem tud kapcsolatba lépni a démonokkal? – kérdezte Dr. Lyam.

- Nem. Most érezni teljesen normálisnak magam. Csak néha érzem úgy, lenni többen a fejemben! – mondta Mataoka.

Harry visszatért a gőzölgő teával és oda adta főnökének.

- Kapni én is egy kis vizet? – kérdezte Mataoka.

Haskell közelebb lépett és benyújtotta a rácsok közt a bögre teát.

- Tessék, igyon! – mondta.

Mataoka közelebb lépett és elvette a bögrét. Bele kortyolt a teába és ekkor váratlan dolog történt. Kiejtette kezéből a bögrét és kiköpte a teát. Felvillantak szemei és neki rontott a rácsoknak, közben az alsó ajka sistergett és úgy látszott megégett.

- Ti félkegyelműek! – ordították a démonok.

- Talán forró volt? – kérdezte Haskell meglepetten.

- Szentfa teát adtatok nekem! – mondták a démonok.

- Nahát, talán érzékeny rá? – kérdezte a doktor.

- Mind meghaltok! Mi irányítottuk Petersont. Azt hittétek, ha be vagyunk ide zárva, nem tudunk gondot okozni? – kérdezték a démonok. – Seriff szép álma volt a reggel?

Mills seriffet kirázta a hideg. Vajon a démonok képesek voltak álmot bocsájtani rá?

- És mi van Új Hajnallal? Én a helyükben figyelnék rá! – fojtatták hahotázva a beszédet.

- Ti mocskos ördögfajzatok! – sziszegte a seriff fogait csikorgatva.

Haskell rémülten lépett arrébb a cellától. Mataoka megragadta a rácsot és elkezdte feszegetni. A rácsok nyikorogva engedelmeskedtek a démoni erőnek.

- Most meghaltok! – üvöltötték.

Mills seriff elő kapta a revolverét és főbe lőtte Mataokát. Az indián összeesett.

- Seriff! Így már vége Mataokának is. Ha ki is űzzük valahogy a démonokat, nem éli túl a lövést! – mondta a doktor.

- Sajnálom, nem tehettem mást! Gyorsan adjunk egy injekciót neki! – mondta a seriff.

Úgy is tettek, beadták az ópium injekciót és az ágyra fektették Mataokát. A koponyáján tátongó lyuk, amit a golyó ütött, szemmel láthatóan forrott össze.

Farnum lépett be az őrsre és a maga ideges módján, kezét tördelve hebegte:

- Vardy meghalt!

- Ma nem sikerül meginnom egy bögre forró teát! – mondta Haskell morcosan.

Mindenki a bordélyfőnököt nézte, egyáltalán nem döbbentette meg Vardy halálhíre.