Kellemes nyári este volt, a haverokkal úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kocsmázni. Én kissé hamar értem oda így nem volt még ott mindenki. Addig is kértem egy sört és türelmesen kortyolgattam, vártam a többieket.

Nemsokára jött is a barátom István, autóval jött. Mondtam is neki, hogy így nem valami szerencsés sörözni.

- Nem is akarok! – mondta. – Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a sörfesztiválra, majd én vezetnék.

Nekem jól hangzott. Természetesen megvolt az oka annak, hogy miért ajánlotta fel kedves barátom, hogy ő vezet. A barátnője pont abban a faluban lakott, ahol a fesztivált rendezték és ugye a szerelmes párok nem fogyasztanak alkoholt egymás társaságában. 

Nemsokára megérkezett Zsolt és a barátnője, valamint Miska. Elmondtuk az ötletet nekik is és bele is egyeztek. Még fiatal volt az idő ezért úgy döntöttünk, veszünk pár sört és Istvánnál majd elfogyasztjuk. Mintegy bemelegítés képen, majd tőle indultunk volna a fesztiválra.

Mikor megérkeztünk, kinyitottam a kaput és István beállt az udvarra az autójával, Zsolt az utcán hagyta az övét. Azt mondta, hogy ott is hagyja és mind egy autóval megyünk, az Istvánéval. 

Barátom szülei nyaralni voltak, ezért nyugodtan sörözhettünk és cigizhettünk a teraszon.  

Jól is telt egy darabig, de minél inkább közeledett az indulás pillanata, nekem annál inkább ment el a kedvem az egésztől. El is döntöttem magamba, hogy én nem megyek.

De nem tudtam, hogy mondjam el. Tudtam István nem engedne haza, nekem pedig semmi kedvem nem volt menni. 

Végül Zsolt ment ki az autójához valamiért, én rögtön utána lépkedtem. Mikor kiértünk az utcára elmondtam, hogy nem megyek. Ő meg is értette. Még annyit mondtam, hogy majd szóljon Istvánnak is. Azzal leléptem.

Haza érve gondoltam még keresek valami kaját, mielőtt lefeküdnék. Annak ellenére, hogy vacsoráztam elindulás előtt, még is éhes lettem. Találtam is néhány zöldséget és pástétomot a hűtőbe ez elég is lesz. Ne ki is láttam, mikor csörgött a telefonom.

Zsolt volt az, felvettem.

- Igen? – mondtam tele szájjal.

- Gyere, mert nagy baj van! – mondta Zsolt.

- Ugyan már, csak vissza akartok csalni! – mondtam nevetve.

- Nem, ez komoly siess gyorsan! 

Bevallom elég meggyőző volt a hangja. Hagytam mindent az asztalon és egész végig futam. 

Mikor a kapuhoz közeledtem látom, hogy István autójának – egy Dacia volt – fele az utcán, fele meg az udvaron van, a kapu közt. Ezek meg csak kerülgették.

- Mi történt? – kérdeztem.

- Zsolt nyitotta ki a kaput, nem vette ki a kapu ütközőt! István ráhajtott és fenn akadt a kocsi! – mondta Miska.

Először bemásztak az autó alá, de nem sikerült kivenni az ütközőt. István találta ki, hogy emeljék fel az autót. Elő is vett egy emelőt és felemelték. Majd bemászott, hogy kivegye a vasat a földből. Sajnos így sem sikerült. Az ütköző aljára legalább egy harminc centis, de lehet több is volt, vascső volt hegesztve. Ez volt bele rakva egy beton alapba. Annyira hosszú volt, hogy még az autót felemelve is bele ütközött a vas a középső kipufogó dobba. Így lehetetlen volt kivenni.

Visszaeresztették az autót a földre.

- Próbáltál előre-hátra menni vele? – kérdeztem Istvánt.

- Igen, de próbáljuk még meg! – mondta.

Először előre próbált menni, mi hátulról toltuk az autót, de semmi. Mondtam a fiuknak, hogy próbáljuk meg emelni az utóját az autónak, miközben pörögtek az első kerekek tehetetlenül. Nem sikerült, még tettünk egy próbálkozást hátra menetbe is, de az sem vezetett eredményre. 

Én tanácstalan voltam, István meg Zsolt egyre idegesebb.

Két éjjeli őr sétált nem messze tőlünk.

- Hova mentek, hé? – kérdezte az egyik.

- Mennénk, de kifogyott a benzin! – hazudta István.

- Toljátok bele a patakba! – mondta az őr nevetve.

- Tolnánk mi, de nem megy! – mondtam halkan.

Újra az emelővel próbálkoztak, de most felpockolták az emelő alját, hogy nagyobbat emelhessen. Így annyira ingatag lett az autó, hogy már teljesen egy oldalán állt. Kicsi kellett volna még, hogy felboruljon. Lehet, hogy hihetetlen, de még így sem sikerült kivenni az ütközőt a földből. 

István egyre idegesebb lett, másnap este érkeztek a szülei. Bele gondolni is rossz volt mi lesz, ha meglátják, hogy fele kilóg az utcára az autónak. Egyre nagyobb lett a zűrzavar, mindenki mindent mondott és akart csinálni. István ki vette az emelőt megint és ekkor már nem bírta tovább és kifakadt.

Zsoltot kezdte szidni, hogy lehet ennyire figyelmetlen, hogy nem látta az ütközőt. Zsolt persze nyugtatni akarta és segíteni neki, de még rosszabb lett. 

István teljen kifordult magából, az emelőt bevágta a kertbe. Elég rosszul sikeredett dobás volt, mert az emelő egy kiálló része végig hasította az egész alkarját. Őrjöngve véresen, üvöltötte, hogy mindenki menjen haza és hagyják őt békén.

Legjobb barátom volt és most is az, de akkor tudtam, nincs értelme próbálkoznom semmivel. Jobb, ha mindenki elmegy haza.

Mondtam Zsoltnak, hogy vigye haza a barátnőjét. Közben eleredt az eső is, szegény lány szótlanul állt és nézte a cirkuszt az esőben.

Miska meg én is elindultunk haza, István bement a kapuból. 

De nem hagyott nyugodni a dolog, visszafordultam és Miska után kiáltottam. Visszamentünk, a teraszon volt István nagyon szét volt esve, talán még sírt is. 

Nem szóltam semmit, csak mellé ültem és átöleltem egyik karommal. A vállamra eresztette a fejét és csak ültünk. Miska cigarettát gyújtott és csöndben hallgattuk az eső kopogását.

István törte meg a csöndet:

- Tudtam, hogy visszajössz!

Nem mondtam semmit, csak mosolyogtam. Beszélgetni kezdtünk és szidtuk rendesen azt, aki az ütközőre ekkora vascsövet hegesztett. Elég lett volna öt centi is, ma sem értem minek kellett akkora.

Végül megállott az eső is és mondtam, hogy megpróbálhatnánk még egyszer. Nem örült az ötletnek, de mondtam csak egyszer próbáljuk meg, ha nem megy, hagyjuk. Bele egyezett.

Miska elő kereste a kertből az emelőt és újra felemeltük az autót. Végre én is oda fértem, hogy benézzek a kocsi alá és ekkor eszembe jutott valami. Mivel autószerelő szakmát tanultam, volt némi ismeretem. A vas a kipufogó dobnak ütközött és ezért nem lehetett kivenni. De most jutott eszembe, hogy az egész kipufogó rendszer gumi gyűrűkkel van felfogatva, ami lehetővé tette az oldalra elmozdítását. A terv megvolt, már csak kellett valaki, aki bemegy az ingatag autó alá. István vállalkozott. Én elmondtam, mit kell tegyen és Miskával az autó túl oldalára mentünk át. Letekertük az ablakokat és erősen bele kapaszkodtunk a tetőbe, a két ajtó közti oszlopba ahová csak tudtunk. Én személy szerint még a fogaimmal is haraptam a tető peremet. Rettegtem attól, hogy esetleg visszaesik Istvánra az autó. De így, hogy mi Miskával bele kapaszkodtunk, kis szerencsével oldalra dőlt volna, ha ki esik az emelő és megtartotta volna kapu vagy nem… a lényeg az volt, hogy vissza ne essen.

István bemászott, mikor félre nyomta a kipufogó dobott a kocsi nagyon inogni kezdett. Hideg verejték folyt végig rajtam.

- Sikerült elnyomnom, de most a padlóba ütközik a vas! – mondta István.

Itt elveszett az utolsó remény is.

- Várj, megvan! – hallottam a lelkes hangot.

- Akkor mire vársz, takarodj ki a kocsi alól! – kiáltottam vissza.

Kijött és kezében volt az ütköző, mint egy trófeát úgy tartotta, az arca sugárzott az örömtől. Végre én is megnyugodtam. 

Az történt, hogy a vascső már annyira kijött a betonból, hogy az is megengedett egy kis oldalra billenést ez elég is volt, ahhoz hogy kivegye. 

Visszaállt az udvarra az autóval, mi meg becsuktuk a kapukat Miskával.

Visszamentünk a teraszra, de nem volt több sör. Került egy üveg bor, életem egyik legsavanyúbb bora volt azt hiszem. De nem törődtem vele. Örültem annak, hogy barátom újra mosolyog. 

Lassan hajnalodott. Elbúcsúztunk. 

Hulla fáradtan értem haza, édesapámmal találkoztam.

- Hol voltál?

- Sörfesztiválon! – mondtam és bementem a szobámba.