Immár teljes lett a zűr-zavar. Mindenki egymás szavába vágva kérdezett, vádaskodott, vagy intette csendre a társait.

-  Várjatok már, hadd mondja el, amit akar! – üvöltött fel a Veszett, aki csodával határos módon túlélte az ütközetet.

- Köszönöm! – pillantott rá a Magányos, tőle várta volna utoljára, hogy hajlandó lenne meghallgatni – Most nagy győzelmet arattunk. Ez nem vitás! De közületek még a legostobábbak is tudják, ha az emberek megszűnnek egymást irtani, ellenünk, mint kártevők ellen fordulnak. Hogy az hogyan végződik, már lefestettem néktek…

Susmukolás kezdődött. Senki nem értette mire akar kilyukadni a vezér. Voltak jócskán, akik nem bíztak meg benne. De sokan felemlegették azt is, hogy két fényes győzelmet is köszönhetnek neki.

- Akkor hát, szerinted mi tévők legyünk most? – kérdezte a Madár, aki látta mily ádázul küzdött vezérük a csatában.

- Színleg, emberré válunk… - mondta rezzenetlen arccal a Magányos, de csak az ő arca maradt rezzenetlen. Még a sokat tudó Holdtáncosok vezére a Menyasszony is felnyüsszent meglepetésében. – De csak színleg. Új falut alapítunk, a saját falunkat. Nappal emberi, éjjelenként pedig ordas formájában védelmezzük azt, ami a miénk. Így elleneink nem fognak majd gyanút…  Az emberarcú istenek templomának helyébe pedig, megépítjük a Nagy Farkas Szellem Szentélyét! A Megkínzott Isten birkáitól pedig megszabadulunk, ha erre vetődnének. Ha már le nem győzhetjük csatában az embert, legalább szedjük rá, s várjunk kedvező alkalomra!

Furcsamód a Rémeknek tetszett legjobban a dolog. Az Emberevő szeme valósággal ragyogott a gondolatra, hogy a tökéletes megtévesztés módszerével még könnyebben juthat hozzá kedvenc zsákmányához. A többiek ágáltak, hitetlenkedtek, de azért voltak kik egyet értettek.

- De miért higgyünk néked? – kérdezte a Menyasszony – Mutasd, hogyan lehetséges mindez!

A vezér nem szólt. Odament a Falu közepén lévő örömtűz maradványaihoz. Az elégett gallyak között egy ember elszenesedett maradványai hevertek, süldő korú lehetett talán. A Magányos még a harc közben húzta őt oda, roppant előrelátó módon. A fiú még élt, mikor átharapott inakkal a lángok között lelte magát - ily módon vált égő áldozattá, egy ősi rituáléhoz.

A farkas megmártotta pofáját a hamvakban, meg is hempergőzött benne. S láss csudát! Egy hat láb magas, bronzszín bőrű, szőkésbarna szakállú és hajú, csupa izom, meztelen emberi férfi állt az ijedten hőkölő Horda előtt. Egyik szeme fekete volt, a másik, amit a Fővadász kihasított visszanőtt, de megmaradt farkasszemnek.

- Látjátok? – szólt az Erdő Védelmezőinek nyelvén továbbra is.

Azután felüvöltött, még mindig farkas módra, majd emberül mormolt valamit, azóta se tudni hogy mit. Egyesek szerint az istent gúnyolta, ki annak idején átváltoztatta.

Sokáig tanakodott a Horda: mitévők legyenek? Egy ilyen kérdés eldöntése, embereknek hónapokba, vagy évekbe telt volna, de akik ösztöneik bölcsességére hallgatnak, azoknak az esze gyorsabban forog. Igaz, nem is oly tekervényesen… Estére meg is vitatták mi legyen: a farkasok egy része, kész volt a Magányossal tartani.

A Hegy Fiainak ifjú tagja így szólt: - Mi nem veszünk részt ebben. Visszamegyünk a bércek közé. Nem mímeljük az emberi létet. Nem is igen tudnánk… De ha segítségetekre lehetünk, jövünk.

Azzal meghajoltak az immár emberi alakban mutatkozó vezér előtt, ő pedig a farkasok nyelvén mondott nekik istenhozzádot.

- Mi is visszatérünk helyünkre. – mondta a Menyasszony, a Holdtáncosok vezetője – Ha szükségét érzitek, látogassatok el hozzánk! A Nagy Farkas Szellem legyen veletek!

- S veletek is! – köszönt el a Magányos.

A többi falka ott maradt, a vezetőjükkel. Ők beleegyeztek hogy színleg emberré válnak, fajtájuk megóvása érdekében.