Fantázianevek és kiejtésük(emlékeztetőül: olvasás előtt érdemes végigfutni) :

Alzeiron – Álzéjrun

Atroenix – Etrűniksz

Darannos – Darannosz (vagy Dáránnosz)

Dniwrien – Néjrüen

Dréonia – Dréjonyja

Dréon – Dréjon

Eldreona – u.a.

Eldreon – u.a.

Etarianus – Étárjanusz

Exator – Ekzátor

Geldryenn – Geldrüen

Ilderona (=fény istennője) – Ilderóna vagy Ilderónáh (keményen ejtett h-val a végén)

Ilderonia (=Ilderona által teremtett világ) – Ilderónja

Kletoria – Klétorja

Klexor-Klekszor

Letarion (sziget) – Letárijon

Letharius – Letáriusz

Lodérius – Lodérjusz

Manderyon – Mándérüon

Mitrix – Mitriksz

Nesorus – Nizórusz

Pryexor – Prüjekszor

Qatyeren – Kvatüéren

Sethorius – Szedóriusz

Teirammur – Térámmúr (az á-t röviden ejtjük)

Tharémius – Tárémjusz

Traemius – Trémiusz(ae=é)

Trienorix – Triénoriksz

Trisalia – Trizálja

Trisalion – trizálion (eredetileg trisaliai lenne, de azt kiejtve kicsit sok lenne a j hang egymás mögött, úgyhogy megváltoztatták)

Tyerra – Tüjérrá(h)

Wazoria – u.a.

Wazorius – Wazoriusz

Wenderius – Wendérjusz

Werglanius – Werglániusz

Zateria – Zátéria (az á-t röviden ejtjük)

Zaterius – Zátériusz (az á-t röviden ejtjük)

III. fejezet: A trónbitorló (2. rész)

[...]

Kardja lesújtott, de nem a teremtmény testét, hanem a talajt érte acélhegye.

– El kell menekülnötök innen – mondta végül Darannos.

– Nem! Itt kell meghalnom – felelte a sárkány.

– No, figyelj reám! Nekem is van egy lányom, ki tudja, mit jelent elveszíteni egy édesanyát, akárcsak én. Leányod nem maradhat árván, nem, ily galád sorsot egy élőlény sem érdemel – szólt Darannos, majd hirtelenjében átölelte a teremtményt. – Sajnálom...én nem kívánom halálodat, csupán vezéreim szomjazzák véredet. Az én szívemet is az ő gennyes férgük rágta, de én ma megszabadulok tőlük. Én esküszöm...hogy gyűlölni fogom őket mindörökké, és segítek neked, amiben csak tudok! Igen, segítek neked, kijuttatlak innen, esküszöm.

– Ám legyen! Jöjj a hátamra! A városig tán el tudlak juttatni – felelte a sárkány, majd fájdalmas szisszenések között feltápászkodott, miközben próbálta feledni a súlyos sebet sérült szárnyán.

A kapitány nem ellenkezett. Felült a sárkány hátára, ki fájdalmát feledve gyorsan Trienorix felé repítette őt, majd minden nyílvesszőt, dárdát s katapultlövést kikerülve egészen egy óriási kőhalomig repült, mely a trienorixi kormányzó vára volt egykor, de Nesorus gondoskodott róla, hogy ne álljon soká. Itt, ezen a helyen ért földet hátán Darannosszal a sárkány. Mihelyt a kapitány leszállt a teremtmény hátáról, a romok közt felfegyverkezett parasztok s trienorixi polgárok jelentek meg, kezükben vasvilla, vadászíj, bárd, kés és minden, ami gyilkolásra alkalmas.

– Merre találjuk leányod? – kérdezte a sárkányt Darannos.

– Mit keresel itt, kutya?! – szólalt meg a teremtmény helyett egy hang a felkelők tömegéből.

A kapitány a szedett-vedett csőcselékre tekintett. Ki szólt vajon? Darannos felvonta szemöldökét, ahogy körülállták a trienorixi földművesek s polgárok. Nemsokára íjak szegődtek a kapitányra. Darannos először nem értette a dolgot, aztán észbe kapott hirtelen, s magasba nyújtotta kezeit, hisz nem harcolni jött, hiába is viseli hátán a trisalion kapitányok kék köpenyét.

– Megállj, zsarnok kutyája! – mordult fel a felkelők egyike, s elvette Darannos számszeríját, melyet a kapitány tartalék fegyver gyanánt hordott a hátán, a köpenye alatt. A szél árulta el e titkot Trienorix lázadóinak.

– Az ő leányát keressük – magyarázta a kapitány a vörös sárkányra bökve.

– Hogy karddal tépd szét a szívét, korcsfajzat?! – felelt bosszúsan a felkelő.

Darannos felsóhajtott kínjában. Trienorix harcosai nem értik szavát. Egy galád trisalion tisztnek hiszik, ki Nesorust követi éppoly vakon, mint a többi, pedig ő több annál. Már-már attól tartott a kapitány, hogy a felkelők itt s most végeznek vele, amikor egy ismerős hang csendült fel a távolban.

– Elég legyen! – lépett elő egy kék páncélba öltözött, erős, ifjú férfi a felbőszült lázadók tömegéből. Szemeinek színe barna, hátán hófehér angyalszárnyak, hajfürtjei szintén barnák.

– Etarianus? – hökkent meg Darannos. Arcáról felismerte Mitrix tanítóját, de most valahogy fiatalabbnak, most valahogy olyan másnak tűnt. Miféle isteni csoda folytán lehetséges ez? A kapitány próbált ésszerű magyarázatot találni rá, de mindhiába. Sebaj, hisz figyelmét most valami egészen más kötötte le.

A titokzatos tanító Darannos elé lépett. A kapitány csak ekkor fedezte fel, hogy Etarianus erős karjai közt pihen egy kis, vörös sárkány, a sebesült anyasárkány leánya, nem más.

– Igen, én volnék az. Őt keresik. Nemde? – bökött a sárkányfiókára a rejtélyes tanító.

– Tyerra, kicsikém! – rohant édesanyja a kis Tyerrához.

Mitrix tanítója ezt látva elmosolyodott, majd Darannosra tekintett. Arckifejezése ekkor komolyra fordult.

– Maga okkal van itt, Darannos, hisz minden okkal történik. Tudja, az istenek döntenek sorsunk felől, elindítanak egy úton, s azt kell végigjárnunk. Olykor elhatározhatjuk mi magunk is, hogy jobbra vagy balra kanyarodunk, de úti célunk kijelölték, s előbb vagy utóbb elérjük azt. Bármit is sejtünk az út végén, végül mind megtaláljuk végzetünket, mely születésünkkel elrendeltetik, de az életünk során vagy ezerszer megváltozik, megújul, akárcsak maga, kapitány – magyarázta Etarianus.

– Mi...miről beszél maga? – kérdezte a kapitány.

– Arról, hogy a sárkányok, kik Trienorix romjai közt rejtőztek, északra veszik az irányt. Ott új élet vár rájuk. Egy új, egy jobb kor hősei lesznek majd. Hiába rendelt nekik halált az ég, maga, barátom, helyesen cselekedett. Maga megmentette e gyönyörű teremtményeket a biztos pusztulástól. Maga reményt adott a fény harcosainak, s ezért Ilderona sem lesz majd hálátlan, én magam esküszöm rá – bökött a sárkányokra Etarianus.

– Akkor hát...mehetünk? – szólt Tyerra édesanyja.

– Igen, eljött az idő. Menjetek, rejtőzzetek el az erdőben, a hegyekben, a völgyekben, ahol csak tudtok! Ilderona kísérjen utatokon! – tette fel Tyerrát édesanyjának hátára Etarianus, majd végigsimított a nagy, vörös sárkány szárnyán, miközben oly varázsigét mormolt, mely begyógyította az ott keletkezett, fájó sebet.

Tyerra édesanyja hátán gyermekével már útnak is indult, majd néhány büszke szárnycsapás múlva el is tűnt a messzeségben. Vígan szárnyalt, hisz mi sem maradt már rút sebéből s annak fájdalmából. Sajnos Tyerrán, illetve édesanyján kívül más sárkány, ki túlélte a mészárlásokat, aligha akadt. A többiek életüket adták, hogy megfékezzék a trisalion lovasok vakmerő rohamát. Tyerra s édesanyja egyedül érkeztek meg a Letarion-szigetre. Főnixek s unikornisok pompás otthona volt az. Sárkány, sőt még ember sem járt ott. Vajon mi dolga lehet ott Dréonia háborúból menekülő gyermekeinek? És mi köze van mindehhez Etarianusnak? Darannos szerette volna tudni, mi mindent rejteget még előle a titokzatos tanító.

– Mi ez az egész, Etarianus? – kérdezte a kapitány.

– Bonyolult ez, de talán megérti, kedves Darannos, ha vet egy pillantást erre. Nézze meg jól! – nyújtott át egy pergamentekercset Etarianus.

Darannos átvette, s (miután a földre térdelt) szétterítette azt a földön. Barna szemeit meghökkenve futtatta végig az égszínkék fényben tündöklő betűk díszes sorain. A kapitány jól szemügyre vette a pergament. Furcsának is találta, hisz évek óta papírra írt mind a trisalion, mind a sárkány. Pergament vagy ötezer éve nem használtak már Ilderoniában. Etarianus megkísérelte elmagyarázni a dolgot.

– Ez az Igazság Pergamenje, ez mindent bizonyít. Itt, Trienorixban rejtettük el Nesorus elől, hogy egy tiszta lélek megtalálja majd, mikor eljön az idő. Végül Traemiusnak (Trienorix kormányzójának) leánya lelt rá öt évvel ezelőtt, s ő adta tovább Traemius kezébe, ki életével fizetett, hogy megóvja városát s leányát. Traemius egész Trienorix szeme láttára rántotta le a leplet a főtanácsnok úr vétkéről, mely nem láthat napvilágot, ha Nesorusnak a koronára fáj a foga, különben a főtanácsnok elveszti a trisalion nép minden támogatását, melyet sok-sok ármánnyal és valami sötét bűbájjal nyerhetett csak meg. E tekercs sebezhetővé teszi a főtanácsnokot, ezért dúl e szörnyű küzdelem itt, a romok között. Hogy miért? Mihelyt elolvasta, mit ír a pergamen, ön előtt is lehull majd a lepel, kapitány – szólt Etarianus.

Darannos nem tétovázott. Rögtön olvasni kezdte a díszes sorokat, s rövidesen ráeszmélt, hogy a pergamenre vetett szöveg nem más, mint Nesorus levele, melyet bűbájosainak küldött húsz évvel ezelőtt. Üzenetében a főtanácsnok fontos feladattal bízta meg a bizalmába avatott varázslókat, melynek sikere végül Trisalia s Dréonia véres háborúját eredményezte.

– „Barátaim!

Én, Nesorus, Trisalia tiszteletbeli főtanácsnoka, örömmel tudatom veletek, hogy eljött a cselekvés ideje. Küldetésetek Exator nejét elpusztítani s elragadni a trónörököst a királytól. Fattyú mind a sárkány, penész csupán, mely benőtte Kletoria földjét, a mi földünket. Emberi kéz alkotta azt a várost, embereket illet hát, nem barbár hüllőfattyakat. Menjetek, s üzenjétek meg Exatornak, hogy az embernél nincs szebb, se hatalmasabb, se erősebb! Kiválasztott fajunk a trisalion, Ilderonia teremtésének ékes koronája. Kétségtelen, hogy világuralomra születtünk, de tisztaságunk meg kell őriznünk.

Vegyétek magatokhoz az árulók, a dréoniai nomádok zászlaját, s hagyjátok a tett helyszínén bizonyíték gyanánt! A sárkánykirály támadásba lendül majd, de nem a mi otthonainkat, hanem hazánk árulóit, a határvidéki férgeket fogja támadni, kik aztán hozzánk fordulnak majd segítségért, mi pedig jönni fogunk. Nem értük, nem korcs fajtájukért, hanem a nemes trisalion fajért szándékozunk hadba lépni. Emberi kéz alkotta Kletoriát, tehát emberi királyt illet a város. Mikor megérik rá az idő, magamhoz veszem a hatalmat, s a kincstár aranyán, valamint a drága földeken együtt osztozkodunk majd, barátaim. Ha ma sikerrel járunk, lesz még oly nap, mikor jut élelemből is, kincsből is Trisalia minden népének. Most menjetek, dicső urunk kísérjen utatokon!

7999 decembere” – olvasta fel Darannos. Nem akart hinni barna szemeinek. Bár aláírás nem párosult az üzenethez, a kézírás kétségtelenül a főtanácsnoké. A kapitány ezer közül is felismerte volna.

Darannos két keze megremegett, szívébe fájdalom mart hirtelen. Most már tudja: Nesorus a felelős a háború kitöréséért. Egy édesanya esett áldozatul hitvány bűbájosainak, sőt a varázslók még a trónörököst is elragadták Exatortól. A sárkánykirály beleőrült a fájdalomba, mit e szörnyű veszteség okozott, s tébolyában pusztító háborút indított a nomádok ellen. Darannos értette már, igen, mindent értett. Vak birkaként követte Nesorust, a gazembert, ki háborúba taszította a fél világot. A kapitány már jó ideje tudta, hogy helytelenül cselekszik, tudta, hogy tetteiért hajdan fényes becsületén örök folt marad, letakart szeme mégis csak most nyílik ki, mikor lehullani látszik a lepel a főtanácsnok legsötétebb titkainak egyikéről.  Folyt. köv.