Az aggodalom teljesen fölösleges volt, bár a Szamos  vizszintje nagyon megemelkedett, szinte szemlátomást nőtt, komolyabb veszélyt nem jelentett sem ránk , sem a városra. Reggel azért bevallottuk egymásnak , hogy az éjszaka mégsem volt teljesen nyugalomteli m ert a sötétben a titokzatos zajok , vagy akár a hangossabb vizcsobogás is  csak erősitette félelmünket.

            Amikor  visszaszalajtottak  bennünket a szolidaritás épitőtelepére-- ha lehet --, még forróbb lett a nyár, már reggel húsz -húszonöt fok meleg volt , de a koradélutáni órákban elérte a  harmincnyolc fokot is. Azt hiszem így ígyekezett a természet kárpótolni, jóvátenni  az ellenünk elkövetett"merényletét", hogy minden megszáradhasson, és folytatódhasson az épitő munka. Egész nyáron csak néhány esős nap volt.

             Időközben érkezni kezdtek a segélyek, külföldről és belföldről egyaránt, ruhanemű, élelmiszer  és sátrak. Főnökéknek amerikai sátor, közvizkárosultaknak hazai sátor. A különbség  a sátor belsejében  volt észlelhető, hüvös harmatos hajnalokon... Hasonlóképpen jártak el  a ruhanemü elosztásánál is. Az érkezett ruhaszállitmányt  előbb a párt fölözte le, majd jött a szakszervezet, hasonló szándékkal . Ami ezután megmaradt , az alig használható ruhadarabokat ki osztották a szegény  árvizkárosultak között. Aki  netán lázadozni mert  az ekkora pofátlanság láttán, hát azzal maradt, vagy inkább anélkül, mert azután még annyit sem kapott. Igy aztán csendes belenyugvással jártak a szegény emberek abban a kapott ruhában, ami sem , szinben , sem formában , de még méretben sem illett rájuk.

             Augusztus végén már  a földszintjét felhúztuk jónéhány  tömblakásnak, de most már megkellett kezdődjön a termelőmunka is , ezért visszaszólitott bennünket a kötelesség a gyárba. Ott már minden ragyogott, és kezdtek hozzáfogni a termeléshez ,csak  még találtak  néhány száz bútordarabot a környező  erdőben --amit a falusiak nem találtak meg-- azokat kellett visszaszállitani a gyárba . Elképzelhető, hogy  milyen állapotban voltak , jó három hónapi "erdei nyaralás" után. Ezzel egyidőben alakult egy bizottság, amelyik azt volt hivatott eldönteni, hogy a megrongálódott, de még hasznositható bútordarabok  milyen árengedménnyel legyenek  árusithatók a szegény  árvízkárosultakat megsegitendő. Ez volt az ideologia. De a valóságban  a dolog egészen  másképp festett, és pedig a következőképpen:Árvizkárosultak csökkentett áron alig használható , erdőlátta , madárlátta bútorokat kaptak, mig benfektes főnökék, és azok hetegizigleni rokonai, hozzátartozói, - különös tekintettel az Avas és   Erdővidékre-- csökkentett áron, vadonatúj minőségi  bútort vásárolhattak, a sógorság , komaság és a" most szedd meg  magad" mozgalom keretében. Ezt az akciót -- többek között-- a párt irányitotta, a szakszervezet rábólintott, és a népes rokonság volt a haszon élvező. És most  egy kicsit elvonatkoztatva a valóságtól , ha ezek a bútorok most megindulnának visszafelé a gyárba , akkor a gyár környékén  a forgalmat legalább egy hétre le kellenne állitani.

            A nagy zürzavarban  megszámlálhatatlan mennyiségű bútor hagyta el a gyár területét mindennemű formaság nélkül., magyarul , ugy loptak  ahogy csak tudtak, még forró kályhát is. Ez a történet is igaz.

            Közvetlen az árviz utáni napokbanm , és azok éjszakáin,  állandó jelleggel-- mivelhogy a gyárnak a keritését  messze elsodorta a viz-- őrpontokat állitottak fel. Az éjszakai hüvösre , hidegre való tekintettel,minden őrszem egy kis dobkályhát is kapott, hogy  melegen tartsa , testét , és éberségét. De hát őrségben állni  egyedül  unalmas dolog, ezért a kolléga megrakta  jól a kis kályháját fával, és átsétált a szomszéd őrszemhez egy kis tere-ferére. A beszélgetés nem tartott túl sokáig ,  ezért aztán még nagyobb volt a meglepetés , amikor visszaérkezett eredeti őrhelyére , mert a kályhának hült helyét találta. A szó legszorosabb értelmében. Ekkor még rejtélynek tünt a dolog , de azután kiderült  a disznóság. Amikor az őr távol volt, két legény oda ment -- a gyár területéről, két  csövet dugtak a kályha alá és egyszerüen beledobták a kályhát a gyár végében található vizes árokba, úgy ahogy volt ,  égő tüzzel , füstelvezető csővel eggyütt, majd egy későbbi időpontban , kivülröl közelitették meg a gyárat, könnyedén kihalászták és hazavitték a kályhát. Azóta forog közszájon , hogy innen loptak már forró kályhát is!