Megmentve 5. (18+)

Amikor kinyitom a szemem, Hanna helyén csak egy vértócsa terül el.

Mirella végzett volna vele?

- Hahó? Valaki? - üvöltöm.

Semmi válasz. Még a légy sem zümmög.

Ugyan a horrorisztikus látványoktól viszolygok a legjobban, legalább ennyire meg tud rémiszteni a halálos csönd is. 

A falhoz támaszkodva lassan két lábra küzdöm fel magam. 

Odamerészkedem az ajtóhoz, mely előtt, a padlóra száradt vércseppek emlékeztetnek arra, miért ájultam el.

Tekintetem megakad egy hosszan elvonszolódó sötétvörös sávon. Követni kezdem, mi bajom fakadhatna belőle. Még mindig csend honol, sehol senki. Olyan furcsa ez az egész. Megfordul a fejemben, hogy felhagyjak a felderítéssel, de kötelességemnek érzem Hanna megtalálását. Ha csak a testét találom meg, akkor is. A nyomok a csempés szobába vezetnek. A harmadik lépésnél zajt hallok. Mintha összetört volna valami. Felemelem a lábam, s a bőrömhöz tapadva, kilapultan látom Hanna karkötőjének egyik darabját. Kissé hunyorítva, alaposabban végignézek a vonszolásra emlékeztető nyomon. Teljes hosszában a karkötő darabjaival van kikövezve. Ez a legrosszabbra enged következtetni. Meggyilkolták! Muszáj utána járnom, mi történt, szóval megint továbbmegyek. Az ajtó csalogatóan nyitva áll, résnyire. Megtorpanok. Ez most vagy puszta véletlen vagy egy jól megtervezett csapda. Végül lábbal berúgom az ajtót. 

Vérfagyasztó látvány fogad. Rikkárdó teste fekszik a boncasztalon, féloldalasan. Hasán egy nagy hosszanti vágásnyom, szájából levágott férfiassága lóg lazán kifelé, és ahogy körbejárom az asztalt, felfigyelek arra is, hogy a nyelvét a seggébe dugták. Ott helyben elhányom magam. 

Váratlanul meghallom Mirella hangját. 

- Felfordult a gyomrod? Szegény! Még mindig jobb annál, mintha kifordult volna, mint ahogy Rikkárdó hasából lógott kifelé, mikor felnyitottam. Jaj, ne haragudj, elfelejtettem, hogy nagyon érzékeny vagy.

Miután újra kiöklendezem magam, a csonkító egy autóhoz ráncigál, a raktár elé. Felnyitja a csomagtartót és arra kényszerít, hogy szálljak be.

Az autó csomagtartója meglehetősen kicsi, össze kell gömbölyödnöm, hogy elférjek. A sötétben azon gondolkodom, hogyan tudnék végre megszabadulni ettől a pszichopata nőtől. Amíg kezem erősen össze van kötözve, nem tudok sokat tenni. Az lenne a legjobb, ha mellettem lenne Hanna, ő biztos kitalálna valamit. Viszont, amíg nem látom, csak reménykedni tudok, hogy életben van még. 

Amióta úton vagyunk, egyre halkul a városi zaj. Mintha már távolodnánk Budapesttől. Előre-hátra gurulok a csomagtartóban, mint egy dinnye, ahogy az őrült nőszemély szerpentinezik. Egyszer csak rázósabbá válik az út. Úgy sejtem, már egy erdei úton haladunk tovább. Rövidesen megállunk. 

Nyirkos, árnyékos helyen mászom ki az autó hátuljából. Megpróbálok körbenézni, de Mirella azonnal rám szól, fegyvert szegezve rám. 

- Mit nézelődsz?! Erre nem érünk rá. A főnök látni akar. 

Egy kis vadászház melléképületébe vezet. Kirúgja a lábam alól a talajt, s testemet a földön görgeti, míg el nem kezdek zuhanni. Fájdalmasan csapódom oda a verem kibetonozott aljához. 

- A főnök mindjárt meglátogat. - közli Mirella.

Vajon ki lehet a főnök? Mit akar velem tenni? 

Mirella nem hazudik. Egy ismeretlen alak érkezik a gödörhöz. Maszkot visel arcán.

- Te vagy a főnök? - kérdezem pimaszul.

- Magázz, ha kérhetlek. - válaszolja.

Ha ezt akarja, megteszem.

- Mit akar maga tőlem? - kérdezem, s ő dühösen válaszol.

- Bosszút állni rajtad. Beleköptél a levesembe. 

Mi van? Nem tudom hogyan, s mikor tettem keresztbe ennek az alaknak. Az talán segítene emlékezni, ha a fazon valódi hangját hallanám, de ő elváltoztatott hangon beszél.

- Ne féljen felfedni valódi hangját. Mi baja fakadhat belőle? - kérlelem.

- Mindent a maga idejében. - mondja, s távozik.

Ez a mondat ismerős nekem. Csak tudnám, hogy honnan.

Elmélázom rajta.

Amikor megunom a gondolkodást, pihenésre készülök elő, de váratlanul társat kapok magam mellé. Egy lányt. A lányt csak akkor ismerem fel, amikor alaposabban megnézem az arcát.

- Hanna! Te élsz?! - kiáltom és nyomok csókot szájára.

- Na! - nyafog teli szájjal.

Annyira finomak az ajkai, hogy nem tudom abbahagyni, de hirtelen ököllel fejbe vág. Mintha kővel fejbe dobtak volna. 

- Ezt meg miért kaptam? - háborodom fel.

- Lesmároltál! - jelenti ki.

Rázom a fejem. 

- Annyira nagy baj?

- Igen. Egyébként pedig... - kezdi el, s feláll.

- Egyébként mi? - puhatolózom.

- Meg kell, hogy öljelek. - mondja, miközben előhúz kabátja belső zsebéből  egy fegyvert.

- Miért? - kérdem berezelve.

- Az én életem záloga a te tested.

Fentről megzavarja beszélgetésünket Mirella hangja.

- Na! Mi lesz már?! Lődd le! Végezz vele!

Puff. Puff. Puff.