Tízóraikor az uzsonnás dobozt cipelők terítették be az udvart, melyet szolidan, s már elölről-hátulról átuntan, alázkodóan terített be a beton. Szegényke nem tudott mivel elnézést kérni, ha egy gyerek belebukott a járólapba és megütötte magát.

Az ereszcsatorna jól bírta, ahogy Puskás Laci, az iskolaújság diákszerkesztője és legkedvencebb osztálytársa, a fotomán Péter a tetőre másztak. A doboznyi bon-bon, amit hátukon hordoztak, egyfajta szórványozott vigaszdíjként volt előkészítve.

– Aztán haragszol-e még arra az édi-bédi kiscicára? – Kérdezte Puskás Laci. Hideg uralkodott, de ragyogott a nap.

– Tessék megcáfolni – mondta Péter.

– Nem fog megsértődni? – kérdezte Laci.

– Csak kínálja meg!

Felbontották a dobozt. Szétdobálták az első pár konyakmeggyet. Megjelentek a kiscicák. Két lábon jártak, tűéles, nagyra nőtt sarkukon egyensúlyoztak.

– Jaj, hát egyem meg azt az édes kicsi pofikádat, hogy ide termettél! – negédeskedett az első, s mohón bekapta az egyik szemet. Csámcsogás közben még tovább bájolgott.

– Mmm, tényleg nagyon édes vagy! Ugye a mozijegyet is állod? – mondta, s hogy, hogy nem, csalódva kellett lenyelnie az édességet.

– Pedig még a számát sem kértem el. Jaj, nézzenek oda, itt van még egy! – a barátnője is csatlakozott, ezt már ketten kezdték el csodálni. Egyszer egyikük, másszor másikuk kezében forgott. Most aztán se csók, se bók, se béke. Elfelezték, s mint egy szétszakadt szervezet, csendesen patakzotta ki magát a híg konyak. Kicsit rosszalló véleményt tükröztek vissza orcáik, amikor ízlelgetni kezdték.

– Hát ezen meg mit csámcsogott annyit a Joli?

– Attól még, hogy üres valaki, nem kell egyből leköpni!

– Végül is, ők is okoztak már szép pillanatokat.

Összenevettek, egymás tudását dicsérték. Péter ekkor már zokogott. Leborult az egész doboz édesség.

– Ez nem lehet igaz – mondta Péter.

– Mondtam, hogy ne tessék megsértődni – jegyezte meg Laci. – Legközelebb tessék mindent becsomagolni.

A két lány hirtelen, irreálisan kigömbölyödött pocakkal, fölszállt a magasba. Lebegtek.

Laci lenézett, és nyomát nem látván a finom konyakmeggynek, továbbszőtte ábrándjait.

– És ha még egyszer elégedetlen lesz valamelyik, adjon nekik tejfölös lócitromot. Azok a legérdekesebb identitások.

Ekkor döbbent rá, hogy a két felszálló lány hiába nézett vele szembe, tekintetük éppoly egyszerű maradt.

– Tulajdonképpen – mondta. – most mindjárt kihűl belőlük a szerelem. Nézze csak meg a göncölszekeret napnyugtakor!...