Milyen gyönyörű idő volt, mikor aznap felébredtem. Sosem felejtem el, ahogy kinyitottam a szememet, apró pillék játszadoztak az ágyam körül. Olyan volt, mint valami álom, pedig csak a takarómról szállt fel néhány icike-picike pihe. De már akkor, abban a percben éreztem, hogy valami történni fog, valami, ami csodás és lélegzetelállító.
Miután felöltöztem, és reggelizni mentem, még az étvágyam is szokatlanul jó volt. Nem is értettem, hogy lehet ez a nap ennyire varázslatos, hogy mindent szépnek, és tökéletesen jónak látok.
Tudtam, még hátra van valami, bár fogalmam sem volt, hogy micsoda. De éreztem, minden porcikámban éreztem, hogy a mai nap, merőben más.
Mikor végeztem a reggelivel, elhatároztam, hogy futni megyek. Bár nem volt szokásom, de a nap, és a friss levegő ma úgy hívogatott, hogy képtelen voltam ellenállni neki. Sőt! Kimondottan késztetést éreztem, hogy megtegyem. Ezért a szobámban felvettem egy melegítőt, és széles mosollyal a számon mentem ki az ajtón, egyenesen a csodás napsütésbe. Beszívtam a friss levegő mámoros illatát, és lassan, mint egy régi akadozó felvétel, kocogni kezdtem. Eleinte inkább gyors sétának mondanám,  de aztán felvettem a saját ritmusomat. Jó volt így, nagyon jó. Nézve az elsuhanó fákat, bokrokat, a játszadozó gyerekeket, a sétáló embereket, az ugató kutyákat, a csodás tavaszt.
Úgy gondoltam, hogy teszek egy kört a ház körül, és így a következő sarkon jobbra fordulok. Még az sem lohasztott le, hogy sokan úgy néztek rám, mintha meghibbantam volna, hiszen sem a szomszédaim, sem az ismerőseim nem láttak talán még sosem futni, és főleg nem ilyen jó kedvűen De odaköszöntem mindenkinek, és nem is foglalkoztam holmi megjegyzésekkel, tátott szájakkal.
A sarkon befordulva, azonban nem figyeltem eléggé, és nekiütköztem valakinek, vagy valaminek. Abban a pillanatban nem is tudtam, csak az ütést érzékeltem, és azt, hogy hirtelen meg kellett állnom, és a fejemet fognom, hogy talán így enyhíthetem a lüktető fájdalmat amit az ütéközés okozott.
Amint már tisztán tudtam magamról, és a körülöttem lévő világot is érzékeltem,felpillantottam, és megláttam a megállásra kényszerítésem okát.

Amint felnéztem, a szám tátva maradt, és a fejem lüktetése átköltözött a szívembe. De ott olyan heves dobogásba kezdett, hogy azt hittem nem csak a környék, de az egész ország hallja. És ha mindez nem lett volna elég, a torkom úgy kiszáradt, hogy egyszerűen képtelen voltam megszólalni.
Ha kívülről néztem volna önmagam, talán még nevetőgörcsöt is kapok, ám csak azzal voltam elfoglalva, hogy valahogy kipréseljek, elrebegjek egy bocsánatkérést. És mikor végre ki tudtam nyögni néhány szót, olyan idétlennek éreztem, mintha nem is fiatal nő, hanem egy kisgyermek lennék.
A férfi, aki rosszalló tekintettel meredt rám, vágott egy különös grimaszt, és közölte velem, hogy semmi baj sincs, bár máskor jobban is figyelhetnék.
Az arca, a tekintete... régóta szerettem volna már élőben is látni, hiszen a legtöbb filmjét már vagy egy tucatszor láttam. Csodás, ragyogóan kék szemei elbűvöltek már rögtön az első pillanatban, mikor a tévében vetítették a filmjét, és én a képernyőre tapadva, még megszólalni sem bírtam a döbbenettől. Úgy, ahogy most sem. Hiszen testközelben, sőt, talán még ennél is közelebb voltam hozzá egy ütközés erejéig.
Alaposan végignéztem rajta, és meg kellett állapítanom, hogy ha lehet, még jobb képű, még elegánsabb volt, mint a tévében. Sőt, a haja,még fényesebben, még ragyogóbban csillogott, és izmos, erős vállát kihangsúlyozta fekete pólója. Nem csoda, hogy nem csak megszólalni, de mozdulni is képtelen voltam. Ám ekkor ridegen, szinte elutasítóan szólalt meg, valami különösen ordenálé hangon, amitől kissé össze is rezzentem. Azt parancsolta, és szó szerint parancsolta, hogy azonnal álljak el az útjából, mert nagyon siet.
Megdöbbentem, de a plátói szerelem még mélyen ott égett a szívemben. Lassan sikerült azonban észhez térnem, és félre álltam, hogy el tudjon menni mellettem a sarkon parkoló kocsihoz, amibe unottan, és dühös pillantással szállt be.
Kissé csalódottan néztem utána, és vártam. Magam sem tudom mire, de képtelen voltam elhinni, hogy kedvenc sztárom ilyen ellenséges, ilyen... hétköznapinak nem mondható arrogáns, fennhéjázós...
Ekkor döbbentem rá, hogy nem is ismerem, miért gondolok róla bármit is. Tudtam, mindezt csak a lelkem kényszeríti ki belőlem. A lelkem, ami eddig rajongott, és most csak ridegséget kapott. De tisztában voltam vele, hogy jogom akkor sincs haragudni, hiszen a sztár is ember, a maga esendő, egyedi módján.
És mielőtt felocsúdhattam volna a történtekből, ugyanabból az irányból egy másik, ismeretlen férfi lépett oda hozzám. Nem is vettem észre, csak mikor megszólalt mellettem.
- Ne is törődj vele! Gyakran van rossz napja mostanában. Csak azért olyan mogorva.
Ránéztem az ismeretlenre, és próbáltam felidézni az arcát, a testalkatát, a tekintetét, de képtelen voltam. Számomra ő, teljesen idegen volt. Még csak fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet. Vettem hát egy mély levegőt, és próbáltam mosolyogni, hogy ne tűnjek túl csalódottnak. Majd kezemmel legyintettem, és közöltem, hogy nem számít. Persze nem egészen így gondoltam, de ez a saját magánügyem volt, és nem hittem, hogy egy ismeretlennek köze lenne hozzá. Ám amint kedvencem ránk nézett, és dühödten intett felénk, tudtam, hogy az a jelzés nyilván nem nekem szól. Ezért a férfire néztem, és megpróbáltam a lehető leglehengerlőbb mosolyomat felvenni.
- Úgy látom türelmetlen - szólaltam meg zavartan.
- Ő? Mindig az - nyugtázta a férfi, és úgy tűnt, hogy egyáltalán nem siet. Még a kezeit is zsebre dugta, és úgy mért végig.
Először próbáltam nem foglalkozni átható pillantásával, de amikor észrevettem, hogy esze ágában sincs abbahagyni, már igazán elpirultam. Lopva én is átmustráltam, és bár nem volt olyannyira izmos, és edzett, mégis áradt belőle a férfiasság. Sötétbarna haja fiatalosan rövidre volt vágva, fehér inge ujja könyékig feltűrve, öltönynadrágja láthatólag egyedileg szabott, mégis laza, és lehengerlő. Az arca... az arca hasonlított ugyan kedvenc sztároméra, mégsem ugyanaz volt. Vonásai lágyabbak, finomabbak voltak, és sokkal kedvesebbek is. És csak ekkor döbbentem rá, hogy míg én egy elegáns, csinos férfit nézek, addig ő egy slampos, melegítőben lévő, kócos fiatal nőt lát, aki most inkább hasonlított egy takarítónőre, mint egy ifjú virágszálra.
Talán le kellett volna sütnöm a szemem, és szégyenkezve eliszkolni, de nem tudtam. A férfi tekintete olyan érdeklődően meredt rám, hogy kíváncsi voltam, mi foghatta meg bennem ennyire. Kicsit oldalra hajtottam a fejemet, és úgy pislogtam rá. Ő ekkor elmosolyodott, ám mielőtt megszólalhatott volna, a kocsi éles dudája törte meg a közénk beállni készülő varázst. Mert, hogy reméltem, az lesz. Olyan régóta vártam már a nagy találkozást a nagy Ő-vel, hogy folyton azt képzeltem, a következő sarkon ráakadok. Most is épp egy sarkon álltam, és miért ne lehetett volna ez a megfelelő?
A férfi felsóhajtott, és nem törődve a kocsi dudájának harsogó hangjával, egyik kezét felemelve kivett az inge zsebéből egy papírt, meg egy tollat, és felfirkantva valamit, a cetlit átnyújtotta nekem.
- Amiért ez a kis incidens ért, az ütközés és... az a nem túl kedves hangnem, szeretnélek meghívni. Este lesz itt egy kis baráti összejövetel, a bátyám születésnapját ünnepeljük. Nem leszünk sokan, de biztos jó lesz.
Amikor elvettem a papírt, csak akkor fedeztem fel, hogy az valójában egy névjegy, és a hátulján egy helyi cím van felírva. Na most estem csak igazán zavarba, hiszen ez egy zárkörű rendezvény lesz, ahol nemigen volt keresnivalóm.
- Nem hiszem, hogy a bátyád örülne neki. - motyogtam, és már készültem is, hogy visszaadjam a névjegyet, ám a férfi olyan elbűvölően nézett rám, hogy kész voltam elolvadni tőle. Főleg, mikor közölte, hogy egyáltalán nem az a fontos, hogy a bátyja mit gondol, hiszen eleve ő bántott meg.
Nagyot néztem, és szinte tátott szájjal fordultam a kocsi felé, majd vissza a beszélgetőpartneremhez. Na igen. Most már még több hasonlóságot észrevettem rajtuk, aminek valamiért hangot is adtam.
- Demo a bátyád?
A férfi felnevetett, és ettől a szemei sarkában apró nevetőráncok jelentek meg, amik kisfiússá tették az egész arcát, és mikor már kimúlatta magát, áthatóan a szemembe nézett. Még egy kicsit közelebb is hajolt, mintha bizalmas információt készülne elárulni.
- Igen, az. Most rossz passzban van, de hidd el, hogy ha formában van, nagyon jó vele lenni. Akkor igazán lehengerlő.
Bár szívesen megjegyeztem volna, hogy engem kis híján le is hengerelt az imént, mikor összeütköztünk, de úgy láttam jobbnak, ha hallgatok. Miért rontsak el mindent egy idétlen megjegyzéssel? Helyette inkább a névjegyet tanulmányoztam, és megnéztem a rajta álló nevet. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy a rajta szereplő név, nem másé, mint a velem szemben álló férfié. "Pete" ízlelgettem a nevét, ami igazán furcsának hatott. De próbáltam nem foglalkozni vele, hiszen a filmes világban nem meglepő ha egynek-másnak olyan neve van, amilyet még sosem hallott azelőtt a világ. De mégis örültem, hiszen így a beszélgetőpartneremnek neve is lett.
- Akkor este találkozunk... remélem.
És ha a mondat maga nem is lett volna elég, hát mindent elárult az a mosolygó, lágy, mégis hívogató tekintet, amivel rám pillantott, mielőtt az egyre türelmetlenebbül dudáló bátyja kocsijába beszállt volna.

A nap még mindig melegen sütött, de már oda sem figyeltem rá, csak a távozó kocsit néztem, ami olyan sebességgel, türelmetlenül robogott el, hogy félő volt, még valami baleset is éri. Az utána maradó füstben magam sem láttam már tisztán. Ahogy a névjegyre pillantottam, nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjam. Persze mindez szebb lett volna, ha maga Demo, és nem az öccse hív el, ha kedvenc sztárom az, aki ilyen kedves hozzám, nem Pete. De ez sem számított, hiszen, mikor reggel felkeltem, tudtam, ez egy ragyogó nap lesz, és vár rám még valami egészen rendkívüli. És bizonyára éppen ez volt és lesz az.
Sietve elsüllyesztettem a névjegyet a zsebembe, és tovább folytattam, felüdítő kocogásomat. Bár a táv maga nem volt hosszú, mégis egy örökkévalóságnak éreztem, mire haza értem. Az ajtón belépve azonnal a telefonhoz sietve felhívhattam végre kedves barátnőmet, hogy elújságoljam neki, mi is történt velem ma reggel.
Helga kétkedve fogadta az elbeszélésemet, nem igen akarta elhinni, hogy egy ilyen nagy sztárral hozott össze a sors, és még egy meghívást is magamnak tudhatok éppen az ő bulijára. Gondoltam felajánlom neki, hogyha ennyire kételkedik, beszkennelem a névjegyet, és a rajta lévő címet is, és átküldöm emailben, hogy a saját szemével láthassa. Ám ennél sokkal jobb ötletem támadt, ami nekem is nagyobb bátorságot adna. - Gyere el velem! - ajánlottam fel neki, mire ő egy darabig megszólalni sem bírt, majd halkan, szinte már óvatosan jegyezte meg, hogy egy zárt körű partira, nem biztos, hogy beengedik.
Ez eszembe sem jutott, ám még abban sem voltam biztos, hogy engem beengednek majd. Talán ezért is akartam annyira, hogy ne egyedül kelljen mennem, hanem legyen mellettem valaki, akiből bátorságot meríthetek. És ahogy Helgát ismertem, sokáig nem kéreti magát, mert nem akadt fönn holmi részletkérdéseken.
Így is volt. Drága barátnőm a következő fél órában már azon tanakodott a telefonba, hogy mit is vegyen fel, miben mutatna a legjobban. És csak ekkor döbbentem rá, hogy akármiben én sem mehetek. A szekrényem tartalma viszont nem meríti ki a felsőbb tízezer igényeit, így egy ilyen bulira sem találnék benne megfelelőt.
Sietve elköszöntem barátnőmtől, megbeszélve, hogy hamarosan beugrik, hogy elvégezhessük még az utolsó simításokat is magunkon a buli előtt. Majd azonnal a szekrényemhez léptem, és szinte feltépve az ajtaját elkezdtem kidobálni belőle a cuccaimat. Ám minél jobban a mélyén jártam, annál jobban láttam, hogy innen ma nem fogok tudni megfelelő öltözéket választani magamnak. Hirtelen támadt elkeseredettségemben elmentem lezuhanyozni, hogy aztán tisztán, és már tiszta fejjel tudjak gondolkodni.

A zuhany nagyon jót tett. Nem is gondoltam volna, de amellett, hogy tiszta lettem, még fel is frissültem tőle. Persze tisztán gondolkodni így sem nagyon tudtam, de abban a percben ez nem is számított. De amint kiléptem a zuhany alól, mintha ráébredtem volna, hogy a problémám még nem oldódott meg. Ezért a szobámba lépve, magamra vettem egy világosszürke farmert és egy rózsaszín sztreccspólót, és már készültem egy bevásárlókörútra egy csodaszép esti viseletért. Nem akartam sokáig halogatni, hiszen nem lehettem biztos benne, hogy az első butikban meg is találom a megfelelő ruhát. Így amint elkészültem, kiléptem az ajtón. Ám abban a pillanatban Helgát pillantottam meg a küszöböm előtt, amint jónéhány ruhát egyensúlyozva a karján próbált becsengetni. Döbbenten néztem rá, de ő csak arrébb tolt, és besietett a lakásba, egyenesen a nappaliba, ahová szépen, vigyázva letette a holmijait.
- Minek hoztál ennyi ruhát? - kérdeztem tőle csodálkozva, mire ő rám se hederítve felvette az egyik csodás mélykék hosszú ruhát a stócból és elém rakta azzal, hogy próbáljam fel. Sőt! Az összeset próbáljam fel, hogy meglássuk melyik lesz a megfelelő. Mikor rákérdeztem, hogy mégis miért, csak nevetett.
- Tudtam, hogy nincs az alkalomhoz megfelelő öltözéked, hát hoztam.
Nem sok választásom lévén, és így a pénztárcámat is kímélve, nekiláttam vetkőzni, öltözni, barátnőm árgus, kritikus tekintetével övezve. Minden ruhához fűzött valami megjegyzést, miközben már a frizurámat nézte, hogy vajon azzal mit is lehetne kezdeni.
Azt hittem estig még rengeteg időnk van, ám rá kellett jönnöm, hogy a sok ruha és frizurapróba miatt az idő nagyon is gyorsan szállt. És mire ráébredtem ennek tudatára, már odakint szürkülni kezdett.
- Mikorra kell ott lennünk? - kérdezte Helga teljesen ártatlanul, miközben belepréselte magát egy aranyszínű hosszú, szűk estélyibe, aminek még vállrésze sem volt.
Hirtelen ránéztem, és próbáltam visszaidézni a névjegyen írottakat, hiába. Olyannyira ideges voltam, hogy teljesen biztosra semmit sem voltam képes állítani. Ezért a fürdőbe siettem, és a melegítőmben turkálva kerestem a papírt. Csak akkor lélegeztem fel, mikor kezemmel megérintettem a kemény névjegyet. Sietve kihúztam a zsebből, és megnéztem. Még volt két óránk az indulásig, és akkor is még talán korán érnénk oda, tehát nem volt ok aggodalomra e téren. Annál nagyobb a ruha terén, mert Helga ragaszkodott hozzá, hogy egy tűzpiros, térdig érő estélyit vegyek fel, melyet csupán egy spagettipánt tartott a vállán, és olyan mély dekoltázsa volt, hogy ha előrehajoltam, félő volt, hogy kiesik belőle minden, aminek nem szabadna. Vagy pont ezért találták ki ezt a ruhát? Erre nem jöttem rá. Mindenesetre míg én hevesen tiltakoztam, addig Helga kijelentette, hogy ha mást választok, akkor ő el sem jön velem. Így nem maradt más, bele kellett törődnöm, hogy egész este ebben a ruhában fogok mulatni. Már ha egyáltalán mulatni fogok.
Amint elérkezett az idő, Helga hívott egy taxit, mert hát szerinte két ilyen csinos, ifjú hölgy nem mászkálhat az úton védtelenül. Akkor inkább azt a pénzt, amit ruhára költöttem volna, majd a taxisnak adjuk oda.
Így is lett. Amint megérkezett az autó, bezártam a lakást, és barátnőmmel karöltve beszálltunk a járműbe. Bár a kocsi nem volt éppen bizalomgerjesztő állapotú, mégis úgy éreztem, hogy az én kedvemet még ez sem lohaszthatja le. Hiszen egy olyan buliba vagyunk hivatalosak, ahová kevesen a mi köreinkből. Ez adott bátorságot, hogy mosolyogni tudjak, miközben a taxi kanyargott az utcákon át, a névjegyen lévő címig. És amint lefékezett a sofőr egy nagyon elegáns, újonnan épített ház előtt, még a szám is tátva maradt. Valóban ide kellett jönnünk? Hiszen ez olyan, mint ha egy koldus lépné át a király küszöbét. De mielőtt hangot adhattam volna észrevételemnek és kételyemnek, Helga úgy pattant ki az autóból, mint a szélvész. Egy pillanatra ugyan megfordult a fejemben, hogy azonnal elvitetem magam innen, amíg még a taxiban ülök, de tudtam, hogy barátnőm ezért biztosan nagyon haragudna rám.
Így hát mély levegőt véve kiszálltam Helga után a kocsiból, kifizettem a sofőrnek a jattot, majd lassú, és annál ingatagabb léptekkel mentem barátnőm után a bejárathoz.
Helga csak erre várt, és szélesen vigyorogva becsengetett az ajtón. Ha tehettem volna, azonnal világgá futok, de ekkor barátnőm megragadta a karomat, mintha csak sejtette volna, mi jár a fejemben.
Ebben a pillanatban az ajtó szélesre tárult, és egy ismerős, kedvesen mosolygó férfi nézett ránk.
- Helló lányok! - üdvözölt minket Pete. Egy pillanatra úgy tűnt elgondolkodik rajta kik is lehetünk, de aztán csak intett, hogy lépjünk beljebb, és még azt is mondta, hogy remek este lesz, ebben biztosak lehetünk.
Na igen. Ez nem volt kétség. Ugyanis a terembe érve, már igen felhevült volt a hangulat. Demo a kanapén ülve iszogatott, és nagyokat nevetett két feltűnően csinos nő társaságában. Mellettük még néhány korabeli fiú és lány beszélgetett, kacarászott. Nem is értettem mi a csudát keresünk itt. Ám Helga már nem figyelt rám, hanem egyre csak úgy helyezkedett, hogy Demo közelébe jusson. Engem viszont nem vonzott ez a fajta taktika, mert a reggeli incidens, és a most hallott harsány, ki ha én nem-es kacaj, igazán kiábrándított kedvenc színészemből. Ezért inkább körbenéztem valami vonzóbb társaság után. De alig fordultam meg, Pete lágyan nevető szemei néztek vissza rám.
- Nagyon csinos vagy - jegyezte meg kedvesen, és tekintete a dekoltázsomat pásztázta. Rögtön oda kellett kapnom, hogy kicsit eltakarjam, mert úgy éreztem, hogy a tekintete azonnal levetkőztet. Ettől azonnal fülig is pirultam, és még egy köszönömöt is alig bírtam kinyögni. Pete azonban nem törődött hirtelen támadt zavarommal, csak mosolyogva a háta mögé intett a fejével. - Mit szólnál egy italhoz? A konyhában választhatsz kedvedre.
Bólintottam, mivel akkora gombóc fojtogatott éppen, hogy nem bírtam megszólalni, és elindultam vélhetőleg a konyha felé. De erről csak akkor bizonyosodtam meg, mikor belépve felfedeztem az ismerős eszközöket, mint a tűzhely, mosogató, mikrósütő.
Pete az asztalra mutatott, ahol nagyon sok alkohol, és igen kevés üdítő volt található. Nem igen szoktam inni, de úgy gondoltam, hogy feszültségoldásként egy kis pohárkával igazán nem árthat. Ám ahogy Petere néztem, úgy döntöttem, jobb ha színjózan maradok, mert ennek a férfinak egyre jobban csillogott a szeme, és én egyre mélyebben elvesztem benne.

Igazán zavarba estem ettől az átható pillantástól. Ezért inkább elvettem az asztalról egy pohár kólát, és elfordultam, hogy megnézzem, barátnőm mit művel. Ám esélyem sem volt a konyhából a nappaliba látni, ezért, hogy idegességemet leplezzem, belekortyoltam az italomba. Pete ebben a percben szólalt meg, talán azért, hogy megtörje a beállt csendet, vagy azért, mert látta a zavaromat.
- Tényleg nagyon csinos vagy! Igazán! - és, hogy a bókja hatásos legyen, ismét csak a vállaimat és a dekoltázsomat figyelte. - Reggel még nem is gondoltam, hogy estére hamupipőkévé tudsz változni.
Nagyon komolyan hangzott amit mondott, mégis éreztem benne valami humoros élt, ezért ahhoz mértem feleltem neki.
- A herceg érdekében mindent!
Nem hiszem, hogy értette, mert tisztán láttam, ahogy megrándul az arca, és kissé komorabbá válik. Mintha a megjegyzésem bántotta volna, bár fogalmam sem volt, miért. Így inkább ismét megpróbáltam a nappali felé kémlelni, mikor Demo lépkedett befelé, valami különösen mámoros képpel. Mikor meglátott engem, nem is nézett rám, csak a ruhámat pásztázta végig, majd az asztalhoz lépve elvett két üveg sört.
- Az az aranyruhás pipi nagyon dögös - jegyezte meg Petenek, mintha én ott sem lennék. - Megpróbálom befűzni ma éjszakára. - És ahogy kifelé tartott az innivalókkal, ismét végigfuttatta rajtam a tekintetét, majd visszafordulva az öccséhez kacsintott egyet. - Látom, te sem akarsz egyedül aludni.
A pír és a düh játszadozott bennem, hát még akkor, mikor Demo, elmenve mellettem, belemarkolt a fenekembe. Még a szám is tátva maradt, és egy hangot sem tudtam kinyögni, csak döbbenten és mérgesen meredtem utána.
Tisztában voltam vele, hogy kedvenc sztárom nem lehet egy mocskos szájú, undok... szóval egy ilyen férfi. Akkorát csalódtam, amekkorát talán még életemben soha. Még, hogy egy éjszakára, és, hogy én is... A szavak egyre jobban tudatosultak bennem, és ekkor kérdőn Petere néztem. Magyarázatot vártam, hiszen amit én éreztem, az nem csak holmi kaland volt, hanem egy románc kibontakozása. És, ha ő nem így érez, akkor inkább azonnal el is megyek, nem bonyolódom jobban bele, mert nem vagyok egy egyszeri lány. Na nem!
De ahogy a férfire pillantottam, a dühöm párologni kezdett. Pete ott állt a konyhaszekrény előtt, és lesütött szemmel próbált uralkodni magán. Majd rám nézett, és sajnálkozó tekintettel, kezét a fekete öltönynadrágjába mélyesztve elindult felém.
- Sajnálom! A bátyám nem úgy értette, csak nem elég józan. Azt hiszem túl sokat ivott.
Tudtam, engem most nem Demo érdekel, mert amit ő csinálni akar, abban nem vagyok érdekelt, de Pete véleménye, az ő hozzáállása nagyon is számított. Ezért elővettem minden bátorságomat, megköszörültem a torkomat, és úgy néztem fel rá. - Nem érdekel, hogy a bátyád milyen állapotban van. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi a szándékod? Miatta hívtál ide? Mert akkor egy percig sem maradok tovább.
- Csalódtál benne, igaz? Sokan vannak így. Bár, megpróbálom fenntartani a látszatot, és megteszek mindent, hogy kimagyarázzam a viselkedését, de ő nem hajlandó együttműködni.
El kellett mondanom még egyszer, mert úgy tűnt, hogy nem érti a kérdésemet. - Miért hívtál ide?
Pete odaért elém, és egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd felemelve a fejét a szemembe nézve, ő is feltette a maga kérdését. - Miért jöttél el? A bátyám miatt? Vagy miattam?

Az anyukám mindig azt mondta, hogy egy lánynak sosem szabad elsőre vallani, és, hogy nem szép dolog a fiúk után futni. Így szerettem volna tenni, ám rájöttem, hogy azzal, hogy itt vagyok, ez utóbbiról le is maradtam. Ám az elsőn még javítani akartam azzal, hogy mondok valamit, mégsem vallok színt. Ezért zavartan, a kezeimet tördelve próbáltam állni a tekintetét, és úgy felelni. - A reggeli incidens után, a bátyád miatt nem jöttem volna el. - Ennyi. Bár nem mondtam sokat, de a kényes helyzettől, hirtelen a hideg kezdett futkosni a hátamon. Megrázkódtam, és úgy éreztem egész testemben libabőrös vagyok, míg a reagálására várok. De ennél többet akkor sem mondhattam, mert úgy valóban én lettem volna az, aki feltárja a szívét, az érzéseit, és ezt nem szerettem volna megtenni. Ám, így a kérdés kissé nyitott maradt, főleg, miután Pete egy halvány mosollyal a száján lesütötte a szemeit, majd szó nélkül kiment a konyhából.
Döbbenten néztem utána, mert nem értettem, mivel bánthattam meg, hogy se szó, se beszéd otthagyott. Nyeltem egyet, és próbáltam mindennek a pozitívumát látni, már ha lett volna neki, és jobb dolgom nem lévén, az italomba menekültem.
Néhány pillanat múlva Pete visszatért egy öltönykabáttal, amit némán a vállamra terített, majd odaállva elém, lágyan rám mosolyodott.
- Láttam, hogy fázol - mondta magyarázatképp, és megfogva a kabát gallérját, még igazgatta néhány percig. A keze ott játszadozott a vállaimnál, a nyakamnál, majd a dekoltázsom környékén, és ebbe nem tudtam nem beleborzongani. A szívem hevesen dobogott, már-már eszeveszett ütemben. A kezem, és az egész testem reszketett az izgalomtól, mintha kocsonya lennék. A levegővételek, mintha nehézséget okoznának, hiszen levegőt is alig kaptam már. Az arcom úgy piroslott, mint az érett paradicsom, és tudtam, éreztem, most kell a szemébe néznem olyan mélyen, olyan áthatóan, mert mindjárt jön a csók. Az érzéki, szívet melengető, mindent összefoglaló csók.
- Hé haver! - Demo bedugta a fejét a konyhába, és egyenesen az öccséhez beszélt - Felmegyek azzal a kis pipivel a szobába. Menj már ki, és szórakoztasd a többieket addig! - Majd választ sem várva, eltűnt az ajtóból.
A varázs megtört, és már nem is láttam értelmét felpillantani, csak ha lehet, még zavarodottabban szorongattam a kólás poharamat, és vártam, hogy Pete tegyen, vagy mondjon valamit.
- Mondtam már, hogy néha azt kívánom, bárcsak egyke lennék? - próbálta viccesen elütni a kissé kínos helyzetet a férfi, majd elengedte a zekét, és elnézést kérve kifelé mutatott. - Gyere, menjünk a többiekhez.
Tehettem volna mást is? Persze, de akkor talán nem maradhattam volna Pete közelébe, amire egyre jobban vágytam, így hát szó nélkül követtem a nappaliba. Gondoltam, jobb híján, majd Helgával társalgok, míg Pete teljesíti testvéri kötelességeit, ám a helységbe lépve, rá kellett jönnöm, hogy barátnőm nincs is a többiek között.

Még egyszer körbenéztem, de Helgát akkor sem tudtam sehol sem felfedezni. Gyanítottam, hogy a mellékhelység felé vette az irányt, így vártam, hogy hamarosan végre válthatok vele néhány szót. Addig is Petet néztem, csak hogy lefoglaljam magam.
A férfi odament a szórakozók közé, és beszédbe elegyedett velük. Nyilván az italkínálatot sorolhatta el, mert egyre csak a konyha felé intett. Ám abban a hangos zenei háttérben ezt egyáltalán nem hallottam. Néhányan el is indultak a konyhába, és kis idő múlva itallal a kezükben tértek vissza. Pete ekkor visszafordult, és rám nézett. A szeme, mintha üzent volna, mosolygott és tele volt.... talán szeretettel, de ezt még nem tudhattam pontosan, hiszen még egy napja sincs, hogy megismertem. Mégis úgy éreztem, hogy sokkal több van köztünk, na meg körülöttünk a levegőben, ahhoz, hogy ne tegyek érte legalább egy lépést. És amikor Pete rámkacsintott, szerettem volna hinni, hogy ő is ugyanúgy gondolja. Talán túlságos nagy naívításra utal, de én mindig is hittem a szélsőségekben, a különös találkozásokban, a hatalmas szerelemben. Ebben és ettől éltem igazán.
Annyira lefoglaltak eme érzelmes gondolataim, hogy egy pillanatra el is feledkeztem Helgáról. De amikor Demo, pár perc elteltével kissé dühösen, ám határozottan lesétált a lépcsőn, még a szemeim is kikerekedtek. Csak ekkor jutott el a tudatomig, hogy a férfi, mintha azt mondta volna, hogy van egy arany ruhás lány, aki.... és ekkor pillantottam meg Helgát olyan riadt szemekkel, amit tőle még sosem tapasztaltam. Kettőnk közül ő volt a bátrabb, a találékonyabb, a vonzóbb, és ezekkel a tulajdonságokkal élni is igen jól tudott. De most jobban hasonlított egy megsebzett madárra, mint az én barátnőmre.
- Helga? - kérdeztem bizonytalanul, mikor végre odaért hozzám. Ám ő rám se nézve mormogott.
- Haza akarok menni!
Kérdeztem mi a baj, ám nem akarta elárulni, egyre csak Demo felé pislogott, és szinte átdöfte a tekintetével. És ekkor vettem észre Helga arcán egy piros foltot. Olyan volt, mint egy tenyér nyoma, igen, határozottan úgy nézett ki.
- Mi történt? Mi a csuda....?
- Két percig várok még kint, ha nem jössz elmegyek.- közölte, majd sietős léptekkel elhagyta a házat.
Egy percig sem tétováztam, csak utána rohantam, mert elképzelni sem tudtam, mi lehetett ez az egész. Amint megálltam előtte, kérdőn ránéztem, mire a sötétség jótékony takarásától, vagy talán a friss levegőtől, Helga végre megnyílt.
- Ez a rohadék! Felmentünk, hogy hetyegjünk egy kicsit. Tetszettem neki, és hát, nekem sem volt közömbös. Amikor azonban közölte, hogy vetkőzzem le, én mondtam, hogy dehogy. Azt akarom, hogy ő vetkőztessen le - nyelt egyet, majd mélyet sóhajtva folytatta - Erre akkora pofont adott, hogy azonnal elterültem a földön. Ez a rohadék! Utána meg rám akart mászni...
Kezemet a szám elé kaptam, mert amit mondott, nagyon megrázott. Első felindultságomban be akartam rohanni és alaposan Demo lába közé rúgni, de ahogy megfordultam, két dühös, döbbent tekintet meredt rám, majd el is tűnt a lakásban.
Pete dühét és döbbenetét látva, elképzelni sem tudtam, miért ment vissza a lakásba olyan hirtelen. Helga is ijedten nézett rám, de tudtam, most rajtam a sor, hogy megnyugtassam, hiszen mit számít egy férfi ha egy régi, igazi barátságról van szó.

Megsimogattam Helga kezét, és az adott pillanatban a lehető legnyugtatóbban néztem rá. Szerettem volna elmulasztani minden bánatát és fájdalmát, de nem tudtam mit is mondhatnék. De nem is volt időm megszólalni, mert a nappaliban hirtelen elhallgatott a zene, és még idekint is hallani lehetett a bentről kiszűrődő kiabálást. A szavakat nem is lehetett igazán érteni, de a hang tulajdonosait azonnal felismertem, Pete és Demo voltak. Aztán, mintha a hangok közelednének, már lassan minden szó egyre érthetőbbé vált.
- Dugulj el! Nem érdekel, hogy a bátyám vagy, ha egy gátlástalan senkiháziként, egy perverz szemétládaként viselkedsz - mondta Pete magából kikelve. - És keress helyettem valaki mást, aki kimos a trutyiból! Én többet nem teszem!
Helgával egymásra néztünk, és a döbbenettől még a szánk is tátva maradt. Hát még akkor, mikor Pete megjelent, és egyenesen hozzánk lépett, hogy felajánlja, hazafuvaroz bennünket. Persze nem kérettük magunkat, hiszen az adott szituációban nem igazán lett volna értelme. Követtük a férfit a kocsijához, beszálltunk, és mintha némasági fogadalmat tettünk volna, még megszólalni sem tudtunk. De Pete sem, mert egész úton hallgatott, és elgondolkodva szemlélte az utat. Csupán csak azt kérdezte meg Helgától, hogy hová vigye, hol lakik. Tőlem, még ezt sem, és ettől kissé aggódni kezdtem. Nem ismertem eléggé Petet, és nem tudhattam, hogy ez a viselkedése ellenem irányul e, vagy épp ellenkezőleg, értem van.
Helgáék háza előtt, a férfi lefékezte a kocsit és hátrafordult, hogy belenézhessen barátnőm, most kissé visszafogott, félénken csillogó szemeibe. - Sajnálom. A bátyám egy... nem is találom rá a megfelelő szavakat. Azt, hogy mostanában eléggé furcsán viselkedik, már nem okoz meglepetést, de, hogy durva és nőket ver, ez új. Ez nem az a srác, akit ismerek. Kérlek, ne haragudj!
- Nem a te hibád - nyugtázta barátnőm, majd magára erőltetve egy halvány mosolyt, készült kiszállni a kocsiból. De most én állítottam meg, és felajánlottam neki, hogy vele alszom, vagy csak beszélgetek vele egész éjjel. Ám hamar lerázott azzal, hogy szívesebben maradna egyedül, hogy megeméssze a történteket. Meg amúgy is. Nem venné a lelkemre, ha most feltartana.
A célzás igencsak telibe talált, és fülig pirultam tőle. Ám amint Helga belépett a lakásuk ajtaján, Pete hozzám fordult, és a mellette lévő ülésre mutatott. - Gyere ide! Itt legalább jobban látlak.
Kikászálódtam hát hátulról, és az anyósülésre ültem, de még sietve megjegyeztem, hogy nem muszáj hazavinnie, mert gyalog is nagyon jól eltalálok.
- Ha már a saját bátyámban nem bízhatok, akkor hogy tegyem meg bárki mással? Mi van, ha valaki elkap útközben? Azt sosem bocsájtanám meg magamnak.
Jól esett a gondoskodás, és a szavak. Ettől sokkal jobban éreztem magam. Mégis túlzónak tartottam, de nem szóltam érte, mert jó volt így.

Az autó újra elindult, és én élveztem az ablakon beáramló meleg nyári szél frissítő illatát, és lágy fuvallatát. Most már nem fáztam, hiszen Pete zakója azóta is rajtam volt, és eszem ágába nem jutott visszaadni neki addig, míg ő maga nem kéri ezt.
Ám látszólag Petet cseppet sem érdekelte a ruhája, sokkal inkább próbált valami beszélgetést kezdeményezni, mert egyfolytában felém pislogott, és úgy tűnt, mondana valamit. Végül én is odafordultam felé, és átható pillantással néztem rá.
De bárcsak ne tettem volna, mert a tekintetétől hirtelen remegni kezdtem. Olyan furcsa és különös remegés volt ez, amihez foghatót, még nem éltem át. A lábaim láthatóan dülöngéltek, megrázkódtak, a torkom kiszáradt, a szemeim párásak lettek, és nem voltam képes mást látni velük, csakis a férfit. A szívem dobogása kiült az egész testemre, mert akaratlanul is rángott, mintha minimum idegbajos lennék. Szerettem volna mondani, vagy tenni valamit, de már arra sem maradt erőm. De nem is kellett, mert Pete halványan felnevetett, és lefékezve az autót az út szélén, egész testével odafordult felém.
- Mond csak, te is érzed ezt a vibrálást? Úgy remeg a lábam, hogy félek, még a végén balesetet okozok, ha tovább hajtok, mielőtt...
- Mielőtt? - kérdeztem rekedten, de az ajkaim már szét is nyíltak, és olyan hévvel kezdtek vágyakozni Pete puha érzéki szája után, hogy magam is meglepődtem rajta. Tudtam, ez már a vég, hiszen ha egy férfitől így el tudok olvadni, már nem lehetek önmagam, hanem valaki más. De vajon ki? Hát egy szerelmes nő!
Pete is érezhette ezt, mert lassan egyre közelebb hajolt, míg szája elérte az arcomat. Egy érzéki, puha csókot lehelt rá. Majd a szemembe nézett, és én éreztem, ha nem teszi meg ő, majd megteszem én, mert nem volt más, amire jobban vágytam volna.
Amikor ajkunk összeért, egy boldog, mindent elsöprő érzés kerített hatalmába, és tudtam, őt nem engedhetem el. Soha nem engedhetem el!

Vége