Napjainkban egyre több szó esik a moralitás válságáról, annak megújulásának hiányáról, az azt sürgető szavakat gyakran halljuk, látjuk.

Az ember büntetőjogi kategória is. Tetteiért, cselekedeteiért, ha azok a törvény(ek) előírásaiba ütköznek elítél(het)ik, s akár pénz,- börtönbüntetést, szabadságvesztést róhatnak ki rá. Ez így rendben is lenne, hiszen egyrészt a törvények, jogszabályok mindenki számára elérhetőek, megismerhetőek, másrészt viszont a törvény nem ismerete nem mentesít. Nagyjából tudható, hogy lopásért, rablásért, betörésért, zsarolásért, ember élet kioltásáért milyen büntetés várható.

Van azonban a bűnelkövetésnek egy másik, ritkábban tetten érhető, kevésbé bizonyítható, s büntetésre át nem váltható válfaja is. Ancsel Éva azt írja: „A testi sértésekről készíthető látlelet. Így az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak. De ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember? „ Az ember biológiai lényként születik (testében él, benne létezik, vagyis birtokolja azt), és ahhoz, hogy filozófiai értelemben is megteremtse önmagát, el kell sajátítani mindazt, amit az emberiség előtte tudásban felhalmozott. Gondoljunk csak a Tórára, Talmudra, Bibliára, vagy a Koránra, mind Szent Könyvek.

Jézus Krisztus ezt mondja a Bibliában: „Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak...” - olvasható Máté Evangéliumának, ötödik fejezetében. Az Ószövetség csak a tettet, tehát jelen esetben a gyilkosságot tiltotta: Ne ölj! A gyilkos fölött a vidéki városokban a 23 tagból álló bíróság ítélt. Jézus azonban már a haragot is oly súlyosnak tartja, hogy méltó a bíróságra. Aki pedig szavakkal szidalmazza felebarátját, az a főtanács elé kerüljön ez 71 tagból álló testület csak főbenjáró ügyekben (istenkáromlás, hazaárulás) ítélkezett.

 E rövid példa legyen elegendő arra, hogy a Szent Könyvekben olvashatók az etikai - erkölcsi szabályok is. Az etika tárgya tehát az erkölcs, annak eredete, milyensége, szerkezete. Az etika szó eredeti jelentése ókori görög eredetre vezethető vissza (ethosz), szokást, illemet, hagyományt jelent. Tárgya az erkölcs (morál), annak eredete, milyensége, szerkezete. Mai felfogás szerint az etika nem más, mint a viselkedési normák, magatartási szabályok gyűjteménye.

Akkor milyen erkölcsi szabályokat is kell(ene) betartaniuk az embereknek? A kérdésre kettős választ kell adni, mert egyfelől az erkölcs úgynevezett multikultúrális sajátosságára utalva relatív, tehát olyan fogalmakkal, kategóriákkal foglalkozik, melyek egyetemesek. Az általános etika a gyakorlat általános vonásainak s ezzel együtt e gyakorlat általános és különös feltételeinek tárgyalását tűzi ki célul. Az általános etika általában beszél az

etikáról.

 Ancsel Éva szerint viszont van a relatív erkölcsnek egy másik azt kiegészítő dimenziója, a személyiségetika, mely „mindig egy személyiség etikája.(...) Egy személyiségetika azonban az utánozhatatlanság etikája.

Az ember önmagává válik, s nem válhat valaki mássá.”

Összegző megállapításként tehát, míg az erkölcs lelki jellegű, a morál gyakorlati. Az előbbi szellemi, az utóbbi anyagi.

Rengetegszer lehet hallani, olvasni a médiumokban, sőt kisebb-nagyobb munkahelyi, baráti, családi közösségekben is efféle kijelentéseket: „Vállalom érte a felelősséget...” Mit is jelent ez a kimondott, de gyakran mögöttes tartalom nélküli felelősség? Ha anyagi természetű a felelősség, rendszerint egyszerű a megoldás. Ha szükséges ki kell fizetni, vagy egyéb formában leróni a vállalt anyagiakat. Természetesen amikor a tettek mezejére kellene lépni, s valóban törleszteni kellene, gyakran elfelejtődik a vállalás. Igen ritka eset, hogy valaki azért fizet ki egy általa okozott „kárt”, mert „vállalta érte a felelősséget”. Mindezek ellenére is ez az egyszerűbb eset. Más, sokkal súlyosabb dologról van szó, ha egy esemény morális oldalát nézzük. Íme egy példa. Történt, hogy egy négy-öt éve kölcsönadott autót az eredeti gazdája visszakért. Egészen pontosan, feltette a kérdést az autót használónak, hogy ha nem hajlandó átíratni immáron négy évi használat után a gépkocsit, hozza vissza és fejeződjék be a közösködés. Röviden fogalmazva, visszakérte saját tulajdonát. Az átadás-átvétel kissé különösre sikerült, mondhatni nem szokványos módon. Az autót használó megkérte egy barátját, hogy vigye vissza a járművet a tulajdonosnak, de úgy, hogy azt előtte totálkárosra törje össze, majd hajtson be az elektronikusan működő kapun, természetesen csukott állapotában. A gazda, aki mindennek megélője és szemtanúja volt, azonnal értesítette a Rendőrséget, hiszen „szolgálnak és védenek” bennünket. Megtörtént a helyszíni szemle, a tulajdonos feljelentést tett az elkövető(k)vel szemben. S várt! Várt arra, hogy vagy az egyik, vagy a másik „tettes” felkeresi személyesen, felhívja telefonon, email-t küld, vagy legalább üzen, s elnézést kér az okozott bosszúságért, és a károkozásért. Talán arra gondolt, hogy megszólal az elkövetők lelkiismerete, a morális, etikai bensőjük, s arra sarkalja őket, hogy tudomására hozzák, megbánták tettüket. De semmi. Következtek sorrendben, a rendőrségi nyomozás szakasza, az ügyészség vádindítványa, s a bírósági tárgyalás(ok). Védőügyvédnek az egyik tettes apját kérték fel, aki jó ismerőse volt a tulajdonosnak is. És láss csodát, a bírósági tárgyaláso(k)n olyan szemérmetlenül voltak félrevezetően, megtévesztően őszintétlenek, hogy néha azon csodálkozott a helyiségben lévő, hogy „ők már maguk is elhiszik saját hazugságaikat”. Többszöri tárgyalást követően a bíró meghozta ítéletét, bűnösnek találta a vádlottakat garázdaság és felbujtás cselekményében, s kártérítést állapított meg a közben magánvádlóvá avanzsált sértett számára. S mindez nem volt elegendő az ítéletet kapottaknak, fellebbezést nyújtottak be. A Másodfokú bíróság (természetesen) végzéssel helyben hagyta az elsőfokú ítéletet.

Szemtanúi lehetünk annak az emberi minőséghiánynak, amikor sem a jog, sem az erkölcs egyes vetületei nem befolyásolták a résztvevőket. Hiszem, hogy a jogsérelmekért a bíróság szabhat ki büntetést, de az emberi morálon ez mit sem változtat. Szimonidesz, Szkopaszhoz írt dalában ezt így fogalmazza meg: „kedves mind nekem, aki nem gonosz,s nem vad indulatú nagyon, s tudja, mit szeret állama, s aki tiszta is; őt bizony sohasem ócsárolom.”