Haskell arra ébredt, hogy Snow nyugtalanul kaparássza az ajtót. Felkelt megdörzsölte szemeit és kábán indult el az ajtó fele.

- Ugyan már Snow! Most tényleg ki kell, menjek veled? Igazán megtanulhatnád, az éjjeli edényt használni! – mondta álmosan Haskell és elindultak le a lépcsőn.

Mikor kiértek a bordély elé, Haskell valami zajt hallott távol az utca másik végén. Nagyra nyitotta szemeit, hogy tisztán lásson. Emberek voltak, fáklyákat tartottak a kezükben és kiabáltak, úgy tűnt nagy a káosz.

Haskell visszaszaladt a szobába, felöltözött és szólt Harrynek. Fegyverekkel indultak az őrs fele, ott gyülekezett a hangos tömeg. 

Mikor oda értek, meglepetten látták, hogy legalább két tucat farkas próbálja szétszedni az őrs mögött lévő fészert. Kaparták a deszkákat és harapták, egyre nagyobb darabokat sikerült kitépniük a fészer oldalából.

Az előző falkához még csatlakozott néhány és az emberekre ügyet sem vetve szét akarták szedni a fészert.

Snow idegesen kerülgette gazdáját, aki ámulva állt és nézte a veszett farkasokat.

Nemsokára megérkezett a seriff és néhány katona.

- Mi történik itt? – kérdezte Mills a bordélyfőnököt.

- Nem tudom, úgy tűnik, a fészert próbálják szétszedni. Talán Dytont akarják kiszabadítani!

Mills utasította a katonákat, hogy kezdjék lőni a farkasokat, Haskell és Harry is besegített.

A golyózáporban vonyítva hulltak el a farkasok, de nemsokára taktikát váltottak. Egy részük folytatta a bontást, míg a többiek a fegyveresekre támadtak.

Le is ütöttek egy katonát. Mills próbált segíteni, de csak egyet tudott meglőni a katona három támadójából. Az egyik rá vetette magát a katonára és egyetlen harapással elroppantotta a nyakcsigolyáit. Mills eközben a másodikat is leterítette, csakhogy túlságosan elterelte figyelmét ez a három farkas.

Oldalból támadt egy rá és leverte a földre, az alkarjába harapott bele és erős állkapcsával rángatni kezdte.

Hátulról kapott golyót a farkas, Haskell volt az. Mills nehézkesen felállott és köszönés képen bólintott neki.

Nemsokára leterítették a farkasokat. Az emberek botokkal bökték az oldalukat, hogy megbizonyosodjanak mind halott az összes állat, majd halomba kezdték rakni őket. 

Eközben értesítették Dr. Lyamet is, aki összevarrta a seriff sebeit és bekötözte.

- Ez így nem mehet tovább, valamit tennünk kell! – mondta Haskell a seriffnek.

- Egyelőre annyit tehetünk, hogy Petersont szabadon engedjük. Teljesen egészségesnek tűnik, leszámítva az emlékeit. Helyébe bezárhatnánk Dytont és néhány katonát is rendelnék mellé. – mondta a seriff.

- Szerintem is jó ötlet, megyek és adok még egy ópium injekciót Dytonnak, majd át hozzuk ide az őrsre! – mondta a doktor.

- Remek menjünk! – szólt Mills és elindultak a fészerbe.

Dytontól nem is kérdeztek semmit, tudták úgysem tudná megmagyarázni. A démonok pedig csak akkor beszéltek, ha kedvük tartotta. Így szó nélkül berontottak a katonák a cellába lefogták és a doktor beadta az injekciót. Mikor megjött a hatása, átszállították az őrsre.

Peterson szabadon távozhatott.

Másnap a seriff elment a polgármesterhez, hogy elmondja az éjszaka történteket. 

- Petersont szabadon engedtük, ott alszik az istállónál és segít Franklynnel gondozni a lovakat. Nem akart haza menni, azt mondta nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni Williamet. Így Dytont bezárhattuk a helyére. – magyarázta a seriff.

- Gondolja, hogy ezeknek a démonoknak hatalmuk van a farkasok felett? – kérdezte Vardy.

- Sajnos nagyon úgy fest! – válaszolta Mills egyhangúan.

Vardy erősen köhögni kezdett, hirtelen verejték verte ki a homlokát.

- Mr. Vardy minden rendben? – kérdezte a seriff.

- Persze, persze! Csak egy kis megfázás az egész! – mondta a polgármester.

Dr. Lyam újabb adag higanyt adott be Janenek és szentfa teát itatott vele. Már kezdett csökkeni a láza, de még mindig rosszul nézett ki.

- Gondolja, hogy felépül? – kérdezte Haskell mikor kimentek a szobából.

- Úgy vélem, jó úton halad a gyógyulás felé! – mondta a doktor.

- És én még meddig kell, igyam ezt a mocsár levet? Kurva rossz íze van! – mondta Haskell idegesen.

- Attól tartok hónapokig! – nevetett Dr. Lyam.

Majd két hónap telt el azóta, hogy Dytont áthelyezték. A doktor minden nap egy nagyadag ópiumot adott be neki. A démonai meg, meg szólaltak és azt hajtogatták, hogy hamarosan nem fog elég lenni az ópium ahhoz, hogy kordában tartsák őket. Egyelőre üres fenyegetésnek tűnt az egész. Közben azt is elmondták, hogy valóban ők hozták vissza a halálból Petersont, de hogy miért azt nem voltak hajlandók elmondani. 

Jane felépült és immár együtt ihatták pocsék ízű teájukat Haskellel. Kibékültek úgy tűnt, mivel megint kettesben töltötték az éjszakákat. Pontosabban hárman, Snow mindig a gazdája felől aludt az ágy mellett, Jane is nagyon megszerette a kutyát.

Eközben a polgármesteren is megmutatkoztak a szifilisz tünetei. A doktor türelmesen kezelte, de nem látott sok esélyt a gyógyulásra. Vardynak szív problémái is voltak, ami nehezítette a gyógyulását.

Éppen a szokásos injekcióját kapta Dyton, ott volt a seriff és William is. A fiú, ha ideje engedte mindig benézett. Arra gondolt, hátha elmondják a démonok, hogy miért hozták vissza az apját az élők soraiba.

Nantakvod lépett be az ajtón.

- Mi szél hozta ide Nantakvod? – kérdezte a seriff.

- Mataoka üzenni, hogy a segítségüket kéri! – mondta az indián.

- És mégis miben? – kérdezte Mills.

- Új Hajnal lenni nagyon beteg, sámán nem tud segíteni! – mondta Nantakvod.

- Én is megyek! – szólt William még mielőtt a seriff szólhatott volna.

- Rendben! Itt van Dr. Lyam ő majd megvizsgálja a lányt! – mondta Mills.

Farnum és Haskell az irodában ültek és iszogattak. A bordélyfőnök csak teázott.

- Még meddig kell innod azt a borzasztó löttyöt Bill? – kérdezte Farnum.

- Hát a doki szerint újév estélyén is ez lesz az italom. De már kezdtem megszokni, hiányozni is fog! – mondta Haskell fanyar mosollyal.

- Bejártam Vardyhoz, nagyon szarul fest! – mondta Farnum.

- Igen, meg fog halni!

- Bill! Arra gondoltam, ha Vardy meghal… - Farnum ideges lett és hebegni kezdett.

- Igen? – mondta Haskell szemöldökét felhúzva.

- Szóval, lehetnék én a polgármester! – nyögte ki Farnum.

Haskell hahotázva kezdett nevetni, még a könnye is kicsordult. Majd lassan lecsillapodott és szemeit törülgetve mondta:

- Meglátjuk E.B., egyszer haljon meg!

Dr. Lyam megvizsgálta Új Hajnalt. Egy fekhelyen volt gondosan betakargatva bőrtakarókkal. Körülötte valami mécsesekben növények füstölögtek, bódító illatot árasztva. Mataoka, Nantakvod, a seriff és William türelmetlenül várta az orvos diagnózisát. Végül a doktor felállott a lány fekhelye mellől, nem volt biztató a tekintete.

- Sajnos rossz hírem van, Új Hajnal himlős! – mondta a doktor.

- De az gyógyítható nem? – kérdezte William aggódva.

- Igen! De a lány már rég, hogy küzd a betegséggel. Későre szóltak és az őslakósokra teljesen másképp hat a betegség, mint ránk, fehér emberekre.

- Meg tudni gyógyítani? – kérdezte Mataoka.

- Megpróbálhatok egy kezelést, de be kell vigyük a városba! – mondta Dr. Lyam. 

Csönd lett! Mindenki arra várt, hogy Mataoka mit felel.

- Rendben, vigye! – mondta végül Mataoka.

- Lehetne nálam addig! – mondta William lelkesen.

Mataoka komolyan nézte a fiút, kicsit mintha eltorzult volna ábrázata. Talán az utálattól, vagy a bánattól.

- Lehet! – csak ennyit mondott az indián főnök.

Haskell örült annak, hogy Jane újra mellette tölti az éjszakákat, de azért megkérdezte, hogy nem kényszerből teszi-e. Jane természetesen tagadta. Azonban Haskell természeténél fogva, nagyon gyanakvó ember volt. Ezért rá állította Harryt, hogy figyelje nem jár-e még mindig Vardyhoz a lány. Ezen a napon is követte Harry, Janet. 

A kínai negyedbe ment. Harry a nyomában volt és mikor megbizonyosodott arról, hogy mi járatban volt ott Jane, visszatért Haskellhoz jelenteni.

- Jane a kínai negyedbe ment! Leont kereste meg a drogkereskedőt! – mondta Harry.

- Tehát újabban drogozik! Hozd ide Leont az irodámba beszélni akarok vele! – mondta Haskell.

Harry visszatért a kínai negyedbe és megkereste a drog dílert. Azt mondta neki, hogy a bordélyfőnök üzletet akar kötni vele, ezért akar találkozni. Leon bele is ment a találkozóba és elindultak a Cathauseba.

Leon nemcsak kereskedett a marihuánával, ő maga is fogyasztotta. Most is a hatása alatt volt, szemei be voltak esve és rettentően sovány volt. Csontos állán bozontos vörös szakáll éktelenkedett. Annyira bűzlött, hogy Harry távolabb kellett álljon tőle.

Fel is értek az iroda elé. Harry kopogott.

Haskell kivette tőrjét a fiókból és csak azután mondta:

- Tessék! 

- Üdvözlöm uram! – mondta Leon, mikor beléptek.

- Foglaljon helyet, Harry hagyj magunkra! – mondta Haskell.

- Szóval árut szeretne tőlem? – kérdezte Leon.

- Először is engedje meg, hogy megkínáljam egy itallal! – mondta Haskell és megtöltött egy poharat.

- Mennyire lenne szüksége? – kérdezte Leon, miután kiitta poharát.

- Először, csak mintát kérek! De mielőtt megegyeznénk, szükségem lenne egy kis információra! – mondta Haskell.

- Milyen információra? – kérdezte gyanakodva Leon.

- Egyik klienséről érdeklődnék!

- Sajnálom, nem adok ki információt a klienseimről! – mondta Leon a széken fészkelődve.

Haskell egy bankjegyet nyomott a díler orra elé.

- Jane! – mondta Haskell.

- Ismerem, már régebb vásárol tőlem! – eredt meg a nyelve Leonnak.

- És mindig fizet? – kérdezte Haskell.

- Igen! Nagyon összebarátkoztunk! – mondta Leon.

- Mondott magának valami említésre méltót? – kérdezte Haskell.

- Nem, nem semmi különöset! 

Haskell még egy bankót tett az asztalra.

- Mondta, hogy itt nagyon keveset keres, és ezért eljár a polgármesterhez plusz pénzért! – bökte ki a díler. 

- Még mondott valamit a polgármesterről?

- Nem, csak ennyit.

A bordélyfőnök megint pénzt rakott Leon elé.

- Azt mondta, hogy Vardy folyton magáról faggatja!

- És azt nem mondta, hogy ő mond-e valamit rólam?

- Nem, nem mondott semmit a polgármesternek. Azt mondta nem árulná el magát!

Haskell a díler háta mögé került és úgy mondta:

- Akkor ennyi lesz!

- Na és akkor mi lesz az áruval? – kérdezte Leon hátra fordulva.

Haskell ebben a pillanatban elmarkolta Leon száját, gyorsan előkapta a tőrt, amit előzőleg elrejtett a zakója alatt és elmetszette a torkát. Leon egy ideig hörögött és sarkával kapart a padlón, aztán egyre csak elgyengült.

Haskell leeresztette a holttestet a földre, összeszedte a pénzt az asztalról, arra is jutott vér. Kinyitotta az ajtót és lekiáltott:

- Harry, küldj egy szajhát egy veder vízzel és kefével!

Nemsokára ment a szajha és Harry is.

- Ezt még ma éjjel takarítsd el innen! – mondta Haskell.

- Ássam el? – kérdezte Harry.

- Hogy is ne! Elviszed Mr. Wo-hoz! – mondta Haskell.

Két napja volt Új Hajnal a farmon. William végig mellette volt és ápolta tőle telhetően.

Most a seriff és Dr. Lyam is ott volt. A doktor épp a lányt vizsgálta. 

- Nagyon gyenge a pulzusa, attól tartok kevesebb mint két napja van hátra! – mondta a doktor.

Mills megveregette William hátát, aki könnyeivel küszködött.

- Sajnálom! – mondta.

William közelebb ment a lányhoz és megfogta kezét, nagyon hideg volt, haldoklott. Megcsókolta Új Hajnal kezét és szorosan az arcához szorította.

- Ő mentett meg a haláltól és én most nem tehetek semmit érte! – zokogta.

A seriff és a doktor szótlanul álltak. William csak sírt, úgy érezte, hogy legbelül a lelkében harcol a menny és a pokol.

Egy darabig még toporgott egy helyben a seriff és a doktor, aztán jobbnak látták távozni. Már léptek volna ki az ajtón, mikor William felállott és szemeit törülgetve utánuk szólt: 

- Van egy ötletem!

Haskell és Jane továbbra is együtt töltötték az éjszakákat. Haskell nem szólt semmit Janenek arról, hogy tudja, hogy drogozik. Tudta, hogy egyszerűbb kiiktatni a drogdílert és így megoldódik a probléma. Legalább nem kellett megint összevesznie vele.  

Azonban Janenek elvonási tünetei kezdtek lenni, próbálta leplezni kínlódását, de Haskell jól tudta min megy keresztül, persze úgy tett mintha mit sem sejtene.

Harry még azon az éjszakán átvitte Leon holttestét Mr. Wo-nak. Cserébe kaptak még egy fél disznót. Csak felet, mert a díler eléggé sovány volt.