Fantázianevek és kiejtésük(emlékeztetőül: olvasás előtt érdemes végigfutni) :

Alzeiron – Álzéjrun

Atroenix – Etrűniksz

Darannos – Darannosz (vagy Dáránnosz)

Dniwrien – Néjrüen

Dréonia – Dréjonyja

Dréon – Dréjon

Eldreona – u.a.

Eldreon – u.a.

Etarianus – Étárjanusz

Exator – Ekzátor

Geldryenn – Geldrüen

Ilderona (=fény istennője) – Ilderóna vagy Ilderónáh (keményen ejtett h-val a végén)

Ilderonia (=Ilderona által teremtett világ) – Ilderónja

Kletoria – Klétorja

Klexor-Klekszor

Letarion (sziget) – Letárijon

Letharius – Letáriusz

Lodérius – Lodérjusz

Manderyon – Mándérüon

Mitrix – Mitriksz

Nesorus – Nizórusz

Pryexor – Prüjekszor

Qatyeren – Kvatüéren

Sethorius – Szedóriusz

Teirammur – Térámmúr (az á-t röviden ejtjük)

Tharémius – Tárémjusz

Traemius – Trémiusz(ae=é)

Trienorix – Triénoriksz

Trisalia – Trizálja

Trisalion – trizálion (eredetileg trisaliai lenne, de azt kiejtve kicsit sok lenne a j hang egymás mögött, úgyhogy megváltoztatták)

Tyerra – Tüjérrá(h)

Wazoria – u.a.

Wazorius – Wazoriusz

Wenderius – Wendérjusz

Werglanius – Werglániusz

Zateria – Zátéria (az á-t röviden ejtjük)

Zaterius – Zátériusz (az á-t röviden ejtjük)

IV. fejezet: Királygyilkosság (6. rész)

[...] – Mitrix, Mitrix! – csendült fel váratlanul egy öreg, erőtlen férfihang a közelben. A varázslónő felkapta fejét e szavak hallatán.

Rövid keresgélés után végül megpillantotta Etarianust a közelben. Hősnőnk tanítója kék páncéljában jedlent meg. Noha hátán szépen tündököltek az angyali szárnyak, melyeket mintha Lodériustól kölcsönzött volna, de a férfi arca éppoly öreg s ráncos, haja pedig éppoly ősz, mint amikor a varázslónő legutoljára látta.

– Maga tudta, hogy ez lesz a vége, ugye? – fordított hátat Etarianusnak a mi ifjú hősnőnk.

– Mitrix, sajnálattal értesültem a történtekről. Ilderona mindent elárult...mindent. Tudom, hogy mit mondott neked Nesorus az istennőnkről s mirólunk, Lovagokról, de nem hallgathatsz a zsarnok szavára. Hidd el, hogy mi mit sem sejtettünk aljas csapdájáról! Ha tudjuk, hogy ez lesz a vége, sosem küldünk téged Tharémiusba. Ez persze csak egyik indoka haragodnak s bánatodnak.

Ne aggódj! Ismerem a másikat is. Tudom, hogy rengeteg magyarázattal tartozom. Titkok ezreit rejtettük el előled, de nem volt más választásunk. Még most is...ifjú vagy, hogy megértsd, de nincs több időnk. Úgy reméltük, mindent tisztázhatunk majd, mihelyt sárkánylovas lesz belőled, mint azt Ilderona elrendelte, de Nesorus megelőzött. A hitvány gazember megpróbált ellenünk fordítani, szavaival kiforgatta előtted tetteinket, s megölte Darannost is.

Ha ez nem volna elég, a zsarnok még a te becsületeden is foltot ejtett: gyilkossá tett a nép szemében, s ezt kihasználva királlyá koronáztatta magát. Üldöz téged, hisz te vagy az egyetlen, ki árthat neki, ezért el kell tűnnöd az országból minél hamarabb, noha azelőtt még tartoznék némi magyarázattal. Úgy vélem, illendő volna törleszteni eme adósságot, mielőtt utadra indítalak. Kérlek, siess vissza Werglaniusba, s találkozzunk az iskolában! – szólt Etarianus.

– De akkor mindent elmond, s minden kérdésemre válaszol, mesterem – felelte szigorúan Mitrix.

– Ilderonára esküszöm, hogy úgy lesz – tette szívére a kezét Etarianus, majd eltűnt hősnőnk szemei elől.

Mitrix nem tétovázott soká, vállára vette Tűzgolyót, kirohant a barlangból, majd a szél őselemének varázsigéjét elszavalva szárnyakat növesztett. Szélsebesen repült Werglanius felé, miközben látni vélte a távolban felgyúló fáklyákat, melyeket Nesorus gyilkos hadai vittek magukkal, hogy szörnyű pusztítást vigyenek véghez Trisalia s Dréonia határain belül egyaránt. Ezt látva Mitrix iparkodni kezdett a szárnycsapásokkal, noha ügyelt a vállán pihenő Tűzgolyóra is, nehogy leessen a nagy száguldás közepette.

Már hajnalodni látszott, mikor hősnőnk elérte azt a falut, melyet sok-sok éven át szülőhelyének vélt. Ott épp az iskola előtt ért földet. Az utcák üresek voltak, sehol egy árva lélek. Mitrix nem várta ki, míg Werglanius népe felébred. Amint tehette, az iskolába, annak kihalt folyosóján át pedig a nyolcas terembe sietett.

– Nos, itt vagyok. Hallgatom, mesterem – mondta Mitrix, mihelyt megérkezett tanítójának színe elé.

– Jól van. Nincs sok időnk, úgyhogy rögtön a közepébe vágok. Mint azt már bizonyára sejted, a Vörös Lovag több a nép hősénél...valójában Ilderona három szent harcosának egyike – magyarázta Etarianus.

– S e három harcos közül maga volna a...Kék Lovag? – méregette tanítójának kék páncélját Mitrix.

Etarianus bólintott. Nemsokára bővebben is kifejtette a dolgot.

– Három Lovag volt, s e szó nagy kezdőbetűvel írandó, mivel mi a Lovagok vagyunk, s nem egy-egy oly halandó lovag, ki királyoknak tesz hűségesküt. Angyalok képességeivel ruháztak fel bennünket, mégis emberiek vagyunk, akárcsak te vagy hajdan Darannos, ugyanúgy halandók vagyunk, de varázserőnk szinte végtelen. Volt egy hely, a Tiltott Templom, azt őriztük mi hárman: a Vörös, a Kék s az Arany Lovag. Odabenn, a Tiltott Templomban egy sötét titok rejlett. Mind tudtuk; ha az rossz kezekbe kerül, világunk az örök éj sötétjébe borul majd.

Letharius kardja volt e titok. S miért is olyan veszélyes? Nos, mielőtt e világot megteremtette volna, Ilderonának meg kellett küzdenie a teremtés jogáért. Egyetlen vetélytársa, ámde meglehetősen ádáz ellenfele a sötétség ura, Letharius volt. Az Égiek Tanácsa, a világunk isteneiből álló tanács úgy döntött, hogy párbajjal dönti el a kérdést. Évezredekig tartott a harc a fény úrnője s a sötétség ura közt, míg végül Ilderona került ki győztesen. Végérvényesen elpusztítani nem tudta Lethariust, de lelkét a sötét isten tulajdon kardjába zárta, melyről úgy tartották, hogy rögtön kiszabadul, ha új testet talál magának. A győzelem után az Égiek Tanácsa úgy határozott, hogy Ilderona halandó teremtményeinek kell őriznie a fegyvert s a benne rejlő, sötét lelket mindörökké. Az Égiek Tanácsa úgy hitte, ezzel bizonyítja majd újra meg újra a Fények Anyja, hogy méltó teremtője Ilderoniának. Még ma sem látták be, mindez mily súlyos tévedéshez vezetett.

Feladatom – mesélte Etarianus, s ezen a ponton gyászossá vált a hangja. –...az volt, hogy megóvjam azt az átkozott fegyvert, hogy megvédjem Nesorustól, de elárult...elárult a nyomorult! Az Arany Lovag, az egyetlen (hajdan) jólelkű halandó, ki mindig is büntetlenül használhatta a sötétség őselemét a nemes cél érdekében, ellenünk fordult. E hitvány áruló tiltott bűbájokat tanított egy rossz útra tért, szülei szörnyű halálától megtébolyodott, árva fiúcskának, egy tolvajnak, Nesorusnak.

Az Arany Lovag beszélt az ifjúnak a Tiltott Templomról is, ahová rövidesen be is hatoltak, noha nem egymagukban érkeztek. Nesorus a támadást megelőző hónapokban a legveszedelmesebb zsiványokat gyűjtötte maga köré, s cserébe temérdek kincset ígért nekik. Abban az időben rengeteg gazember tanyázott Trisalia határain belül. Nesorus egy lobogó alatt gyűjtötte össze legjobbjaikat, s páratlan szónoki képességeivel rávette őket, hogy segítsék őt, illetve az Arany Lovagot a Tiltott Templom ostromában.

Természetesen mi, Lovagok sem egymagunk őriztük a templomot. Halandó angyalok, főnixek s unikornisok népes serege szolgálta a fényt velünk karöltve. Becsületes harcosok lévén, több tízezren esküdtek fel Ilderona szolgálatára, esküjükhöz pedig mindvégig hűek maradtak, a számok mégis Nesorusnak kedveztek. Nagyjából kétszer annyi harcosa volt, mint minekünk. Megütköztünk, megküzdöttünk az árulóval s tanítványával, illetve követőikkel. Ádáz csatát vívtunk, mely csaknem három éjen át tartott.

Harmadik éjszakája dúlt már a véres ütközet, mire arra lettem figyelmes, hogy Nesorus körül százak esnek el. Az Arany Lovag tanítványa még fáradtan is megveszett vadállat módjára küzdött, de kitűnően vívott, így útját senki sem állhatta. Nesorust akkor már nem sok választotta el Letharius kardjától. Tudtam, hogy meg kell fékeznem, így elébe léptem, majd lesújtottam őrá, noha Nesorus játszva hárította a csapást. E mozdulatsor befejeztével egy hosszadalmas és fáradtságos párbaj vette kezdetét kettőnk között.

Órákon át küzdöttünk egymással, órákon át próbáltunk felülkerekedni a másikon, de hiába. Nesorus a mindenre elszánt, vérszomjas vadállat, én pedig az utolsó csepp véremig küzdő, nemes harcos, ki nem enged a gonosznak. Mikor már-már őrjítő volt a parttalannak tűnő viadal, végül Nesorus döntötte el azt. Sötét bűbájai elszívták minden erőmet, ugyanakkor az ő életereje is elfogyni látszott, hisz lelkében akkor élt még a fény, még volt benne tisztaság, így a sötét bűbájok még az ő számára is halálosnak bizonyultak. Az Arany Lovag ezt látva Nesorus segedelmére kelt. Lesújtott énrám, akárcsak tanítványa, ki még félholtan is megveszett démon módjára küzdött, s vért akart: a véremet, a vérünket akarta. Ölni vágyott, ezt tisztán ki tudtam venni gyilkos tekintetéből. Éreztem, hogy közeleg a halálom órája, ám ekkor Lodérius a segedelmemre sietett.

Félrelökte az ifjú Nesorust, majd elbizakodott párviadalba kezdett az Arany Lovaggal, mielőtt ő, az áruló sebet ejthetett volna rajtam. Jómagam hosszú percekig próbáltam felülkerekedni a sötét bűbáj okozta fájdalmon, de mindhiába. Erőm kezdett elhagyni. Elnehezedett a kardom, elnehezedett testem minden apró porcikája. Addig forgott velem az egész templom, míg végül gyöngeségem a földre küldött. A csata zaja egyre torzult fülemben, miközben egyre csak szédültem, noha szemeim le nem vettem Nesorusról, ki szintén a földön kuporgott, de a halál kapujában állva is küzdött a hatalomért, melyet a kard rejtett. Nem tudtuk megállítani.

Lodériust az Arany Lovag kötötte le, míg jómagam híján voltam már minden életerőnek. S a többi őrző? Mind odaveszett, de egy sem futamodott meg gyáván, ahogy mi, Lovagok tettük azt. Nesorus magához ragadta Letharius kardját, s abban a pillanatban az ő ifjú testébe költözött a sötét isten lelke. Lodérius tudta, hogy nincs értelme tovább küzdeni, ugyanis csak halálra lelnénk Lethariusszal szemben. Lodérius egyszerűen csak félrelökte az Arany Lovagot, angyali szárnyakat növesztett, megragadott engem, s a szél szárnyán messzire vitt a templomtól, mely összeomlani készült éppen. Megmentett. Megtette kettőnk barátságáért, pedig megmenthette volna egész Ilderoniát a véres háborúk átkától, ha feláldoz engem e szent cél érdekében. Miért is nem hagyott odaveszni?! Nem tudom, de ahogy múlik az idő, a világ egyre torzul: egyre csak pusztul a jó, s egyre erősebb a gonosz. Minden borzalom, mi körülötted zajlik, voltaképp azon a gyászos napon kezdődött.

Azon a gyászos napon jutott Nesorusnak s Lethariusnak, a sötétségnek a legelső diadal a fény felett. A sötét isten és az ifjú tolvaj, ki testét adta Letharius lelkének, együttes erejükkel még aznap szörnyű átkot szórtak a Wazorius-szigetre, valamint az ott található Wazoriára, a halandó angyalok városára. Vérszomjas, torz szörnyeteggé tették őket, míg a sziget erdői, pusztái, majd völgyei mind feketébe borultak, s fájó, sűrű köd hullt reájuk. Azóta lakják a bukott angyalok, a vérszívó vámpírok és a rút vérfarkasok az eltorzult Wazorius-szigetet. Azok mind Letharius szolgái, s csak uruk szavára várnak. Meggyőződésem, hogy mihelyt az emberiség nagy nemzetének utolsó ellenfele is legyőzetik, eljönnek majd e sötét teremtmények, melyek végül halált hoznak a fény utolsó gyermekeire, az emberekre is.

A bukásunk az egész világot halálra ítélte, s ha ez nem volna elég, még nem is sebesült hősökként, hanem gyáva férgekként távoztunk. Azóta szégyenben élünk, azóta várjuk Ilderona ítéletét, mely azonban sosem ér el bennünket, csak az örök ifjúság elmúlása, a fájdalmas vénülés, valamint a bűntudat ezer gyötrelme talál utat hozzánk.

Nesorusé lett a kard, s attól a perctől kezdve ő már nem ember. Nesorus testét adja csupán a sötét istennek, de attól a pillanattól fogva szinte minden szava s tette egy Lethariuséval. Noha abban a testben egyelőre két lélek lakozik, csak idő kérdése, hogy mikor megy végbe az átalakulás. Ha ez megtörténik, akkor legyőzhetetlenné válik, akkor meghal Nesorus tulajdon lelkének utolsó darabja is, s Lethariusé veszi át a helyét, így válik elpusztíthatatlan, földi istenséggé.

Mikor Nesorus, azaz Nesorus s Letharius (a két lélek egy testben) hazatért a Tiltott Templomból, az ifjú tolvaj aljas cselszövések által vált főtanácsnokká. Útján Letharius segítette, s mind a mai napig segíti, sőt bábjaként játszadozik vele. Azóta milliókat rontottak meg erkölcsileg, azóta dúlnak véres háborúk, azóta követik őket oly vakon, noha a trisalionok eddig csak egy torz emberi lényt láttak Nesorusban, semmi mást, de Zaterius halálával mindez megváltozott. A népet végleg elvakította egy sötét varázs, mely szintén Lethariustól ered, s legfőképp ezért hisznek ma oly sokan Nesorusban, ezért neveznek téged királygyilkosnak, holott hinniük kéne, hogy ártatlan vagy.

Érted már? Miattunk fürdik vértengerben a világ, Mitrix. Kudarcot vallottunk, így nem vagyunk méltók arra, hogy Lovagnak nevezzenek. Lodérius Trisaliát próbálta segíteni a zavaros időkben, én meg annak szenteltem életem, hogy...téged tanítsalak, de a szégyentől, mint mondtam, még ma sem szabadultam, ahogy Lodérius is csak halálával nyert feloldozást, s szívem fájdalmát csak növelte, mikor fülembe jutott mindaz, mi Tharémiusban történt, de folytatnunk kell elkeseredett küzdelmünket – mondta a Kék Lovag.

Mitrix holtsápadt arccal meredt tanítójára. Éppoly ésszerűnek tűnt a történet, amennyire hihetetlennek. Meg is fogalmazódott néhány nyomasztó kérdés a mi ifjú hősnőnkben.

– És Ilderona? Ő hol van most? Miért nem segít nekünk e zűrzavaros esztendőkben? – s fel is tett azokból néhányat.

– Akárcsak a mi örök ifjúságunk, melyet őtőle kaptunk, úgy veszik oda az ő hatalma is, míg a gonoszé egyre csak erősödik. Az istennő itt van, figyel minket, s üzen nekünk, de régi nagy ereje híján csak szolgáival képes szót váltani, gyermekeivel aligha – magyarázta Etarianus.

– Lodérius elmondása alapján a Fények Anyja üzente meg nektek, hogy Tharémiusba kell mennem – felelte Mitrix.

– Igen, ez így történt, de meg kell értened: Letharius jelenleg hatalmasabb Ilderonánál, ezért képes összezavarni még egy oly nagyszerű elmét is, mint az istennőnké. Meghamisította a látomást, úgy csalt csapdába téged Lodériusszal és Darannosszal együtt. Te Tharémiusban kénytelen voltál megölni a királyt, amiből Nesorus ugyan előnyt kovácsolt, némiképp mégis sikerült beleköpnöd a levesébe, hisz kicsúsztál a karmai közül, ítéletét nem tudta rajtad végrehajtani, ez pedig hatalmas előnyt jelenthet majd a későbbiekben – magyarázta Etarianus.

– Előny?! Ugyan, mire jó az? Nem tudom, mitévő legyek, Etarianus. Nesorus két évtizede veretlen ellenfél, s úgy lehet, az is marad örökre – sütötte le tengerkék szemeit Mitrix.

Etarianus elgondolkodott egy röpke pillanatra. Mit tehetnének Nesorus ellen e gyászos helyzetben? Ez igen jó kérdés, a Kék Lovag mégis viszonylag hamar találta meg rá a választ. Rövidesen elkeseredettséggel vegyült öröm ült ki ráncoktól rút arcára. Tudta, miképp vághatna vissza a fény a sötétségnek, de könnyen meglehet, hogy az milliónyi hős vérét kívánja majd.

– Lodérius nem mondott valamit, mielőtt...meghalt volna? – kérdezte végül Etarianus.

– Nos, ő azt javasolta, menjek Dréoniába. Úgy vélte, Exator tán segít majd – felelte Mitrix.

– Dréonia? Hm, Ilderona is úgy vélte, hogy ott volna érdemes szövetségeseket gyűjteni – magyarázta Etarianus.

– Miféle...szövetségeseket? – kérdezte Mitrix.

– Mitrix, nem fogok hazudni. A helyzet kilátástalan, borzalmas, gyászos. Nesorust lehetetlen megközelíteni, oly temérdek a katonája, de azok mind a sötétség harcosai. Ha a fénynek is volna egy serege, melynek te állnál élére, megölhetnéd a zsarnokot s vele Lethariust, mielőtt végbemenne az átalakulás, mielőtt Nesorusszal eggyé válna a sötét isten, mielőtt eggyé forrna a két lélek, mielőtt a testből kiűzné a sötét isten Nesorus megtébolyodott lelkét, mielőtt földön járó halhatatlanná válna, s végérvényesen elpusztítaná Ilderoniát.

– Vívjak háborút a legyőzhetetlennel? Ez őrültségnek hangzik.

– Egy nap te magad is éppoly legyőzhetetlen leszel, mint Nesorus. No, elég a beszédből! Most menj, tűnj innen! Szorít az idő, hisz mindössze egyetlen esztendőd van szövetségeseket gyűjteni Kletoriában, s eme egy év elteltével ismét szembe kell majd nézned a gonosszal. Én...itt várom ki halálom óráját, hisz nekem még annyi időm sem maradt, mint teneked, illetve Exatornak. Bukásom ára, hogy szörnyű fájdalmak közt leszek porrá itt, ezen a szent helyen. Nos, minden jót, Mitrix! – búcsúzott el Etarianus.

– Minden jót, Kék Lovag! – felelte Mitrix, majd távozott az épületből.

Tudta, hogy Etarianust utoljára látja, immár utoljára hallja, de már nincs mit tenni. Nem, hősnőnk nem akart ott lenni, már nem akarta érezni a keserű gyászt, noha kétségtelen, hogy a Kék Lovag emlékét megőrzi szívében, de minden könnyét elsírta Darannosért s Lodériusért. Úgy érezte, életerejének utolsó cseppje is elhagyja, ha tovább zokog elvett szeretteiért, ezért inkább szárnyakat növesztett a szél őselemét felhasználva, s már repült is Dréonia egyetlen városa, Kletoria felé, hogy végre módot találjon a gonosz legyőzésére. Úgy remélte, Exator király tán segíthet majd elkeseredett küzdelmében.