Ezen a napon újabb csapat érkezett, ezúttal Kelet felől. Bundájuk sötétlett a havon. Fürgén rohantak, nézésük alattomos vérszomjat sugárzott. Ők voltak a Rémek. A keleti síkságon túli roppant erdőből érkeztek, s tüstént a vezér elé vezették őket.

A Rémek falkájának vezetője, a hírhedt Emberevő, bizton rászolgált a nevére. Mende-mondák terjengtek, a kétlábúak ellen elkövetett tetteiről. Fekete bundájú, nagy ordas, szeme alatt sárga csíkokkal, oly tekintettel, mintha testet öltött démon lenne.

- Üdv néked nagyvezér! – köszöntötte a Magányost, hangja nyugodtan és megfontoltan áramlott, mint a hegyi patakok jeges vize. Egész lényéből sugárzott valami hátborzongató gonoszság, amitől még a Veszett hátán is égnek meredt a szőr. – Jöttünk, ahogy hírét vettük háborúdnak. Jöttünk sietve, keresztül a pusztákon, ahol alig leltünk már élelmet. Vissza akartak fordulni családom harcosai, de felénk sodorta a szél az emberi vér szagát. Bízom benne,  több is ki fog még folyni, hogy még jóllakunk belőle, ha már e szerencsétlen férgek ily nagy számban rontják errefelé a levegőt.

- Légy üdvözölve Emberevő! – mondta a Magányos, aki állta a legfőbb Rém fagyos, sóvár pillantását – A válaszom: igen! Igen, ha minden jól megy. Halnak még meg emberek a közeli jövőben. Hozzá igen nagy számban. Számítok állkapcsotok erejére, a közelgő harcokban.

- Állunk szolgálatodra… - mondta az Emberevő kéjesen suttogva, illedelmesen lesunyva tekintetét  .

- Várunk még valakit? – kérdezte a Fehérszakállú, s megrovón nézett a Magányosra.

- Még egy falkát várunk.

- És mégis…

- Mindent a maga idejében! – zárta rövidre a társalgást a vezér. Azzal visszavonult aludni, mivel igencsak megfáradt az utóbbi napok eseményei miatt. De ezúttal álmai nyugodtak voltak.

Estére befutott az utolsó falka is. A Holló jelezte jöttüket. Az immár népessé duzzadt Horda pedig, kíváncsian várta kik közelednek. Ám arra még inkább kíváncsiak voltak, mihez kezdenek, miért jött össze ennyi erős farkas közelről s távolról? Mindenestre végül, befutottak a Holdtáncosok is. Egy farkaslány vezette őket.

- Üdv néktek! – szólt a Horda vezetője, a Magányos, mikor a hegyoldalon aláereszkedve odaértek a táborhelyre – Már vártuk érkezéseteket. Köszönjük, hogy megkockáztattátok az utat idáig!

- Jöttünk, mert jönnünk kellett. – mondotta a lány, ki a Menyasszony nevet viselte. Hangja bűvös lágysággal csiklandozta a jelenlévők érzékeny fülét. Karcsú teste kissé ernyedt volt a fáradtságtól. Fehér bundája csatakosan, kék szeme koraérett bölcsességgel, mohó kíváncsisággal csillant.  Homlokán apró, félhold alakú fekete jel sötétlett. S az illata... Az illata, távoli fenyvesek babonás rengetegét idézte.  – Kísérőd meglelt minket, s átadta az üzenetet. Bár jómagam már megálmodtam előre, hogy nagy hadjárat van készülőben. No de ne szaporítsuk a szót fölöslegesen! Üljünk tanácsot, s döntsük el mi legyen!

- Kedvemre való beszéd! – horkant fel elégedetten a Veszett, kit ámulatba ejtett a Menyasszony szépsége, egyedi illata. Le sem bírta venni a szemét róla.

Összegyűltek a sziklán, a Magányos kedvenc szikláján, melyet attól kezdve úgy emlegettek, mint a Szövetség Kövét, vagy mint a Farkassziklát.

A vezér felhágott rá. Közvetlen közelében a családfők telepedtek le, körül pedig a temérdek ordas. Egy idő után elhalt a morgás, az acsarkodás, s a Magányos szóhoz jutott.

- Mindenki figyeljen ide! – kiáltott – Felteszem, tudjátok miért vagyunk jelen. Miért jöttetek ide, s ha már eddig eljöttetek, nem akartok tétlenül visszakullogni odúitokba. – egyetértő morranások – Háború dúl, ezt nem kell magyaráznom. Az ember fegyvert emelt az Erdő népe ellen. És nekünk cselekedni kell, de gyorsan! Cselekedni kell, mielőtt késő lesz. Mielőtt fajtánkat meg nem ritkítják annyira, hogy már tehetetlenek leszünk, s végül kiűznek, kipusztítanak minket erről a helyről, amely otthonunk. Tudom, sokaknak nem e hely jelenti a hazát… De vegyétek tudomásul, e harc nem a Pörölymancsúak és az emberek harca... Hanem az emberek és a farkasnép háborúja! Az Erdő és a Falu, a Vadon és a Szántóföld, az ősi tisztaság és az elkorcsosulás küzdelme. Ennél fogva, mindannyian részt kell vegyetek az összecsapásban. Mi vagyunk a Vadon őrizői, meg kell óvnunk Anyánkat a vas pusztításától!

Lelkes üvöltés harsant több tucatnyi torokból. Ez, elhatolt egészen a Falu népének füléig, s az emberek gerincén a hideg futkosott. Megérezték zsigereikben a közelgő veszedelmet.

- De mégis… - szólt végül a Fehérszakállú. – Mégis mi lenne a terved? Lemegyünk a Faluba, s végzünk velük?

- Pontosan! – döbbent csend követte a Magányos határozott válaszát. Számos szem nézett kérdőn, sokan azt hitték tréfából mondta ezt a vezér, de mikor látták csöppet sem tréfálkozó képét, már inkább józanságában kezdtek kételkedni.

- Fejébe szállt a dicsőség… Csak gyűlöli az embereket, s az ment az agyára… Bosszút akar állni fogadott fia miatt… - folyt a pusmogás.

A Girhes előre lépett.

- No de, ezt nem mondhatod komolyan. Az emberek sokan vannak. Kutyák, nyilak, dárdák várnának minket odalent. Elvesznénk egy szálig.

- Akkor, kinek van más ötlete? - nézett körül a vezér kihívón.

- Mi sem egyszerűbb! – mondta a már említett ifjú, a Hegy Fiai közül. Minden pillantás reá irányult – Annyit teszünk - folytatta –, hogy lesben állunk egyfolytában. Lassan, módszeresen, apránként öljük le őket! Mire kitavaszodik, már alig lesz belőlük. Addigra ideérhetne falkánk valódi vezetője is, ki most álmatlan medvékkel, rakoncátlan fagytündérekkel verekszik.

- Nem rossz terv… - vette át a szót a Magányos – Így tennék, ha nem tudnám milyen az ember, s milyen a farkas. Mire kitavaszodik, fiatal barátom, addigra éhen pusztulunk. A megmaradtak pedig, egymást fogják ölni, egy falásnyi húsért. Azután még több ember érkezik. S abból, ami most falu, város lesz. Falakkal és sáncokkal. Vadászokkal és katonákkal. – az ordasok most elbizonytalanodtak, még a szószóló is. – Ezért mondom hogy támadnunk kell ezúttal nekünk. Meg fogunk halni néhányan, az biztos… De fiaink, s leányaink szabadon vadászhatnak majd a csillagok alatt.

Ismét pusmogás, morgás, kezdődött, ami egyszerre, mintegy varázsütésre megszűnt. A farkasok meghozták a döntést, bár némelyikük még nem tudta pontosan, hogyan is döntött. Hiába, nem csak az emberek feje nehéz néha!

- Kérdem a falkavezéreket, hogyan döntöttetek? – a Magányosnak immár nem voltak kételyei a kimenetelt illetően.

Először a Menyasszony szólalt meg, a Holdtáncosok nevében:

- Mikor megláttam a Hollót, mit küldtél jelzésül, révületbe estem. Rengeteg vért láttam. Szenvedést és halált. De éreztem, jönnöm kell! S a Nagy Farkas Szellem megsúgta: akármit mondasz is, követnem kell téged, mert te győzelemre vezetsz minket, bármi legyen is az ára. Azt mondom hát: támadjunk!

Azt tudnotok kell, hogy a Holdtáncosok messze földön híres látnokok és próféták voltak a farkasok között. Mindenki tudta róluk, hogy a Nagy Farkas Szellem időnként beszél hozzájuk,  útmutatást adván övéinek. Nem csoda hát, hogy ezután a habozók is végleg elhatározták magukat

 - Legyen! – mondta a Girhes.

- Legyen! – mondta a Fehérszakállú.

- Legyen! – mondta az Emberevő.

- Legyen! – mondta a Veszett.

- Legyen! – mondta a Madár.

- Akkor hát -, mondta végül a Magányos, a Horda vezére – a Sötétség ünnepén támadunk. Addig van pár nap. Készüljetek!

- A Sötétség ünnepén… - a Holdtáncosok bájos vezetője vicsorgott örömében – Ahogyan én is gondoltam. A leghosszabb éjszakán. Akkor telihold lesz…

A Magányos bólintott. Feloszlott a tanács. Mindenki pihenni tért.