Tündérmesék

   1. Mindenféle limlom között bóklászó angyalarcú szellő; arcára feltétel nélküli szeretet vagyon vésve, finom parfümökkel van telehintve a nyaka; lábnyomait keresni meddő próbálkozás, mert tépett szárnyaival verdesve közlekedik; napjában háromszor gondol a fogyókúrára, négyszer eszik; vizet iszik, a színes folyadékoktól elnehezül…

   2. Koncentrált támadás az ész ellen borral; ez a penge felhasítja a gondolatok szövetét.

   3. Aranyat keresni egy túlfűtött szobácskában, ahol kályha duruzsolása adja a könnyed melódiákat, a ritmust állóóra biztosítja; abban a szobácskában rezet találni, lehangoló… De meglelni a réz csillogásában az arany karátjait, ez a nem semmi feladat, ez nem piskóta…

   4. Hajnalok hajnalán, mikor az álmos gondolatok leülepednek, szeretnének visszabújni a meleg takaró alá, kivonni magukat a hétköznapok zakatolásából, akkor kilökni ezeket az álmos jószágokat a hidegbe egyenlő a gyilkossággal, gyáva cselekedet, ilyet csak a napok súlya alatt görnyedő ember képes cselekedni, aki tele van félelemmel, akarattal, elmével; hagyni kell leülni az intuíciók tüzében megkovácsolt lemezeket kihűlni, hogy a takaró alatt visszasomfordálhassanak azok a pajkos álommanók, akik meztelen nőket, melleket, kapukat mutatnak, s ezekből vérbő izgalom vonaglik végig az ember testén; a fantázia, kinyitva a daloskönyvet, sóhajokkal énekel, amitől bekövetkezhetnek termékeny kisülések…

   5. Merészség, vakmerő öklelés, hátratekintés egy napfényes utcán; télen a fogvacogtató hidegben regényeket írni, amelyek nem szólnak semmiről, csak duzzasztják a lepedőkből összefércelt álmok vitorláját… A macskák szemében földöntúli ragyogással élnek jelen idejű fürdések… 

   6. Következő életemben cica szeretnék lenni, nem nagy kandúr, csak egészen kicsike cica, és szeretném, ha a gazdám minden reggel tejet adna nekem, halat aprítana a tálkámba, és néhanapján a sajtot sem vonná meg tőlem… Az ölekben is szívesen elnyújtózom, mikor odakünn a tél korbácsolja a falakat…

   7. Meséket olvasni, ez az a kényelmes terpeszkedés, amely a csodákkal gazdagon hímzett életet jellemezhetné; nincsenek kötelező nyűgök, otromba tréfák, ólomsúlyú szóbajnokok, csak könnyed kényelem kering keretbefoglalt koromban; az élet valósága a képzelet szárnyalása!

   8. Megettem már minden madarat, maradok még, meglásd, mézes mondatokat mondok, míg megtehetem; mondom, mert muszáj, mutatom, mert mindegy…

   9. Porral pironkodva pergetett parányi pépes prézli-puszedli… Bekerített, bérmálkozott bélszínek baktatnak, bandukolnak, bármerre benéznek, bitorolnak…

   10. Hazugságokra épített vallások, pőre vallomások… a társadalmi buktatók elharapóztak, tévelygés a köbön, vihar a biliben… A társadalom szagában fürödve rájövök: ki akarok lépni belőle! Utolsó menedékem a bástyák alatt rejtőző árnyék, oda vermeltem el magam, amíg ez a nagy tél kitart. Szerettem, szenvedtem, szereltem, szereztem… mindent és mindenkit megvetettem, már csak egy kulcsot keresek a szívekhez, hogy megnézhessem az álmokban bujkáló szeretetet…

   11. Gyönyörökbe menekülni télszagú éjszakákon felettébb dőre cselekedet. Valóság ellen nem jó az alkohol, ezt az ember vagy a bőrén érzi, vagy soha meg nem tapasztalja, a pofonok leterítik, mint egy vadkant a sörét, de azért kérném, a barátom sörét, és az enyémet is, ha már fizettem érte! Nevetés… ez kell az emberfiának, a lányoknak szerelem, a férfiaknak értelem, a bűnösöknek bocsánat, a halottaknak élesztő!

   12. A minap álmokat kergettem; valóban kergettem, mert Esterházyval írtam egy szöveget, az öreg körmölt egy vonalas spirálfüzetbe, aztán átadta a tollat, és nekem kézzel kellett írnom, pedig utálom a tollal való írást; írtam, mint egy iskolás, olvastam a szövegét, hogy folytatni tudjam, aztán formáltam az én betűimet, hogy valami értelmeset fűzzek az Esterházy-szöveghez, mondjuk, ahhoz mit lehet értelmeset fűzni, nem tudom… A végén ez a vad Kos csillagjegyű manus kitépte a lapokat, és azt mondta, többet nem ír velem! Néhány nappal később Hraballal álmodtam, elmentem hozzá Kerskoba, szegény már nagyon öreg volt; körbevezetett a házában, megmutatta, hol aludt valamikor a felesége, megnéztem a cicákat; volt ott mindenféle jószág: egy nagy vörös, két cirmos, két fekete, meg egy sötétszürke kandúr; de Hraballal, az öreg mesterrel nem a kertjében ácsorogtunk, hanem dolgoztunk, egy pályaudvar építésén, és ott hegesztettünk, Hrabal hordta a nehéz fémeket, pedig már nyolcvanéves volt, takarított, söpörte a sok port, forgácsot, mindent, és morgott, folyton morgott valamiért… Aztán van még egy jelenetem: a kertjében állok, az ajtó előtt, nézek a keskeny, hosszú kertre, és mondom neki: te, ebből a kertből simán kikapja a szél a ködöt… mire ő: egy frászt, a kapuig sem megy el az a szél, és itt marad a szarszag! Ilyeneket álmodom én mostanság: két Kossal, én a Szűz… Megesznek reggelire, ha hagyom…

   13. Hoztam neked egy kis kaját, drága barátom, enyhén csípős lecsót, friss kukoricáskenyérrel… vigyázz, nehogy leforrázd a kezedet, majd én tartom, látom, béna a kezed; várjál, megkóstolom, igen, meg is fújom;  nyugalom, te is kapsz… Bocsánat, elfogyott, esküszöm, véletlenül ettem meg, pedig neked hoztam… Ne haragudj… (Erre azt lehet mondani: az éhségből elkövetett gyalázat lesüllyeszti az ember ázsióját!)

   14. Szegény kisasszony! Hogy szerettem valamikor, szép volt, okos, csillogott a szemében valami angyali varázslat… Nem én tehettem róla, hogy lehullott kis lelkecskéjéről a lepel, és maradt egy kislány a maga álomvilágával, valódi dőreségeivel… Sírni kellett volna, de nevettem, sőt röhögtem az egész történeten; talán feldolgozhattam volna egy szövegben, de rájöttem, fel is dolgoztam, ott van a Disznótor című szövegben, teljes életnagyságban! A Télen is virág részben róla szól; el kell ismerni, egészen jó irodalmi alakká lehetne tenni, regények hős anyjává, vagy irgalmas nővérnek, női pásztornak a lelkészek báljában; szegény kisasszony, valóban szerettem… Valahogy összetört az a tükörfelület, amelyben magam láttam vele, szépen széjjelrepedt minden, mint a túlduzzadó tömlő, kifolyt minden, ami csak érték volt, megöntöztem vele a kanálisomat, hogy elkergessem a bűzöket! Illatfelhő, bárányfelhő… ez maradt…

   15. Politika! Kérdés: milyen? Lehet társadalompolitikáról beszélni, aztán van üzletpolitika is… Aztán van az a dőre színjáték, amivel államok egymásnak ugranak napjában százszor, van annak baloldala meg jobboldala… Miért van az, hogy nekem az egész politika smafu, érdektelen, gyalázatos? Világot váltani csak szívvel lehet! 

   16. Babgulyás, túrós csusza, szilvás gombóc… Valakinek micsoda ebéd lehet, kérem! Egyesek azt mondják, hogy a finom feldolgozás után az ember olyat ürít, mint a leszakadt pufajka ujja… Na, de kérem! Ezt azért mégse… Látom, mire megy ki a játék! Olcsó provokáció, hogy majd kijövök a sodromból, és megeszem ezt a három fogást. De én nem kérem ezeket, nekem tessék húslevest adni pulykanyakból, aztán velős csontot mellé, pirítóst; második fogás lehetne sült krumpli rántott karajjal, de vagy három szelet, és akkora szeletek, mint a Biblia, ketchuppal majd én meglocsolom a krumplimat; desszertnek Feketeerdő torta, tökéletes lesz, de ha desszert helyett egy korsó sört tesznek elém, akkor még elégedett is lehetek…

   17. Az evésnél csak az ivás jobb. Az ivásnál az evés? Ki dönti el, hogy mikor mi a jó? Majd a kis lélek eldönti, mikor mire van szüksége. Most éppen egy stampedli keserűlikőrre vágyom, hogy az édes életet valamivel le tudjam öblíteni. Édes Élet. A műsor, amely azért jött létre, hogy a keserűség feltörjön!  

   18. Az öregek bölcsessége meglehetősen derítő, olyan szépen képesek megfogalmazni az egyszerű igazságokat, hogy az ember csak hüledezik. Drága fiam, az élet (ezt jól jegyezd meg) olyan, mint a gyereking… Rövid és szaros… Ez a tömörséggel egybekötött bőség, a valóság kontra igazság egyenlőségjellé varázslása!

   19. Hajnal. Az égből alászálló gyengécske fény, meglibbent levelek a fákon, sejtelmes szellők végignyaldossák a harmatos füvek szálait; gondtalan sugárzás, kedélyes kacagások a korai órában, amikor életre kél az élet. Tündérek nyargalászása a pázsiton, illatos gyógyfüvek ölelésében, áldó kézmozdulatok a fáradt vándornak, aki még alszik. Festőművész, aki e képet mélységében képes átadni, nem gondol többé a halállal…

   20. Állandóság nélkül nincs változás, illetve változás nélkül sosem leszünk állandóak!

   21. Gondolatok villódzásait szeretném levetíteni egy hófehér papírlapra! Novellákat írni a szerelemről, családról, békességről, melegségről, szeretetről… Először novellákat, majd a szerelmeimet, a regényeket, megírni, mert a regény az istenségek valódi hírvivője. A Jóisten napjában három regényt olvas, egyet reggel, egyet délben, egyet este, éjszaka pedig ő maga ír egyet: az lészen a következő nap forgatókönyve… 

   22. A Biblia tele van szebbnél szebb sorokkal. Alkalmas a lelket alátámasztani, súgni valami kedveset, bölcset, de a heverő kitört lábának pótlására már nem jó. Sziklára építhetsz várat, de a Bibliára álmokat már nem; a Valóság vagyon beleírva abba a műbe, a Jóisten kacagása, ujjának mutatása sugárzik a lapokról: az irány mindig egy, csak az ember más és más szemszögből nézi azt az ujjat. Gyertek közelebb, hirdethetnők mindenféle papok, lelkészek, egyházi emberek, s lássátok meg magatokban Istenetek hithű képmását, ahogy ő teremtett titeket a saját képmására, úgy ti is azt hiszitek, teremthettek magatoknak egy Istent! Az ember nem más, mint a Jóisten egy morzsája, alaktalan, parányi, mégis élő, és egyik sem nagyobb a másiknál, tehát senki sem kisebb a más ember morzsájánál, s ez a morzsa édes, áldott, hordozza magában a fényt, csak adjatok teret a bőségnek, életetek azonnal virágba borul, és beköszönt a szerelem… Ahogyan a gyermekeket szeretitek, úgy szeressétek egymást, asszonyaitokat, barátaitokat, mert a gyermekek tisztasága: az élet tisztasága; ahogyan jövőt álmodtok, úgy vessétek le a múltnak ólomsúlyú saruját! Vallás és hit. A kettő összekapcsolásából kovácsoltak egykoron maguknak hatalmat mindenféle emberek. Ma már csak hit van… Az erkölcstelen vallás maholnap a trágyadombon végzi…

   23. Hajadat már belepte a dér, édesem… Micsoda mondat lehetne egy regényben, amelyről az öregedésről írok. De én nem vagyok öreg, úgyhogy átcsúsztatom a jó negyven évvel későbbi Sz. Kovácsba ezt a gondolatot, ezt a mondatot, a beérés finom esszenciáját, hogyha a feleségem vígan őszülne, akkor ilyen költői sóhajjal csókolhatnám meg: hajadat már belepte a dér, édesem…

   24. Látomások. Mindenkinek vannak látomásai, olyanok, mint az álmok, úgyhogy nekem senki ne jöjjön ilyesmivel, hogy nem látja a jövőjét, mert mérges leszek! A kutyafáját, tessék jegyzetelni; én vagyok a tanár, ez nem kedv kérdése, ez nem egy demokratikus intézmény, ez egy egyetem, begyetem, tengertánc… az állam sem éppen demokratikus, de ezt később! Kérem, fiatal hölgyek, urak, írják le szépen, hogyan s miről szoktak álmodni éjszakánként! Százhúsz oldal könnyed esszé, holnapután beszedem, záró sor, áldás-békesség, mehetnek…

   25. Kérek egy hot-dogot ketchuppal… Nem is, inkább ketchupot hot-doggal… Nem, nem, nem! Egészségtelen! Inkább ennék egy jó halászlét, haltejjel, halszelettel, egy kicsike ikrával, lehetőleg csípős legyen… De kérem, ez egy gyorsbüfé, honnan akasszak magának halászlevet? Elnézést, nem néztem meg a cégért…

   26. Újságcikk: A minap megválasztották Nyékióriáslaposhas polgármesterét az időközi választásokon, a helyi körökben ismert férfiú az X párt színeiben indult, megverve Y párt jelöltjét, aki egy nő (volt). Már nem az? A testület két hét múlva alakul meg, hat képviselő fogja dirigálni az ügyeket… Első lépcsőben, a polgármester úr, azt tervezi, hogy kiiktatja a politikát a településről, és az országos vezetésről tudomást sem vesz! Vélemény, hozzászólás: Végre, valami értelmes tett egy embertől! Mindig csak lopni, ez megy az országban! >>>> Hiába! Fejétől bűzlik a hal! 

   27. Fiam, te tündérmeséket akartál írni, akkor mi ez a katyvasz? Mindenféle idióta szöveget leírtál, az egyiknek nincs eleje, a másiknak vége, a harmadik egész egyszerűen nevetséges! De… kérem… ezek valódi tündérmesék… Mert valójában mi is a tündérmese? Az életből kiragadott monológok, élethelyzetek, karcolatok, pamfletek, novellák (hogy irodalomnál maradjunk), csínytevések, nevetések, könnyek, álmok, kesergések, labdarúgás, küzdősport; élcelődés, hazudozás, igazmondás (micsoda ellentétek), megalkuvás, bosszúság, öröm, bevásárlás, szerelem… Ezek mind tündérmesék…

   28. Igyunk csapvizet! Mondotta egy nő valamikor, mikor még odakünn volt az utcán az egyetlen kút… Mert a víz egészséges, ráadásul, mozogni kell érte; ebéd után mindjárt jó a séta a teli veder (vödör) vízzel, az étel a helyére kerül a gyomorban, aztán a lábakban az izmok némi hőt termelnek… Én lusta vagyok! Maradok a bornál, azért csak a spájzig kell menni!

   29. „Én nem hiszek semmiben, csak Istenben! Az egyházak éntőlem felnyalhatják a világmindenség szennyét, mocskát, kitakaríthatják az ármányt az emberekből, mégis én, aki csak vagyok, azt mondom: ők hozták ránk a bajt, már a régi időkben, mert félelmet leheltek belénk, mi meg félünk, mint a barmok, de én azt mondom: számomra nincs egyetlen egyház sem, csak Isten létezik!” – Mesedélután 

   30. „Iskolámtól jelvényt kaptam…” Én az iskolámtól nem kaptam semmit, még tudást sem, talán egy csokor élményanyagot. Hogy ez az élményanyag így vagy úgy, jó-e vagy rossz-e, azt nem tudom, pedig tekergetem, csavargatom a nagy mindenségben, belesüllyedve a régi időkbe; talán jó lehetne, ha, mondjuk, tiszta szemüveggel nézném a dolgot, de én csak piszkos lencsével látom azokat az eseményeket. Általános iskola, alma mater, Alma Ata, „almát eszem, ropog a fogam alatt…”; hová lettek a régi szép, hamvas almák, amelyek egyáltalán nem kásásak… Zöldalma keményen, keményítve, keményedve, keménységgel… Iskola, alma, tízórai, uzsonna (?)… Inkább a paradicsomot választom, kisbetűvel és nagybetűvel egyaránt!

   31. Meg leszel vágva! (Agresszív!) Erre egy állat (kutya), amely elhárítja magától a macskát… (Közönyösen agresszív) Az állat immár tapsol… (Közönyösen tapsolva agresszív) Ugyanez az állat sírva fakad… (Közönyösen tapsolva-sírva agresszív) Következő képkocka: egy kutya és egy macska táncol… (Közönyösen tapsolva-sírva-táncolva agresszív) Meddig lehet fokozni?

   32. Pilisvörösvár, te gázszagú, feltúrt város, hozzád fogható sehol a világon nem létezik! Lakóihoz hasonló embereket hét üres faluban nem lehet találni!

   33. Diófalevél kiszárítva, újságpapírba csomagolva… Ezt szívták valamikor a gyerekek a szocializmusban, amelyben én nem éltem, és nem tudom, hogy ezt bánnom kéne, vagy örvendenem… Sokan sokféleképpen leírták már azt a kort, például a nagyszüleim, két nagymama, három nagypapa, ez van a mérlegen; anyám szülei átkozták, ők meglehetősen hívők, apám szülei magasztalják, ők annyira nem hisznek; úgy semmiben… Szocializmus, a fennkölt hazugságok, olcsó fintorok, árulások, lopások érája… Velősen! Az ötvenes évek súlyos történéseiben született ifjak a Kossuth, Munkás helyett diófalevelet szívtak, pornót sosem láttam, vagy csak elvétve, de volt Magyar Népköztársaság, és volt politikai rendőrség! A kérdés: miért maradt meg mégis a szar?

   34. Tündérmese. Liliom nyílik a kertben, hamvas barack hullik közé a magasból. Azok a szép női szeméremdombok, borotváltan – mint a hamvas barack… Most hozzuk össze a liliomot a szeméremdombokkal, és kaphatunk egy vérbő kurtizánt, szép, telt keblekkel, de ha valakinek jobban tetszik, lehetnek azok a mellek lógók és aszottak, vagy egészen laposak; igény kérdése. „Úgy fogja a puskát, mint kurva a liliomszálat!” – ezt mondta nekem nagyapám egyszer, mikor a tanyán lófráltunk a virágágyak között. Tündérmese… Borotvaélen táncolva, árkádos képek között libegve, kurtizán tündérnek álcázva, rózsaszínű körmökkel, lábán vörösek a körmök, a sarka kissé kirepedve, bokái megsüllyedve. Szép a nő, igénytelen kissé, de az illata fenséges, mint egy mai tündér… A kertben semmi nesz, vékony pókháló feszül a barackfa legalsó ága, és a magasra nőtt liliom szirma között; világít a felkelő Nap fényében. A nő, ez a szép kéjnő lassan lépked, szemében elmúlt szeretkezések (kufircolások) tüze ég, bőrén egy férfi részegítő, megbecstelenítő nyomát viseli, némileg meg van fakulva, kidörzsölt combjai zsibbadnak, de a boldogság finom kis melegsége tapintható. Magában suttog, talán a Bibliából idéz, talán a BTK paragrafusait morzsolgatja fogai között. Szépek azok a fogak, vakító fehérek, ennyi még megmaradt, ha már a szemek kissé ráncosak, tompa fényűek; azért a fogak szépek, a lehelet illatos, régi szájjátékok elmúltak már a tavalyi hóval… Új életet mindenkinek joga van kezdeni, bárhol, bármikor! Az emlékek most elmaradnak, csend van, békesség, szél nem rezdül, csak napfény szitál szemből, s mintha a napfény lökődné a pókháló vékony kis köreit; tiszta a levegő, kissé hűvös, mint a nyári reggelek, frissek, feltöltik az embert, életet lehel az egész táj magából, s minden láthatóvá válik. Sehol semmi hegy, a látóhatár olyan sík, mint az asztallap, a távolban jegenyék meredeznek álmosan, mereven, a közelben egy akácfa termetes alakja látszik, rajta egy veréb csiripel. Milyen szép az élet…! Az ember mindig magával hordja vánkosát, fejében cipelve a tollal bélelt párnát. Tündérmese…

   35. Bizalmas információ! A minap Irénke bent aludt a főnöknél… Honnan tudod, hogy bent aludt? Mikor ment be? Valamikor reggel kilenc körül… Akkor azok nem aludtak! Nem mondhattam, hogy mocskos módon keféltek, te bolond! Mi ebben a bizalmas? Én is tudom, hogy Irénke a főnökkel szokott dugni! Gondoltam… szóval, közölni akartam veled, ennyi… (Másokkal foglalkozni munkaidőben: luxus!)

   36. Évente meg kell enni legalább másfél kiló koszt, hogy az immunrendszer erős maradjon!

   37. Borgőz olvasztotta meg a jeget, és az a szürkéskékes valami vörössé változott. Metamorfózis, hogy az élettelen élő vérképzővé váljon…

   38. Kerestem kavicsokat folyómedrekben, aranyrögöket a víz alatt. Nem találtam semmit, még értékes köveket sem, pedig egy hosszú folyószakaszt átvizsgáltam, átszitáltam… (Majdnem leírtam, hogy átcitáltam!) Kétségbeesésemben a pálinkához nyúltam, megittam belőle vagy másfél litert éhgyomorra. Kolbászt ettem aztán, de olyan részeg voltam, hogy az éles késemmel az ujjamat akartam levágni kolbász gyanánt… Dőreségem felsőbb légrétegei, várjatok! Aranyat nem keresek többet folyókban, újabban könyvtárakba járok, olvasok, könyveket veszek a kezembe…

   39. Esterházy Péter írta a Harmonia caelestisben: „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot!” Játszunk ezzel egy kicsit! Hazud nehéz úgy kutyázni, ha az ember nem ösmeri az igazságot… Kutya nehéz úgy igázni, ha az ember nem ösmeri a hazugságot… Kutya nehéz úgy emberkedni, ha a hazugság nem ösmeri az igazságot… (Na! Ezzel még lehetne valamit kezdeni, ha mást nem Esterházy orra alá dörgölni a posztmodern ökörséget!) Kutya nehéz úgy ösmerni, ha az ember nem hazudni az igazságot…(Elnézést, kedves Péter, ezzel megadtam a kegyelemdöfést: egy matematikus hagyja az irodalmat másra, engem vigyen fel a padlásra – mondta Gizike!)  Ember nehéz úgy hazudni, ha az kutya nem ösmeri az igazságot… (Kissé régies stílus, de azért használható ez is!) Igazságot nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri a kutyaságot! (Ezzel már tényleg befejeztem, ezzel végérvényesen lefejtettük a mézes madzagról az írót, aki szabadidejében matematikával foglalkozik; brrrrr…)

   40. Bernadettel rövid, ám annál érdekesebb kapcsolatom volt. Az étkezőben ültünk, ami két lépcsőfokkal lejjebb volt, mint maga a ház szintje, mindenfelől üvegfalak borították, mégsem láttam a kinti sötétségből semmit, csak amit megvilágított a bentről kivágtató fény. Aztán lekapcsolta a lámpát, és megmutatta az írásait, amelyek akkor csapnivalóan rosszak voltak; rövid mondatai az általános iskolai fogalmazásokra emlékeztettek, az egész szövegnek semmi ritmusa nem volt. Milyen szépen tudott nézni, pedig én őszintén megmondtam a véleményemet a szövegről! A vörösbor megtette a hatását, úgy nevettem az egész mindenségen, hogy a könnyem kicsordult, aztán szerelmeskedtünk abban a falatnyi szobában, ahol a lábamat bajosan tudtam kinyújtani. Azóta eltelt öt esztendő, és a kisasszony ma egyperceseket ír… Meg kell hagyni: azok az egypercesek messze túlmutatnak Örkény művészetén, Bernadett, finoman szólva, megtanult írni, önerőből…

   41. Világ életemben szerettem az őrültséget! Nevetni valakivel, iszogatni meccsnézés közben, de úgy, hogy a végén az üvegasztalra folyik az ember nyála; mindig a víg kedélyek óráit kerestem, a szerencse, hála Istennek, mellém szegődött, mert szinte mindig megtaláltam… Őrület, zenével megkomponálva.

   42. Erő, amelyet dőrén használnak fel; Akarat, amely nem szolgál senkit; Szeretet, amely nem nyílik senki felé; Bőség, amely elherdálja értékeit… Alaktalanul, tétován kikiáltott demokrácia, dilettánsok zsinata…

   43. Bizalom, olyan fontos alkotóeleme az életnek, mint a tiszta levegő, a tiszta víz. Álmomban tavakat, folyókat láttam, a partokon fűzfa búsult, végtagjait lógatva a vízbe. Az évszakot nem tudom álmaimban meghatározni, nem érzem a bőrömön sem a hideget, sem a meleget, csak vagyok… Mi a víz? Sok van belőle, a cseppek összeállnak egy egésszé, tehát van benne bőség, ezáltal az érzelmekre hasonlít, a víz az érzelmek definíciója, vagy fordítva. Szeretek a vízparton állni, nem csak álmaimban, a valóságban is; a valóság nem azonos az álommal, vagy az álom a valósággal? Melyik valóságosabb? Hrabal így gondolkodott: „Álmomban talicskává váltam, és a grófnő megfogta a rudamat!” Kérem, a groteszk humor lehet lenyűgöző, valóságos is, lett légyen szó álomról, vagy bármi másról! Szigorúan ellenőrzött vonatok, regény, amelyben a főhős ejakulacio prepox-szal küzd; ó Istenem, segítsd meg a bajba jutott férfiút! Álmomban vízparton álltam, Hrabal jutott eszembe, gondoltam Tapicska forgalmistára, a kis Mására, és bizalmam megnövekedett az élet felé, és már a füzek sem voltak búslakodók, csak állók; az álló dolgokat hagyjuk a helyükön, kérem!

   44. Úton vagyok, útra kelek, lépegetek. Hajlítjuk a gondolatokat, a szavakkal játszunk, ezekkel teremtünk világot; tündérmesékkel operálva az életben, csak a vászon alól kikandikál a vértől vörös kendőcske…

   45. Te oda nyalsz, drága fiam, ahova az érdek húzza nyelvedet!

   46. Nem szeretem ezt a képmutatást… Én senkinek nem mutattam képet, legfeljebb a saját képemet, ha ez képmutatás, kérem, szedem a sátorfámat, elhúzom a belem, eltolom a biciklit, felveszem a nyúlcipőt, pucolok, lécelek… Nap mint nap szembesülni lehet a képmutatás dőre változataival, mintha mindenki egy-egy festményt cipelne a pofázmánya előtt; meglehetősen fárasztó mindig a festmények mögé nézni, nem is éri meg olykor. Olyan ez, mint az üzlet, amibe belesűrítették a képmutatás művészetét… nos, kérem, a művészet alkot képeket, a képmutatás nem lehet művészet, a hazugság emberellenes, emberhez nem méltó cselekedet! Politikában, üzletben nincs művészet, ha mégis van, akkor az a művészet meggyalázása embertelen módon!

   47. Világ életemben nagyon szerettem a nőket. Nekem mindig az éppen adott párom, barátnőm, kedvesem jelentette a mindent, a világ közepét; jó érzés volt elmerülni a tekintetek mélységében, a mosolyokat nézni, együtt nevetni valami dinkaságon; ezek nekem nagyon sokat jelentettek, és még akkor is szívesen emlékezem ezekre a nőkre, ha már soha az életben nem találkozom, nem beszélek velük.

   48. A háborúkat ostoba emberek találták ki, pusztítani akartak, vért kívántak csapolni nemzetek testéből… A bátrak, az úgynevezett hősök vívták meg a háborúkat, mert elvakította őket mindenféle káros eszme. Az egyszerű emberek nem találnak ki eszméket, nem ideologizálják az életet; a különböző ideológiákat aljas értelmiségi alakok találták ki, akik dolgozószobájuk hűvösében, a folyók partján, nyaralások közben megálmodtak valamit, hogy azok a mechanizmusok létrehozzanak valami borzalmasat, s csak ritkán fenségeset. Odáig vannak, meg vissza, hogy micsoda filozófusok, ideológusok éltek egykoron, csakhogy érdemes volna azt is meglátni: ezek az emberek, így vagy úgy, felelősek (jó esetben) néhány millió ember haláláért. Szabadság, egyenlőség, testvériség… Szépen hangzik, csak kár, hogy csöpög belőle a szabadkőműves világ minden szennye! Egyik sem valósult meg maradéktalanul, illetve egyik gondolat felzabálta a másikat. Filozófia: azért kell, hogy a népet el lehessen vakítani frázisokkal, és az így megalkotott barmok követik a vezérürü kolompját, tűzön-vízen át… Akkor az ember miben higgyen? Higgyen Istenben és önmagában! A kettő: egy…

   49. Meztelenségében valódi az ember. A hajlatokban megbújó kis árnyékok, a mélyedésekben érezhető illatok, a test valódi, Istentől származó szépsége. Egy mezítelen nőért a férfiember képes felszállni a Holdra, hogy onnan visszafelé angyalszárnyakkal ereszkedjen, hárfazenét muzsikálva. A nőkért élni – Krúdy gyakran leírta ezt -; mosolyokat gyűjteni egy virágos réten; ebédeket, vacsorákat elfogyasztani a békés otthon konyhájának melegében; egy nő oldalán állni, mikor Armageddon kénköves zápora hullik az égből. Az élet valódi szerelem nélkül olyan, mint egy zene hangok nélkül…

   50. Az öndicséret büdös; öndicséret nem dicséret… Hányan esünk nap mint nap abba a hibába, hogy önmagunkat magasztaljuk, feltupírozzuk kicsinyes tevékenységeinket, reklámozzuk a szemetet, amit lassan öklendezünk fel? Bizonyára sokan. Ez amolyan emberi gyengeség, dőreség, amit nem árt megfelelően kezelni, néha rákoppintani a fejecskénkre, hogy kérlek, drága gyermekem, nyugodj meg, jól tudod a dolgokat, de a kevesebb néha több…

   51. Önmagunk megismerésének helyes módja a tükörben való szemlélődés.

   52. A középiskolában nagyon szerettem a németórákat. Egyszerű, hogy miért: három év alatt két német mondatot kellett leírnom, azt hiszem, talán négyszer kinyitottuk a tankönyvet, egyébként valódi magyarsággal megbeszéltük a tanárnővel problémáinkat, italozásaink publikus és kevésbé publikus eseteit; szexuális(!) vágyainkat, kiélt eseményeit is megvitattuk; beszéltünk mindenről, amiről csak lehetséges, a tanárnő kifejezetten jó beszélgetőpartner volt. Egyszer, valamikor év elején elhatároztuk, hogy minden hónap utolsó pénteki németóráján parasztnapot fogunk tartani. De jó volt, Istenem! Mindenki hozott valamit: kolbászt, szalonnát, tepertőt, hagymát, kenyeret, paprikát, paradicsomot, és ezekből a felséges termékekből ettünk habzsolva, valódi beszélgetések közepette. Németórán magyarosan étkeztünk, bicskával vagdosva a húsokat; a hagymától a könnyem kicsordult, a só beborította a padomat; remek időszak volt az: németről még véletlenül sem esett szó, talán annyi, hogy megtanultam: a Körper a testeket jelenti. Német, test, kolbász, erotika, beszélgetés magyarul, hagyma, könnyek, középiskola…

   53. Ady Endre volt a költők császára, az új kor új poétája… Móricz Zsigmond az írók atyja, a realista-naturalista próza ásza… Ez csak két név, de velük egy egész irodalmi kor élt, lüktetett, alkotott. Hol vannak a mai nagy írók? A kortárs irodalom szinte csak szemetet termel, vizsgáljuk meg alaposan: Esterházy, Konrád, Kertész (mindkettő!), Spiró, Nádas… Czakó és Krasznahorkai még valamit képvisel. Van itten, kérem, Magyarországon jelenleg egy irodalmi klikk, amelyik tulajdonképpen semmit nem csinál, jönnek mindenféle modernizmussal, posztmodernizmussal, de csak szavakat irkálnak a lapokra, azokat meg eszement kiadók kiadják… Hol vannak a nagy írók nagy alkotásai? Ami még fontosabb: hol vannak a fiatal, tehetséges írók?

   54. Drága Gyermekem! Miért nem mentél egyetemre? (A kérdés már maga ingerültség forrása!) Azért nem mentem egyetemre, kérem szépen, anyuka/apuka, mert olyan mocskos módon lusta vagyok tanulni, vagyis nem tanulni, hanem azzal foglalkozni, amit előírnak nekem; én azt szeretem silabizálni, ami érdekel, ami valamilyen szinten fejbe kalapál, ami átgyalogol rajtam egy pár szöges bakanccsal… Jól van, bemegyek az előadásra! Meghallgatom a tanárnő/tanár úr előadását, jegyzetelek, veszek egy csomó könyvet, éjszakába nyúlóan olvasok… Mégis milyen előadásokra járhatnék? A jog száraz, unalmas, bár vannak benne érdekes vonások, elismerem! A történelem tetszik; hadtörténésznek elmentem volna, napóleoni-háborúkról meg a két világháborúról írhatnék értekezéseket. (Ezeket megtehetem így is, hogy nem vagyok diplomás hadtörténész; minden csak idő és rengeteg könyv kérdése…) Aztán elmehettem volna irodalomszakra is, aztán irodalmat taníthatnék a nebulóknak… (Az lenne csak a tanóra!) Ez a mi lett volna ha, és miért nem tetted ezt vagy azt, bizonyos értelemben borzalmas kérdéskör, frusztrál, valóban ingerlékennyé tesz; nem tanultam, hülye maradok, na és? kinek ártottam ezzel? Majd, amikor megszáll az ihlet, akkor kezembe veszem a napóleoni kor összes dokumentumát, elmegyek Austerlitz magaslatára, Wagram síkjára, Waterloo bezárult kapujához, aztán szépen írok egy vaskos könyvet: Mi lett volna, ha Napóleon elmegy az egyetemre, és kitanulja a csillagászatot? címmel… De az is lehet, hogy a II. világháborút  veszem górcső alá, és abból írok egy könyvet: Hitler és Sztálin egy kocsmában itták a vodkát sörrel… Kielégítő a válasz, anyuka/apuka?

   55. Napóleon alacsony emberke volt. Nagy kaland, minden „nagy” ember alacsony volt, szokták mondani. De ez a derék tábornok/császár, idővel olyan magasra emelkedett, hogy a többiek csak emelhették a fejüket, sosem látták meg teljes valóságában.

   56. Doktor úr, az 56-os számozású szelemen melyik oldalra kerül? Balra… Jézusom! 56-os és balos?!

   57. Gasztronómia, te csodákkal operáló tudományág. Nem kell hozzá más, mint fakanál, kötény, alapanyagok, fűszerek, tudás… Egyszerű a képlet: gasztronómia doktora lehetsz, doktor Gasztronómus, aki a kuktában megfőzi a pörköltet… Kuktában? Akkor ki fogja a keze alá adni a hozzávalókat?

   58. Íróasztal. Van rajta egy laptop, jobbra egér, bögre tea, Hrabal egy könyve, toll (minek?), kis napló, amelybe a regények jegyzeteit hímezte egy kéz… Mindig minden aszerint neveződik el, hogy miként használják. Az íróasztal a nap nagy részében konyhaasztalként funkcionál, akkor konyhaasztal is a neve, és akkor rákerül a leves, a tányérok, aztán pörkölt, sültek, rántott húsok, de amint megjelenik a mai kor tolla (nem golyós!), mindjárt átvedlik íróasztallá – ez is amolyan metamorfózis.

   59. „Gyöngéden ölelj át, és ringass szerelem!” Korda György hangját a messzemenőkig nem bírom, a herélt kappan hangjára hasonlító éneke felállítja a szőrt a hátamon. Azonban, érdekes módon, ez a dal nagyon tetszik, talán éppen Nino Rota dallamának köszönhetően, aki egy corleone-i dalból alkotta meg a Keresztapa című film zenéjét. Ebben a dalban benne van fájdalom, szerelem (a egyik nem zárja ki a másikat, szervesen kapcsolódnak!), ármány, cselszövés, gyilkosság (ezáltal vér!); van még benne család, hatalom, pénz, siker, bukás… A dal remekmű!

   60. Azért ez a Hrabal veszélyes alak lehetett… Olvasom a Vita nouva-ban, hogy ő többször is kijelentette, mekkora ezermester, és hogy ő bármit megcsinál a lakásban. A felesége mindjárt meg is kérte, hogy csináljon az egyik ablak fölé egy hosszú polcot a fűszereknek, zsírnak, meg az ilyen apróságoknak; az lesz a kamrájuk… Hrabal ezermester úr mindjárt hozott egy sziléziai mesterembert, akivel két hétig méregettek, közben sört meg konyakot ittak, aztán hoztak (két hét alatt) négy lécet, méretre vágva, hogy abból lesz valami… Aztán ott van a kályhacső kormolás művészete! Ez a drága író felmászott a létrára, hogy alkoholos újságpapírral kitaszítsák a kormot a csőből, de a sziléziai mesterember nem volt elég magas, nem tudta felnyújtani az alkoholos rongyot, ezért Hrabal lehajolt, de annyira le kellett hajolnia, hogy a végén fejjel ráesett szerencsétlen emberre… (Kész röhej!) A végén csak begyömöszölte az újságot a csőbe, meggyújtotta, az meg az arcába taszította az egész koromrengeteget, de még a bőrébe is belefúródtak a koromszemcsék… (Megnéztem volna a kéményseprő Hrabalt!) A feleségével takaríttatta fel, visszavágás gyanánt, mivel előző este az a szegény Pipszi őrölt borsot meg őrölt erős paprikát hozott a konyháról (a munkahelyéről), és azt a törlőpapírba csomagolt két fűszert kint felejtette a mosókonyhában, ahol a WC is volt, ez az ezermester meg kiment a dolgát végezni, aztán meg letolt gatyával üvöltött az udvaron, hogy ugyan ki tett borsot meg erős paprikát a WC papírba?! Nesze neked, Olvasó, ilyen a prágai irónia, Bohumil Hrabal-módra…

   61. Politika nélkül olyan lenne az életünk, mint a Paradicsomban volt…  

   62. Mindig szerettem olvasgatni az írók életrajzát. Főleg az érdekel, hogy mikor kezdtek el írni, meg hogy mikkel kezdték az alkotást… (Általában tollal, ceruzával, papíron, de ez most mindegy!) Sok nagy író egészen későn kezdett el írni, pl. Esterházy 22 éves koráig nem írt, pedig 17 évesen elhatározta, hogy író lesz… (Látszik, mit ne mondjak!) Nekem ez valahogy késői történet. Egy író kezdje korán! Én kilencévesen írtam az első versemet, amire nagyapám azt mondta: költő nem lesz valaki, arra születni kell… (Köszönöm, papa…) Tizenöt esztendeje foglalkozom szövegekkel, írok ezt-azt, azért ez már csak valami, amikor még csak 24 esztendős vagyok… Későn érő, korán érő típus? Vagy írónak születtem, vagy hullának, a kettő együtt nem megy!

   63. Hiába kritizáljátok a macskákat, ebhitű kutyaimádók! Persze, mert a kutyákat lehet dögönyözni, meg az folyton jön, eltűr mindent! A cicák viszont örökké a jelenben vannak, csak annyi simogatás kell nekik, amennyire feltétlenül szükségük van, aztán esznek, ledőlnek. Én is macska szeretnék lenni, hogy éjszakánként az ablak alatt nyávoghassak!

   64. El kellene menni Mekkába! Minek, be sem teheted oda a lábadat? Nos, azért mennék oda, hogy lássam a Kába-követ. (Elég kába vagyok anélkül is…) Anyámnak szoktam ezt emlegetni: el kéne menni Mekkába! Erre ő: és Dorinába? Micsoda?! (Arckifejezésem elég fura, de megváltozik, amikor megértem…) Anya, az Medina…

   65. Hrabal folyton az Arany Tigrisbe járt a torkát öblögetni; ott sörözgetett mindenféle emberekkel. Egyszer a WC ajtó melletti kisasztalnál ücsörgött, jöttek a turisták, és aprópénzt akartak neki adni, mondván, hogy ő a WC-s bácsi. (Micsoda jelenet!) Ez az írófejedelem meg felállt, és azt kiabálta: Takarodjatok a picsába! Kérem, ez Prága, ez Hrabal!

   66. Nekem mindig a nyaralások jelentették az év fénypontját, mert bár szerettem a karácsonyt, most is szeretem, de valahogy a nyár a mindenség, a végtelen tér, a meleg évszak, olyankor él minden, állatok és növények együtt, az ember egy szál gatyában el van egész nap; fenséges állapot… Vége volt a tanévnek, és engem máris elnyelt az Alföld, utaztam vidékre, de még a megyét sem hagytam el… Elindultam otthonról, és átevickéltem a megye másik felébe, szépen átlósan, ahogyan Pest megye a legjobban nyúlik. Mindig nyarakat szeretnék, kellemes szellőket, egy asztalt az eperfák alatt, egy kis kancsó bort, pipát… Meglásd, drága vidék, beveszlek még téged, és halálomig veled maradok!

   67. „Minden ember életében bekövetkezik egyszer a nyugalmas öregkor, amikor már teljesen leveti az élet hajszájában ráporosodott köpenyt, amely rossz posztó már piszkos, foltos és lyukas, s ilyenkor frissen mosott, szép házikabátot vesz magára, melyhez békés papucsot is adtak az égiek. Az ember ilyenkor már elfelejti a nagy rohanásokat, az életben elkorcsosult tevékenységek lélekölő machinációit, elfelejti a lehetetlen álmodozások álomtalan éjszakáinak sorát, és csak a nyugalomnak, a békének él.” – Eperfák alatt 

   68. Anyámmal szoktam néha kijárni a ház elé dohányozni. Mi mindig tudunk nevetni valamin, tulajdonképpen bármin, a saját nyomorúságunkon is… Veszem fel a kabátom, leverem az ő táskáját… Jaj, szegény anyám táskája; ott rohadjon meg, ahol van! Mindezt egy pillanatnyi váltással, mint a jó színészek. Nálunk ezen is lehet nevetni!

   69. Vak asszony visszanéz. Véres lábnyomok a levegőben. Vihar a biliben… Csupa v betűvel kezdődő, értelmetlen, barom mondatok. Vetési varjak vircsaftja! (Ez egész jónak tűnik.) Vénasszonyok vakon vetélnek… (Azért ez kissé morbid!) Vesztegzár Vecsésen Viktorral! (De nem Orbán a vezetékneve, ugye?) Vásárosnaményi Vegyészek Vállalata! (Mint egy szocialista, államosított őrület…) Reggelig lehetne játszani ezt a dőreséget; a szavak pakolása előre-hátra, fel s alá, van benne némi fantázia. (E. P. – ne is reménykedj…)

   70. Nos, kérem tisztelettel, megtörtént, aminek meg kellett történnie. Tündérmesék az életből, valódi mesék, valódi szereplőkkel, az életből. Ennél többet nem lehet produkálni, az élet, a maga lehetőségeivel, a végtelenségek tárháza. Tündérmesék az Irodalom szemüvegén át nézve, Sz. Kovács Péter stílusában, írásában, tolmácsolásában…