Míg mama dalolászva kavargatja a hársfateát, én feszengve ülök a háttérben. Ujjaimat tördelve várom az alkalmas percet, hogy megkérdezzem, tényleg van-e farkasvér az ereimben. Belekortyolok a zöldízű teába, majd fintorogva vissza is köpöm a pohárba. Mama észre is veszi ellenállásomat, mosolyogva cseréli ki inkább egy bögre tejeskávéra. Hálásan megköszönöm, majd ismét elásom magam gondolataim közt. 

 

- Figyelj csak mama… - szólalok meg. – Lenne egy őrült kérdésem. Kérlek, próbálj meg nem agyvérzést kapni… 

- Miről lenne szó, kincsem? 

- Nos, hallottam valami őrültséget és gondoltam megkérdem, hátha te is tudsz erről valamit… Szóval valaki, lényegtelen, hogy ki, azt mondta, hogy léteznek olyan emberek, akik nem teljesen emberek… mármint, hogy más a génállományuk és ezért ők különlegesek és rendelkeznek bizonyos képességekkel, amikkel mi emberek nem… 

- Miről hablatyolsz, te lány? – kérdi mama hirtelen idegessé válva. Soha, de soha nem láttam még idegesnek vagy egy kicsit is feszültnek… egyszer sem. – Megőrültél? Miket tanítanak neked abban az iskolában? 

- Nem őrültem meg, csak gondoltam megkérdezlek… 

- Ez badarság, ilyesmi nem létezik!

- Tudod, vannak ezek a horrorfilmek… amikor az ember átváltozik valami mássá. Állítólag ezek a különleges személyek tényleg képesek erre!

- Ez felháborító! – kiált fel mama, felpattan székéből, majd idegesen járkálni kezd a konyhában. – Hogy hordhatsz ilyen ostobaságokat össze? Ki beszélte tele a fejedet ilyenekkel? 

- Senki, csak úgy… 

- Mégis mi ütött beléd, hogy ilyenekről beszélsz? Még a végén azt hiszik, hogy megtébolyultál! Még, hogy léteznek farkasemberek… ezt a képtelenséget… 

- De… - nyögöm.

- Nem! Egy szót se erről! – csitít el. – Jól jegyezd meg, Elisa Hay, amit most mondok neked! Ilyesmi nem létezik, senki nem képes átalakulni farkassá! Megértettél? 

- Mama, egy szóval se mondtam, hogy farkasokról van szó. 

 

Mama megdermed, majd tanácstalanul bámul maga elé. Felesleges is lenne tagadni, arcán látszik, hogy megannyi gondolat fut át agyán ebben a percben. Egyszer csak mellém lép, kezével megsimítja arcomat. 

 

- Hiába küzdök ellene, te anyád lánya vagy – mondja halkan. – Nem tudsz más lenni, ilyen a természeted. 

- Ezt hogy érted? 

- Hiába beszéltem neki is, csak a saját feje után ment. Őrült emberekkel volt, őrültségeket csináltak. Akárcsak neked, neki is telebeszélték a fejét… aztán összefeküdt azzal az… alakkal. 

- Kivel? Apámmal?

- Sose volt az apád, még csak nem is tudott rólad!

- Tessék? Eddig erről miért nem beszéltél nekem? Azt mondtad, hogy semmit nem tudsz róla! 

- Csak annyit tudok, hogy nem volt normális! Sötét volt a tekintete, ő maga volt a gonosz és bizony képes volt dolgokra… Aztán elcsábította az anyádat, aki félig még gyerek volt! Lefeküdt vele és többé nem is beszéltek! Aztán az anyád beüt a kocsiba hatalmas hassal… és ő többé már nem szállt ki onnan. 

 

Mama sírva fakad, az asztalba kapaszkodva próbálja visszanyerni elvesztett egyensúlyát. Sokszor láttam már sírni az évek alatt, de az biztos, hogy ennyire megtörtnek még nem láttam. 

 

- Szóval az apám farkas volt? – kérdem, csak azért is. – És így én is az vagyok? És nem is tudott rólam, ezért nem ragadott el a falka? Nagyon fontos, hogy megtudjam ezeket, mama! 

- Miért? – kérdi felém lépve. – Miért olyan átkozottul fontos ez? Miért kell a múltat hánytorgatni ennyi év után, Elisa?

- Azért mert… - akad el a szavam. – Terhes vagyok. 

- Hogy mondod? 

- Terhes vagyok és a gyerekem is farkas lesz. 

 

Mama egy percig sem habozik, meglendíti apró kezét, ami aztán arcomon csattan. Az égő részhez kapok, majd könnyesen nézek arra, aki egykor felnevelt. Ő azonban olyan megvetéssel és gyűlölettel néz vissza rám, amiről nem is hittem, hogy létezik az ő lelkében. 

 

- Takarodj a házamból és többé ne is lássalak! – kiabálja, miközben az ajtó felé lökdös. – Ez a hála? Mindent megtettem neked, nem volt hiányod semmiben! Ezt érdemli öreganyád? 

- Mama… nem szándékosan tettem, hidd el! Így alakult… nem akartam gyereket, de most terhes vagyok! Kérlek, ne utálj ezért! 

- Hogy ne utáljalak? Hogy kérhetsz ilyet? 

- Mama, még mindig ugyanaz az ember vagyok! Semmi nem változott! 

- Évek óta hazudsz nekem, nem is jársz iskolába, igaz? Azzal töltöd az idődet, hogy azzal a romlott férfival legyél! Azt hitted, hogy nem jutnak el hozzám a színház képei? Elisa Hay, a nagy balettáncos?! 

- Én csak… - hebegem. 

- Csak csalódást okozol az embernek! – kiálja, mikor már a kapuhoz érünk. – Add ide a gyűrűt, nem érdemled meg. 

- Ne, kérlek…. ne vedd el tőlem! – kérlelem sírva. – Ez az egy emlékem van anyámról!

- Nem vagy méltó rá, még annyira se, amennyire ő volt – sziszegi gyűlölettel. – Látni se bírlak! 

 

Zokogva húzom le ujjamról a gyűrűt, majd mama tenyerébe rakom. Újra kérlelni próbálom, hogy ne tegye ezt, de ő rendíthetetlen. Úgy tűnik, képes volt egy röpke óra alatt elfelejteni, hogy valaha szeretett, vigyázott rám és az ölébe ültetve olvastunk mesét együtt. Már utál, megvet teljes szívéből. Látni a szemén, ő nem tudja eltitkolni az érzéseit. Végül csak elvesztem az utolsó embert is, aki mellettem állt. 

 

Szóval igaz, farkasnak születtem.